Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)

1981-01-22 / 21. szám

Ökölvívás Szombaton csb-rajt: Vasutas-Néphadsereg A megyei válogatott Kaposváron kezd Az idén második alkalommal írták ki a szakszervezeti váloga­tottak részvételével az új rend­szerű ökölvívó csb»t. Tavaly a Bányász nyerte a tornát a Dózsa és a Néphadsereg előtt, a Vas­utas válogatott az 5. helyen vég­zett Szombaton az ökölvívó csb első fordulójában Pécsett a Vasutas—Néphadsereg váloga­tott mérkőzést rendezik meg. Még két találkozó lesz, Buda­pesten a Népligeti csarnokban az Építők—Bányász, a Fáy ut­cában a Vasas—Dózsa össze­csapásokat láthatják a nézők. Tizenkét súlycsoportban vívnak mérkőzéseket, egy-egy találko­zón 4 pontozó működik közre, így döntetlen is lehetséges. A vasutas válogatott a PVSK, a Nyíregyháza, a Szombathelyi Haladás és a Debrecen ver­senyzőiből kerül ki. Két „nagy­ágyúja" van a csapatnak, a légsúlyú olimpiai bronzérmes Váradi, valamint a nehézsúlyú IBV-győztes és a vasutas Euró- pa-bajnokságon aranyérmet nyert Alvics Gy., Verfing Jenő, a Megyei ökölvívó Szövetség el­nöke, aki a Vasutas-válogatott­nál a technikai-vezetői teendő­ket látja el, kérdésünkre el­mondta, hogy Alvics Gy. mellett Pirbus és Kálmán valamint Al­vics A. is számításba jön a PVSK versenyzői közül a vasutas válogatott összeállításánál. De a vasutas EB-n aranyérmet nyert Zómbó (Szombathelyi Haladás), a nyíregyházi Budaházi, a deb­receni Veres, Rácz és az ugyan­csak szombathelyi Németh is bemutatkozik majd a vasutas válogatottban a pécsieknek. A Néphadsereg-válogatott ki­tűnő erőkkel tud felvonulni. A kétszeres Európa-bajnok Badari Tibor lett a Néphadsereg csa­patának vezető edzője, Badari elsősorban a fiatalokra számít. Kalányos, Kottán, Horváth M., Füzessy, Virág, Hogál, Csépá- nyi. Kalló, Borbély szerepel majd minden bizonnyal a Néphadse­reg csapatában, A nagy érdeklődésre számot tartó Vasutas-válogatott—Nép­hadsereg-válogatott ökölvívó mérkőzést szombaton 17 órai kezdettel rendezik meg a PVSK­csarnokban. Jövő hét végén a vasutas válogatott újabb mérkő­zést vív, ezúttal Nyíregyházán. A csb-n részt vevő többi csa­patról kevés hír szivárgott ki, majd csak a mérlegelésnél de­rül ki, valójában kik szerepelnek az együttesekben. A Bányász­válogatott, akárcsak tavaly, idén is az első helyet pályázta meg. Kitűnő erőkből áll, hisz Tatabá. nya, Oroszlány, Salgótarján és a Borsodi Bányász legjobbjaira épül. Néhány név: Rózsa, Ré- der, Takács, Danyi, Molnár, Bo­tos T„ Botos J., Farkas. A Dó- zsa-válogatottat újpesti és ka­posvári versenyzők adják. Ben. ke, Bogyó, Vörös, Rákosa, a ka­posváriak legjobbjai mellett na­gyon tehetséges újpesti fiatalok, Lehotai, Schubert, a két Csjeff. testvér, az olimpiai bronzérmes nehézsúlyú Lévai lesz ott a csa­patban. A Vasas-válogatottban újra versenyezhet az EB bronz­érmes Pém. A Bp. Vasas mellett a SZIM Vasas, Csepel, a Béké­si MEZŐGÉP és még más klu­bok adnak versenyzőt Szakáts Béla edzőnek Az Építők váloga­tottjában az egyre erősödő Paks ökölvívói is szerepelnek. Az együttest Bódis Gyula vezeti, aki hosszú éveken át a Honvéd vezető edzője volt. A szakszervezeti válogatottak tornájával egyidőben kezdődik meg a megyeválogatottak ököl­vívó mérkőzéssorozata. Baranya Somogy, Tolna és Zala megyék válogatottjaival került egy cso­portba. Egy csapatban 4 serdü­lő, 5 ifjúsági és 6 felnőtt ver­senyző kap majd helyet. Azok az ökölvívók, akik a szakszervezeti válogatott mérkőzésein szerepel­tek, a megyeválogatottban nem léphetnek szorítóba. Baranya válogatottja szombaton első mérkőzését Kaposváron vívja. A PVSK és a Steinmetz SE ökölví­vói mellett 4 komlói és 4 mohá­csi ökölvívóra is számítanak a csapat vezetői, A következő for­dulóban január 31-én Baranya Pécsett, a városi sportcsarnok­ban Zala megyével veszi fel a küzdelmet. Nemcsak a szakszer­vezeti, de a megyeválogatottak tornáját is oda-visszavágó ala­pon rendezik. Hegyi István • MEXIKÓVÁROS: Bulgária labdarúgó-válogatottja meg­kezdte tengerentúli szereplését. Első mérkőzésén 1:1-re játszott Mexikó válogatottjával. • VALENCIA: Johan Cruyff, a spanyol második ligás Levan­te csapatával tárgyal, s lehet­séges, hogy az Ibériai-félszige­ten tovább folytatja pályafutá­sát. Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy megegyezzen a klubbal pénzügyi kérdésekben, amihez hozzátartozik, hogy 33 millió pezetás adótartozását is új egyesületének kellene ki­egyenlítenie. Ez ugyanis Cruyff 1973—1978 közötti spanyol- országi tartózkodása során ke­rült a „számlájára”, miközben 238 mérkőzést játszott a Barce­lonában. Kár lenne, ha nem tudná: a CSÉB minden korosztály és bármilyen foglalkozású dolgozó számára egyaránt előnyös; a CSÉB az aktív dolgozók biztosí­tása, de nyugdíjba vonulás után is fenntartható; a CSÉB nemcsak a munkahelyen, hanem otthon, az utcán, közlekedés közben, vagyis mindenhol érvényes! Ne feledje: BIZTOSÍTÁS­Atlétika Két forduló után A PMSC Tüzér utcai csar­nokában rendezték meg a Komarov Kupa fedett pályás atlétikai versenyét. Győzte­sek. Leányok, 60 m: László Széchenyi G.). Távolugrás: Kulutócz (Steinmetz G., Kom­ló). Magasugrás: Bedő, (Steinmetz G., Komló). Sújy^ lökés: Kulutácz. Fiúk, 60 m: Nagy (Gépipari). Távolugrás: Nagy. Magasugrás: Csertőn (Szentlőrinc). Súlylökés: Cser­tőn. Két forduló (az őszi pálya­bajnokság és a téli fedett pályás verseny) alapján a lányoknál a komlói Steinmetz Gimnázium, míg a fiúknál a Gépipari vezet a pontver­senyben. A leányok 60 méteres síkfutásának két résztvevője, a célban a 4. helyezett komlói Tomanatsch Fotó: Sági WM Tájfutás Kibővített ülést tartott a Me­gyei Tájfutó Szövetség elnök­sége. A résztvevők meghallgat­ták ez 1980. évi beszámolót, amelyben többek között szó esett Baranya minőségi sport­járól (élen az „A” kategóriás címet elnyert PVSK-val), a ver­senyrendezések tapasztalatai­ról, a bírók továbbképzéséről és a térképellátottságról, örömhír: 16 most végzett ver­senybíróval lett gazdagabb a szövetség, viszont szomorú, hogy csökkent a minősített versenyzők száma, különösen az utánpótlás korcsoportokban. Az elnökségi ülés végén öt, a társadalmi munkában élenjáró aktívát jutalmaztak meg. Üj köntösben a „Labdarúgás” Kellemes meglepetéssel ked­veskedik a „Labdarúgás" cí­mű lap olvasóinak: az 1981 januári, a XXVII. évfolyam első számával külsőleg és tartalmi­lag is megújhodva „kezdte" az új évet. A sportág honi és külföldi eseményeinek kedvelői ezentúl mór 48 oldal segítsé­gével tájékozódhatnak a ked­venc sportágukról. A tizenhat többlet oldalt színes belső fo­tók élénkítik. Az új nyomdai megoldások tetszetősek, kor­szerűek. Király Kupa A Király Kupa mérkőzés technikai értekezletét szerdán kora este tailot­tók a Vasas Fáy utcai sporttelepén, a csütörtöki összecsapás színhelyén. Csütörtökön 15 órakor Benyik kezd maj'd Lewis ellen, az első egyéni be­fejezése után tíz perccel Taróczy lép pályára Jarrett-tel szemben. A páro­sokat a kezdés előtt 10 perccel kell megnevezniük a kapitányoknak. Mai sportműsor Kézilabda. Dunántúli Napló Kupa mérkőzések, városi sport- csarnok: PBTC II.—MEZŐGÉP II. (II. o. női), 16.00. Kesztyű­gyár II.—Baromfifeldolgozó (III. o. férfi), 16.35. U. PEAC- PMSC II. (I. o. női), 17.20. Be- remend—U. PEAC II. (II. o. fér­1. Ascoli—Fiorentina 2. Avellino—Bologna 3. Catanzaro—Cagliari 4. Como—Brescia 5. Juventus—Napoli 6. Perugia—Inter 7. Pistoiese—Roma 8. Udinese—Torino 9. Atalanta—Cesena 10. Catania—Lanerossi 11. Lecce—Palermo 12. Rimini—Genoa 13. Verona—Spal “hl 14. Foggia—Monza Megy er János Már nem „dirigál”, csak ellenőriz 40 év - 6000 mérkőzés Kapusként kezdte a PSC-ben, majd centerhalfként folytatta, edzősködött, végül játékvezető lett. Számításai szerint körülbe­lül 6000 mérkőzés van mögötte, ennyit vezetett, illetve ennyin lengette partjelzőként a zászlót. Utoljára tavaly előtt november­ben egy megyei II. osztályú ta­lálkozón fújta a sípot, azóta csak szövetségi ellenőri minő­ségben járja a pályákat. Negy­ven évi bíráskodás után a 72 éves Megyer Jánost szombaton búcsúztatják a megyei labdarú­gó szövetség játékvezető testü­letének vezetői. — Tizenhat évig voltam az or­szágos keretben — emlékezik vissza. — Az NB ll-es bajnoksá­gokban nagyon sokszor vezettem, lengettem, az NB l-ben is sze­repeltem partjelzőként. Első mérkőzésem a Simontornya—Ka­posvári Turul találkozó volt, amit a kerületi bajnokságért játszot­tak annak idején. Akkoriban bizony jobban hallgattak a lut- ballisták a bíróra, mint mosta­nában. A bíró úrnak - mert így hívtak csak bennünket —, na­gyobb tekintélye volt. — Legkellemesebb emléke? — A Verseny utcai PVSK-sta- dion pályaavatóján, még 1953- ban én fújtam a sípot. A vasutasok a sztálinvárosiakkal játszottak. — És a legkellemetlenebb? — 1953-ban Makón vezettem A Nemzetközi Sakk Szövet­ség (FIDE) kiadta az 1981-es versenyekre érvényes Élő-pont- számokat. A férfiaknál örven­detes, hogy Portisch Lajos az egy évvel ezelőtti 4. helyét a másodikra cserélte fel. A leg­nagyobb meglepetést az exvi- lágbajnok szovjet Mihail Tál szolgáltatta: amíg 1979 végén második volt, addig az 1980­Nép­Magyar Képes D. N. szabadság Nemzet Sport 2 2 x 1 1 X X 2 2 x 2 1 2 X 1 x 2 X 1 X X 2 x 1 X x 2 1 1 X 1 1 X 2 2 2 x X X 2 x 2 1 X X 2 X 2 1 2 X 1 x 1 1 1 X 1 X 1 x 2 X 1 1 X X 2 X 2 2 2 X 1 x 2 1 1 1 X a Makói Vasas—Bp. Építők NB ll-es kiesési rangadót. A ha­zaiak egy döntetlennel már bennmaradtak volna. Rúgtak is egy gólt, amit először megad­tam, aztán a „taccsbíróm" je­lezte, hogy korábban már az alapvonal mögé került a lab­da, ezért visszavontam. Alig maradt néhány perc a mérkő­zésből, amikor a vendégek egyik játékosa a cipőjét fűzve ott maradt a makói 11-es pon­ton. A balhátvéd hazaadott, ám a guritást a cipőjét fűzögető csatár elcsípte és úgy mezítláb a hálóba vágta. Ezzel vesztett a Makó és elszabadult a pokol. Csoda, hogy megúsztam . .. Megyer János volt labdarúgó- játékos (61 évesen még játszott c BTC-öregfiúkban), edző, bíró, most pedig JT-ellenőr. A futball mellett a sakk a másik szerel­me. Valamikor a megyei sakk- szövetség elnökeként is tényke­dett. Ahelyett, hogy 72 évesen a jól fűtött lakásban bűvölné a fekete-fehér figurákat, a hétvé­geken felkerekedik és a pályá­kat járja. A focitól nyugdíjas­ként sem tud elszakadni. . . as teljesítmények alapján ösz- szeállított listán csak a 30—32. helyre jutott. A magyarok közül Ribli Zol­tán 25, Sax Gyula 10, Adorján András 5 pontot vesztett, Pin­tér József viszont 15, Faragó Iván pedig 30 ponttal növelte összpontszámát. A nőknél Csiburdanidze vi­lágbajnokhoz méltó fölénnyel, 80 pont előnnyel vezeti a me­zőnyt. Az exvilágbajnok Gap- rindasvili 75 pontot adott le, ám még mindig az ötödik a sorban. Joszeliani 2. helye iga­zolja a .világbajnokjelöltek kö­zött eddig elért kiemelkedő si­kereit. A magyar éljátékosok közül Verőd 25-tel, Ivánka 5-tel ke­vesebb ponttal szerepelhet az idei erőpróbákon, s jelentősen csökkent Makai Zsuzsa és Csonkics Tünde pontszáma is: 30, illetve 45 ponttal lejjebb csúsztak. Porubszky Mária vi­szont plusz 70 pontot szerzett, s belépett a 2200-asok szűk létszámú táborába. Sakk Adorján visszalépett Adorján András orvosi ta­nácsra visszalépett a Wijk an Zee-i sakktorna további küz­delmeitől, miután a 4. forduló­ban nem tudta befejezni az amerikai Browne elleni partiját. Sax sötéttel megosztozott a ponton a holland Timmannal. Az angol Miles legyőzte a svéd Anderssont, a holland Soson- ko a román Gheorghiut, Tajma- nov remizett honfitársával, Szvesnyikovval. Miles, Szvesnyi- kov és Sosonko vezet 2,5 pont­tal, Sax 1,5 pontjával a 8-12. helyen áll. A linaresi sakktorna 3. for­dulójában a két magyar, Ribli és Portisch egymással mérkő­zött, játszmájuk döntetlenül fe­jeződött be. Ugyanilyen ered­mény született a Karpov—Larsen mérkőzésen is, míg az amerikai Christiansen meglepetésre le­győzte a jugoszláv Gligoricsot. Karpov, Ribli és Christiansen áll az élen 2,5 ponttal, Portisch 0,5 pontjával pillanatnyilag holt­versenyben a 9-11. heiyet fog­lalja el. Kemping klubnap A Baranya megyei Kemping Klub e havi klubnapját janu­ár 23-ón, pénteken 18.00 órai kezdettel tarlic az Ifjúsági Házban. (Szalai András u.) Program: beszámoló az MCCC közgyűlésen elhangzot­takról és az aktuális kérdések­ről; tájékoztató a bel- és kül­földi utazások szervezéséről, jelentkezésekről (finnországi vi­lágtalálkozó, Dunamenti kem- pina rallve, jugoszláviai és csehszlovákiai üdülőtúrók stb.); diafilmvetítés (Lvov—Kiev—Le­ningrad). Kempingbörze. A klubnapon a tagságmeg- újításre, valamint új tagoknak belépésre is lesz lehetőség. A rendezők várják a tagok és az érdeklődők minél na­gyobb számú részvételét. Dunántúlt namo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 óra után 15-726 Kiadja o Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztősig telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécs, tngel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft neqyedévre 102,— Ft fél évre 204,- Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 fi), 18.05. H. L. Sakk wBlagranglista

Next

/
Oldalképek
Tartalom