Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)

1981-01-01 / 1. szám

u Dunántúli Tlaplö 1981. január 1., csütörtök Évi hárommillió pecsenyefürj exportra Fürjfeldolgozó nagyüzem Reménypusztán 25 milliós beruházás Teljes vertikum 1982-től évi 1 millió dollár bevétel A legtöbb ember csak any- nyit tud a fürjről, hogy egy ma­dár, húsát az ínyencek kedvelik, tojásából pedig kozmetikumot gyártanak. Hogy ez jó üzlet is, ami dollárt hoz az országnak, azt a MAVAD isrerte fel pár evvel ezelőtt. De mivel túl apró cikk volt, törölte a listájáról. A kozmetikai ipar érdeklődése szinte egyik napról a másikra szűnt meg a fürjtojás iránt — valami újabb „csodaszer" szorí­totta ki. Maradtak az ínyenc falatok kedvelői, s ezek szállí­tói az olasz, az NSZK-beli, a kuwaiti és a japán nagykeres­kedők, akik lankadatlan érdek­lődést tanúsítottak, ha nem is a fürjtojás, de a magyar pe­csenyefürj iránt. Ezt felismerve a HUNGARO- COOP Külkereskedelmi Vállalat felkarolta a hazai fürjtenyész- tés ügyét, megszerezte számára a legjobb és legbiztosabb távú export piacokat, s ezzel meg­nyerte az ügynek a bátor vál­lalkozásra mindig kész pécs-re- ménypusztai Úi Élet Tsz veze­tőségét, tagságát. Hogy és mikor került a japán fürj Nádorligetre, az Új Élet Tsz üzemegységébe? Ügy, hogy a tsz-tagok pár évvel ezelőtt háztájiban kezdték nevelni a Pécsi ÁFÉSZ részére. Ám a fo­gyasztási szövetkezet három éve bezárta fürjfeldolgozóját, abbahagyta a fürjtermeltetést. Eqy év kihagyás után a terme­lőszövetkezet vette bérbe a fel- dolaozót, s vette kézbe a ter­meltetést, majd megkezdte o pecsenyefürj nagyüzemi előál­lítását. Ma már Nádorligeten 6000 japán fürj tojóállomány termel. A japán fürj — hála Kataro Oda japán nemesítőnek — csak rokona a mi mezei vadfürjünk- nek, amely Afrikában telel, s ma már vadászni is tilos, oly ritka, védett madár. A „Hár­mat tojott a fürjecske, fürj, fürj, fürjecske .. ." kezdetű közismert dal nem illik a japán fürjre, amely évente 280—290 tojást tojik, annyit, mint a legintenzí­vebb hibridtyúk. Apró tojásait 17 nap alatt géppel keltetik ki a szövetkezetben, s a keléstől számított 35—36. napon a japán fürj már ivarérett, „tojásrakás­ra kész". Ezt azonban a pecse- nyefürjjel nem várják meg, mert általában 33 napos kor­ban, ilyenkor élve 16-18 dekás a súlya, levágják, megtisztítják, becsomagolják, s hűtőbe teszik. Majd ha legalább 30 000 össze­gyűlik, kamionba rakják s Münchenbe viszik, vagy a triesz­ti kikötőbe szállítják, ahol Ku­wait és őshazája, Japán felé behajózzák. A tisztított, csomagolt fürjért a HUNGAROCOOP, ha 100 grammon aluli 10 forintot, a 100—120 grammosakért 12—13 forintot, a 120 grammon felülie­kért 15 forintot fizet. Darabon­ként átlag 2 forint tiszta nyere­sége van a szövetkezetnek, ami nem hangzik túl soknak, de ha azt nézzük, hogy 500 négyzet- méter felületen félmillió fürjet •neveltek fel az idén, akkor az egy négyzetméterre eső nyere­ség igen jónak mondható. A szövetkezet, tekintve a hosszabb távon is biztosnak látszó export­piacot, 1981-re már 1,2 millió pecsenyefürj exportra kötött szerződést a HUNGAROCOOP- pal, s egy nagyobb arányú fej­lesztési programba kezdett. A majd másfél millió fürjet még a régi feldolgozóban fogják le­vágni úgyr hogy a napi 2500— 3000 darabos vágási kapaci­tást két műszak beállításával megduplázzák. « Ez azonban csak átmeneti megoldás, hisz az UNIVERSUM­Zsugorfóliába csomagolják a tál bérelt kis kapacitású, kor­szerűtlen feldolgozót máris „ki­nőtte" a fürjtelep. A tojóállo­mány és a keltető kapacitás évi 3 millió pecsenyefürj előál­lítását és exportját teszi lehető­vé. Ehhez azonban 500-ról 3000 négyzetméterre kell növelni a fürjnevelő teret, és fel kell épí­teni a minden igényt kielégítő, automatizált fürjfeldolgozó nagyüzemet, ahol nemcsak a vágást gépesítik, hanem - ma­gaspályás megoldással - a tisztítást, feldolgozást, csoma­golást is. És hogy ne kelljen bérhűtőkbe szállítani a fürjet, saját hűtőházat létesítenek. A feldolgozó 25 milliós be­ruházással készül, saját erőből és export fejlesztési hitel fel­vételével, amit öt éven belül kell visszafizetni. Ennyi a be­ruházás megtérülési ideje is. A fürjfeldolgozó Reménypusztán épül fel, a tsz központjában, nagyrészt saját kivitelezésben, import nélkül. A gépeket, be­rendezéseket hazai gyárakkal gyártatja le a szövetkezet. A munkálatokat 1981-ben kezdik, s a tervek szerint 1982 első ne­gyed év végén fejezik be, egy év átfutással. A teljes beüze­melés utón évente 3 millió pe- csenyefürjet exportálnak majd Reménypusztáról, ami évi 1 mil­lió dollár tiszta bevételt jelent a népgazdaságnak. A hazai nagyüzemi fürjter- melés teljes vertikumát — te­nyésztés, keltetés, nevelés, fel­dolgozás — tartja majd egy bontott fürjeket Fotó: Erb János kézben az Új Élet Tsz. A szö- vetkeíet szakemberei máris azon fáradoznak, hogy a né­met, az arab és a japán pia­con jobban kedvelt nagytestű, vágottan 15^20 dekás fürjfaj- tát tenyésszenek ki. E célból hozták be a francia fürjet és az Egyesült Államokból a Fáraót. A kíséretekben o francia fürj egyértelműen bevált, felszaporí­tása megkezdődött. Az új fel­dolgozó egyben új munkaalkal­makat is teremt, újabb 30 em­bernek biztosít majd munkát, megélhetést. — Rné ­Tárgyalások a nyugatnémet Sachs céggel Kismotorgyártás Pécsett? Országos érdeklődésre számot tartó fejlesztési elképzelés a Pécsi Vasas Ipari Szövetkezetben A kisgépesítés időszakót él­jük. Óriási az igény minden­féle kisgép iránt az iparban, az építőiparban, a mezőgazdaság­ban, a szolgáltatásokban, az erdőművelésben, a parképítés­ben, nem utolsósorban a háztá­ji gazdaságokban, a hobbi kertészetekben. A kisgépeket többnyire külföldről hozzuk be, ami nem olcsó. Amit tudunk, idehaza gyártunk, ám lehetősé­geink e téren meglehetősen behatároltak. A gyártók lépten- nyomon szűk keresztmetszetek­be ütköznek, a legnagyobb kér­dés: honnan szerezzenek be motort kisgépeikhez? A hazai kismotorgyártás ugyanis meg­szűnt, a szükséges motorokat külföldről kell beszerezni, vi­szont az import nehézségekbe ütközik, szűkös a valutakeret, olykor baj van a külföldi gyár­tók szállítókészségével is. E gondba beleütközött a Pé­csi Vasas Ipari Szövetkezet is. Másfél évtizeden át, 1975-ig gyártottak fűnyírógépeket, me­lyekhez a 125 köbcentis, 5 ló­erős benzinmotorokat a Danu- viától szerezték be. Időközben a Danuvia lemondott a moto­rokról, megszűnt a hazai gyár­tás, ezt követően a pécsiek is kénytelenek voltak abbahagyni a fűnyírógépek gyártását. Két év telt el. Ekkor a szövet­kezet az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság, az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium és a Kertészeti Egyesülés felkérésére ismét felújította a fűnyírógépek gyártását, mégpe­dig import motorral. Sőt to­vább is léptek, az elmúlt évben bekapcsolódtak a kormány ál­tal hirdetett háztáji kisgép- gyártó programba, megkezdték a motoroskapák gyártását. E kisgépekbe kezdetben a legkü­lönbözőbb típusú külföldi moto­rokat építették- be, hogy ta­pasztalatokat nyerjenek hasz­nálhatóságukról, élettartamuk­ról, s végül a KERMI, valamint a felhasználók véleménye alap­ján a nyugatnémet Sachs és az amerikai Briggs motorok mellett döntöttek. Igen ám, csakhogy beleütköztek a már említett gondokba, a külföldi beszerzés nehézségeibe. Ekkor a Pécsi Vasas Ipari Szövetkezet vállalkozó kedvű vezetői újabb elképzelésekkel álltak elő. Miért ne lehetne ismét meg­indítani a hazai kismotorgyár­tást, s éppen a nyugatnémet partner, a Fichtel et Sachs cég segítségével? A licenc átvéte­lével és kooperációs szerződés­sel, netán közös vállalat alapí­tásával? A pécsiek el is utaztak és tárgyaltak a schweinfurti cég vezetőivel, akik - mivel az ot­tani magas költségek miatt nem tudják kapacitásaikat to­vább bővíteni — hajlandóságot mutattak az együttműködésre, nevezetesen arra, hogy kihelye­zik a gyártást Magyarországra és a kompenzációs ügylet kere­tében átvesznek az itt gyártott motorokból. A kapcsolatfelvé­tel titán, a részleteket tisztázan­dó, további tárgyalásokra is sor került, a múlt év decembe­rében Pécsett jártak a nyugat­németek, januárban pedig a pécsiek ismét felkeresik a Sachs céget. Elújságolhatjuk tehát, a Pé­csi Vasas Ipari Szövetkezet or­szágos érdeklődésre számot tar­tó fejlesztés tető aló hozásán, a hazai kismotorgyártás megte­remtésén fáradozik. Egyebek mellett elő kell teremtenie a nyugatnémet géppark megvá­sárlásához szükséges összeget. Ami az anyagiakat illeti, a szö­vetkezet egy korábbi ígérettel bír, a kormány 40 millió forint állami támogatást ajánlott fel arra az esetre, ha a hazai ház­táji kisgép-programhoz a ben­zinmotorokat biztosítják. De máris találtak idehaza is ko­operációs partnert, a csepeli Duna Termelőszövetkezet haj­landó anyagilag is beszállni és részt venni a motor- és kisgép­gyártásban. Mindezzel összefüggésben Török László, a Pécsi Vasas Ipa­ri Szövetkezet elnöke felvetette egy megyei kismotorgyártó egyesülés tervét is, vagyis hogy termelési együttműködésre lép­hetnének a baranyai gépgyár­tó vállalatok. A 2,8-5 lóerős Sachs motorok kitűnő konstruk­ciók, minőségük magas, élet­tartamuk nagy, a Sachs márka világhírnévnek örvend. Kezdet­ben évente több tízezer, ké­sőbb évente akár 150 ezer da­rabot is gyárthatnának belőle, elláthatnák a hazai piacot, s jutna belőle bőven a külpiacok­ra is. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket. Miklósvári Zoltán Szigetvár díszpolgárai Szigetváron a közelmúlt­ban került sor az első dísz­polgári oklevelek átadására. A hagyományteremtés pilla­nataiban Szigetvár vezetői két embert tartottak méltó­nak a cím elnyerésére: Mol­nár Imrét és Zágon Gyulát. Érdekes, a két ember, akik­ről úgy találták, legtöbbet tettek a városért, egyike sem szigetvári. Molnár Imre 1952- ben került ide a Rábaköz­ből. Nyugalmazott gimnáziu­mi igozgatóhelyettes, de így bizonyára ismerősebb: a Vár­baráti Kör elnöke. — Szigetvár történelme és a Zrínyi-hagyomány iránti ér­deklődésem szinte a városba kerülésem pillanatával már elkezdődött. Ugyanis a vár­ban kaptunk lakájt, így a közvetlen környezetem is meghatározta későbbi tevé­kenységemet. A várban kö­zépiskolai kollégiumot alapí­tottam. Mint a fiúkollégium igazgatója a diákokkal együtt dolgoztunk a várban. Emellett tanítottam is: elő­ször óraadó voltam a gimná­ziumban, tantárgyaim a ma­gyar, latin és orosz. 1957-től véglegesen átkerültem a gimnáziumba, húsz éven át voltam igazgatóhelyettes és a levelező tagozat vezetője. — A tanítás mellé társult a másik nagy szenvedély, Szi­getvár és a Zrínyiek. — Amikor a vár helyreho­zásáért dolgoztunk, jöttek a látogatók és kérdezgettek. Ekkor kezdtem komolyabban a vár történetével foglalkozni — és rabja lettem ennek. Legszívesebben mindig ezt a kutatómunkát csinálnám. 1959-ben azután százhatvan­három alapító taggal létre­hoztuk a Várbaráti Kört, amelynek születésétől kezdve mind a mai napig elnöke va­gyok. Ez volt Magyarország második ilyen köre, időben csak az egriek előztek meg bennünket. Büszkén mondha­tom, ma már túlszárnyaltuk őket - több mint nyolcszáz tagot számlálunk, s eddig nyolc kiadványt jelentettünk meg. A kör tevékenységének köszönhető, hogy Szigetvár védelmének 400. évfordulójá­ról már egy teljesen helyre­állított várban emlékezhet­tünk meg. — Legközelebbi tervei? — Most nagyon szép fel­adatot kaptam: az ELTE ta­nára, s egyben a Kortárs fő- szerkesztője, Kovács Sándor Iván megbízott egy korai Zrínyi-mű fordításával. A köl­tő Zrínyi tizennégy éves ko­rában latin nyelven írott, Szent Istvánról szóló dicsőítő költeményét a budapesti Szé­chényi Könyvtárban őrzik. Ez a fordítás már része lesz a most készülő Zrínyi kritikai kiadásnak. Dolgozom egy másik kiadványon is, ez a Várbaráti Kör kilencedik fü­zete lesz, „Szigetvári levelek a hódoltság korából" cím­mel, Zágon Gyula Kaposszek- csőről származik, 1946-ban került Szigetvárra. — 1950-ben kezdtem taní­tani. Előtte közigazgatási te­rületen dolgoztam, de tagja voltam a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaságnak, s már vettem részt képeimmel kiállításokon is. Nemcsak is­kolában adtam órákat, hu­szonöt éven át vezettem szakkört, s büszke vagyok, (rogy volt tanítványaim közül huszonnyolcán mentek kép­zőművészeti pályára. — Milyen munkákkal vett részt kiállításokon? — Képekkel, dombormű­vekkel, faragásokkal, grafi­kákkal. Közel száz alkotásom legtöbbjét a város múltja ih­lette; most valamennyit föl­ajánlottam Szigetvárnak. A valamikori Múzeum Egylet el­nöke voltam, s ebben a kör­ben kerültem szorosabb kap­csolatba a Zrínyi-kultusszal is. Úgy gondoltam, hogy kép­zőművészeti alkotásokon ke­resztül is, és az órákon, szak­köri foglalkozásokon is igen nagy lehetőség nyílik a ne­velésre, oktatásra. Nemcsak képzőművészeti, történelmi, hanem erkölcsi nevelésre. A szigetvári hagyományoknál jobbat nem is kívánhat az, aki példát akar állítani tanít­ványai elé, s a bárminemű nehéz helyzetben való becsü­letes helytállásra, kitartásra szeretne nevelni. Ezt a lehe­tőséget akkor is megragad­tam, amikor időnként ma­gyar és külföldi csoportokat vezettem a várban, — Most mivel foglalkozik? — Szabad időm legna­gyobb részében faragok. Na­gyon szép, régi tölgyfát ta­láltunk évekkel ezelőtt, négy­öt méter mélyen. Az ötszáz éves faanyag, mely a siklósi kapunak volt valamikor alko­tóeleme, konzerválódott a ta­lajban. Már egy több mint húsz darabból álló sorozatot faragtam belőle: valamennyi a XVI—XVIII. századi hősök portréja. De még mindig maradt anyag, most ezen dolgozom. » Dücsö Csilla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom