Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)

1981-01-13 / 12. szám

I A Dunántúli napló 1981. január 13., kedd 1981. JANUÁR 13 KEDD AZ ÉV 3. HETE Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VERONIKA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.29 — nyugszik 16.17 órakor. A Hold kél 11.28 — nyugszik-------órakor. Ö t ven évvel ezelőtt, 1931. január 13-án hunyt el — 62 éves korában — Kandó Kálmán gépészmérnök, a a vasútvillamositás világhírű úttörője, akadémikus. 1869 júliusában született, s 1892-ben szerzett oklevelet a bu­dapesti Műegyetemen. Gyakorlati működését Párizsban kezd­te, majd két év után hazatért. A Ganz-gyár szolgálatába állt, ahol rövidesen a villamossági szerkesztési osztály vezetője lett. Bevezette az indukciós motorok gyártását, s megkezd­te azok vasúti vontatás céljaira való alkalmazását is. 1898- ban megépítette az első háromfázisú közúti villamosvasutat (Évian-les-Bains), s több bányavasutat villamosított. A szer­zett tapasztalatok alapján 1898—1902 között építette meg az első váltakozó áramú nagyvasúti villamosvonalat, az úgyne­vezett Valtellina-vasutat, az általa kidolgozott nagyfeszült­ségű, háromfázisú rendszer alapján, amely első ízben bi­zonyította be a villamos vontatás fölényét a gőzüzem felett. Hosszú éveken át Olaszországban tevékenykedett, majd 1917-ben hazatért, s a Ganz élére került. Megkezdte máso­dik vasútvillamosítási rendszerének, a fázisváltás rendszernek a kidolgozását, amely lehetővé tette a közhasználatú erőmű­vek 50 periódusú áramának a vasúti vontatásban való köz­vetlen felhasználását. Baranyában az Állami Bábszínház Szerdán kezdi meg há­romnapos baranyai turné­ját a Magyar Állami Báb­színház társulata, amely a Csipkerózsika című mese­játékot mutatja be a gye­rekeknek: szerdán délelőtt 9, 11 és délután 2 órakor Pécsett, az Ifjúsági Ház­ban; 14.30-kor a pécsvá- radi művelődési központ­ban; csütörtökön 8.30 és 10.30 órakor a komlói Ifjú­sági és Úttörőházban; pénteken 10 és 16 órakor pedig a pécsi József Attila Művelődési Házban lát­hatják a gyerekek a Csipkerózsikát. — Szelier Mária textil­jei. Fiatal amatőr alkotó, Szelier Mária munkáiból nyílt tegnap kiállítás a Ságvári Endre Művelődési Központ stúdiógalériájá­ban. Szelier Mária a Pé­csi Tanárképző Főiskolán végzett Pandur József ta­nítványaként, textilfestés­sel foglalkozik. Kiállításán, amit tanára nyitott meg, textiljein kívül bemutatja az eredményekhez elveze­tő kísérleteit, festéspró­báit is. Ma esté — A szakszervezetek érdekvédelmi tevékenysé­géről, a szakszervezeti de­mokráciától -valamint a választott testületek és tisztségviselők feladatairól tart előadást Bárácz Ist­ván a Ságvári Endre Mű­velődési Ház propagan­distaklubjában kedden 16 órakor. Kiváló párt­munkások A pártapparátusban több éven át végzett ki­emelkedő, eredményes munkájukért a Megyei Pártbizottság dr. Kosa Fe­renc megyei főügyésznek és Koós Lászlónak, a Ga­bonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat igazgatójá­nak Kiváló pártmunkáért emlékplakettet adomá­nyozott. Az elismerő ki­tüntetést tegnap Pécsett Lukács János, az MSZMP Baranya megyei Bizottsá­gának első titkára adta át. ♦ — Ároktisztítás. Bodo- lyabéren tisztítják a belső árkokat, mivel esőzések alkalmával erősen feltöl­tődtek. A munka értéke 30 000 forint. Közlemények A Volán 12. sz. Vállalat ér­tesíti az utazóközönséget, hogy 1981. január 17-től az M45 jelzésű járatait István- aknáról mindhárom műszak­ban 5 perccel korábban, 6.35, 14.35 és 22.35 órakor indítja. A 14-es vonalon 1981. január 18-tól munkaszüneti napokon a Budai állomásról 20.30 és Petőfi-aknáról 21.00 órás indu­lással új járatot állít forga­lomba. * Pécs megyei városi Tanács Végrehajtó Bizottsága felhívja az érdekelt állampolgárok fi­gyelmét, hogy újabb lakás­igénylést a vb hivatal lakás- és helyiséggazdálkodási osz­tályához ne nyújtsanak be, mi­vel az első félévben a lakás­igényléseket meg kell újítani. A megújítás időpontját és mód­ját a tanács rendeletben fogja szabályozni, amelyről a város lakossága kellő időben tájé­koztatást fog kapni. SZÍNHÁZ A Borsodi Szénbányák Vállalat kutatási és robbantás­technikai csoportjának brigádjai a karsztforrások hoza­mának növelésévef segítik Miskolc ivóvíz-ellátását A csoport a föld alatt természetes tárolókat épít ki, ez­zel a nagy esőzések, hóolvadás idején hirtelen lezúduló viz nagyrészét felfogják, csökkentik az árvízveszélyt is. Feladatuk még a korábban foglalt források korszerűsí­tése, a vízminőség javítása. A munkák most Királykúton és az Anna-forrásrtál folynak. Koffczefc József s Mi ez a vacogás Nemzeti Színház: szünnap, HANGVERSENY Nemzeti Színház: Ipari tanu­lók hangversenye. A Filhar­onikus Zenekart vezényli: reitner Tamás (de. 10 és 11.30 órakor) MOZI Petőfi: Srácurak (hn3) Vám­mentes házasság (hn5, hn7, hn9) Kossuth: Szakadék szélén (10, 12, 6, 8) A Tenkes kapitánya (f3) Tanárképző Főiskola: Mondd, hogy mindent megteszei ér­tem (5) Útközben (f8) Rá­kóczi: Csontváry (5, 7) Feke­te Gyémánt: A Szentév (6) Jó- szerencsét: A Jó, a Rossz és a Csúf (5) Vasas, Május 1.: Sztrogof Mihály (fő) Mohács: Forgalmi dugó (6, 8) Komló, Zrínyi: A pap, a kurtizán és a magányos hős (f4, 6, f9) Komló, Május 1.: Goodbye és ámen (f5, f7) Szigetvár: A szultán fogságában (6 óra­kor) Túlélők (8 órakor) Sik­lós: Arnyékbokszoló (7) Har­kány: Hyppolit, a lakáj (7) Boly: A hét mesterlövész (7) Pécsvárad: C^szi maraton (7) Sásd: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? (7) Sellye: Hálózat (7) Szentlőrinc: Szelíd motorosok (7) Villány: A férfi, aki szerette a nőket (7) 1. Sz-sssz! Jól ráütöttem. A körmöm alja már meg is kékült. Számba kapom az ujjamat, le-föl járká­lok a pincében, s elfojtott káromkodások közben né­zegetem a vaskerítést. Mi­kor fog így kikerülni a telekre? Ilyen kézzel tán vezetni sem tudok. — Sikerült? — Az! — mormogom szinte csak magamban, anélkül, hogy megfordul­nék. — Hát, te!!! Csak most fordulok fe­léje. Bálint. Nem láttam legalább három éve. — Amúgy nem rossz. — És szakértő szemmel kezdi méregetni a kerítést. Le is hajol. Még nem őszül, nem is kopaszodik. Ez, hogy most, pár év után, amikor el­mondhatnánk egy-két szólamot, „Hogy vagy?” „Mi újság”, s nem teszi, sőt a kerítés nézegetésé­vel szinte meg is akadá­lyozza, mondom, ez a vi­selkedés része a tréfának. Végül hátba vágom. Ne­kiesik a kerítésnek és ne­vet. — Tollasodunk, mi? Hát a kerti törpék hol vannak? Leveszem a barkács- sarokban álló szekrény te­tejéről az üveget, töltök két pohárba. Megisszuk. — Na, mi van? S amint néz, eszembe GyermekfoVO'pőIya: eredményhirdetése A lapunkban meghirdetett gyermekfotó-pályázatro 76-an küldtek be fényképeket. A bíráló bizottság ezek közül tizenhét pályaművet talált értékelhetőnek, és kö­zülük EGYED IMRE „Ml KETTEN" című képét találta a legjobbnak, tehát ő nyerte az óriási szőrmekutyát. A beérkezett képek közül a legsikerültebbeket folyamato­san közöljük gyermekrovatunkban és az értük járó tisz­teletdijat postán küldjük el pályázóinknak. (A képeket nem küldjük vissza)--------------------------------. « ------------------------------­— Horgászoknak. A Vajszlói Horgász Egyesü­let értesíti tagjait, hogy irodahelyiségét áthelyezte a Széchenyi utcai gyógy­szertár mellé, ügyfélfoga­dás kedden és szombaton 8—16 óráig. — Szennyvízcsatorna. Bolyban az Ybl Miklós ut­cában a költségvetési üzem 250 000 forint érték­ben szennyvízcsatornát épít. ♦ Rendezvények Jogi tanácsadást szervez a HNF Budai I. számú^ körzeti bizottsága. Az érdeklődők ja­nuár 14-én* szerdán délután 5 órától kapnak választ kérdé­seikre dr. Sólymos Vilmostól Pécsett, a Kossuth Lajos u. 8. szám alatti párthelyiségben. * A Kertbarátok Klubja csütör­tökön tartja legközelebbi ösz- szejövetelét a HNF Pécs városi Bizottsága székházában. A ta­lálkozón — délután 16 órától várják a tagokat — Tomsics Lajos üzemmérnök tart tájékoz­tatót az időszerű kerti munkák­ról. * Fel leghajtó kerge szél a cí­me Unger Pálma, N. Szabó Sándor és Csizmadia Sándor gyermekműsorának, omit ked­den délután 4 órakor mutatnak be a pécsi Mozgalmi Házban. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Buda­pest) 2263, Trabant Limousine (Győr) 1626, Trabant Limousine (Debrecen) 805, Trabant Li­mousine Speciái (Budapest) 3631, Trabant Limousine Spe­ciái (Debrecen) 2594, Tra­bant Limousine Speciái (Győr) 4542, Trabant Limousine Hyco- mat 10 306, Trabant Combi (Budapest) 1166, Trabant Com­bi (Győr) 875, Wartburg Li­mousine (Budapest) 2677, Wartburg Limousine (Győr) 2650, Wartburg de Luxe (Bu­dapest) 1939, Wartburg de Luxe (Győr) 2544, Wartburg de Luxe tolótetős 524, Wartburg Limousine tolótetős 281, Wart­burg Tourist (Budapest) 960, Wartburg Tourist (Győr) 989, Skoda 105 S (Budapest) 2882, Skoda 105 S (Győr) 2169, Sko­da 105 S (Debrecen) 2066, Skoda 120 L (Budapest) 2324, Skoda 120 L (Debrecen) 1001, Skoda 120 L (Győr) 1105, Polski Fiat 1500 1296, Polski Fiat 126 (Budapest) 4336, Polski Fiat 126 (Győr) 452, Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042, Zaporozsec 30 912, Lada 1200 (Budapest) 8889, Lada 1200 (Debrecen) 8462, Lada Combi (Budapest) 1638, Lada Combi (Debrecen) 573, Lada 1300 (Budapest) 5517, Lada 1300 (Debrecen) 4312, Lada 1500 (Budapest) 4789, Lada 1500 (Debrecen) 4376, Lada 1500 (Győr) 970, Lada 1600 (Budapest) 1940, Lada 1600 (Debrecen) 1015, Dácia (Bu­dapest) 3124, Dácia (Debre­cen) 1228, Moszkvics 2140 10 304. jut az a ködös reggel, amikor eljöttem az átbe­szélgetett éjszaka után. Illetve, csak hajnalig be­szélgettünk, mert addigra már kiderült, hogy sem ő, sem én nem fogunk en­gedni. Én mondtam neki, hogy ne használja fel azt a bizonyos ötletet. Végül megígérte, hogy kihagyja. Persze, nem hagyta ki. Az eltelt évek alatt én nem hoztam szóba a dol­got, bár bántott. Szavát adta "^valamire, és nem tartotta meg. Most hát néz. A szeme alatt ráncok vannak. — Veled mi van? — kérdezek vissza. Végigsimítja homlokát: — Gondoltam, megné­zem már ezt a házat be­lülről. Ezt is én terveztem. — Ezt, amiben lakunk? Vagyis ... nem hozzánk jöttél? S amit most mond, ar­ról nem tudom eldönteni, hogy komolyan mondja-e, vagy pedig tréfál. Talán csak azért tűnik komoly­nak, mert fáradt az ar­ca? — Ha már úgy is itt vagyok, benézhetek hoz­zátok is. Semmi fintor, ami jelez­né, hogy csak viccel. — Én kertes házban la- íkom — meséli. — Ez a második házasságom, tu­dod. Éppen nem tudom, de ez lehet amolyan tölte­lékszó is. S úgy beszél a második házasságáról, mintha ismerős volna előt­tem minden. Egy pillanat­ra olyan érzésem van, mintha összetévesztene valakivel. Mit sem tudok a feleségéről, s főként azt nem, hogy ismertem-e azelőtt is, tehát együtt járt-e vele egyetemre, vagy nem. Engem ez az egy érdekelne. Valami alapvetőt nem közöl tehát, s ahhoz képest úgy ad elő itt sok mindent, mint­ha közismert volna. Még a nevét sem tudom. Egyelő­------A RÁDIÓ----­É S TELEVÍZIÓ M Ü SO vf KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Felrobbant-e a bioló­giai pokolgép? I. rész. 8.57: Nótacsokor. 9.44: Röptető. Ba­lázs Árpád gyermekmuzsikájá­ból. 10.05: MR 10—14. 10.35: Zenekari muzsika. 11.39: Szép remények. XX. rész. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: A Rádió Dalszínháza. 14.44: Arcképek a bolgár irodalomból. 15.10: Anneliese Rothenberger dal­felvételeiből. 15.28: Nyitnikék — kisiskolások műsora. 16.05: A porosz levél. Rádiójáték. 16.44: Kóruspódium. 17.07: Fiatalok stúdiója. 17.32: A Living Strings zenekar filmze­nét játszik. 17.45: A Szabó csalód. 19.15: Tito Gobbi ope­rafelvételeiből. 19.50: Csak egy kis doboz . . . 20.20: Nép­dalest. 21.19: Közügyek felső­fokon — a politikatudomány fókuszában. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A zeneiro­dalom remekműveiből. 23.26: Dvorzsák operáiból. 0.10: Szi­geti Edit táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Indulók fúvószenekarra. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.33: Zenedélelótt. 12.33: Melódiakoktél. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Ti*p-top pará­dé. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Ruha Rudolf népi zene­kara játszik. 19.01: Barango­lás régi hanglemezek között. 19.20: Környezetszennyezés az utakon. 19.30: Csak fiatalok­nak. 20.33: Mindenki könyv­tára. 21.03: Sanzonújdonságok. 21.32: Régi magyar dalok és táncok. 22.00: Zeneközeiben a hallgató. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Ba­rokk zene a St. Martin-in-the- Fields-i kamarazenekar elő­adásában. 10.06: Prokofjev: Három narancs szerelmese. Négyfelvonásos opera prológus­sal. 12.00: Kamaramuzsika. 13.07: Szimfonikus zene. Köz­ben: 14.00: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 14.20: A Szim­fonikus zene folytatása. 15.00: Iskolarádió. 15.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Reneszánsz muzsika. Délutáni hangver­seny. 16.25: Mi a véleményed? Politikai vitaműsor. 16.45: Er­kel operáiból. 17.22: Zenekari muzsika. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét. A Bartók vonósnégyes Beethovervhang- versenye. Közben: kb. 20.30: Megrajzolt versek. Huszár Ist­ván festőművészt Rózsavölgyi Erzsébet mutatja be. A nyíregy­házi stúdió műsora. Kb. 20.50: A hangversenyközvetítés folyta­tása. Kb. 21.30: Operakettő­sök. 21.50: Világhírű karmes­terek felvételeiből. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kívánságok. 17.25: Rendőrök társadalmi munkában. Ripor­ter: Felső Pál. 17.35: Opera­slágerek — pécsi előadók. Al­bert Miklós, Kővári Anikó és — Úttörőhöz rekonstruk­ciója. A Balatonmáriafür- dőn lévő szigetvári járási­városi úttörőtábor rekonst­rukcióját a múlt évben megkezdték a járás üze­mei, tsz-ei és tanácsai közösen. Ebből 1980-ban 1 millió forintot már be­építettek, ez évben még 3 millió forint értékben bővítik, fejlesztik. re nem értem, várom, mi­re lyukad ki. — Láttam, amikor ide­költöztetek, mert itt járok el kocsival reggelente, s gondoltam, megnézlek már benneteket. Illetve, hogy megnézünk. — A feleségeddel? Számonkérően néz rám, mintha nem figyeltem vol­na. — Természeteseh a fiammal. Nem tudtam, hogy fia van. De hát. . . akkor ez a második házasságából való. Ha magával hozta, hol van? — És ő hol van? — Nem akart lejönni a pincébe. Ott maradt az udvaron, a gyerekek közé ment. Talán hintázik, vagy valami . . . Bálint hosszan elnéz az ajtó felé, majd idébb mozdul, és nagyot hallgat. A semmibe néz. (Folytatása következik) Marczis Demeter énekel. A Pécsi Nemzeti Színház ének­és zenekarát Breitner Tamás vezényli. 17.45: Közérdekű ma­gánügyek. Simon Márta mű­sora. 17.55: Elvis Presley éne­kel. 18.00: Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: Könnyűzene. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Az ifjúság hullámhosszán: Anya­nyelvi szakkör a harmadik osz­tályban. — A legekről. Laka­tos Miklós összeállítása. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. — Új szabályozók a mezőgazdaságban. Reil Jó­zsef műsora. — önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Magyar irodalom. Ált. isk. 8. o. 9.05: Magyar iroda lom. Ált. isk. 1—4. o. 9.35: Orosz nyelv (középiskolások­nak, sz.). 10.05: Orosz nyelv. Alt. isk. 6. oszt. (sz.). 10.30: Óvodások filmműsora. Kisfilm- összeállítás. 1. Plim. NSZK rajzfilmsorozat. 13. rész. Jó vadászatot (ism., sz.). 2. Álom­manó segít. NDK bábfilm (jsm., sz.). 10.50: Stop. Köz­lekedj okosan. Felszállás vil­lamosra járdasziget nélküli úttestről. 14.00: Magyar iroda­lom (ism.). 14.40: Stop (ism.r sz.). 14.45: Orosz nyelv (ism., sz.). 15.10: Orosz nyelv (kö­zépiskolásoknak — ism., sz.). 15.35: Napköziseknek, szak­köröknek. A házinyúl és a házigalamb. 16.30: Hírek. 16.35: Tv-mozaik. Rövidfilm­összeállítás. 16.45: Volt egyszer egy juhász. Magyar népmese (ism., sz.). 17.15: Mindenki is­kolája. Matematika. Terek és formák. 17.45: Reklám. 17.50: Fizika. 18.20: Sakk-matt. 18.40: . . . emeletes falvak ... A szegedi körzeti stúdió műsora. 19.10: Reklám. 19.15: Tévé­torna (sz.). 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Játék három percben (sz.). 20.05: Sándor Mátyás. Tévé­filmsorozat. VI/6. rész (sz.). 21.00: Stúdió 81. A televízió kulturális hetilapja (sz.). 22.00: A Saturnus együttes az ErkeJ Színházban (sz.). 22.35: Tv-híradó 3. (sz.) MÁSODIK MŰSOR 20.00: Csokonai-. Élet-játék (sz.). 21.20: Tv-híradó 2. (sz.) 21.40: Századunk. Dokumen tum-sorozat. A meghívás (ism.) JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv­napló. 17.45: A törpéknek fo­galmuk sincs. 18.15: Könyvek és eszmék. 18.45: A Duna menti országok fesztiválja. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Aktualitások. 21.00: Felszállás. Szovjet film. MÁSODIK MŰSOR 18.45: A fekete Drim. Nép­szerű-tudományos film. 19.15: Kis kamarahangverseny. 20.00: Szórakoztató zene. 20.55: Hu­szonnégy óra. 21.00: Zágrábi krónika. 21.20: Dokumentum- műsor. — Madármelegedő. Vándormadarak, így vízi­csibék és vadkacsók szá­zai telepedtek meg a harkányi strand elfolyó meleg vizében, az úgy­nevezett Lanka-árokban. A patak vize annyira me­leg, hogy két kilométer hosszan a legnagyobb hi­degben sem fagy be. így érthető, hogy a vízi élet még télen is aktív benne. Többek között megszakí­tották téli álmukat a mo­csári teknősök. A megpi­henő vándormadarak nemcsak melegedhetnek vizén, de bőséges táplá­lékhoz is jutnak. Várható időjárás kedd es­tig: eleinte változóan felhős idő, legföljebb néhány helyen gyenge havazással. Később délnyugat felől erős felhősö- dés, és egyre több helyen ha­vazás, majd főként délen ha­vas eső, ónos eső, eső. Nap köz­ben megélénkülő, helyenként megerősödő déli, délnyugati szél. Hajnalban helyenként köd. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: általában —2, —7, a tartósan derült he­lyeken —10 fok körül. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let kedden: —2, plusz 3 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte felhős idő havazással, havas esővel, majd időnként felszakadozik a felhő­zet, jelentős mennyiségű csa­padék már nem valószínű. Legalacsonyabb hajnali < hő­mérséklet —3, —8 fok között, legmagasabb nappali hőmér­séklet 0 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az orszáq területének 80 százalékán várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom