Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)

1981-01-29 / 28. szám

1981. január 29., csütörtök Dunántúli napló 3 így oktatju a matematikát IWI agyarország egyik legbecsesebb szellemi exportcikke * ” * volt mindig a matematika tudománya. Ne is a Bo- lyaiakra hivatkozzunk, hanem csak arra, hogy a világ min­den nagy egyetemén dolgozik magyar matematikus — azt példázvo, hogy matematikaoktatásunkkal mindig bátran ki­léphettünk a világ szine elé. . Mégis nagyot fordult a világ az elmúlt évtizedben, mióta újfajta matematikára oktatják gyermekeinket az iskolák, és a tanári, diáki munka eredmé­nyei még igen kérdésesek. Ma­gyarán: egyelőre nem nagyon dicsekedhetünk eredmények­kel. Hanem nézzük együtt a ket­tőt: a régit és az újat. Sok bí­rálat érte annak idején a régi tantervét, mivel az történetileg dolgozta fel a matematikát, és kész, teljes rendszert tálalt az ifjúság elé. Ez mára megszűnt, alsó tagozatban szóba kerül­nek például a negatív szá­mok, és a tanuló ízelítőt kap a matematika tudományának területeiről. Talán túl sok is az, amibe futólag betekintést nyer, ugyanakkor pedig éppen e sok­irányúság miatt elmaradarög- ziíés, gyakorlás stádiuma. Or­szágos felmérések mutatják, hogy gyengült a tanulók szám- írási képessége, gyengén megy nekik a lejszámolás, nem isme- riK a tételeket, szabályokat, mértékegységeket, képleteket. Magyarán,* nincs meg az esz­köztáruk a célul kitűzött logi­kus gondolkodáshoz. Érdekes, hogy ezek a gyerekek hozták a leggyengébb eredményeket éppen a gondolkodás fejlett­ségét vizsgáló logikai felada­toknál, pedig e téren várták az új tantervtől a nagy áttö­rést. A régi tanterv az osztályót- laghoz igazodott — a mai egyéni ütemet óhajt diktálni minden egyes tanulónak. Ha­nem képes-e a tanár ezt az egyéni ütemet megvalósítani minden nap, minden osztály­ban. minden órán? Képes lesz-e differenciáltan feladatot adni a tehetséges és a reménytele­nül ostoba gyereknek? Ezt vár­ni a 30—40 személyes osztá­lyokban,' valljuk meg, illúzió. Hajlamosak vagyunk minden esetben azt hinni, hogy a pe­dagógus csodákra képes, hogy teljesítményét minden további nélkül meg lehet sokszorozni, és hogy varázsszerként -hatnak különböző bűvös tanítási mód­szerek, csak alkalmazni kell őket. Hajlamos az egész társa­dalom arra, hogy kicsit mitizál- ja a pedagógusi pályát, s ez­zel együtt olyan cselekedeteket várjon el a pedagógustól, me­lyeket szinte képtelenség meg­valósítani. Romlott a szaktanári munka m'nősége, és romlott a presz­tízse is — állapítják meg mate- mntikusberkekben. Igaz, hogy sokan előreléptek módszertani kultúra terén az új tanterv bevezetése óta, a pedagógusok többségét azonban nem készí­tették fel az új matematikára. Mindezek mellett — és itt már nemcsak erről a tantárgyról van szó — a követelmények kö­zött az iskolákban nincs min­dig első helyen a jó szaktaná­ri munka. Mintha afféle elha­ryagolhotó, - természetes jelen­ség lenne, hogy a tanár meny­nyire ura a szakjának, milyen a pedagógiai, emberi kisugár­zása. Pedig, ha a tanárok megbecsüléséről van szó, erre kellene jobban figyelni, s nem­csak arra, milyen egyéb „csín. nadrattában” — versenyeken, seregszemléken — vesznek részt. Visszatérve a matematiká­hoz, tudjuk valamennyien, hogy valaha ez volt a „legrázósabb" tantárgy, ebből buktak legtöb­ben. No ettől ma nem kell fél­ni — a bukásmentes iskola aranykorát éljük. A kettes sok­helyütt afféle megjelenési tisz­teletjegynek, iskolalátogatási „bizonyítványnak’ fogható fel, és nem a tudás valódi mutató­jának. Az osztályban ülő kette­sek zöme gyakorlatilag tehát elégtelenre tudja az anyagot, de azért biztonságérzettel lavi- rczik végig az általános isko­lán, boldogan felveszik szak­munkásképzőbe, hiszen kell a szakmunkás. És parkettózni ta­nul, végül megkapja a szak­munkásbizonyítványt — aztán esetleg tönkreteszi a lakásun­kat ... E jelenség következmé­nye persze az általános tudás­szint romlása, a silányulás, ami végigkövethető matematiká­ból a középiskolán át az egye­temekig — noha már az óvo­dában is van matematikai fog­lalkozás. Mert a matematikaoktatás ma: rendszerében nemcsak az általános színvonalromlás az aggasztó, hanem a jó képes­ségű gyerekek sorsa is, akik munka nélkül megélnek az ál­talános iskolában, s akiket az­tán alig lehet munkára szok­tatni a középiskolákban. Rájuk ugyanis nincs idő, és ők úgy­is tudják a leckét. A jó képes­ségű gyerekek ügyét, úgy tet­szik, ugyanúgy nem tudjuk egyelőre megoldani iskoláink­ban, mint a szinte behozhatat­lan hátránnyal indulókét. Mindebben fontos segítőtár­sakat vesztett el a matematika üg/e: elvesztette a szülőket, akik most értetlenül állnak a gyermek füzetei előtt, s nem tudnak segíteni. Különórákra, fizetett tanárhoz járatják tehát gyereküket, de míg korábban a bukásra állókat taníttatták különórákon, ma azokat, akik jelest vagy jót akarnak ... A gyakorló pedagógusok, ahogy mindez egy nemrég le­zajlott pécsi tanácskozáson is kiderült elég pesszimisták. Eveknek kell eltelniük, mond­ják. mire a dolog „bejárató- dik”. Talán, ha a szakminisz­tériumok csapnának oda az asztalrc, amiért a tárcájukhoz tartozó intézmények dolgozói nem tudnak összeadni, szoroz­ni, akkor talán megnéznénk, mi történik az alapok leraká- sána1 az általános iskolákban. Akkor talán komolyan ven­nénk a gyakorló pedagógus el­lenvetéseit. Gállos Orsolya Immáron ne­gyedik éve jele­nik meg Szek- szárdon a Duna- táj című negyed­évi folyóirat, amely alcíme szerint „Tudo­mányos és művé­szeti szemle”. A múlt évi né­gyes számból né­hány érdeklő­désre számot tartó írásra hívjuk fel a figyelmet. Martyn Ferenc Emléksorok egy rajzfüzetbe című rövid írását Csá- nyi László elmé­lyült tanulmánya követi! Martyn Ferenc példája címmel. Király Erzsébet és Ko­vács Sándor Iván Zrínyi Rómában című írása iroda­lomtörténeti érde­kességként sem mindennapi. Mit láthatott Zrínyi, a költő Ró­mában, művei­ben tükröződik-e a hosszú itáliai út élménye, tanul­sága? Honnan, milyen forrásból szerzett tudo­mást arról, hogy mit érdemes és mit kell megnézni az örök város­ban? Ezek a kér­dések foglalkoz­tatják a szerzőpá­rost. Leskó László Bohuniczky Szeli és az Iszony cí­mű esszéje a mél­tatlanul elfele­dett, felfedezés­re váró írónő életművének állít emléket. A Gaál István által köz­readott múlt szá­zadi Házi Orvos Könyv helyen­ként érdekes, más­hol mulatságos ol­vasmány. Pákolitz István Bögrésdiákok cí­mű kötetéről a Jelenkor fiatal munkatársa, Papp István közölt értő bírálatot. Tüskés Tibor Mérték és mű című tanul­mánykötetéről N. Horváth Béla írt. (Bay Endre) A pécsi Modem Magyar Képtár festményei a pá rizsi Modern Művészetek Múzeumában André Móráin felvétele Európai körút után a pécsi múzeum képei Kiállításcsere Pécs és a párizsi Pompidou Központ között Párizsban, a Modern Művé­szetek Múzeumában volt lát­ható 1980. október 22. és 1981. január 4. között a Magyar mű­vészet, 1905-1930 című kiállí­tás, melyen a Nyolcak és az aktivisták körének tevékenysé­gét szemlélhette a látogató. A kiállításanyagot a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Nem­zeti Galéria munkatársai állí­tották össze saját anyagukból, köz- és magángyűjtemények­ből. A képek jó része származik a pécsi Modern Magyar Kép­tárból, és a pécsi múzeum fe­lelős szervezője volt annak a kiállítássorozatnok, amely Sí. Etienne, London, Róma, Geno­va és végül Párizs közönségé­nek mutatta be a magyar kép­zőművészeti törekvéseket. Dr. Hárs Éva művészettörté­nész, a Janus Pannonius Mú­zeum igazgatója, aki részt vett a kiállítás megrendezésében és zárásában is, így tájékoztatott bennünket a Nyolcak és az ak­tivisták külföldi turnéjáról: — A világ nagy múzeumai­ban ma egy visszafordulás fi­gyelhető meg a századelő mű­vészetéhez, a gyökerekhez, melyből a huszadik századi művészet kibontakozott. A kép­zőművészet azt szeretné fel­mérni, mit jelentett a század- eleji nagy változások korszaka. Pár ország művészete közismert e korszakból: mindenhol isme­rik az orosz konstruktivistákat, a francia avantgárdot, az absztraktokat — viszont keveset tud a világ ezen áramlatok ke­let-európai kisugárzásáról. Ezért fogadták mindenütt a fel­fedezés élményével a Nyolcak és az aktivisták kiállítását. Szé­les körben foglalkozott az ese­ménnyel a francia sajtó is. — Hogyan lestett mindez a párizsi Modern Művészetek Múzeumában? — Egyetlen, paravánokkal osztott kiállítótérben helyezték el a közel 300 műalkotást, a képeket és a dokumentumokat. A múzeumnak 40 ezer látoga­tója volt a kiállításunk idején, s úgy vehetjük, hogy körülbelül ennyien látták Kassák Lajos, Moholy Nagy László, Bortnyik Sándor, Kernstock Károly, Poór Bertalan és Uitz Béla képeit - hogy csak néhányat említsünk az alkotók közül. Pécsett van már a párizsi ma­gyar kiállítás sajtója is — tekin­télyes paksaméta: átlapozva lát­ni, hogy az eseményről hírt adott a Le Monde, a Nouvel Obser- vateur, az Umanité. Számos je­lentős lap és kritikák méltatták a bemutatott képzőművészeti korszakot számos képzőművé­szeti szaklap mellett a L'Express és a Outidien de Paris hasáb­jain is. A képekkel teli kamion a na­pokban lépte át a magyar ha­tárt, hogy a február 5-én nyíló kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában a nagyar közönség is láthassa, mivel mutatkozunk be külföldön. Az anyag ideha­za Nyolcak és aktivisták címen lesz látható májusig, amikor is megint útnak indul: Finnor­szágban rendeznek belőle kiál­lítást, ősszel pedig Svédország­ban. G. O. Szépülnek köztereink, gazda­godnak a múzeumok Idén 37 bronzba öntött és 21 kőbe faragott alko­tás készül el a Képzőművé­szeti Kivitelező Vállalat műhelyeiben, hazánk köz­tereinek díszítésére, illetve a múzeumok gyűjtemé­nyeinek gazdagítására. 1981. Medgyessy Ferenc születésének centenáriu­mi éve is. A magyar szob­rászat kiemelkedő alakjá­nak egy kőbe faragott, fekvő női aktját készítik el ebből az alkalomból. Az eredeti modell alapján lét­rehozott művet a debre­ceni Déri Múzeum rendel­te meg, amely Medgyessy munkásságának legtelje­sebb anyagát őrzi. Búza Barna szobrász- művész a parasztmozgal­mak egykori fontos köz­pontjába, Battonyára ter­vezte agrárszocialista em­lékművét. Marton László, Munkó- csy-díjas alkotó szobor- csoportja Veszprém vá­rosközpontját gazdagítja: a mű keretét adó hatal­mas kőrács harci jelenete­ket foglal magóba. Jelen­tős megbízást kapott a fia­talabb szobrásznemzedék egyik képviselője, Bors Ist­ván: Táncsics Mihály em­lékművét készíti el, amely Kaposvárra, a forradalmár nevét viselő gimnáziumba kerül. Csaknem fél évszázad utón nyer végső formát Vastagh György egyik szobra. A század első fe­lének jelentős alkotója lo­vat mintázó művének csu­pán a gipszmodelljét hagyta az utókorra, ám a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát most megbízást adott megformálására bronzban. Nem véletlenül, ugyanis a művésznek egy első világháborús legenda volt az inspirálója: esze­rint a bábolnai ménes egyik paripája a harcok­ban elvesztette halálra sebzett gazdáját, de a frontról egyedül is haza­jutott társaihoz. Pándi Kiss János két bronzszobrát a szentendrei múzeum részére formázzák meg. Szezon Beszámoló a pécsi közben dzsesszrendezvé P écsett az őszi évad nyitányán, az elmúlt évek szokásos havi egy rendezvénye helyett minden eddigi lehetőséget felülmúlva, három önálló sorozat kapui tárultak ki az élő dzsesszmuzsika előtt. Ennek arányában emelkedett a hang­lemez illusztrációkkal tarkitott élménybeszámolók és elméleti előadások száma is szerte a városban. A színhelyek ismertek. Élő koncertekre az Ifjúsági Házban, a Helyőrségi Művelődési Otthonban és a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán került sor rendszeresen, gépzenei bemutatókra mindenekelőtt az IH tá­jolója és az egyetemi, főiskolai klubok vállalkoztak. A választék ilyen bővülése a pezsgőbb dzsesszélet igényével a közönség spontán rétegző­dését célozta. Beszámolónk most összevetve az igények és lehetőségek alakulását (a sor­rendiség és teljesség mellőzé- zésével) méltatja a szezon ed­digi eseményeit. Az Ifjúsági Ház — a már amúgy is névlegesen működő Pécsi Jazz Klub hangzatos mérői lemondva — több éves hagyományát folytatva kezdte az évadot. A Saturnus együttes nyitó koncertjére zsúfolt ház előtt került sor, ahol az első lemezét élőben bemutató együt­tes kiváló sikert aratott. Szakcsi Lakatos Béla szerzeményei olyan új színt kevertek a mű­faj hazai palettáján, amelyek­re az addig bedugult fülék is kinyíltak. Babos Gyula, Dandó Péter, Pecek Lakatos Géza mindehhez nagyszerű hangsze­res^ játékkal járult hozzá. Az új Rákfogó együttes koncertjén (jóval kisebb közönség előtt) különösen a két rész stiláris kontrasztja emelte a hangula­tot. A swinges és rockos blokk kinek ez, kinek az, végül is méltó elismerést kapott. Már magával a vállalkozás tényével és megszervezésével is jeleskedett a dzsessz előszil­pesti művészt felsorakoztató rendezvényen különböző formá­ciókról, különböző véleményt formálhattunk. A Binder kvar­tett sajátos játéka Friedrich Ká­roly közreműködésével minden tekintetben elnyerte fegjobb tet­szésünket. A Dimenzió mérsékelt teljesítményt nyújtott. Vükön György triója nagyszerűsége el­lenére sokáig élvezhetetlen volt az erősítési aránytalanságok miatt. S ez még az elbűvölő Bontovics Kati műsorát is za­varta. Deseö Csaba Gárdonyi Lászlóval, Berkes Balázzsal és Kőszegi Imrével közös műsora nagy tetszést aratott. Játékuk egyben kiváló szólisztikus be­mutatkozásra is lehetőséget adott. Nagyon nem tetszett ugyanakkor Regős István „mi­ni" big band-je. Bármennyire dicséretes összehozni a jelen viszonyok közt akár tíztagú együttest is, amíg vannak olyan elemek a játék folyamatában, amelyék megfelelő próbák hiá­nyában nem színpadképesek, egyszerűen nem szabad kiállni velük Különösen akkor nem, ha a bemutatkozás egyben néhány kiváló muzsikus presztízsét is érinti. Az IH-tájolóban elhangzó, te­matikájában és színvonalában egyaránt dicséretes előadások, gépzenei programok sajnálato­san kis létszámú közönség előtt kerültek bemutatásra. S lénye­gében ugyanez mondható el az egyetemi, főiskolai klubok gép­zenével illusztrált rendezvényei­ről is. A Helyőrségi Művelődési Ott. hon matinésorozatát — annak ellenére, hogy szinte kivétel nélkül a hazai dzsesszélet ran­gos és ismert képviselőit sora­koztatta fel — mérsékelt érdek­lődés kísérte. Ugyanakkor a je­lenlévők minden koncerten ki­válóan szórakozhattak. A Bin- der-kvartett, a Kaszakő, a Kő­szegi és a Saturnus együttes lelkesült játéka minden elisme­rést kiérdemelt. A földszinti ét­teremben rendezett jóm session­ok (ezeken pécsi muzsikusok és Bornemissza Mária pécsi éne­kesnő is fellépték) kötetlensé­ge nagyszerű alkotói légkört teremtett a számok interpretá­lásához, s befogadásához egy­aránt. A legsikeresebb sorozatnak (gondolom elsősorban a klub­jelleg miatt) a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán rendezett, forró fogadtatású koncerteket tarthatjuk A szinte bentlakó kö­zönség (többségük kollégista) atmoszféra teremtő biztatása ritkaságszámba menő improvi­zációkra ösztönözte a játékoso­kat. A közönség és a művészek egymásratalálásának szép pél­dáját jelezték a koncertek utá­ni (a Kőszegi együttes eseté­ben éjszakába nyúló) kötetlen _ beszélgetések is. Ehhez hasonló beszélgetésekre a FÉK étterem­ben rendezett jam sessionokon is sor került. Végezetül. Lehet bármily ne­mes a választék bővítésének szándéka, ha a közönség ér­deklődése továbbra is a „bál­ványozott nagyok" bűvöletében él, s az új együttesek és áram­latok jelentkezését elutasítva, otthon várja a számára kedve­ző változást. Az előadások szá­mának ilyen növekedésével leg­feljebb az együttesek körforgá­sa gyorsulhat. S ettől még nem válik pezsgőbbé dzsesszéletünk. Bornemissza Géza veszter. A mintegy 20 (!) buda­

Next

/
Oldalképek
Tartalom