Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)
1981-01-09 / 8. szám
1981. január 9., péntek Dunántúli Tlaplo 3 A helyi forrásokra támaszkodva Forgalmas vajszlói utcarészlet L uca-napi vásár van Vajszlón. Az „egyke = Ormánság” alapgondolaté szociográfiákból jól ismert község utcáin meglepően sok az ember, az autó, a forgatagban kényeskedve Hőkölnek a szekerek elé fogott lovak, s a vásártér környékén komótos léptekkel ballagnak az öregek. Hagyományos ez a vásár, s megszokott ilyenkor a fenyőillat is: árulják már a karácsonyfának valót. Széles környékből jönnek a vásárlók, a nézelő- dők, igazolva részben a múltat - központja volt Vajszló az Ormánságnak -, részben a jövőt, amiből egyelőre csak annyit tudni: megvan a szándék és az energia, hogy a község teljesebb ellátást biztosítson a tanácsi körzet lakosságának, hiánytalanabbul megfeleljen szerepkörének. Azaz: legyen megtartó és kisugárzó képessége. Az elnök bólint a kérdésre, eltelik egy perc, mire válaszol: hát igen, nem egyszerűen arra kell felkészülni, hogy a település a jó ellátáson keresztül megtartsa népességét, hanem arra a Magyarországon és természetesen Baranyában is — egyre inkább érezhető tendenciára, hogy a városiak a falvak felé húzódnak, ott építenek házat, élvezik a friss levegőt, a kutya ugatta estéket, a szénaillatot. És kérik az óvodai felvételit, a több tantermes iskolát, a jobb kereskedelmi és vendéglátóipari ellátást. — Régen — mondja Katona Zoltán, a községi közös tanács elnöke — Vajszló mezőváros volt, szerintünk mindig is az Ormánság központja. Piskótái Bogádmindszentig terjedt a vonzáskörzete, sok iparos és kereskedő élt itt, a hagyományos paraszti munkával viszont nagyon kevesen foglalkoztak. Bank és vasútállomás volt Ko- dolányi falvában - pénzügyi központja volt a környéknek, szállítási csomópont. De a kultúra! Arról nem lehetett beszélni. így érünk a jelenbe. Bár oktatási szempontból a környék központja Vajszló, de például a művelődési ház — szinte romos állapota miatt — most is be van zárva, s ha a helyi igényeknek eleget téve kisebb kamaraegyütteseket hívnak meg vendégszereplésre, nemegyszer a templom ad helyet a hang- versenynfek. Ami persze korántsem baj, legfeljebb a kulturálódási lehetőségek dologi oldalának hiányosságaira vet fényt. — Ennek ellenére - véli az elnök — a szellemi energiáknak működniük kell Vajszlón! Sok értelmiségi él a faluban, számosán dolgoznak a környékbeli termelőszövetkezetek- •ben is. Hogy mást ne mondjak: a szomszédos mezőgazdasági nagyüzemek is itt, Vajszlón Vajszló lépni afpafj igyekeznek letelepíteni szakembereiket, elsősorban a jobb alapellátás miatt. Mi várja az ide érkezőket? Csaknem 2000 állandó lakos, további közel 100 ember ideiglenes bejelentővel ugyan, de évek óta él a községben. És a szemmel látható építési kedv: az utóbbi öt évben 102 ház épült fel a községben. A tanács közművesített telket biztosít, aránylag alacsony áron. Előfordul ugyan, hogy a ház építésének idején a teljes köz- művesítettség nincsen még biztosítva, de mire be akarnak költözni a lakásba, már minden rendben van. Most 26 telek van felparcellázva, s bár ezen a területen még kukorica van, de a villanyoszlopok sora jól láttatja a leendő utca vonalát. Vajszló lakóinak száma évek óta alig változik. A múlt évben például 94-en költöztek el, helyettük 124-en érkeztek, 58 esetben temettek és 73 újszülött neve került az anyakönyvbe. Az új lakók jórészt a község vagy a szomszédos tanácsi körzetek kisebb falvaibái költöznek Vajszlóra, ki házat épít, ki úgy vásárol magának otthont.- Milyen munkalehetőség várja az érkezőket? — A községbe költözők jórészt már korábban is valamelyik helyi üzemben dolgoztak. Itt van a Szentlőrinci Állami Gazdaság burgonyatárolója, az erdőgazdaság erdészete, ahol fafeldolgozással, erdőápolással keresik a kenyerüket, a helyi Zöldmező, illetve a közeli vejti Rákóczi Termelőszövetkezetek, 1976-tól itt van a Ganz vajszlói műszergyára — az ipar első fecskéje, nem is akármilyen eredményekkel, végül a Gabonaforgalmi takarmánykeverője. Ezek „felszívják" a rendelkezésre álló munkaerőt — férfiak esetében nincs is szabad kéz, nők esetében is csak legfeljebb 80—100-an vállalnának munkát, de csak egy műszakban. — Él és dolgozik a faluban egy szellemi mag, amelyre a fejlesztési elképzeléseink megvalósítása során támaszkodni akarunk. El akarjuk érni, hogy Vajszló népességmegtartó képessége erősödjön, s ennek érdekében sokat kell tennünk: létesítményeket kell bővíteni, rendezni a falut, támaszkodva a helyi gazdasági egységekre, a lakosságra, a társadalmi munkára kész értelmiségiekre. A példa kéznél van: jelenleg csak 60 kisgyerek fér el az óvodában, s ez nemcsak azt jelenti, hogy sokaknak nem jut hely, hanem azt is, hogy ők kimaradnak az iskolai előkészítést szolgáló óvodai nevelésből. Eleve hátránnyal indulnak, amikor szüleik első ízben magukra hagyják őket az iskolában. A tanácselnököt ez nyugtalanítja, koordinációs értekezletet szervezett, ahova meghívott minden elérhető és az óvoda bővítéséért tenni tudó embert.- Sok oldalról — műszaki, környezetvédelmi, anyagi, közlekedési, nevelési szempontokat véve figyelembe — vizsgáltuk meg a bővítés lehetőségét, és számos ötletet kaptunk. — Csak ötleteket? — Elsősorban. A pénzügyi feltételek megteremtése b mi feladatunk, a megvalósításban viszont számítunk a társadalmi közreműködésre. Ha mór itt tartunk: az eddigiekben a községfejlesztési alap egy-egy évben 600 000 forint volt, ezt egészítette ki a különböző helyi gazdasági egységek további évi 200 000 forintos támogatása. Ebből túl sokat megvalósítani nem lehet, de nem is ezt tekintik Vajszlón az egyedüli forrásnak. — A helyi gazdasági egységek közreműködése nélkül elképzelhetetlen a fejlesztés. Minket persze elsősorban az érdekel: milyen konkrét segítséget tudnak adni. És itt domborodik ki a községben élők, dolgozók szerepe. Például a kiviteli tervek elkészítésében - társadalmi munkában —amelyet az óvodabővítés esetében a Zöldmező Tsz, a közlekedési park kialakításában, amelyet a Ganz vállalt magára. — Mit várnak cserébe a gazdasági egységek? — A település fejlődését. Érdekük nekik is, hogy itt maradjon a munkaerő, sőt: vonzó legyen Vajszló. Ehhez azonban még sok minden kell: az új iskola, a nagyobb óvoda, a jobb vendéglátás, a szervezettebb egészségügyi ellátás. Ha mindez meglesz — remélhetőleg a belátható jövőn belül — nem lesz gondunk a népesség megtartásával. M. A. Tanultak a reszortfelelősök Továbbképzés a pártiskolán 'öbb mint kétszázan tanultak az elmúlt hónapban az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának reszortfelelősi tanfolyamain. Az egy- egy hetes tanfolyamon szervező titkárok, tömegszervezeti, termelési, agitációs-propaganda és gazdasági felelősök vettek részt. — Az volt a feladatunk, hogy a XII. kongresszus határozatai alapján megbeszéljük a párt- szervezetek tennivalóit, ezen belül elsősorban a reszortfelelősi munkákat - mondja Miá- tovics Mihály, az igazgatóság tanszékvezető tanára. — Konkrétságra és minél több hasznos módszer átadására törekedtünk. Az egyhetes tanfolyamok alatt gazdaságpolitikai előadásra, illetve kül- és belpolitikai konzultációra is sor került. A gazdasági reszortfelelősök tanfolyamának hallgatói közül néggyel beszélgettünk. Dr. So- morjai Miklósné, a Pécs városi Tanács apparátusi bizottságának gazdasági felelőse. Tizennégy éve párttag. Az állam- igazgatásban kezdett el dolgozni, s csak a munkahelyének neve, illetve a beosztása változott 22 éves munkaviszonya alatt. Jelenleg titkársági osztályvezető a Pécs városi Hivatalnál. Barics Tibor, a Mohácsi Farostlemezgyár pártvezetőségének tagja. A gyárban a villamosüzem művezetője. Villany- szerelő szakmunkás. Szintén 14 éve párttag. Fercsik Mátyásné, a Baranya megyei Tejipari Vállalat alapszervezetének gazdasági felelőse. 1964-ben lépett bé a pártba. Értékesítési csoportvezetőként dolgozik. Kolovics Károly, a MEZŐGÉP szigetvári gyáregységének csoportvezetője. A lakatos szakmát tanulta. Az alapszervezet vezetőségének tagja. DR. SOMORJAI MIKLÓSNÉ A XII. kongresszus határozataiból kiindulva a pártmunka, pártélet minden fontos és időszerű kérdésével foglalkoztunk. Hasznosnak bizonyult, hogy nem szorítkoztunk kizárólag a gazdasági felelősök munkájára, bár ezzel kapcsolatosan is számos gyakorlati kérdésre kaptunk választ. FERCSIK MÁTYÁSNÉ — A szünetekben is beszélgettünk egymással. Szó volt a pártfegyelemről, a párlmegbí- zatások jelentőségéről, a pártcsoportok munkájáról, a termelést előrevivő tevékenységről, az életmódról és számos egyéb fontos kérdésről. KOLOVICS KÁROLY — Többen is elmondták, hogy az alapszervezetükben a jövőben szigorúbban vonják kérdőre és felelősségre a taggyűlésekről távolmaradókat. Sokat beszéltünk arról is, hogy a pártmegbízatásokat a felkészültség, a rátermettség figyelembevételével kell kiadni és következetesen ellenőrizni. BARICS TIBOR — Itt az iskolán hallottuk, hogy egy elvtársnak a KISZ- patronáló megbízást adták. Az év végi beszámoló taggyűlésen derült ki, hogy az illető mindössze egy alkalommal vett részt KISZ-taggyűlésen. Az a vélemény alakult ki köztünk, hogy vétett a párttag és a vezetőség is. Az illetőnek jeleznie kellett volna, hogy nem tud o fiatalokkal kellőképpen foglalkozni. A pártcsoport és a vezetőség pedig elmulasztotta o rendszeres ellenőrzési kötele- lezettségét. FERCSIK MÁTYÁSNÉ — Nálunk egy elvtárs azt o feladatot kapta, hogy próbálja kideríteni, miért akar feloszlani egy addig kitűnően dolgozó szocialista brigád és próbálja együtt tartani őket. Mint megtudtuk, személyes nézeteltérések, sértődések vezettek el idáig. Tisztázták a problémákat, a brigád ma is együtt dolgozik. — Miként vélekednek erről az egyhetes tanfolyamról? DR. SOMORJAI MIKLÓSNÉ — Sokrétű, hasznos módszertani útmutatót kaptunk. Jó, hogy a kezdő és a rutinos reszortfelelősök együtt jöttek o tanfolyamra. A gyakorlottak sokat segítettek az indulóknak. Az előadásokból, illetve a kül- és belpolitikai konzultációból számos információt kaptunk. BARICS TIBOR — A feladatokat többnyire ismertük, a megvalósításukra adtak konkrét javaslatokat, módszereket. FERCSIK MÁTYÁSNÉ — Nemcsak a tananyagot, az itteni nyílt véleménycserét is továbbképzésnek tartom. KOLOVICS KAROLY — Amit eddig is jól csináltunk, megerősítették bennünk. Amin változtatni kell, megmondták, hogy miért és hogyan! • T. É. fi lepcsöhaztol a buszmegállóig Tanulni kell az együttélést Nem jön a 16-os. Ki sétafikái föl és alá, ki az ismerősével beszélget, mások egykedvűen várakoznak. Az úttesten egy lerobbant gépkocsival bajlódik a tulajdonosa, sehogy sem kap életre a motor. Felesége, kislánya izzadton, lihegve tolja a Wartburgot. Az öregúr naphosszat a második emeleti ablakban könyököl. A ház előtt egy apró lejtő, pár hónapja füvesítették a parképítők. Persze, mindenki ezen jár át, figyelmen kívül hagyva az alig tíz méterre levő lépcsőket. Az öreg hangosan szitkozódva neveli a „nagyérdeműt": hát nem látják, hogy frissen kel a fű?! A helyi járatú buszon fiatal srácok nyüzsögnek a jegyváltó automata körül. Azon igyekeznek — vagy heten vannak —, hogy ötvenfilléresekkel csalják ki a jegyet a dobozból. Ha azzal nem sikerül, húszfillérrel. Szorgoskodásukat hangos megjegyzésekkel kísérik, minden utas tudja, miről van szó. Történhetett volna, hogy a buszmegállóban várakozók közül néhány férfi odalép az elromlott Wartburghoz, s ha nem is annak a reményében, hogy lelket tudnak lehelni a halott motorba, de azért segíthettek volna, hogy ne a kislány és a fiatal nő szenvedjen a nehéz, járművel. Előfordulhatott volna az is, hogy a rengeteg járókelő a lépcsőket használva elkerüli a frissen gyepesített kis lejtőt, hagyja megnőni a füvet, megbecsülve ezzel a parképítők munkáját, másrészt egy zöld folthoz juttatja az egyhangú lakótelepet. Természetes lett volna az is, ha a buszon utazók közül egy felnőtt feláll, és — bízva a többi utas támogató egyetértésében — figyelmezteti a srácokat: tűnjenek el gyorsan az automatától. Apró ügyek? Azok bizony. Csakhogy egyre többször tapasztalhatók. Felesleges lenne további példákkal bizonyítani. Kénytelenek vagyunk felfigyelni rá, mert számtalanszor okoz kárt. Nemcsak pénzzel mérhető értékeinkben, hanem - és a tovagyűrűzésben ez jelenti a nagyobb veszélyt — gondolkodásunkban, átlagmagatartósunkban is, amennyiben — maradjunk a jegyautomatás példánál — mind ritkábban találkozunk olyan „kertésszel", aki az egyre mélyebbre hatoló gyökerek burjánzó növekedését megállítaná. Félő, hogy azzal kell számolnunk: generációk gondolkodásában, viselkedésében válik magától értetődővé az, amit nemtörődömségnek, közömbösségnek nevezünk. Mert minek nevezzük? Rossz- indulatról van szó? Csak azért is tapossák le a füvet? A ritkább esetben, bár előfordul. Vagy egyszerűen a lehetőségek szaporodtak, s a megbecsülésre érdemes dolgok számának gyarapodása eredményezi azt, hogy több ízben tapasztalhatjuk a nemtörődömséget? Igaz, ha mór ott tartunk, hogy az előszobába is padlószőnyeget veszünk, akkor azzal kell számolnunk, hogy jóval sűrűbben lesz szükség porszívóra. És ezt a lakásunk ajtaján belül használjuk is ... A megőrzést-megbecsülést kívánó vagyonunk növekedése azonban nem mentség az ezzel arányosan — vagy még gyorsabban terjedő közömbösségre. Mert erről van szó: nemtörődömségről, közömbösségről, az együttélés szabályainak be nem tartásáról. Elsőként az értelmetlen rombolás tűnt fel. Telefonautomaták, köztéri szobrok, kukák, frissen ültetett fák és virágok, üvegfalú hirdetőoszlopok, eső ellen védő buszmegállók, vasúti fülkék — egyszóval: egyre szélesedő körben látta kárát környezetünk. Ma már jószerével tervezhető a kártétel, amelynek helyrehozására pénzt és energiát kell fordítani. Hamarosan más oldalról is megmutatkozott ótlagmagatartásunk színvonalának süllyedése: gyakoribb és erőszakosabb lett a másokkal szembeni udvariatlanság, durvaság, a kötekedés. A rossz sínre térést tapasztalhattuk a mind szemetesebb mozikban, az utcákon, elszomorítóan és elgondolkoztatóan sok helyen. Szakemberek vitatják: talán az új lakótelepek, városrészek zsúfoltságából, az „egymás szájában” élésből következően figyelünk egyre kevésbé egymásra, környezetünkre. Hiszen any- nyi emberrel találkozunk az utcákon, annyian nyomorgunk a buszokon, olyan sokan várakozunk az orvosi rendelők előtt. Vagyis, hogy az összezártság szüli a közömbösséget. Számtalan esetben ismerhetjük fel: nem a rosszindulat a hajtóerő — legalábbis elsősorban nem az —, hanem a szokatlan körülmények, az összébb- zártsággal járó életforma és az ez követelte szabályok kialakulatlansága okoznak szemet szúró jelenségeket. Beletartozik ebbe az is, hogy nem tudjuk, ki lakik a lépcsőházunkban a következő emeleten, az is, hogy naponta eltűnik a postaládánkról a névkártya, az is, hogy kihasított üléssel fogad bennünket a busz. Mindebből legkevesebb két dolog következik: segíteni kell az új körülmények közötti életünket meghatározó szabályok minél előbbi rögzülését, és az, hogy tanulnunk kell még lakótelepeken, új városrészekben szocialista módon élni, viselkedni. Mészáros Attila
