Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)

1980-12-05 / 334. szám

1980. december 5., péntek Dunántúli napló 3 Hatsávos kábelhíd Újvidéknek Az utolsó hídszerkezeti elemek is elkészültek a Ganz-MÁVAG lágymányosi gyáregységében az Újvi­déken épülő, több mint egy kilométer hosszú Du- na-hídhoz. Ezzel befejező­dött o gyártás, a hídele­mek szétszerelése után a híd középső részét vago­nokban indítják útnak, hogy még az év vége előtt a helyszínre érkezzen. A mintegy 10 millió dol­lár értékű vállalkozáshoz három éve kezdtek hozzá. A terveket jugoszláv inté­zetek az UVATERV közre­működésével készítették el. Jó ötletek és lelkesedés Kismama klub Lvov- Ke rtvá rosba n Az öreg diófa helyére új kerül A nép front­elnök megpihen Egyetlen beteg kisgyermek sem vár már a doktornénire, ám a váróteremben mégis so­kan vannak. Kivétel nélkül nők, többségében harminc éven in- neniek. Számosán kisgyerme­kükkel együtt jöttek. A gyere­keket félreültetik, míg a terem közepére rendezik a padokat, székeket. Háromnegyed ötkora körzet orvosa, dr. Kiss Erika rö­viden köszönti az édesanyákat, .nagymamákat, elmondja mi lesz a mai program, s máris kezdődik a diavetítéses előadás a bőrbetegségekről. Csecsemő­kortól a felnőttkorig tekintik át, melyek a leggyakoribb — élős- diek, baktériumok, vírusok, gombák okozta -, bőrfertőzé­sek, elváltozások. A szünetben az anyukák kérdeznek, majd újabb vetítés következik a nap­fényé rtalmakról. A vetítés és előadás rövid, nem fárasztja a résztvevőket s a legfontosabb, legkönnyebben megjegyezhető tudnivalókra hív­ja fel a figyelmet. A nagyobb gyerekeket leköti a dia, a1 gő- gicsélő csecsemők itt senkit sem zavarnak. Még nagyobb lesz a gyere­kek öröme, mikor körbehordják a mai foglalkozásra készített süteményt, a keksz-szalámit. Ezúttal Géra Nándorné kedves­kedett klubtársainak. A keksz­szalámi osztatlan sikert arat, a receptjére mindenki igényt tart. Közben a> váróterem másik oldalán szebbnél szebb mak­ramékat, újságtartókat, előnyo­mott kézimunkákat mutat be társainak Simon Józsefné. És még egy bemutató: az Anikó utcai bölcsőde dolgozói bábo­kat hoztak a klubfoglalkozás­ra, szabásmintákkal együtt. Ka­rácsonyi ajándék lehet a gyer­mekeknek . . . Folytatódik a program, koz­metikai tanácsadás következik. A Baranya megyei Fodrászipari Szövetkezet kozmetikusa bemu­tatóval egybekötött jótanácso­kat, ötleteket ad a szépségápo­láshoz. Hét óra körül még egy rövid megbeszélés: a legköze­lebbi programra otthon megunt játékokat kérnek a szülőktől és egy névvel ellátott rajzot o gyermekektől. December 15-én ugyanis műsoros rajzversenyt, filmvetítést és zsákbamacska ajándékozást rendeznek a klub­tagok gyermekeinek. A pécsi 22-es gyermekkör­zet kollektívája ez év tavaszán alakította meg a körzethez tar­tozó édesanyák klubját a Krisz­tina téren. A foglalkozások szervezője dr. Kiss Erika körzeti gyermekorvos. A klub az első magyar orvosnő, Hugonnai Vil­ma nevét vette fel. — Nekem is két gyermekem van, tudom mennyire vágyód­nak az otthon lévő édesanyák a rendszeres, hasznos elfoglalt­ság után — mondja dr. Kiss Erika. — Érdeklődésünk köz­pontja természetesen a gyer­mek, illetve olyan tevékenység, amivel otthonlétük alatt tartal­mason tölthetik a szabad ide­jüket. A klub propagandamun­kájában támogat a megyei egészségnevelési osztály, több szocialista brigád és a Kassa utcai öregek napközi otthona. Márciustól kezdve minden hó­napban találkozunk. Minden foglalkozásra legalább két programot tervezünk. Az egyik mindig egészségnevelési, a má­sik változó. Az egészségneve­lési előadások keretében eddig már szó volt többek között a védőoltásokról, a leggyakoribb gyermekbetegségekről, a szem betegségeiről, a sebészeti be­avatkozásokról. Eddig vala'- mennyi szakorvos szívesen vette meghívásunkat. Az egyéb prog­ramok között tartottunk hímzé­sű kötési, varrási, virágkötésze­ti, gyors és olcsó ételkészítési bemutatót, lakberendezési ta­nácsadást. Rendszeresen felhív­juk egymás figyelmét különbö­ző kiadványokban megjelenő hasznos, érdekes írásokra. Bár a klub a gyermekgondo­zási szabadságon lévő édes­anyák részére indult, egyre több közöttük a már ismét munkába állt, illetve még várandós édes­anya. A legutóbbi foglalkozá­son is 26 már dolgozó klubtag vett részt. Köztük Pálffy Gyu- láné,. aki egészségügyi szak- középiskolában érettségizett.- Még gyesen voltam, mikor a klub indult, de annyira meg­tetszettek a foglalkozások, hogy munkába' állásom óta is rend­szeresen eljövök. A Nevelési Központ l-es számú bölcsődé­jében vagyok gondozónő. Több volt osztálytársam is klubtag. Nekik is ugyanez a véleményük, mint nekem: az itteni előadá­sokon felfrissítjük az ismere­teinket, illetve sok újat is ta­nulunk. Az egyéb programok pedig ötleteket, jótanácsokat adnak az otthoni munkához. Glöckler Lászlóné második gyermekével tölti a gyermek- gondozási szabadságot. — Kezdettől tagja vagyok a klubnak, csak abban a hónap­ban hiányoztam, mikor a kislá­nyom született. Azóta én is kap­tam házi feladatot: a gyerme­keimnek kötött holmikat kellett bemutatnom és elmagyaráznom, mit hogyan kötök és állítok össze. Én ezt tudom, a másik anyuka nekem tanít meg vala­mit, szóval kölcsönösen segítünk egymásnak. Rendkívül baráti, jókedvű minden foglalkozás hangulata. Az első bemutató­kat tartók megkapták e klub zöldpetrezselyem díját. Ez va­lóban egy csokor petrezselyem volt. Kezdetben így ösztönöztek bennünket az aktivitásra. Pén­zünk nincs. A klubot az ötle­tek, a lelkesedés ás a jó szer­vezés élteti... T. É. Az udvaron nőtt hatalmas diófával veszkölődik az öreg. Elszáradtak-elkorhadtak a haj­dan dús lombú ágak, attól fél, hogy a letörő ágak kárt okoz­nak a szomszéd ház tetőcsere­peiben. Ezt a fát még Szkraj- cs/cs Pál édesapja ültette, ak­kor ő még Pali gyerek volt, 13 éves. Azóta 52 év telt el. A fá­nak idén már csak „ néhány szem volt a termése. Pali bácsi is belefáradt az örökös mun­kába, a társadalmi megbíza­tással járó többletteherbe. Ösz- szel lemondott a népfront­elnöki megbízatásáról. Felső- szentmártonban erre mindenki felfigyelt: ismerik és szeretik Szkrajcsics Pált, aki az ötvenes évek elejétől mindig tett-vett valamit, sokak érdekében, so­kak szeme előtt. Bent a kocsmában azonban hideg van. Itt ülünk le beszél­getni Pali bácsival, aki koráb­ban kocsmáros volt, öt éve már nyugdíjas, most felesége vezeti a házzal összeépült italboltot. — Volt ő itt jószerével min­den! — mutat Szkrajcsics néni a söröspoharát tenyerével kör- beölelő Pali bácsira. - Tanács­elnök, tanácselnök-helyettes, őszig népfrontelnök.- A kezdeti évek' azok nehe­zek voltak. Amikor a beszol­gáltatás ideje volt. .. Tudtam én, hogy nagyon kevés marad a pajtában, a padláson, saj­náltam az embereket. Hogy így Az általános és a középisko­lákban is - a tanévnyitó utasí­tás szerint — december 22-től január 4-ig szünetel a tanítás. A napközi otthonokba viszont a vakáció idején is várják a ta­nulókat. Itt, akárcsak az úttörő- és ifjúsági házakban — vidám visszagondolok: talán ez oko­zott nekem legtöbb gondot. Mert ilyen előzmények után nem volt könnyű megmagya­rázni a felsőszentmártoniak- nak: amit akarunk, az minden­ki javát szolgálja. Nehezen hit­ték el. * — Amire a legszívesebben emlékezem: láttam, mennyit dolgoznak az itt élők. Ha kell, három órakor kelnek, napköz­ben sokan messze lévő munka­helyeken, este itthon folytatják, s ennek megvan az eredménye. Ha a régi időkkel hasonlítom össze, bizony óriási a különb­ség a jelen javára. A jobb élet lett az alapja annak is, hogy szívesen jönnek közös felada­tok megoldására. Társadalmi munkában készültek el járdák, az iskola, az óvoda. Előkerülnek a kitüntetések: 1975-ből a HNF Kitüntető Jel­vénye, 1980. november 7-i dá­tummal a Munkaérdemrend ezüst fokozata. Szóba kerül az utód is, az új községi nép­frontelnök. — Jó gyerek na­gyon! — véli Pali bácsi a 39 éves Belle Jánosról —, azután megint kisétálunk az udvarba, az öreg diófa földön szétszóró­dott ágai közé. — Olt, a kert hátsó részén van egy fiatal diófám. Ezt az öreget kiveszem, helyébe kerül amaz. Nőjön nagyra! játékos műsorokat szerveznek a gyermekeknek. A szünet utáni első tanítási nap január 5-én lesz. Ezen a napon nem adnak értesítőt, mivel az első félév január 31-én fejeződik be. A félévi ér­tesítőket február 6-án kapják kézhez a tanulók. M. A. Téli szünet: december 22-től január A-ig Nem titok, csak jó taktika Á Röviköt sikere Tervteljesítés november 5-én Rugalmas üzletpolitika Nemrég jelent meg a hír: a Dél-dunántúli Rövid- és Kötött­áru Nagykereskedelmi Vállalat már november 5-én teljesítette éves tervét. Érdemes vizsgálni, hogy mi van a terv korai telje­sítése mögött, mi várható az év hátralévő részében és a jövő­ben az ellátás dolgában. A kereskedelem alapvető funkciója az áru eljuttatása a termelőtől a fogyasztóhoz, le­hetőség szerint a legkisebb költséggel és a legrövidebb úton. Az előző években így volt ez a Dél-dunántúli Rövi­köt Vállalatnál is. Az elmúlt év végétől — és idén is — azon­ban több tényező hatására je­lentősen csökkent a rendelke­zésre álló árualap. Ennek ered­ményeként az üzletpolitika kö­zéppontjába az árubeszerzés, a szükségse árualap biztosítá­sa került. A vállalat eredmé­nyességét nagymértékben elő­segítette, hogy a változó hely­zethez alkalmazkodva rugal­masan alakította üzletpolitiká­ját. Eredmény és beszerzés Az eredményességet bizo­nyítja, hogy a Röviköt Vállalat — a szakma országos 113,5 százalékos forgalmával szem­ben — az év első 10 hónapjá­ban 122,7 százalékos ered­ményt ért el — az előző évhez viszonyítva. Ha tovább tágít­juk a kört, akkor - a ruházati szakma egészének a forgalmát véve alapul — ez a szám 112.4 százalékos. A forgalom eltéré­sében mindenekelőtt a beszer­zések különbözősége tükröző­dik. A ruházati nagykereske­delmi vállalatok beszerzése az év első 10 hónapjában az elő­ző évi árualap 103,1 százalé­ka, a röviköt szakmában 111,2 százalék volt. Ezzel szemben a Dél-dunántúli Röviköt Vállalat e téren 131,1 százalékot értei. A vállalat vezetői szerint a beszerzés-központúság hatá­rozta meg alapvetően az eredményességet és ez tette le­hetővé az éves terv korai telje­sítését. A beszerzés terén a vállalat nemcsak a nagyipart tekintet­te forrásának. Mind mennyiséa, mind választék szempontjából nagy jelentőségű volt töh'- módszer együttes alkalmazása. Például az előző évekhez vi­szonyítva is nagyobb» qondot fordítottak a termelés tervezé­sére. Igyekeztek a hiánycikkek körét és mennyiségét azzal csökkenteni, hogy alapanyagot vásároltak és azt ipari szövet­kezetekkel dolgoztatták fel. Tö­rekedtek a helvi árualapok fel­kutatására is. Ellátási területü­kön működő ipari vállalatok és szövetkezetek olyan termékeit vásárolták meg, amelyek vagy exportból maradtak vissza, vagy kis szériában készültek, s ezért nem lehetett rájuk előre szerződést kötni. Jó módszer­nek bizonyult az is, hogy szer­ződésen kívül a gyáripartól je­lentős mennyiségű raktártételt vásároltak. A vállalatnak 3 raktárháza, illetve lerakató van: Pécsett és Kaposvárott idén várhatóan mintegy 450—460 milliós for­galmat elérő raktárház, Szek- szárdon pedig egy körülbelül 300 milliós forgalmat lebonyo­lító lerakat. Ezeknek nyilván az értékesítés a klasszikus keres­kedelmi feladatuk. Emellett azonban minden raktárház, il- letre lerakat vezetése öntevé­kenyen részt vesz az árualap biztosításában, az árubeszer­zésben. Például a kiskereske­delmi partnereiket a raktár­készletéből való vásárlásra vit­ték el a gyárba, akik ott ma­guk választották ki, amire szükségük volt. A ruházati szakmában is je­lentkezett - és jelentkezik még ma is — több hiánycikk. Ezt természetesen megérezte a vállalat is. Helyes azonban a vállalat vezetésének az a szem­lélete, hogy az ipar és a ke­reskedelem kapcsolatát ille­tően nem a felelősségáthárí­tás, az egymásra mutogatás a feladat. A Röviköt vezetése úgy látja, hogy bár az ipar szállí­tókészsége a belföldi ellátást illetően a tavalyihoz képest csökkent, ez nem érthetetlen. Hiszen a népgazdaság alapve­tő feladata - az egyensúly biz­tosítása - szükségszerűen eredményezi, hogy az ipari ter­melésnek jelentős részét ex­portálni kell. Emellett az im­portkeretek szűkítése az alap- és segédanyag hiányának a növekedését is jelentette az ipar számára. E helyzet a nagykereskedel­mi vállalat elé kettős feladatot állít — ahogy ezt a pécsi Rö­viköt Vállalatnál értelmezik. Egyrészt ott, ahol az ipar hibá­jából származó késedelem, fe­gyelmezetlenség tapasztalha­tó, a szerződéses fegyelem megszilárdítása érdekében kö­vetkezetesen, akár a kötbér eszközével is fel kell lépni. Másfelől pedig segíteni kell az iparnak a jelentkező gondok megoldásában. így például ar­ra törekednek, hogy feldol­gozó-kapacitást találjanak a nagyipar részére, a lehetőség szerint kezdeményezve még a nemzetközi együttműködést is, elsősorban a jugoszláv textil­iparral. A röviköt szakmában az idén két jelentős árleszállítás volt, ami a kötött felső és ha­risnya árucsoportjaikat érintet­te. Egyrészt az árcsökkentés, másrészt a fogyasztás szerke­zetében tapasztalt változás kedvezően hatott ugyan a ru­házati termékekre, de azt is eredményezte, hogy a kereslet növekedésével az árualap nö­vekedése nem tudott lépést tartani. Ennek eredménye volt, hogy bár nőtt a kötött felsőáru eladása (15 százalékkal, vala­mint a harisnyaárué 20,5 szá­zalékkal), mégis a kiskereske­delemben e cikkek hiányával találkoztunk. Meggyorsult az értékesítés Említettük: több mint 30 szá­zalékkal nőtt a vállalat beszer­zése az előző év hasonló idő­szakához képest. Ennek ellené­re a vállalat készlete az előző évinek alig több mint 80 szá­zaléka, a tervezettnek pedig nem egészen 70 százaléka kö­rül alakul. Ez azt jelenti, hogy amint bejön az áru, ki is megy a raktárból. A vállalat eredményessége így természetesen nőtt, de ami mögötte van; az üzletpolitika korszerűsítése, a kezdeménye­zés a termelési kooperáció ki­alakításában, ez eredményeinek alapja, az igazi példa. Végül: a Dél-dunántúli Rövid- és Kö­töttáru Nagykereskedelmi Vál­lalat az ötödik ötéves tervben 5 milliárd 160 millió forintos forgalmat tűzött ki célul. 1980. november 18-án az 5. ötéves terv eddig eltelt ideje alatt forgalmazott áru értéke már meghaladta az 5 milliárd 190 millió forintot. Az ötödik öt­éves tervből pedig még egy hónap hátra van! F. D.

Next

/
Oldalképek
Tartalom