Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)

1981-01-21 / 20. szám

Sport­csarnok épül Komlón Sportcsarnok épül Kom­lón. Az egymondatos hír minden bizonnyal örömmel tölti el minden komiói sportoló, sportrajongó szí­vét. Régi terve ugyanis a városnak, hogy a néhány éve megszűnt uszoda he­lyén egy sportkombinátot hoznak létre, egy csarnok­kal, s később esetleg majd egy fedett uszodával. Az elképzelés első része a VI. ötéves terv első ré­szében valóság lehet. A Mecseki Szénbányák ter­vezési osztályán ugyan­is társadalmi munkában már készül a 600 néző befogadására alkalmas, 24x48 méter játéktérrel rendelkező csarnok terve. A tavasszal kezdődő építkezés érdekessége, hogy nem lesz generálkivi­telezője, valamennyi mun­kát a komlói vállalatok, üzemek vállalták magukra részben díjazásért, rész­ben társadalmi munkában. De számíthatnak a város­ban a szocialista brigá­dok összefogására és munkafelajánlására is, hi­szen a közelmúltban két Kossuth-bányai fejtési kö­zösség már felhívással for­dult a játékcsarnok meg­valósítása érdekében a vá­ros többi brigádjához. A játékcsarnok — mére­tei miatt ez lesz a hiva­talos elnevezése — 20x40 méteres pályája nemzet­közi mérkőzések, versenyek lebonyolítására is alkal­mas tizenegy sportágban. A csarnokhoz kapcsolódó kiszolgáló épületben egy- időben 150 sportoló elhe­lyezését tudják biztosítani. A szükséges szertárak, öl­tözők mellett helyet szorí­tanak egy közel 100 négy­zetméter alapterületű erőn­létfejlesztő teremnek is. Komlón ma a játékcsar­nok témakörében Fonyód városa a példa. Ott ugyanis hasonló módszer­rel, s hasonló építési tech­nológiával (dunaújvárosi acélvázszerkezetre épül a létesítmény) a közelmúlt­ban adtak át egy csarno­kot, amely - akárcsak a komlói - a minőségi sport mellett tömegsport és kul­turális igényeket is kielé­Sakk A Wijk an Zee-i nemzetközi sakktornán elhalasztott és függőben maradt játszmákat fejeztek be, ezek során a svéd Andersson döntetlent ért el a Fülöp-szigeti Torre ellen, az amerikai Browne legyőzte a holland Langeweget, s ugyan­ez sikerült a holland Timman- nak a nyugatnémet Unzicker ellenében. Ezek után az első- negyedik helyen holtverseny alakult ki a szovjet Szvesnyi- kov, Timman, a román Gheor- ghiu és Browne között. A ma­gyar Sax 1 pontjával a 11—13. helyen áll, Adorján fél ponttal, egy halasztott mérkőzéssel a 14., az utolsó. Baranya atlétikája Dobószámok - gyaloglás Legjobb eredmények 1980-ban kevés a megfelelő alkatú fiatal. Gyenge vigasz, hogy országos viszonylatban sem sokkal jobb o helyzet. Súlylökésben Fehér Lajos mintegy 1,5 méterrel, gerelyha­jításban ugyanő közel 3 méter­rel kisebb eredménnyel is bizto­san áll az élen. Disrkoszvetés- ben lakab L. 2,12 m-rel esett vissza, de így is méterekkel elő­zi meg a második helyezett ver­senyzőt, míg a 3. helyet 40 éves sportoló foglalja el számára ki­váló, 46 m feletti teljesítmény­nyel. S egy összehasonlítás: 1979- ben négyen dobtak 50 m felett és további hárman 40 m-nél na­gyobbat; 1980-ban az 50 mé­tert egy dobónk sem érte el, s csupán ötnek sikerült negyven méter fölé kerülni. Gerelyhajításban vigasztalan a helyzet: a tizenkét 50 m felet­ti eredményt elérő dobó között három 20—22 évest találunk, míg a többiek 26 évnél időseb­bek, de 30, 36 és 44 éves (!) „örökifjak” is helyet követeltek maguknak a ranglistán. I Tóth Béla, a szövetség titkára annak ellenére, hogy 11 egye­sület több mint 300 versenyzője indult a város és városkörnyé­ki asztalitenisz bajnokságon, mértéktartóan értékelte a sport­ág idei első pécsi versenyét — A pécsi társadalmi, üzemi és vállalati sportkörök verseny­zői szép számmal álital rajthoz, de a városkörnyéki sportköröket mindössze a perekediek 3 asz­taliteniszezője képviselte. Azon­ban nemcsak Pécs környékén, a megye más helységeiben is problémák vannak a sportág­gal. Mohácson három évvel ez­előtt még NB lll-ban szereplő csapat volt és most nem mű­ködik szakosztály. Boly nem is olyan régen a sportág egyik vi­déki fellegvárának számított Ba­ranyában, csakúgy mint Siklós, de most egyik helyen sincs szakosztály. Pécsett legutóbb a Spartacus szüntette meg a fér­fi szakosztályát és az István-ak- nai Bányász sportkörben sem foglalkoznak a jövőben az asz­talitenisszel. — De miért? — Kevés a szakember. A lel­kes asztaliteniszvezetök, akik sok-sok éven keresztül tevé­kenykedtek, elfáradtak. Pedig nem költséges sport az asztali- tenisz, 10—12 ezer forintból biz­tosítani lehet egy megyebajnok­ságban szereplő csapat évi költségvetését. A sportágnak azonban más problémái is vannak. Teremgon­dokkal küzdenek az asztaliteni­szezők. Tóth Béla és a szövet­ség vezetői még most is vissza­sírják a lovardát, ahol egész nap álltak az asztalok és bár­mikor játszhattok az asztaliteni­szezők. — Nagyon, de nagyon elkelne most is egy ilyen terem — mond- dotta Tóth Béla —. még az NB II-ben szereplő Universitas PEAC helyzete e tekintetben a legjobb, de azt sem mondha­tom ideálisnak, mert a termet mások is használják és nap nap után újra kell állítani a drága asztalokat. A teremgondokkal függ ösz- sze, hogy az utánpótlás neve­lésével Pécsett csak a Sparta­cus és az Universitas PEAC tud foglalkozni. A többi szakosz­tálynak erre terme és ereje nincs. — De hol tudnak asztaliteni­szezni a pécsi gyerekek? — Megmondom őszintén, er­re én sem tudok megnyugtató választ adni. Az iskolákban saj­nos kevés az asztaliteniszt ked­velő testnevelő tanár. Pedig a sportág az úttörőolimpia prog­ramjában is szerepel. A városi és utána a megyei bajnokság azt bizonyította, hogy a gyerekek között most is sokan kedvelik az asztaliteriiszt. És még többen foglalkoznának vele, ha erre lehetőséget te­remtenének. A szövetség az idén is kiírja a megyei felnőtt férfi-női és a megyei ifjúsági, serdülő csapat- bajnokságokat. A pécsi és vá­roskörnyéki csapatoknak is ren­deznek bajnokságot, tavaly az I. osztályban 11, a II. osztály­ban 14 csapat szerepelt. A ki­írásokat hamarosan kézhez kap­ják az egyesületek vezetői. Az NB ll-ben az Universitas PEAC és a Spartacus férfi-, illetve női csapatai szerepelnek. A Vasasi Bányász férficsapata elbúcsú­zott az NB ll-től, de a vezetők még reménykednek, a szakosz­tályok összevonásával meg­ürült helyre az osztályozó révén bekerülhetnek. Az NB Ill-ban a Komlói Bányász férficsapata mellett a megyebajnokságot nyert és az osztályozón jól sze­repelt Sásd férficsapata játszik. — hi ­Kalapácsvetésben az előző évi hét versenyzővel szemben 1980-ban csupán három dobó volt rangsorolható. A listaveze­tő Hervay egyéni csúccsal áll az élen. LEGJOBB EREDMÉNYEK: SÜLYLOKÉS: 16,24 m Fehér Lajos PMSC 13,96 m Hervay Mihály KBSK 13,50 m Barcsay András PMSC 13,48 m Jakab László PVSK 13,06 m Katies Kálmán PMSC DISZKOSZVETÉS: 49.10 m Jakab László PVSK 46,74 m Fehér Lajos PMSC 46,12 m Katona József PVSK 42,28 m Hervay Mihály KBSK 40,16 m Garai Gyula U. PEAC GERELYHAJITAS: 60,02 m Fehér Lajos PMSC 59.00 m Szabó József PVSK 57.34 m Hirmann Péter Bófyi MEDOSZ 57.10 m Szőke Tamás LT. PEAC 55,90 m Keszthelyi László U. PEAC KALAPACSVETÉS: 61.00 m Hervay Mihály KBSK 54,04 m Búzási Sándor KBSK 36.34 m Holla Miklós KBSK Lelkes gyaloglógárda alakul Komlón. Az országos gyalogló csapatbajnokságon az ifjúsá­giak és a serdülők bajnoksáqot nyertek. Czukor Zoltán az ifjú­sági válogatottban is szerepelt. Preszmayer Károly serdülő baj­nokságot nyert. Srp Gyula meg­javította saját 4 éves megyei csúcseredményét. 10 KM-ES GYALOGLÁS LEGJOBB EREDMÉNYEI: 45:20,4 mp Srp Gyula KBSIC 47:36,2 mp Czukor Zoltán KBSK 49:01,6 mp Preszmayer Károly KBSK 49:52,6 mp Zaka Gyula KBSK 53:04,4 mp Kecskés József Báty 20 KM-ES GYALOGLÁS LEGJOBB EREDMÉNYEI: 1 ó 41:04 mp Czukor Zoltán 1 ó 41:20 mp Srp Gyula Villányi Nándor A kedvező hóviszonyokat kihasználják a pécsi sízők. A hét végén a megyei mülesikló bajnokságot is lebonyolították a Misina-tetőn. Képünkön a győztes, Kácsor (PVSK) látható. Fotó: Körtvélyesi László A férfi dobószámokban meg­indult hanyatlás 1980-ban foly­tatódott. A ranglisták élén alig van személyi változás, de az eredmények erősen visszaestek. Hasonló megállapításo.kat tehe­tünk a helyezettek vonatkozásá­ban is. Mindez nem véletlen: a dobók nagy többsége nem tar­tozik a fiatalabb korosztályhoz. Fiatal, ifjúsági korú versenyző szinte nincs is a mezőnyben. Úgy tűnik, a tehetségkutatás ezen a téren eredménytelen — Kézilabda DNK Kedden a második forduló­val folytatódott a kézilabda DNK küzdelme a városi sport- csarnokban. II. és III. osztályú mérkőzésekre került sor. A fér­fi II. osztályban Siklós megsze­rezte első győzelmét, a kesz­tyűgyáriak és az U. PEAC együttes pedig folytatta győ­zelemsorozatát. Eredmények: Női II. o.: U. PEAC II.—Siklós 10:2, férfi II. o.: Siklós-Sportiskola 19:12, Kesztyűgyár-Pedagógus 23:13, férfi III. osztály; Sportiskola II. -Siklós II. 19:16. TARÓCZY IS JÁTSZIK? Harmadik hazai Király Kupa cso­portmérkőzését játssza csütörtökön a Fáy utcában a magyar teniszválo­gatott ebben az esztendőben. A négy forduló után még nyeretlen magyarok ezúttal Angliát látják vendégül. Az együttes, miután visszaérkezett Zalaegerszegről a fővárosba, Taró- czyval, a Nyugat-Európából prog­ramváltozása miatt hazatért éljáté­kossal kiegészülve folytatja előké­születeit a Fáy utcai sportcsarnok­ban. Taróczy Balázs, aki legutóbb betegsége miatt nem léphetett pá­lyára a svédek ellen, az orvosi vé­lemény szerint csütörtökön már min­den bizonnyal ott lesz a magyar csapatban, és ahogy Jákfalvi Béla szövetségi kapitány mondta: — Benyik János és Taróczy Balázs szerepel az egyesekben, a páros összeállításának kihirdetését egyelő­re még „titkolom". Kovácstelep, vezette: Mise- ta. PMSC: Bodnár — Schul- teisz, Róth, Pál, Kincses (Ta­paszd) - Lutz, Dárdai (Bau­mann), Lőrincz (Gallai) - Kar­dos, Nagy (Vigh), Réfi. Végig sűrű hóesésben játszották a mérkőzést. A piros-feketék a találkozó jelentős részében nagy fölényben voltak, de sor­ra kimaradtak a helyzetek. Dobány és Brezniczky sérülése miatt hiányzott, míg Katzirz a válogatott kerettel edzőtáboroz Tatán. Góllövők: Horváth, Bé­lák. Felvételünkön: Kincses Vik­tor tör a vendégek kapujára, de biztos helyzetben mellé lövi a labdát. Fotó: Arató László Olajbányász-PMSC 2:0 (2:0) A szövetségek tervei A nehézségek ellenére is népszerű az asztalitenisz ElőkészUletl mérkőzés Olimpia Spanyolországban ? Madridi újságírók társaságá­ban Juan Antonio Samaranch, a NOB spanyol elnöke úgy nyilatkozott, hogy Spanyolor­szág szeretné megpályázni az 1992-es nyári játékokat, amely­nek esztendeje az amerikai kontinens felfedezésének 500. fordulójával esne egybe. Röviden CSELGÁNCS. Budapesten, az O. osztályú rangsorversenyen 71 kg-ban Kiss hetedik, ne­hézsúlyban pedig Géra (mind­kettő PVSK) ötödik lett. KOSÁRLABDA. ZALAHÚS- Komlói Bányász 58:74, NB II., női mérkőzés. Szombathelyi Ta­nárképző—U. PEAC 64:77. NB II. női mérkőzés. ATLÉTIKA. A fővárosban, az olimpiai csarnokban tartott A- kategóriás nyílt fedettpályás serdülő Budapest-bajnokságon a lányoknál 1500 m-en Rogá- nyi (PMSC) ezüstérmet szerzett. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15 245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépért Pécs, bngel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,- Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom