Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)
1981-01-22 / 21. szám
2 Dunántúlt napló 1981. január 22., csütörtök Lengyel szakszervezeti tanácskozások NAGYVILÁGBAN WELCOME BACK TO FREEDOM A Teheránból szabadon bocsátott amerikai foglyok csütörtök hajnalban érkeztek meg az Egyesült Államok egyik NSZK-be- li légitámaszpontjára. Képünkön: a túszok kiszállnak a repülőgépből. A két nagy lengyel szakszervezeti tömörülés vezető szervei külön-külön megvitatták a heti munkaidő és a húsjegy-rendszer kérdéseit. Az ágazati szakszervezetek országos egyeztető bizottsága kidolgozta álláspontját mindkét problémakörben. Az állásfoglalást egy későbbi konzultatív találkozón ismertetik majd. A „Szolidaritás” vezetése a szabad szombatok ügyét tartja a legsürgősebbnek. A két egyeztető bizottság ülését megelőzően Józef Pinkowski miniszterelnök találkozott a két szakszervezeti szövetség vezetőivel. A Trybuna Ludu szerdai számában — Piotr Karpiuk munka-, bér- és szociális miniszterheAz Egyesült Államok salvadori katonai beavatkozásának egyre fenyegetőbb veszélyére hívta tel a világközvélemény figyelmét a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front egyik képviselője Hamburgban, újságíróknak adott nyilatkozatában. Rámutatott, hogy egy ilyen, a juntát támogató agresszió nemcsak a salvadori nép, hanem a szomszédos népek ellen is irányulna. Managuai jelentés szerint a salvadori fővárosba megérkezett az amerikai „szakértők" újabb csoportja. Közismert, hogy a már ott levő mintegy kétszáz fős „szakértői" csoport nemcsak tanácsaival segíti a polgári-katonai juntát, hanem közvetlenül is részt vesz a hazafiakkal való leszámolásban. Panama jegyzékben tiltakozott az Egyesült Államok déli A Közös Piachoz tartozó országok kormányai szerdán egymás után tettek hivatalos bejelentést az Irán ellen a túszügy miatt életbe léptetett gazdasági szankciók feloldásáról. Ebben a közösséghez tartozó tíz ország külügyminiszterei kedden állapodtak meg Brüsszelben, a konkrét intézkedéseket az egyes kormányokra hagyván. Eddig Dániából, Nagy-Britan- niából, az NSZK-ból és Francia- országból érkezett hir a szankciók hivatalos megszüntetéséről. A Közös Piacon kívüli országok közül a svájci és a norvég kormány hasonlóképpen cselekedett. A szankciók elvileg abban álltak, hogy a nyugat-európai országok többsége vállalta: amíg Iránból az amerikai túszokat nem engedik szabadon, addig Az Osztrák Köztársaság belpolitikai életének egyszerre két eseményéről írnak terjedelmesen nyugati szomszédunk lapjai: az egyik a kabinet átalakítása, a másik dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár születésnapja. A kormányátalakítás oka és lényege az osztrák politika „csodagyermekének“ nevezett, a kancellár értékelése szerint is rendkívüli képességekkel rendelkező Androsch alkancellár és pénzügyminiszter lemondása volt. A mindössze negyvenkét esztendős politikus pénzügyi-gazdasági képzettségét és tehetségét ezután az állami irányítású nagy osztrák pénzintézet, a lyettes megállapításait idézve — leszögezi, hogy Lengyelországban tovább tart a vita a szabad szombatokról, s a kérdés változatlanul feszültségeket okoz. Ugyanakkor alapjában véve e vitában senki nem vonja kétségbe azt a tényt, hogy az ösz- szes szabad szombat azonnali bevezetése óriási kockázattal járna az országra nézve a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben. A miniszterhelyettes kijelentette: a legjobb központi döntések sem javíthatnak önmagukban a helyzeten; közös erő feszítésekre van szükség a termelés fokozása érdekében, s a munkaidő egy csapásra történő rövidítése csak rontana a körülményeken. katonai körzetének — a csatorna-övezetben elhelyezett - parancsnokságánál amiatt, hogy a Panamához tartozó területre salvadori tisztekből álló csoport érkezett. Beutazásuk a panamai hatóságok hozzájárulása nélkül történt, s ezért törvénytelen - hangoztatja a jegyzék. A tiszteket amerikai „katonai akadémián” speciális kiképzésben részesítik, elsajátíttatják velük a „felkelők elleni harc” módszereit. Az amerikaiak eddig már háromszáz salvadorit készítettek fel a fent említett módon a csatorna-övezetben levő katonai intézményeikben. A salvadori tisztek törvénytelen tartózkodása a körzetben mélységes ag- -godalommal tölti el Panama kormányát és durván sérti a Panama-csatornáról legutóbb kötött egyezményeket — szögezi le a jegyzék. nem kereskednek ezzel az országgal, s csupán élelmiszerek, gyógyszerek és gyógyászati felszerelések szállításában tesznek kivételt. A büntető intézkedéseket azonban eleve kivételekkel „bástyázták körül”: azok általában nem vonatkoztak a túszszedés előtt Iránnal kötött szerződésekre. A magántársaságok más mellékutakat is találtak — egyebek között felhasználták az Egyesült Arab Emírségek hagyományosan jól kiépült csempész- „zsiliprendszerét” — s mindennek eredményeként a tavalyi év már ismert adataiból kiszámítható, hogy például a Közös Piac 1980 első kilenc hónapjában 77 százalékkal növelte exportját Iránba 1979 hasonló időszakához képest. Svájc a maga részéről 21,5 százalékkal növelte tavaly Iránba irányuló kivitelét. Creditanstalt-Bankverein vezérigazgatójaként kamatoztatja. Magyar részről biztosak lehetünk abban, hogy - a bécsi kabinet bármilyen személyi változásaitól függetlenül — országaink jó viszonya az eddigi, jól bevált alapokon éppoly töretlenül és kölcsönös haszonnal fejlődik tovább, mint eddig történt. Abban, hogy ez így történik, nem kis személyes érdemeket szerzett az az államférfi, akinek hetvenedik születésnapjáról nemcsak az osztrák fővárosban, hanem messze a kis ország határain túl is megemlékeztek: dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár. Munkatalálkozó Moszkvában Moszkvában január 20-21- én kétnapos munkatalálkozót tartottak Bulgária, Csehszlovákia, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kuba, Laosz, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjetunió és Vietnam külügyminisztériumának képviselői. A találkozó során a résztvevők véleménycserét folytattak a fegyverkezési hajsza megfékezése és a leszerelés egyes kérdéseiről. A találkozó résztvevőit fogadta Georgij Kornyijenko, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese. ♦ Genscher Washingtonba utazik Helmut Schmidt nyugatnémet szövetségi kancellár bejelentette: Genscher külügyminiszter március elején Washingtonba utazik, hogy tanácskozzék az új amerikai kormányzattal. Genscher után „kicsit később* 1 * * 4' ő maga is Washingtonba utazik - közölte a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt tanácskozásán a nyugatnémet kormányfő. A bonni kormány a washingtoni megbeszéléseken hangsúlyozni fogja mind a Szovjetunióval való diplomáciai együttműködés, mind pedig a nyugcti katonai erő megerősítése szükségességét - mondta Schmidt. ♦ 4- HAVANNA: 145 éves korában kedden elhunyt Kuba legidősebb állampolgára, Francisco Combért asszony. Az 1835- ben Jamaicában született matróna halála napjáig megőrizte szellemi frisseségét. Kreisky, aki — történelmi párhuzam — akkor került Ausztria bársonyszékébe, amikor az NSZK-ban megtört a jobboldal .több évtizedes uralma, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az osztrák semlegesség keretei olyan pozitív tartalommal teljenek meg, ahogy ezt az államszerződés aláírásakor elképzelték. Ennek az Ausztriának az erkölcsi elismerését jelentette, hogy — Kurt Waldheim személyében - osztrák diplomata került az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkári posztjára; hogy Ausztria véleményére odafigyelnek a nemzetközi élet bonyolult kérdéseiben (gondoljunk csak a „Termékenységi komputer” Angol orvosok olyan mini- számítógépet dolgoztak ki, amely jelentős mértékben megkönnyíti a nők fogamzásra alkalmas napjainak kiszámítását. A karóra nagyságú új műszer szenzora minden reggel megméri viselője testhőmérsékletét és a kapott adatot betáplálja a parányi számitógépbe, amelyet a normális ciklusra programoztak be. A gép ebből kiszámítja és ki is írja a peteleválás pontos idejét. A feltalálók véleménye szerint a „termékenységi computert” igen olcsón lehetne forgalomba hozni, mihelyt megkezdik a szériagyártást. A készüléket most vizsgálja az Egészségügyi Világszervezet. kancellár Közel-Kelettel kapcsolatos állásfoglalásaira és tevékenységére). Dr. Kreisky egyetértett hazánk vezetőivel és népével abban, hogy az osztrák—magyar kapcsolatokat nem egyszerűen szívélyessé és gyümölcsözővé, hanem a különböző társadalmi berendezkedésű országok együttműködésének modelljévé kell tennünk. Elég egy pillantást vetnünk életünk bármely területére, például a kölcsönös turista- és kishatár-forgalomra ahhoz, hogy elégtétellel állapíthassuk meg: amit kölcsönös jószándékkal elterveztünk, valósággá vált. Harmat Endre 4- COSFNZA: A dél-olaszországi Cosenza közelében szerdán kora reggel kisiklott a Rómából Reggio Calabriába tartó expresszvonat. A kisiklott szerelvény néhány kocsija a szomszé- dós sínpárra esett és egy másik vonat beléjük rohant. A szerencsétlenségnek négy halálos áldozata és hat súlyos sebesültje van. Az eddigi vizsgálatok szerint a két alagút közötti pálya- szakasznál földcsuszamlás történt és a sínre került sáros földréteg siklatta ki a vonatot. 4- MONTEVIDEO: Kedden Montevideóban közzétették a november 30-i uruguayi népszavazás végleges eredményét. Ezek szerint a népszavazásban részt vettek 57,2 százaléka nemmel szavazott az alkotmánytervezetre, és a szavazásra jogosult állampolgárok 13,2 százaléka el sem ment a szavazóhelyiségekbe. Az összes leadott szavazatok száma 1 944 951, ebből csak 1 652 294 az érvényes. 4- RÓNIA: Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter szerdán délelőtt Rómába érkezett rövid munkalátogatásra. A bonni vezető olaszországi látogatása egy nappal megelőzi Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök hivatalos olaszországi utazását. Genschert elsőként Sandro Pertini köztársasági elnök fogadta, majd For- lani miniszterelnök. 4 TUNISZ: Goukouni Oued- dei csádi elnök kedden este hivatalos látogatásra a líbiai fővárosba érkezett. A tripoli rádió Tuniszban vett híre szerint a csádi vendéget — aki néhány héten belül másodszor jár a szomszédos Líbiában — Abdusszalam Dzsallud, a líbiai forradalom Kadhafi mögött második számú vezetője és más líbiai személyiségek fogadták. Oueddei legutóbb január 6-án járt Tripoliban, amikor is a két ország közleményben jelentette be egyesülési szándékát. 4- WASHINGTON: Kedden az éjszakai órákig tartottak a Ronald Reagan beiktatásával kapcsolatos ünnepségek. Reagan, aki a jövő hónapban tölti be hetvenedik életévét, felesége, az 55 éves Nancy társaságában kilenc beiktatási bálon jelent meg. Az elnök és a first lady ezután először tért nyugovóra új otthonában — a Fehér Házban. Reagan elnök rendkívül szerencsés körülmények között kezdheti meg hivatali tevékenységét: kedden fél órával azután, hogy letette az esküt, a teheráni repülőtérről elindultak a szabadon bocsátott amerikai túszok. 4 WASHINGTON: Warren Christopher volt amerikai kü(; ügyminiszter-helyettes szerdán Algírból hazaérkezett Washingtonba. Semmiféle nyilatkozatot nem tett, azonnal hazament pihenni. Christopher Carter volt elnök megbízásából január 9-én érkezett az algériai fővárosba, ahol az Iránnal kötött s a túszok kiszabadulására vezető egyezményt tárgyalta meg az algériai közvetítőkkel. Ceausescu Ruszében Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke Todor Zsivkov- nak, a BKP KB első titkárának, a bolgár államtanács elnökének meghívására szerdán baráti látogatásra Bulgáriába érkezett. A román párt- és államfőt Ruszéban, a Dunán átívelő Barátság hídon Todor Zsivkov, valamint Petr Mladenov, a BKP KB PB tagja, külügyminiszter és Andrej Lukanov, a BKP KB PB póttagja, miniszterelnökhelyettes fogadta. Ceausescu kíséretében érkezett Bulgáriába Leonte Rautu, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja és Stefan Andrei, az RKP KB PVB póttagja, külügyminiszter. A két szomszédos szocialista ország vezetői között rendszeresek a legfelsőbb szintű találkozók. Hagyományosak a határ menti megbeszélések: ezek sorába illeszkedik a mostani ruszei találkozó is. ♦ 4 LONDON: Levélben fordult Margaret Thatcher miniszterelnök-asszonyhoz Ronald Brown, az Afganisztánban járt három brit munkáspárti képviselő egyike. Levelében hangsúlyozta, hogy afganisztáni látogatásuk során Babrak Karmai megerősítette kormányának azt az őszinte törekvését, hogy az Afganisztánnal szomszédos országok viszonylatában felmerült vitás kérdéseket tárgyalások útján oldják meg. A képviselő felszólította a miniszterelnök-asszonyt, hogy hívja meg Nagy-Britanniá- ba az algán kormány vezetőjét. Kádár János, az MSZMP Kpz- ponti Bizottságának első titkára levélben köszöntötte dr, Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellárt 70. születésnapja alkalmából. Lázár György, a Minisz. tertanács elnöke ugyancsak üdvözölte az osztrák államférfit. * London. A brit kormány úgy döntött, hogy felújítja hivatalos szintű gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait a Szovjetunióval — legalábbis így tájékoztatták az AFP hírügynökséget a londoni kereskedelmi minisztériumban. E kapcsolatok 1979 decembere után szakadtak meg, amikor Nagy-Britan- nia — az afganisztáni eseményekre hivatkozva — lemondta a két ország gazdasági kapcsolatainak és kereskedelmének előmozdítására hivatott vegyesbizottság 1980-ban esedékes ülését. Az AFP értesülése szerint a hivatalos kapcsolatok rendezése céljából január utolsó hetében Moszkvába látogat Gavin Dick brit kereskedelmi államtitkár, hogy az 1975-ben kötött együttműködési megállapodás alapján megvitassa a szovjet féllel a két ország közötti ipari és kereskedelmi együttműködés kérdéseit. * Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, köztársasági elnök, egynapos bulgáriai látogatását és tárgyalását befejezve szerdán este visszaérkezett Romániába. * Jimmy Carter, az Egyesült Államok volt elnöke Reagan elnök különmegbízottjaként szerdán este Majna-Frankfurt- ba érkezett. Carter az előző nap Iránból szabadon bocsátott amerikai diplomatákat és követségi alkalmazottakat keresi fel, akik szerda reggel óta tartózkodnak a wiesbadeni amerikai támaszponton. Amerikai beavatkozási veszély Salvadorban Az Irán elleni szankciók eltörlése A Dél-afrikai Köztársaságban az elmúlt napokban több lapot betiltottak. Képünkön: a hatóságok szerint a fekete lakosság számára készülő napilapok „veszélyeztetik az ország belbiztonságát”. A jószomszédság jegyében