Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)
1981-01-01 / 1. szám
1981. január 1., csütörtök Dunántúli llaplo 11 A körzeti székhely község — 2 117 főnyi lakossággal — Véménd. Társközségek: Sze- bény 653, Erdősmecske 630, Feked 460 lakóval. Fekeden nyilvántartanak 147 lakást és 54 személyautót. Sokhelyütt kettő, esetenként három generáció él egy fedél alatt. Új családi ház viszonylag kevés,épül, inkább a meglévőket —, hagyományos oszlopos-tornácos, két-háromszobás épületeket — bővítik, korszerűsítik. A nép 80—85 százaléka németajkú. Az iskola néhány éve megszűnt, az óvodásokat, illetve az alsó és felsötago- zatos gyerekeket busz viszi Véméndre, ahol németnyelvű oktatás is folyik, de nem kötelező. A fiatalok a szülőktől, illetve nagyszülőktől tanulnak németül. A kereső lakosság naponta — már kora hajnalban — elhagyja a falut és munkára indulnak a termelőszövetkezet Trefort-pusztai sertéskombinátjába, Pécsváradra az erdőgazdaságba, a Hirdi Kenderfonógyárba, pécsi üzemekbe, mohácsi vállalatokhoz és a szekszárdi építőiparba. Feltűnően sok az idős — nyolcvan-kilencven esztendős férfi és nő: az öregek kultusza mély, tekintély, tisztelet övezi őket. Véménd felöl érkezünk Fékedre —, innen mindössze öt kilométer — a hó már csak foltokban ül meg a szántáson, jobbról a dombhajlatból két rozsdás őz bukdácsol át az árkon, aztán néhány ugrással átívelnek az országúton és ezzel „kiléptek" az erdősmecskei rezervátumból, nem tudom, a fővadász, Imhoff Pista hogyan számol el velük .. . Mindenesetre a vadak szelíd ténfergé- se sejteti, hogy nyugodt és kevésbé zajos vidéken járunk. Fekedre csak megérkezni lehet, átutazni nem, mert a dombvonulatok között hosszan elhúzódó falu „felső vége bele- vész a szőlőkbe; nincs tovább. Keresztutcája sincs, középen a Karasica csordogál —, valóban csordogál, mert fönt az akácos alatt van a forrása —, a túlsó házsorok majd ezután kapnak kövezett utat, hasonlóan a baloldali sorhoz. A falu elején roskadt tetőzetű ház várja a teljes pusztulást, a hátsó traktust nemrég még lakta egy magányos, idős asszony, akit aztán a fia ^öltöztetett el a szomszéd faluba, s most mozdulatlan itt minden, az udvar szűz haván róka-koma lábnyoma rajzol hurkot, majd egyenes vonalat a dombok irányába. A vegyesbolt —, amely egy torná- cos parasztházban kapott helyet —, délelőtt eléggé forgalmas, nemrég hozták Mohácsról a kenyeret, azt mondják az asszonyok, nagyon morzsalékos és az íze sem jó. A boltba többnyire az öregek járnak, a fiatalok má" munkába álltak és jócskán estére hajlik az idő, amikor a Volán vagy a tsz autóbusza hazaér velük. Hajnali négytől-öt- től, délután ötig-hatig. Este nyit az italbolt is, ahol a férfiak összejönnek — hét végén ultival ütik agyon az időt —, kiszeseknek van egy helyiségük, a berendezést a mohácsi KISZ- bizottságtól kapták, tévével, lemezjátszóval együtt, de . .. Komolyabb összejöveteleket ritkán szerveznek. Gogola Imre véméndi vb-tit- kár mondja; — Mire hazaérnek, otthon vacsora után leülnek a tévé elé. Meg aztán el is fáradnak a munkában, és az utazásban. Szombaton, vasárnap beülnek a kocsiba, Mohácsnak veszik útjukat, vagy Pécsre kirándulnak, esetleg közelebb, Pécsváradra. Bált csak június első —, Szentháromság — vasárnapján rendeznek, vagy a novemberi búcsúkor és persze szilveszterkor. Nevesebb együttest nem tudnak megfizetni (három-négyezer forint) —, de nemrég clakult egy kis gitáros zenekar Szeifert Józseffel, Wesz Károllyal az élen. Az autóbusz-közlekedés pedig eléggé kötött, az utolsó járat este hét óra körül érinti a falut, így hát véméndi, mohácsi szórakozásról, kiruccanásról szó sem lehet. Reggel húsz kisiskolást és hat óvodást szállít el az autóbusz, az iskola tehát üres, amelyet pillanatnyilag esetenkénti falugyűlések, tüdőszűrések, választások lebonyolítására használnak. A tanácsnak távoli tervei vannak ugyan az iskola épületével, de egyelőre fontosabb dolgokat szeretnének megoldani: a községi utak rendbehozatalát, aztán egy tágas, fedett autóbuszváró építését, parkosított buszforduló létesítését. Lakossági hozzájárulással a villanyhálózatot is bővíteni kellene. — Feked elnéptelenedésétől azért nem kellett tartanunk, sőt, most már biztosan nem, mert három éve megnyílt az Erdős- mecske-Feked közötti aszfaltos út és ezzel megszűnt az elszigeteltség -, mondja Gogola Jmre. / Korábban Pécsről Mohácson át érhetett el az ember Fekedre hatvan-nyolcvan perc alatt autóval, most, a 6-os úton át 25—30 perc az út. Huszonhá- rom millió forintba került. . . P. — régi ismerősöm — invitál a pincéjébe. Ö maga fönt lakik feleségével a szőlődomb környékén, a Grindliben. Hogy a présházat elérjük, át kell mennünk a falu felső végénél, majdnem a szélső házakig. Háromablakos, redőnyös, masszív családi ház előtt állunk meg. — Beszólok a fiamnak, hadd jöjjön ő is . . . — Itt lakik? — Itt. Az egyik. A másik följebb. — Fiatal házasok? — Igen. Mindegyik szakmunkás, inkább bejárnak kocsival, de nem hagyják el a falut. Tudod, mi meg az asszonnyal örülünk neki. Mégis, itt van együtt a család, naponta találkozunk. Hozzánk csatlakozik" a piros- melegítős nagyfiú. Tovább megyünk, magas, erős férfi kotorja lapáttal a havat. — Gyere, tedd le azt a ros- sebes lapátot, fölmegyünk a „víkend-telepre" ... A présházban, pincében villany van, a hordók gyönyörű sötétre pácolva, pirosra festett abroncsokkal, köztük a finom sárga homok elgereblyézve. A polcon körös-körül piros-sárga jonathán-alma, jó néhány mázsára való. Traminit iszogatunk. — Azelőtt a gazdáknak volt még nohája meg otellója, de már rég kivágták ... — mondja P. — Mindet? — Hát... valami talán maradt itt-ott... — Biztos hogy maradt, mert abból én már ittam. — Megjegyzésemet csend követi. Nem firtatják. Feked viszonylag régi település, az ezerhétszázas esztendők elején építették az első parasztházakat, a fűrészfogas-be- építés arra az időre emlékeztet. A szőlőkultúra is attól számítható, ma Fekednek 20—25 hektárnyi szőleje van a környező dombokon. Hideg, hűvös vidék ez, nemesebb szőlőfajták nem élnek meg, de ami van, ha jól kezelik, — iható. Alma, körte, szilva tarkítja a kerteket, szilva szépen termett az őszön, de a pálinkafőzés sok gondot okoz, a véméndi szeszfőzde berendezése elöregedett, örökké leáll, javítják, a gazdák bizonytalanok, rájuk kerül-e a sor tavasz előtt... M. bácsi - hetvenen túl van már, de soha beteg még nem volt —, szintén a Grindliben lakik. — Ez volt valamikor a szegény negyed . . — Most is az? — Á. . . egy fenét! Nincs ma szegény Fekeden. Már úgy értve, hogy, aki dolgozik és akar is dolgozni, szépen megél. Mi is megvagyunk a feleségemmel. Tudja, augusztus végén már a rezerváumból idehallat- szik a szarvasbika bőgése. Csodaszép! Itt nincs zaj, nincs füst, csak nyugalom. Nem^tudjuk lebeszélni róla — belelép a klumpába — néhány száz méterre van a présháza, hozza a bort. — Miért nem itthon tartja? — Mert az a jó benne, hogy a lopóval mindig friss bort szívok . . . — Mindennap átmegy? — Micsoda?! — föllöki homlokára a kucsmát. — Naponta háromszor, ahogy kedvem tartja. A szomszéd ül mellettem a konyhaasztalnál, fejével int M. bácsi felé: — Minden este nyolckor ágyben van, télen-nyáron, hajnali fél ötkor kel, megy a pincébe, fölhajt egy kupica pálinkát, nem többet, aztán visszajön. Én erre képtelen lennék. Még egy ház a falu főutcáján. A háziasszony a tsz-ben dolgozik, a sertéskombinátnál — Minden tizenegyedik napunk szabad. Az ünnepeket, vasárnapokat is beosztjuk, mert ott mindig dolgozni kell. Múlt- kor számoltam, átlagban évi ötvenezret megkeresek, de ezt csak az csinálja, aki kedvvel végzi a munkáját. Anélkül hozzá se kezdjen. Én nagyon szeretem, pedig nagyon nehéz. A tsz hazaszállít bennünket, itthon is folytatom, hat-hén óra, mire a férjem is hazatér . . . Nem is tudom, ki dolgozik majd a gazdaságban, ha mi kiöregszünk. A nagymama — azt hiszem, egy szót sem beszél magyarul —, az unokával hadakozik a konyhában. Csontos, inas asz- szony, nyolcvan fele jár, nemrég súlyos műtéten esett át, most hálistennek egészséges, fürge, mozgékony. Örökké csak hevet, összeszedi a gyerek játékait, amit aztán az szétszór, megy ki a kamrába, üvegei hoz be, poharat törölget. Mesélik, a faluban a legidősebb asszony 96 éves. Azt mondta a múltkor: — Még négy évet szeretnék kihúzni . . . — Miért? — Kapok sok pénzt az államtól ... — Mennyire számit? — Harmíncezerre! — Mit csinál annyi pénzzel, néni? — Hát, szétosztom az unokák között . . . A vb-titkár mondta még délelőtt: szívós, keményen dolgozó nép lakja a községet. Csak az udvarok zártak — lakóház, hóiul keresztben a gazdasági épület, mögötte föl a dombnak kert, szőlő -, de az emberek nyíltak és jólelkűek. Rab Ferenc Fotó: Rapi Emilia
