Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)
1980-12-07 / 336. szám
KUNKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT VAS ISTVÁN: Két anakreoni M 1057 CSORBA GYŐZŐ versa 1058 BÁRDOS! NÉMETH JANOS verse 1060 MÉSZÖLY MIKLÓS: Egy délelőtt az őshézban (részlet egy regényes eposzból) 1081 TANDORI DEZSŐ: „Mármost annyi tény ..(elbeszélés) 1071 FODOR ANDRÁS verse 1081 MAKAY IDA versel 1082 PAKOLITZ ISTVÁN vered 1084 * Vem® versre NADANYI ZOLTÁN: Kórmenet (A versről Lator Lászlóval Domokos Mátyás beszélget) 1085 ARADI NÓRA: Embléma'és képzelet (Mai politikai i és a képzőművészet 1102 PARTI NAGY LAJOS versei 1103 LANCZ SÁNDOR; Képzőművészeti krónika 1105 BODRI FERENC: Művészeti könyvszemle 1109 PÁLINKÁS GYÖRGY versei 1113 MELIORISZ BÉLA versei 1114 1900 DECEMGER Á Jelenkor decemberi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának szépirodalmi rovatában többek között Bárdos/' Németh János, Csorba Győző, Fodor András, Makay Ida, Pákolitz István és Vas' István költeményeit, továbbá Mészöly Miklós és Tandori Dezső elbeszélését olvashatjuk. A „Versről versre" sorozatban Nadányi Zoltán Körmenet c. költeményéről beszélget Domokos Mátyással Lator László. A képzőművészeti rovatban figyelmet érdemel Aradi Nóra tanulmánya mai politikai plakátjainkról, valamint Németh Lajos József Attila és a képzőművészet c. írása. Az irodalmi tanulmányok, esszék közül kiemelkedik Sö- tér István Lukács György a felszabadulás után c. írása. Az „Irodalom a gyorsuló időben" vitasorozat Kritikusok a kritikáról című közleményének második részében Bata Imre, Béládi Miklós, Nagy Péter, Pándi Pál és Szerdahelyi István beszélget. Vas István Két anakreóni dal Megyek Az Élet ha elenged Indulni készen állok Vörös bor és fehér bor Sokszor folyt poharamba Ez is volt és az is volt Kínból üdvözülésből Uram eleget adtál Megyek ha elbocsátasz Mégsem Eleget megtelítőt Torkomig émelyítőt Úgy látszik mégsem adtál Élet még most sem úntatsz Kegyelmedhez igyekszem Méltó maradni enni És inni és ölelni Ahogyan és amennyit Lehet szabad figyelni És nézni várni hinni A kínokat kibírni Ha még el nem bocsátasz Bárdosi Németh János Simon Bélának Jön, jön az erdők sűrű rengetegéből, nem favágó, nincs fejszéje, baltája, bár füttye a fenyők illatát hozza a székely havasok jószagú szelében, piros bogyókat álmodik szeme, színorgia fölötte a Nap, a táj piros, meg kék lángfolyó, tekergő pásztor fújja furulyáját, emberek csődülete forog körülötte, mert ő az a góbés színkeverő festő, kit minden megigéz ami mozgás, szin, pemzlije vastag medveszőr-szálú, de kaszálók erezetét is tudja friss hajlatú dombok pipacsaival, szinte kigyúlva lángol a rözse, a szőlő, szilaj az ember és rikolt a cigány, nem purdés pipogya nép, ám a borozó huncut és mókás, míg a gyerekhad a szentmártoni udvar páva-színében szalad, szalad a búcsú láng-sugarában. * Ó jaj, a varázslatnak vége! A kék-piros ragyogás komor-fekete, az ünnepi búcsú édeni színét beborítja a gyászhír, siratlak leomló könnyeimmel. G assenguss, gézengúz! — reszketett meg a nagyveranda ablaka,' és a lombok között átrepült egy réz serpenyő. Matinka néni o.'. ártatlan ragadozómadarak még mindig éles pillantásával követte a serpenyő útját, s kezében megállt az olló. Előtte nagy halom régi napilap, képesújság, azokból vágott ki figyelemreméltó cikkeket, töredékeket, néha csak sorokat, címeket, egykorú fotókat és rajzokat, hogy a következő nap beragassza őket az Idők Könyvébe. (Iddi készített neki egy erre a célra alkalmas, kemény fedelű mappát, tele nemzetiszínű zsinórral összefűzött mi- niszter-ívpapírral. azok elég vastagok voltak, hogy a resz- keteg ujjak könnyebben meg tudják fogni, ne egyszerre hármat vagy ötöt, hanem egyet, és a ragasztó sem ütött át rajtuk.) Matinka, mint mindenben, ebben is szerette betartani a ritmust, a rendet, az áttekinthetőséget, a kiszámíthatóságot - már ahogy 6 . képzelte az ilyesmit. Mindenesetre az egyik nap vágott, a másik nap ragasztott. A ragasztópépet, a kleisztert, maga keverte ki. A serpenyő lemetszett egy sor tűzliliomot, belecsúszott a madáritatóba és ott himbálózott, mint egy kifosztott rabszolga- szállító gálya. A rabszolgák már korábban fellázadtak, talán Timbuktuban, más értesülések szerint Nasi-Vasiban, megszálltak egy tőzegszigetet, közben a gályát elragadta a tornádó. A qálya parancsnokába és zsoldosaiba a konyha hurkatöltő pumpáival fújtak annyi levegőt (kibe lent, kibe fent), míg ki nem pukkadtak. Erre természetesen akkor került sor, mikor a gályát még nem röpítette el az irtózatos szél. A szigeten Jóidő közhuszárt választották meg parancsnoknak, és bevezették az új alkotmányt. Forgó Pirost jelölték ki Jóidő feleségének. A többieknek joguk volt szabadon feleséget választani, illetve miután nem arányosan állt rendelkezésre emberanyag, kötelesek voltak rajtuk megosztozni, és ha szükségét érezték, a gödörbe elvonulni velük. A figyelő-kilátó árbockosarat a sziget legmagasabb kiszáradt fáján helyezték el; s ez egyúttal a Döntés Házának a szerepét is betöltötte. Ide vonult vissza Jóidő, ha valamilyen közérdekű dolog döntésre érett, és nyilatkoznia kellett; de bárki más is igénybe vehette az árbockosarat, ha másképp nem boldogult. Az alkotmány egyik legfontosabb rendelkezésének számított a hagyományok ápolása, és a Hajtincs Áldozat. Utóbbi nemcsak bonyolult, de részben titkos tevékenység volt. A mindenkori tanácsadó testület (három fő) ujjnyi széles hajtincset vágott le tőből mindenki hajából, először nyár elején, majd nyár végén. A tincseket (mindegyiket külön) selyemszalagra kötötték, a szalagot pedig egy kimustrált, állványos földgömbre tekerték rá oly módon, hogy minden egyes tekerés egy-egy szélességi fok vonalát követte, a tengerek és földrészek meghatározott pontjaiba szorult gombostűk segítségével. (Hogy le ne essen a szalag.) A beszúrások helyét a tanácsadó testület titkos számítás szerint határozta meg, a számítás változó kulcsszámát azonban csak Jóidő tudhatta, ő közölte a tanácsadókkal, pontosabban: a Döntés Házában neki kellett értesülnie róla. Ez volt az a Legnagyobb Titok, amit értelmetlennek látszott kétségbe vonni, miután épp ezzel sikerült biztosítani mindenki egyenlőségét, megakadályozni a pártokra szaka- dozást, másrészt azzal sem kerültek ellentétbe, amit Kaszapó tisztelendő úrtól hallottak, a reformátusok pedig tiszteletes akusztikával még onnét is befutottak ide „jelentések", ahová végképp nem lehetett a verandáról ellátni. Egy nap megjelent Soszterin Orsolya, a Magyar Asszonyok Szövetségének felsővárosi szervezetétől, hogy a téli akcióprogram támogatására a ház nőtagjait felkérje. Mikor az egyik alsó helyiségben hosszabb ideig elmaradt, Matinka az ablakpárkány alá szerelt csővezetékek közül té- vedhetetlenül kocogtatta meg ollójával pontosan azt, amelyik a szóban forgó szobát is érintette. Komor és méltóságkávéházban, tutod, ahol Signore Gobbi női Septettje muzsikál, de hogyan is, az még Pesten volt, hallj oda! Bizony, nem is olyan messze a Rókus kórodától — ugorj, nézz csak ki a kertbe, hallom, megint nyúznak valakit azon az elátkozott tőzegszigeten! Láttál va- mit? Hazudsz! Gyere, ülj ide vissza. Ha megnézed ezt a képet, elborzadsz, ezt tegnap vágtam ki; itt jósolja a cigányasszony a fiatal Ferenc Józsefnek, hogy legyen elkészülve tizenhárom családjabeli természetellenes halálesetre! Meg ez a gyönyörűség itt — lengyel Lezsimirszky-kabát francia frakk fölött, magyar kucsmával! Egyszóval, morva hercegi család volt. Es azok a nemes paripák! És egészen közel a tartományi tébolyda. Apánk ott halt meg, miután anyánkat eltemette, de a hazugság, hogy amiatt a félrelépés miatt, és én különben is öt hónappal előbb születtem, mint ahogy az a számítás megkövetelte volna. Persze, annyi idő... 1834. augusztus hat. Mondhatnám nyugodtan az ellenkezőjét is..., hogy nem hazugság .. . sőt, még pikáns is . . . Egy morva herceg. És az anyánk, ól Nézd, itt a képe, tusrajz, kicsit már besárgult. Az ő meleg keze tartotta valamikor. Én különben soha nem láttam azt a herceget, még képről sem. Kastély és kunyhó. Hja, az én sorsom, tyúkocs- kám! (Többnyire ilyenkor következett el az utánozhatatlan hangos suttogás.) Ha Atya nincs, nem számlálok ennyi évet. Bogárdon — hallom — Hermina betegeskedik, de hát 6 még csak nyolcvanéves. És Bogárdnak különben is rossz a vize, megrontott víz, úgy dobja le a színiről a rózsaolajat, mint az üveg a sörétet. Kemény. Hanem tudod, mire emlékszem kristályosán? A sörgyár - az volt az elvarázsolt világ! Azok a hordók . . . milyenek is? Ászokhordók. Apánk úgy járt ott, mint egy király, bőrkötényben, csizmában, nagy fehér hab volt az egész, még a fickósör is arany, jaj, te tyúkom, az ifjúság! hiába hullott bele az a sok keserű komlótoboz, csak attól is még jobb lett. . . Te! Emil megint azt az agglegény szivart szívja? Szurokba fekszik az úgyis, nem koporsóba.” Délelőtt tizenegy volt, és Iddi még mindig kombinéban, vászon férfikabát a derekára kötve, a lábán pamacs-bolyhos papucs. Matinka szelíden, ellenségesen nézett végig rajta, mint egy helytelen műtárgyon. — Na jó, most mondd meg nekem az igazat. Este mi volt? Mi történt? — Atya egy új oldalágat akar ásatni a Benedek-völgyi présház pincéjében. — Micsodát?! — Családi bunkert. — Az mi a szentelt virág? Még egy pinceluk? A termés nem fér bele a régibe? Iddi fölnevetett; leült a lábzsámolyra, a kabát hajtókájából tűt húzott ki, a cérna már benne volt, és varrni kezdte a párnát. — Mamatinka, ez nem olyan egyszerű. Mi most haladunk az általános végpusztulás felé, a vármegyénél tegnap is titkos tanácsülés volt. Hiszen tudja, Orsolya gyűjtésről rebegett, bizalmas utasítás vagy mi, hogy szükség lesz a készletekre. Szerintem fontoskodnak . . . Mészöly Miklós Egy délelőtt az ősházban (Részlet egy regényes eposzból) Olipez Andrástól. A hagyományok ápolásának központi bizonyítéka a Nagy Raktár és a Kivételes Értékek Gyűjteménye volt, ez a részben föld alatti, részben föld feletti létesítmény . .. Kicsit később megrándult a terepszínű sodrony, s rézharang kongástól megrezgett a földszinti verandaablak, bár a nagykapunál senki nem várakozott. Iddi hátrálva benyomta fenekével az ajtót, és hasához szorítva egy fölfeslett nagy- párnát, Matinkára nézett. A kiszabadult tollpihék lassan pelyheztek körülötte. — Ki aludt rajta? — Rolf — sziszegte, és szerette volna lecsapni a párnát, de észbe kapott, Hogy csak magának csinálna munkát. Letette óvatosan, hajtűvel összefogta a tátongó feslést, s biztosra vette, hogy Matinka megjegyzés nélkül hagyja az eseményt. Mióta elmúlt kilencvenéves, az öregasszony tartózkodott tőle, hogy Atya köreibe — bármi legyen is az, közelebbi vagy távolabbi vonatkozás — dinamikusabban beleavatkozzon. Megelégedett azzal a „gibraltári támaszponttal", melyet az emeleti veranda egyik sarkában kisajátított magának. Ott helyezték el a hajlított támlás, pirós-plüss nagyfotelt a lábzsámollyal (még az uzdi kúria ajándéka abból az alkalomból, hogy a. három För- dős vadkant végigszórta az ágyúkon fahamuval, mikor délben alva találta őket egy átmulatott éjszaka után); és odatették a fotel elé a kedvenc asztalát is. Ez a sarok valóban kivételes hely volt, rejtélyes teljes morze-jelzése a ti-ti-ti-tá, ti-ti-ti-tá volt (Sors-szimfónia), s ennek végtelen sok árnyalatát tudta létrehozni a két végtelenül egyszerű, kényszerű eszköz segítségével. Úgy tudott játszani a kötött ritmuson belül merészen alkalmazott rögtönzött ritmus-hajlításokkal, hangerősséggel, hogy szinte a sürgősség és fontosság mértékét is ki lehetett hallani belőle, a hangulatát és érzelmeit, s mindezt úgy, hogy az alapvető ti-ti-ti-tá, mindvégig felismerhető maradt. Quieto, rab- bia, oso, celere, lorzando, mo- rendo .. . (emlékfoszlányai a bécsi konzervatóriumon eltöltött másfél évnek). És Orsolya hamarosan meg is jelent nála. Legpontosabban azzal lehetne jellemezni Matinka helyzetét, hogy őt úgyszólván örökölte az Árvái Jurkó család, ő volt a Tanú, a tanúk Királynője. A kibogozhatatlannak tűnő szőlek egyrészt Morvaországba vezettek, a Monarchia távoli ködeibe, s más, kevésbé földeríthető lehetőségekről is szó volt. Matinka körül bizonyítékok és adatok halmaza állt rendelkezésre, csupán az egész, az mutatkozott meglehetősen áttekinthetetlennek. Talán ezért is törekedett ő maga mindenben a „számbavételre"? Ahogy korosodott (s már emlékezet óta azt tette), a legcsodálatosabb állításokkal és gondolatkapcsolásokkal képesztette el azokat, akik a lábzsámolya mellé leültek. Egy sörgyár például, elég makacsul szerepelt ezekben a zaklatott, és mégis hömpölygő elbeszélésekben. „Kis tyúkom, figyélj, erről biztos nem esik szó a Philosophus Simon Bela rajzai