Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)
1981-01-15 / 14. szám
A Dunántúli Tlaplö 1981. január 15., csütörtök I Szeretettel köszöntjük 1981. JANUAR névnapiuk alkalmából 15 * LÓRÁNT 1 nevű CSÜTÖRTÖK kedves olvasóinkat A Nap kél 7.28 — nyugszik 16.20 órakor. A Hold kél 12.32 — nyugszik 1.59 órakor. 5 zázkilencven évv«l ezelőtt, 1791. január 13*én született Bécsben, s 81 éves korában, 1872 januárjában ott is halt meg Franz Grillparzer neves osztrák drámaíró, költő és elbeszélő, az osztrák irodolom legnagyobb klasszikusa, akinek a nevéhez fűződik a némettől elkülönülő, önálló osztrák irodalom kibontakozásának korszaka. Színműíróként a josephinista felvilágosodás szellemét ötvözte a bécsi és a spanyol barokk eszméivel és örökségével, a bécsi népszínház hagyományait az olasz operáéval. Drámái jól tükrözik hangulati labilitását, önkínzó önelemzéseit, a külvilághoz való viszonyát. Első letisztult, gondolatilag következetes, sodró cselekményü színpadi műve az 1819-ben irt Sappho, amelyben egy öregedő költőnő döbben rá, hogy iljú rajongója a művészetét szereti, nem pedig az asszonyi- ságát. Elet és művészet szembenállása ez, és Grillparzer azt sugallja, hogy a magasabb rendű művész nem részesülhet köznapi boldogságban. Verseket is irt, lírája azonban nem annyira jelentős, mint drámaírói művészete. — Iskolabemutató pálya- választóknak. A Ságvári Művelődési Ház pályaválasztási klubja január 16- án, péntek délután 14 óra 30-kor bemutatja a Komarov Gimnázium és Szakközépiskolát. A szak- középiskolában földmérési ágazat és postaforgalmi szak indult. Találkozó a Komarov Gimnázium és Szakközépiskolában (dr. Veress E. u. 15.). A vendégeket dr. Szabóné klubvezető vezeti. — Dr. Huszti Sándor emlékezetére. Elhunyt tagtársuk, dr. Huszti Sándor emlékezetére kibővített ülést tart a Magyar Köz- gazdasági Társaság Baranya megyei Szervezetének elnöksége január 16-án délután 2 órakor a pécsi Technika Házában. — Költözik a kőbánya. A Délkó árpádtetői üzemében megszűnt a termelés és most az üzem berendezéseit leszerelik. Február végéig a berendezéseket a komlói és bük- kösdi üzemben állítják munkába. — Tanpályás oktatás országosan. A pécsi Autó- közlekedési Tanintézet gépkocsivezetés oktatása alkalmával 6500 fő vett részt a tanpályás képzésben, A kísérleti tanpályás oktatást a pécsi példa alapján most országosan is alkalmazni fogják, — Akkumulátorok. Az Akkumulátor és Szárazelemgyárban az évet Hat- E-6-os tehergépkocsi indító akkumulátorok gyártásával kezdték. A hónap végére 1100 darabot szállítanak Budapestre. iiiililiiil Hitei Dr. Zsögön Éva, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára tegnap Pécsre látogatott. A Megyei Pártbizottságon Lukács Jánossal, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága első titkárával és Horváth Lajossal, a Baranya megyei Tanács elnökével a megyei üzemegész- ségügy időszerű kérdéseiről tanácskozott. Ezt követően az államtitkár dr. Kóbor József megyei főorvossal az üzemegészségügyi vizsgálatok eredményeit, tapasztalatait beszélte meg. * Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese tegnap Pécsett dr. Dányi Pállal, a Megyei Pártbizottság titkárával a népgazdasági tervezés megyei feladataival kapcsolatos kérdésekről folytatott megbeszélést. Ezt követően látogatást tett az MNB megyei igazgatóságán, ahol Kisvári András igazgató adott tájékoztatót munkájukról. Az OTH elnökhelyettese délután a MéV Ércdúsítójába látogatott, majd a vállalat központjában pártnap keretében a VI. ötéves terv célkitűzéseiről és az 1981. évi feladatokról előadást tartott. ♦ — Süteménykóstoló o Konzumban. Mi az a Rheon süteménycsalád? Az idegen név mögött almás, gesztenyés linzer, mákos, diós, mákos-almás, diós-almás pozsonyi rúd és sós teasütemény található. Mindez alumínium tálcán, zsugoríóliás csomagolásban kerül a vásárlóhoz. Hogy milyen ízűek a készítmények, arról tegnap, január 14-én meggyőződhettek mindazok, akik elmentek a Konzum Áruházba, ahol kóstolóval egybekötött termékbemutatói tartottak. NAGYGÉPEK — KICSIBEN. A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat modellező üzemében gyárak, üzemek, gépek, ipari berendezések kicsinyített modelljét készítik el kiállításokra és üzletkötési célokból. A képen: elkészült a Ganz-MAVAG forróviz.- szivattyújának 1:10 arányú kicsinyített mása. Úriás tározó a Balaton védelmére A Zala folyó jobb oldali töltésének megerősítésével kezdik a Balaton vizének védelmét szolgáló kis-balatoni tározó rendszer kialakítását. E munkához Balatonhídvégnél látnak majd hozzá a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság zalaegerszegi szakaszmérnökségének irányításával. A rendszer első része — a mintegy 25 millió köbméteres víztározó o hozzá kapcsolódó műtárgyakkal együtt — még ebben a tervidőszakban, tehát 1985-ig elkészül. A megerősített töltés mögött kialakuló hatalmas tározó fogadja, s csak több hónapos pihentetés után, mór megtisztulva engedi tovább a Balatonba a Zala folyó vizét. — Idegen nyelveken is megjelenik a Modern Magyar Képtár, Pécs című könyv — Hárs Éva, Rom- váry Ferenc, továbbá a Janus Pannonius Múzeum munkatársainak közös alkotása. A Corvina Kiadó német és angol nyelven yjabb képek reprodukciójával kiegészítve még az idén kiadja a könyvet. Születés SZTANICS GYÖRGY és neje PAPAY ILONA szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1981. január 4-én BALÁZS nevű kisfiúk született. — Kiállítás. A múzeumnak adományozott képeiből Laborcz Ferencnek nyílik emlékkiállítása Mohácson, a filmszínházban lévő kiállítóhelyiségben pénteken 18 órakor. Dokumeiitunililni- sorozat a tv-ben Nukleáris forradalom címmel francia dokumentumfilmsorozatot tűz műsorára január 20-tól, négy kedden este a televízió. Claude de Givray alkotásában egyaránt szó lesz a maghasadás, a láncreakció jelenségeinek magyarázatáról, a tudósok, a politikusok és katonák felelősségéről, valamint a nukleáris energia felhasználásának szinte minden területéről. A sorozatot követően újból visszatér a kedd esti programok hagyományos profilja: február közepétől Solohov világhírű művéből, a Csendes Don című regényéből készült tv-adaptációt vetítik. Saturnus-kancert és' jam session Pécsett Vasárnap délelőtt önálló koncerten, délután jam session-en (örömzenén) hallhatjuk a népszerű Saturnus együttest Pécsett, a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Dandó Péter és Pecek Lakatos Géza négyese mindkét sorozatban most szerepre! először. A délutáni örömzene külön érdekessége, hogy a budapesti dzsessz-tanszak növendékeivel Pécsett élő és Pécsről elszármazott muzsikusokkal is játszanak különböző formációkban a Saturnus tagjai. — Vállalati prognosztikai tanfolyam. Negyven órás prognosztikai tanfolyamot indít a Közgazda- sági Továbbképző Intézet a Péc$i Tudományegyetemen. A tanfolyam célja a korszerű matematikai, statisztikai módszerek eset- tanulmányokon keresztül való begyakorlása; kis számítógépek felhasználásával. Érdeklődni és jelentkezni lehet dr. Sipos Béla egyetemi adjunktusnál (telefon: 21-311). — Nyitott nap, később. A Pécsi Nemzeti Színházban január 17-re meghirdetett nyitott napot technikai okokból későbbi időpontra halasztották. Rendezvények Az Ifjúsági Házban, a tájoló klubban csütörtökön 18 órától Bob Dylan világa címmel zenei összeállítást rendeznek. A Ságvári Endre Művelődési Házban, a propagandista klubban csütörtökön 16 órakor Kab- lár János, az Ércbányász felelős szerkesztője beszél a társadalmi és állami élet valamint a világnézet és az etika kérdéseiről. * A gesztenyési klubkönyvtárban csütörtökön 18 órakor Barangolás a nagyvilágban — az Amerikai Egyesült Államok címmel Donin Ferenc vetitettké- pes előadása lesz. * A mánfai klubkönyvtárban csütörtökön 18 órakor Közlekedési ismeretek címmel Katus Ferenc tart előadást. * Himesházán, a művelődési házban pénteken este 19 órakor Rockfaggató címmel zene- elemző előadás lesz. Utána pedig fél 9-kor Szénich János, a Hobo Blues Band szólógitárosa a blues-zenéről és a Hobo Blues Bandról tart előadást. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: West Side-i történet. Részletek Bernstein zenés játékából. 9.05: Pipás ügyek. Riport. 9.20: Irodalmi1 évforduló- naptár. 9.44: Zenevár. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Kocsár Miklós: Táncképek. 10.42: Rossini: A selyemlétra. Egy- felvonásos opera. 11.39: Szép remények. Rádiójáték. XXI. (bejező) rész. 12.35: A kultúra és koro. II. rész. 12.50: Zenemúzeum. 14.06: Az elbeszélés klasszikusai. E. A. Poe: A kút és az inga. 14.36: Andor Éva és Korondy György operettfelvételeiből. 15.10: Bágya András dalaiból. 15.28: Csiribiri. 16.05: Babits Mihály: Erato. Czine Mihály könyvszemléje. 16.15: Magyar előadóművészek. 17.07: Közvetítés a Magyarország—Szovjetunió tenisz Király Kupa mérkőzésről. 17.17: Olvastam valahol. 17.37: Délutáni Rádiószinház. Interurbán. Deák Ferenc hangjótéka. 19.15: Közvetítés a Magyarország— Szovjetunió tenisz Király Kupa és a Magyarország—Francia- ország asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésről. 19.30: Grabócz Miklós: Nyugat-dunántúli táncok. 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.20: Milyen gazdagok vagyunk? I. rész. Kb. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.35: Magyar művészek Johann Strauss-felvételeiből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Dán lordachescu operaáriákat énekel. 22.50: Közelkép — néhány színházi paradoxonról. 23.05: Kárpáti József orgonahangversenye a tihanyi apátsági templomban. 0.10: Verbunkosok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A- Tuhmanov együttes felvételeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.33:^ Zenedélelőtt. 12.33: A népművészet mestereinek felvételeiből. 12.55: Kapcsolás a pécsi körzeti stúdióba. 13.25: Gyermekek könyvespolca. 13.30: Muzsika északról. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 16.00: Népi zene. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Zenei Tükör. 18.00: Disputa. 18.32: Tudósítás a Magyarország— Szovjetunió tenisz Király Kupa és a Magyarország—Francia- ország asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésről. 18.35: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Közvetítés a Magyarország—Szovjetunió tenisz Király Kupa és a Magyarország— Franciaország asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésről. 20.45: Nincs kéoem hozzá. 21.45: Sci- fl kedvelőknek. Robert Sheck- ley: A tökéletes asszony; Ray Bradburry: Az egymillió éves utazás. 22.12: Nótacsokor. 23.15: A dzsessz a 70-es években. HARMADIK MOSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Sosz- takovics-művek. 10.09: Szimfonikus zene. 12.00: Operafinálék. 13.07: D’sessrfelvételekből. 13.40: Rados Ferenc kamarazene-felvételeiből. 14.43: Zenekari muzsika. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Muzsikáló fiatalok. 16.52: Popzene sztereóban. 18.00: Kao'-coliuk a 6-os stúdiót. Az OKISZ Monteverdi kamarakórusának hangversenye. 19.05: Disputa. 19.35: Ami összeköt. Irodalmi összeállítás a csehszlovák—magyar kulturális kapcsolatok múltjáról a Kossuth Klubból. 20.30: Hi-fi varieté. 21.35: Évfordulók nyomában. 75 éve született Kákái Rezső. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ , 17.00: Hírek. 17.05: Az Edda együttes lemezeiről. 17.15: Ki* községek ellátása. Riporter: Rezes Zsuzsa. 17.25: Muzsikáló fiatalok. A Dombóvári Énekzenei Tagozatos Általános Iskola énekkarát dr. Varga Fe- rencné vezényli. — Bemutatkoznak a szigetvári zeneiskolások. Várnai Ferenc összeállítása. 17.35: Beszélgessünk... Szabó Mária műsora. 17.45: Operettmelódiák. 18.00: Déldunántúli híradó. 18.15: Nóták, csárdások. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. Hírek. — Az átal trió énekel. — Régi bosnyák hímzések. — Pávkovics István zenekara muzsikál. — Sorsok, emberek. Klares Milico műsora. II. rész. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. — Téli napok Harkányban. Gráf Vilmos riportja. — Önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé. Korok művészete. A középkor Magyarországon — I. rész. 9.05: Környezet- ismeret (ált. isk. 1. o.). 9.30: Rajz (ált. isk. 1—4. o. — sz.) 10.35: Deltácska. A gyógyítás története. 11.05: Fizika (ált. isk. 6. o.) 12.05: Világnézet. Középiskola IV. o. A szabadság. 13.55: Környezetismeret (ism., sz.). 14.20: Rajz (ism., sz.). 14.35: Deltácska (ism.). 14.55: Fizika (ism.). 15.25: Világnézet (ism.). 16.10: A látás hatalma. XXI/3. rész: A fény és a kép (i'sm., sz.). 16.30: Hírek. 16.35: Magyar rövidfilmek a képernyőn. 1. A hegedű (sz.). 2. Lipicai lovak. 3. Múzeum a várban. 17.20: Népmese. Sebestyén Adóm történelme (ism.). 17.50: Tévébörze. 18.00: Telesport. 18.25: Pedagógusok fóruma. Jó napot, igazgató bácsi I Dokumentumfilm. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Olajháború. Dokumentumfilm (sz.). 21.00: Kocsis Zoltán zongorázik (sz.). 21.10: Jegor Bu- licsov és a többiek. Tévéjáték Maxim Gorkij drámájából (sz.) 22.40: Tv-híradó 3. (sz.). 22.50: Reklám. MÁSODIK MOSOR 18.55: Magyar irodalom (ált. isk. 5—6. o. (sz.). 19.05: A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora. 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Magyarország—Franciaország. Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzés. Közvetítés a budapesti sportcsarnokból ísz.1. 21.15: Tv- híradó 2. (sz.). 21.35: A fórra dalom ve-’éreí. Szoviet doku ment"mfi!m. 21.55: Testünk. II A nő (sz.). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magvar nyelvű tv napló. 17.45: Jelenko. Tv-iáték soro7at gyerekeknek. 18.15: Tu domány. 18.45: Muppet show 19.15- PaizWm. 19.27: Ma es te. 20.00: Külpolitika. 20.50 Vetélkedő. 22.05: Fiqyelemme kísérjük a zenei eseményeket MÁSODIK MŰSOR 16.15: Kupagyőztesek kupája Metaloplastik (Sabac)—Elekt romos (Budapest). 18.45: Kül földi do'rumen.umműsor. 19.15 Idegenforgalmi szemle. 20.00 Három, kettő, cgv — induljI — adós a filmről. 23.00: Húszon négy óra. ■■■■■■■■■■ Konczek József: Mi ez a vacogás? 3. Met este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Tosca (este 7 órakor) Bartók-bérlet. MOZI Petőfi: A kis Muck története (f3) A nyolcadik utas: a Halál (f5, hn7,* 9) Kossuth: A nyolcadik utas: a Halál (f 10, hn12) A nagy balhé (f5) A bűn története (7) Tanárképző Főiskola: Az Acélváros titka (5) Játék az almáért (f8) Rákóczi: Szelíd motorosok (5) Fekete Gyémánt: A kis postáslány (6) Jószerencsét: Gyorshajtás (4, 6) Vasas, Május 1.: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? (f6) Mohács: Kaliforniai lakosztály (6, 8) Komló, Zrínyi: Hölgyem, Isten áldja (4, 6, 8) Komló, Május 1.: Meztelen diplomata (f5. f7) Szigetvár: A világ rendje és biztonsága (8) Siklós: A frontvonal mögött (71 Harkány: Konvoj (7) Boly: Utolsó előtti ítélet (7) Pécs- várad: A férfi, aki szerette a nőket (7) Sásd: Naplemente délben (7) Sellye: őszi mara- ton (7) Szentlőrinc: Szerelem szieszta idején (7) Villány: Kínai negyed (7) Egyikünk sem tudta megmondani később, hogyan került a sátrunkba az a melltartó. Mindenesetre a brigád közös tízórai adagját — vekni kenyér, nagy szalonna — hordtuk ki benne a munkaterületre. Tisztességes darab volt, fodrok, szalagocskák, tán még halcsont is . . . A parancsnok, ha nem szívta Is mellre a dolgot, azért megbüntetett a melltartós akció miatt. Húsz százalékot vont le az aznapi teljesítményünkből. Na és, másnap, két órával korábban kezdtünk, s még rá is vertünk. Ismét a miénk lett a második hely. Ez itt... micsoda fotó! Valami filmstatisztáfás lehetett, elöl francia bányászoknak öltözött ismerős arcú fiúk, hátul, távlati rövidülésben, a dombon egy település házai. Ez pedig ... ez Anna. Szoknya van rajta, fehér blúz, a kezében virágcsokor. Szemében huncut jókedv, tekintete ismerősen kedves.- Telt, asszonyos karja, erős melle. Lakkövvel összefogott karcsú dereka, szép állású lába. Bal oldalt én állok mellette, itt pedig, a másik oldalon, ki lehet? Kezét felemelte az exponálás pillanatában, elmosódott alsó karjának sávja átszeli a képet. Takarja az arcot is. És megint Anna. Fény esik az íróasztalára, előrehajolva ír, elmélyülten, hajában csillog a napfény, és egészen jól látszik egy kinyitott ceruzás doboz az árnyékban, az asztal első részén. Virág is van az asztalon, vázában, de ezt majdnem elfedi a vállá- val. Forgatom a képeket, egyiken-másikon dátum Is van, és a felvétej helye. Bár ezen a két utóbbi képen nem látok semmit. Lehet, hogy volt rajtuk valami ceruzával írt feljegyzés? Nem lehet kibetűzni. * — Nem tudtam, hogy vendéget vársz. — Ez az, hogy én sem. Csak benézett. Nem tilos, azt hiszem. — Nem tilos. Itt tarthattuk volna őket ebédre. — A, dehogy, hiszen siettek. Bizony jobb így. Eleget bántott már azelőtt is, hogy felismertem a konstrukciómat. Ez itt a lakásban ugyanaz a kaputelefon, ami tőlem származik. Nem akartam beszélni ró- lOj hiszen a legegyszerűbb az lett volna, ha elfelejtődik. Mielőtt kimaradtam volna az egyetemről, emlékszem, még egyszer beszélgettünk Bálinttal arról a városról, amit majd megtervezünk. Én hát ebből kimaradtam, úgy látszik. Ő pedig? Nem saját ötletem volt ez a kaputelefon. Átvettem egy külföldi magazinból. Lerajzoltam magamnak. Úgy vagyok vele, hogy amíg nem tudom a sajátom gyanánt elképzelni, addig nem tudok dönteni róla, jó-e, rossz-e. Amikor már le van rajzolva, az ember szinte együtt él vele, mintegy belülről látja, s kialakul, hogy elfogadja, vagy elveti. Vizsgákra készültünk akkoriban. Egymás könyveit, jegyzeteit kérdezés nélkül használtuk bármikor, így kerülhetett Bálinthoz a rajz. A magazin, igaz, nem adta a mérnöki tervet, csak a modell fényképét, így félig-meddig ki kellett találnom azt a szerkezetet, amit megrajzoltam, ámde a telefon akkor sem az én szellemi tulajdonom. Sok más ötlettel együtt ez mind helyet kaphatott volna az ideális városban, amiről csak beszélgettünk. A kaputelefon önmagában semmi. Mezítlábra sarkantyú. Nem zavart volna, azt gondolom, ha ugyanilyen más gondolatok mérnöki megvalósításával együtt került volna elém, annak az elképzelt városnak a tervei közt, lerajzolva. De Bálint egyetlen ugyanilyen ötletet nem tett melléje, hanem fogta külön a kaputelefont és beépítette. Rosszul oldotta meg a szemétledobót, a gyerekkocsi-tárolót, a fürdőszoba vízelvezető csövének szögesését, és még sorolhatnám. (Folytatása következik) 04-05-07 Halálos baleset. Mede László 65 éves siklósi lakói kedden este Siklós belterületéi elütötte személygépkocsijává Végh lllcs 70 éves siklósi la kost, aki sérüléseibe a helyszí nen belehalt. A rendőrség szak értők bevonásával megkezdte c vizsgálatot. ♦ Várható időjárás csütörtök estig: átmenetileg csökkenő, majd északnyugat felől megnövekvő felhőzet. Csütörtökön többfelé havazás. A sokfelé erős, helyenként viharos északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik, csütörtökön nyugatira fordul. Többleté hófúvás. Várható leqalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában —3, —8 fok között, derült, szélvédett helyen kevéssel —10 fok alatt, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, mínusz 4 fok között.