Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)

1981-01-08 / 7. szám

Dunántúli napló 1981. január 8., csütörtök 1981. JANUÁR s CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapiuk alkalmából GYÖNGYVÉR nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.31 — nyugszik 16.11 órakor. A Hold kél 8.53 — nyugszik 18.40 órakor. S zázhúsz évvel ezelőtt, 1861. január 8-án született a Tolna megyei KÖlesden, s 97 éves korában, 1958. áp­rilisában halt meg Budapesten Ákos István neves gyógy­pedagógus. Egészen fiatalon erre a pályára készült. 1897-ben a váci siketnéma intézet, 1901-től a budapesti Állami Gyógypeda­gógiai Intézet, 1909-től pedig az ideges gyermekek állami tanintézetének tanáraként folytatott figyelemre méltó pe­dagógusi tevékenységet. 1910-től 1920-ig, akkor történt nyug­díjaztatásáig az Állami Gyógypedagógiái Intézet helyettes igazgatója volt. Az ő kezdeményezésére hozták létre 1894-ben a Siket­némákat Gyámolitó Egyesületet, amelynek évi jelentéseit másfél évtizeden át ő szerkesztette. 1887-től szerkesztője volt a Kalauz a siketnémák oktatása és nevelése terén című szakfolyóiratnak, s 1909-től néhány éven át egyik szerkesztő­je a Magyar Gyógypedagógia című folyóiratnak is. Még a Századforduló előtt jelent meeg az annak idején halatló esz­méivel kitűnt tankönyve, A siketnéma oktatás és nevelés kézikönyve. Kocogjon velük! A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója január 10-én, szombaton a Jó munkát — jó pihenést magazinműsor keretében helyszíni közve­títést ad a Pécsi Szolgál­tatóipari Vállalat Vénusz testkultúra szalonjából. A műsor ideje alatt Sági Sándor, a Megyei Testne­velési és Sporthivatal el­nökhelyettese vezetésével 6 fős kocogócsapat indul reggel 9-kor — az időjá­rástól függetlenül • — a rádióstúdióból a szalonba, ahol fürdés, masszázs, szauna várja őket. A ko­cogok útvonala: rádióstú­dió—Kossuth Lajos' utca— Bem utca — Bajcsy-Zsilin- szky út—Szabadság út— Mártírok útja—Vénusz. Bárki csatlakozhat hozzá­juk, az ünnepi lakmározá- sok után bízvást jót fog tenni! Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A szabin nők elrablása (este 7 óra) Jászai bérlet. • Kamaraszínház: A hatalmas színrabló (du. fél 3) Fekete tűz (este 7 óra) Rátkay/A bérlet MOZI Petőfi: Hulot úr közlekedik (hn3) Vámmentes házasság (hn5, hn7, hn9) Kossuth: Péter cár és a szc- recsen (10, 12, 2, 4) Vámmen­tes házasság (6, 8) Tanárképző Főiskola: A nyo­mozó dilemmája (5) A férfi, aki szerette a nőket (f8) Rá­kóczi: A Szentév (5) Fekete Gyémánt: A szultán fogságá­ban (6) Jószerencsét: Csont- vóry (4, 6) Vasas, Május 1.: őszi maraton (fő) Mohács: A pap, a kurtizán és a magányos hős (fő, 8) Komló, Zrínyi: For­galmi dugó (4, 6, 8) Komló, Május 1.: Szenvedély (f5, f7) Szigetvár: Az árnyékbokszoló (8) Siklós: Szakadék szélén (7) Harkány: A cukor (7) Bó 1y: Ki ölT meg Európa nagy konyha­főnökeit? (7) Pécsvárad: Háló­kocsi (7) Sásd: Mondd, hogy mindent megteszel értem (7) Sellye: Örökség (7) Szentlő- rinc: Hálózat (7) Villány: A hét mesterlövész (7) Százezerszeres nagyításra is képes az a különleges elektronmikroszkóp, amelyet az Országos Földtani Kutató- és Fúró Vállalat mecseki üzemegységében, Komlón földtani vizsgálatokra használnak. A Tes la-gyártmányú ún. transzmissziós készülék­kel-sokmillió éves planktonkövületeket vizsgálnak, amellyel nemcsak a földtani alapkutatást, hanem a bányászati kutatómunkát is segítik. Képünkön Gál Miklós biológus, az intézet munkatársa, elekt ronmikroszkópos vizsgálat közben. Fotó: Proksza László Várható időjárás csütörtök estig: eleinte változóan felhős idő szórványos havazással, hó­záporral. Napközben erősen megnövekvő felhőzet, többfelé havazással. Átmenetileg mér­séklődő, majd csütörtökön nap­közben ismét sokfelé megerő­södő északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 8, mínusz 13, a legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön mínusz 1, mínusz 6 fok között. Fogadás a kubai nemzeti ünnep alkalmából Jósé Antonio Tabares del Real, a Kubai Köztár­saság magyarországi nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából szer­dán fogadást adott a Thermál Szállóban. A fo­gadáson megjelent Ko­rom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizott­ság titkára, Trautmann Re­zső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Marjai Jó­zsef, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Hetényi István pénzügyminiszter, Markója Imre igazságügy­miniszter, Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, Berecz János, az MSZMP KB külügyi osz­tályának vezetője, Nagy János külügyminisztériumi államtitkár, valamint a po­litikai, a gazdasági, a kul­turális és a társadalmi élet számos más képvise­lője. Ott volt a budapes­ti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja is. — A Bécsi Tudomány- egyetem Csoóri Sándor költőnek ítélte — írói mun­kássága elismeréseként — az idei Herder-díjat. ♦ A rendőrség kérése A Pécs városi Rendőrkapi­tányság közlekedési alosztálya kéri azon személyek jelentke­zését, akik 1980. december 20- án 09.30 órakor Pécsett, az Irá­nyi Dániel téren lévő gépkocsi­parkoló előtt látták, amint egy tolató személygépkocsi a gyalo­gos nőt elütötte. jelentkezni lehet: Pécs, Lég- szeszgyár u. 8. sz. I. em. 34. sz. helyiségben, vagy a 12-266 85-ös telefonszámon. Esküvő KARÁCSONY GIZELLA és DARVAS JÁNOS ezúton értesítik kedves isme­rőseiket, hogy 1981. január 10- én 17.30 órakor házasságot köt­nek a pécsi központi házas­ságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). FEKETE GYÖNGYI és TAKÁCS CSABA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. január 10-én 18.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). — Termékbemutatót tar­tottak szerdán délelőtt a Balatoni Halgazdaság ir- mapusztai kerületében. Az ott működő halfeldolgozó üzem újdonságait, az eny­hén és erősebben fűszere­zett halhúspogácsát, il­letve halpástétomot mutat­ták be a kereskedelem képviselőinek. Mint elmon­dották, a halhúspogácsa gyártását márciusban, a pástétomét . pedig az év második felében tudják megkezdeni, s a kettőből együttesen évi száz ton­nát tudnak szállítani. A meghívott szakemberek nagy elismeréssel nyilat­koztak az újdonságokról. — Bálok. Január 24-én, 31-én és február 7-én ren­dezik meg a hagyomá­nyos megyei svábbálokat Pécsett, az Olimpia étte­remben. Jegyek elővétel­ben január 10-én és 11-én kaphatók a pécsi Leöwey Gimnáziumban délután 4 órától. —- Tűzoltófecskendő. A Sellyéi önkéntes Tűzoltó Egyesület a tűzoltó szertá­rukhoz új, nagy teljesít­ményű, gépkocsira szerel­hető tűzoltófecskendőt ka­pott, ezzel együtt az egye­sületnek öt nagy teljesít­ményű motorfecskendője lett. —• A siklósi vár kőtárá­nak a felújítási tervét ké­szítette el a Budapesten élő Czeglédi Ilona régész, aki korábban a várban és környékén régészeti feltá­rást végzett. A kivitelezés még idén megkezdődik. — Irányvonat. A mágo- csi tsz-től 100 vagon cu­korrépát szállítanak irány­vonattal Kaposvárra, a cu­korgyárba. — A Magyar Állami Né­pi Együttes szerdán társu­lati ülést tartott, amelyen Pozsgay Imre művelődési miniszter tájékoztatást adott az együttes előtt álló feladatokról. Bejelen­tette, hogy Veréb Zoltán, az együttes igazgatója — érdemeinek elismerése mellett — a közeljövőben más munkakörbe kerül, és beiktatta az együttes új vezetőit. A Magyar Állami Népi Együttes igazgatásá­val Serfőző Sándort bízta meg, az együttes művészeti vezetőjévé Tímár Sándort nevezte ki. Rendezvények Magyarország ankét. Csütör­tökön délután 5 órakor Gárdos Miklós főszerkesztő-helyettes, valamint Oltványi Tamás és Aíaxa Tamás, a Magyarország című hetilap munkatársai an- kétot tartanak a mohácsi Kos­suth filmszínház emeleti termé­ben. Alaxa Tamás 9-én, pén­teken délután 4 órakor a sás- di művelődési házban beszél­get az érdeklődőkkel időszerű politikai kérdésekről. Orosz nyelvklub. Többek ké­résére megváltoztatták a Moz­galmi Házban induló orosz* nyelvi klub alakulásának 'idő­pontját. Ma, csütörtökön este 6 órakor várják az érdeklődő­ket és mindazokat, akik orosz nyelvi társalgással, programok­kal szeretnék fejleszteni nyelv­tudásukat, és meg akarnak is­merkedni az orosz és a szovjet kultúra értékeivel. Végső búcsú Somogyi Miklóstól Szeretteinek, barátainak, harcostársainak, tisztelői­nek hosszú menete kísérte utolsó útjára szerdán, a Mező Imre úti temetőben Somogyi Miklóst, az MSZMP Központi Bizott­sága és a SZOT tagját, a magyar munkásmozga­lom kiemelkedő személyi­ségét. A vörös drapériá­val szegélyezett, koszorúk­kal övezett ravatalnál — ahol kitüntetéseit bíbor­párnákon helyezték a ko­porsó elé — díszőrségben tisztelegtek az elhunyt előtt párt- és állami éle­tünk képviselői, egykori harcostársai. A gyászszertartáson a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizott­sága és a gyászoló család nevében Apró Antal, a Központi Bizottság tagja, az országgyűlés elnöke vett búcsút az elhunyttól. A Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa nevében Ligeti László, a SZOT al- elnöke emlékezett meg So­mogyi Miklós gazdag élet- útjáról. A koporsót ezután a gyászmenet a munkás- mozgalmi panteonhoz kí­sérte, ahol a sírsétányon hántolták el. — Horgászoknak. A MOHOSZ megyei intéző bizottsága értesíti a hor­gászokat, hogy a határőr­ség határvízi horgászenge­délyt csak az egyesületek­nél benyújtott kérelem alapján ad ki, egyéni ké­relmekkel nem foglalkoz­nak. A RÁDIÓ | ÉS TEUEVlZIÓ MŰSORA KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Zenés játékokból. 8.46: Telemann: Pimpinone. Inter­mezzo. 9.44: Brummadzag, a zenebohóc. 10.05: Hobbi Do­minó. 10.35: Verbunkosok, nó­ták. 11.25: Vakírás. 11.40: Szép remények. Folytatásos rádiójá­ték. 12.35: Könyvszemle. 12.45: Zenemúzeum. 14.21 : Mindenki könyvtára. 15.10: Holnap köz.- vetítjük. 15.30: Mesterségünk címere — 4. rész. 16.05: Kóru­sok. 16.15: A Délutáni Rádió­színház bemutatója. 17.07: Köz­életi közelképek. 17.32: Új le­mezeinkből. 17.57: Népballada. 19.15: A Rádió Dalszínháza. 21.38: Adottságok — lehetősé­gek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kórusok. 22.47: Metro­nóm. 23.07: Muszorgszkij ciklus. 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Stúdió 11 felvételei­ből. 8.33: Napközben. 10.33: Zenedélelőtt. 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.55: Kapcsolás a nyíregyházi stúdióba. 13.25: Gyermekek könyvespolca. 13.30: Bolgár gyerekek énekelnek. 14.00: Válogatott percei'nk. 16.35: Idősebbek hullámhosz- szán. 17.30: Segíthetünk? 18.33: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slá­gerlista. 20.33: A 04, 05, 07 jelenti. 21.05: Távoli tájakon. 22.11: Örökzöld dallamok. 23.15: Nóták. HARMADIK MŰSOR 9.00: Bódy Magdi felvételei­ből. 9.30: Zenekari muzsika. 11.05: Wilhelm Kempff zongo­rázik. 12.15: Az eladott meny­asszony (opera). 13.07: Dzsessz- felvételeinkből. 13.45: Zeneka­ri muzsika. 15.10: Operafiná­lék. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Képek a régi zene világából. 16.49: Popzene sztereóban. 17.50: Vizsgálatok nyomában. 18.20: A zeneirodalom remek­műveiből. 19.05: Kamarazene. 20.15: Külföldi tudósoké a szó. 20.30: Új Bach-kantáta leme­zeinkből. 21.42: Wagner zene­drámáiból. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Szólítson csak nyugdíjasnak. Tiszay László összeállítása. 17.20: Ré­gi kedvelt melódiák. 17.30: Helyesen, magyarul . . . dr. Rónai Béla nyelvművelő öt­perce. 17.35: Új felvételeinkből. Paláncz Tamás klarinétozilc. Várnagy Tamás fagottozik. 17.40: Barcsi tervek. Riporter: Nógrádi« Erzsébet. 17.50: A Ba­rock együttes táncdalaiból. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hí­rek, tudósítóink jelentik. — A zágrábi táncdalfesztivál dalai­ból. Sorsok, emberek. Klaics Milica műsora. — Népszerű» komolyzene. 19.00: Német nyelvű műsor. Mezőgazdasági híradó. Szerkesztő: Báling Jó­zsef. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.25: Tévétorna. 8.30: Iskola­tévé. Deltácska. 8.50: Fizikqi kísérletek. 9.05: Környezetis­meret (3. oszt.). 9.35: Francia nyelv (középisk. 4. oszt.). 10.35: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) 11.30: Rajz 1. oszt.). 12.05: Világnézet. 14.00: Del­tácska (ism.). 14.20: Környezet- ismeret (ism.). 14.50: Magyar nyelv (ism.). 15.05: Rajz (i'sm.) 15.20: Világnézet (ism.) 16.00* A látás hatalma. 16.30: Hírek. 16.35: Európa nemzeti parkja. Svédország (ism., sz.). 17.10: Csak gyerekeknek I A schildai polgárok (sz., ism.). 17.40: Tévébörze. 17.50: Tizen Túliok Társasága. 18.30: Ráér a sza­badidejében? 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Családi kör. 20.50: Reklámúj­ság. 21.00: Péter cár és a sze- recsen. Szovjet film. 22.35: Tv- híradó 2. MÁSODIK MŰSOR 16.50: Magyar irodalom (1— 4. oszt.). 17.20: Magyar iroda­lom (5—6. oszt.) (sz.) 17.50: NDK-est (sz.). 17.55: Ezüstfa és a szilicfajm kristály. 18.20: Rit­mus a kikötőben. Zenés film. 18.50: Eisenach: Wartburg vá­rától a Wartburg gépkocsiig. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Beve­zető. 20.05: Wilhelm Haus­mann halála és feltámadása-. NDK tévéfilm. 21.20: Észak Ver- sailles-a Potsdam. 21.50: Bach: C-dúr szvit. JUGOSZLÁV TV 8.45: Iskolatelevízió. 10.00: Szünidei műsor diákoknak. 17.10: Magyar nyelvű tv-naplá. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Tudomány. 18.45: Muppet show. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma es­te. 20.00: Érvek 81. 20.50: Té­vévetélkedő. 22.05: Bóján Ada­mic zeneszerző portréja. MÁSODIK MŰSOR 17.15: Iskolatelevízió. 18.45: Aktualitások. 19.15: Négy keré­ken — idegenforgalmi szemle. 20.00: Teleszkópia. 21.00: Ezt választom. 23.00: Huszonnégy — Társadalmi munka. Hidason értékelték a múlt évben végzett társadalmi munka összegét — több mint hárommillió-kétszáz­ezer forint értékű munkát végeztek — teljesen fel­újították a művelődési ott­hont, a sportpályához öl­tözőt, szertárt és szociális létesítményt készítettek. — Gáztároló. Bodolya- béren a Sásdi Költségve­tési üzem 40 000 forint értékben 90 palackos gáz­tárolót épített két hét alatt. Két teherautó ütközött. Tóth Ferenc 28 éves szentlőrtnci la­kos kedden délelőtt szabályta­lanul előzött tehergépkocsijával Szentlőrinc—Pécs között a 6-os főúton egy tehergépkocsit és összeütköztek. Tóth Ferenc uta­sa, Topp István 44 éves kacsó- tai lakos súlyos sérülést szen­vedett. Az anyagi kár 20 ezer forint. fMmszrmjsn 68. — Tudja, hogy mit szabadí­tott a világra, professzor úr? Az Antikrisztust! Tönkretette a bolygónkat. — Tudom. Az imént beszél­tem pz Ul-val. Bejelentettem a rablást, és kértem, hogy min­den terhességet szakítsanak meg, minden újszülöttet likvi­dáljanak. Megtettem mindent. — Mindent? — Igen. — Akkor mi mehetünk. — Ez az önök dolga. — Arra kérjük a professzor urat, ha megtud vcjlamit. . . — Ez természetes. — Kire gyanakszik? — Van egy tanítványom. Má­ria ... Tessék, itt a címe. — Köszönjük. Mit tud róla? — Éppenhogy semmit. Nincs otthon, nincs az intézetben. — A kísérletről tudott? — Igen. — Hol őrizte a Fekete Gént, professzor úr? — A Génbank páncélszekré­nyében. — Kinek volt hozzá kulcsa? — Nekem ... és... — És még kinek? — Máriának. Algernon leszíjazva ül egy apró kis karosszékben. Foxman egy diavetítőn időnként be- játssza neki egy dühös macska képét. Algernon agyáramait egy műszer segítségével figyeli. Algernon fején, lábain elektró­dák. Foxman városneveket mor­mol Algernon fülébe. „Amszter­dam. . . Ankara. . . Budapest. ..” Foxman hosszan, türelmesen dolgozik. Kilenc hónap múlva. 1999 karácsonya. József és Mária egyszerű otthona, Mária hatal­mas hassál, szerelmesen búvik Józsefhez. József aggodalmaskodik. — Nem fáj semmid? — De ... most... mintha kezdődne ... József toporog, szerencsétlen- kedik. — Mi lesz azzal a távirattal? Amit egy hete kaptunk. — Semmi. — Mária .. . Mit tudsz te er­ről a Foxmanról? — Nem sokat. Semmit. Egy tudós, akinek a gyerekünket köszönhetjük. — Bocsánat . . . nemcsak ne­ki .. . a hiúságának is .. . — Minden férfi hiú, aki gye­reket akar. — És Foxman nem akart mástól is gyereket? Úgy értem, hogy a kulcsot nem akarta oda­adni valaki másnak is? — A mama egyszer mintha mesélt volna ilyenről. De az illető nem vállalta. Akkor Fox­man csúnyán megfenyegette. Azt mondta annak a nőnek, hogy ezért meglakol. Hogy az életével fizet. De ezt csak a mamától hallottam . . . (Folytatása következik) Közlemény A Volán 12. sz. Vállalat értesíti a t. utazóközönséget, hogy 1981. január 9-én, pénte­ken üzemkezdettől Szabolcsfo- luból 5.00 órakor induló 10-es járatát 5 perccel korábban, 4.5S órakor indítja, valamint a Ne­velési központtól 5.05 órakor induló 19-es járatát 5 perccel korábban, 5.00 órakor indítja. — Ivóvizkút. Magyar- hertelenden a víkendte- lepen a MÉV mélyfúró üzeme 250 000 forint ér­tékben ivóvózkutat létesí­tett, mivel a víkendtelep- nek eddig nem volt köz­kút ja. — „BTK”-ás növény a magyar kikerics és a Hosz- szúhetény határában ho­nos bánáti bazsarózsa, közölte dr. Csapadi István, az OKTH észak-dunántúli felügyelőségének a termé­szetvédelmi felügyelője. Vagyis a helyi tanács, a megyei bírói szervek és az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal javaslatára egyévi börtön- büntetéssel is sújtható az az ember, aki kiszedi, irt­ja vagy kiássa ezt a két nagyon ritka mediterrán vadvirágot. A Dél-Dunán- túlon csak ennek a két védett növénynek a pusz­títása számít természetvé­delmi bűntettnek. — A Mozgássérültek Baranya megyei Egyesüle­te kéri azon rokkantakat, akik segédmotoros rok­kantjárművel rendelkez­nek, hogy az egyesület­nél — Pécs, Rákóczi út 39/b — saját érdekükben jelentkezzenek, közlekedé­sük megkönnyítése érdeké­ben január 15-én, (csütör­tökön) délelőtt 10 és dél­után 2 óra között. Hozzák magukkal a rokkantságu­kat bizonyító orvosi igazo­lást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom