Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)
1980-12-25 / 354. szám
© Dunántúlt Tlaplo 1980. december 25., csütörtök H ol élsz te? Humanitáriá- nus elefánt-csonttorony- ban? Nézz körül! A kommunikációs eszközök jóvoltából ránk zúduló hírek megemésztésére alig van ideje az embernek. Madridban lassan két hónapja tárgyalnak a diplomaták a világ dolgairól, az enyhülésről, miközben az utóbbi időben nehézkesebbé váltak az egyes országok közötti kétoldalú kapcsolatok. Az iraki —iráni viszály immár harmadik hónapja tart és állóháborúba torkollt. Az OPEC-országok legutóbbi Bali-szigeti értekezletükön, az olajárak újabb tízszázalékos emelését határozták el, s miközben a Perzsa-öböl körzetéből nap mint nap újabb halálos áldozatokról tudósítanak, a világ más térségében az infláció további hullámaitól rettegnek az emberek. Nézz körül! Mi viszonylag jól élünk. Kiegyensúlyozottnak mondható az ellátás, a szeretet ünnepére állított fenyőfák alá gondosan csomagolt ajándékokat teszünk, de közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, akiknek csak fenyőgallyra jut, azokról, akik gyerekeiktől távol töltik az ünnepet, azokról, akiknek a szociális otthonokban az ápolók gyújtják meg a gyertyát, azokról, akiknek nincs kihez menni .. . Ez lenne hát a szeretet- szakadék?! Z. C.-t régóta ismerem. Lakótelepi kétszobás, panellakásban él az édesanyjával. Mamája alig múlt ötvenhat: más asz- szonyok még fiatalosak ilyen korban, ő faltól-falig támaszkodva jár, fogni sem tud, karjai erőtlenek. Z. a nagyszobába kísér és szabadkozik: nincs asszony a háznál, ezért vetetten az ágy, takarítani pedig csak hétvégén szokott, a szombati bevásárlás után. Lelkemre köti: nyíltan beszél önmagáról, de csak akkor, ha nevének szignóját használom. Kérését, mint többi riportaranyom kívánságát tehát tiszteletben illik tartanom. — Jó négy esztendeje, hogy anyámat magamhoz vettem. Azelőtt külön éltünk, ő fenn lakott a négyszáz ágyas klinika környékén, én pedig itt, a vállalattól kapott panelban. Műszakon voltam, mikor telefonáltak, siessek haza, mert anyám leállította a forgalmat a Szigeti úton. Rohantam, de akkor már tudtam, hogy ismét idegösszeroppanást kapott. Akkor határoztam el, nem hagyhatom magára, vállaltam őt. Családi tragédiánk régebbi keletű. Feláll, a szekrényhez megy, régi fotók között válogat, majd előkerül két felvétel. Az egyiken sötét bőrű, fekete hajú, harminc év körüli fiatalember, a másikon koporsóra omló asz- - szony, mögötte Z. — ötvennyolc nyarán történt: az első évzáróra készültem a bányaipariban, mikor reggel, apám helyett egyik munkatársa érkezett az éjszakai sihtről. Negyvenhárom évesen, a legszebb férfikorban ölte meg a metán István-aknán. Akkor szólni sem tudtam, csak leültem a lépcsőre . .. Anyám azon a napon^ kapott először ideg- összeroppanást, az öcsém pedig szívbillentyű-tágulást az ijedtségtől Talán akkor éreztem először, pedig még nyálas- szájú voltam, hogy én vagyok a legidősebb férfi a családban. Addig nem érdekelt, hogy milyen jegyeket viszek haza a technikumból, de aztán! . . . Ma is azt mondom, jól tettem, hogy nem engedtem anyámnak, aki ki akart venni az iskolából: egyre csak azt mondta, nem kell több bányász a családban! Azóta aknász lettem. A családi életem jól indult M.-el. A konfliktusok viszont akkor kezdődtek, mikor anyámat magunkhoz vettük. Aztán az is kiderült, hogy homlok- egyenest más az érdeklődési körünk. Hat hónap után megindítottam a válópert. A perköltséget is teljes egészében én fizettem. Azóta egyedül vagyok. Mosok, főzök, bevásárlók, takarítok. Bérelek egy barackost és kutyákat tenyésztek. Ha jó idő van, tavasztól szinte minden szabad időmet a hegyen töltöm. Hívtak a magányosok klubjába, de minek menjek en oda: harmincnyolc éves vagyok mindössze, futó kapcsolat pedig mindig akad. Arra nem is gondolhatok, hogy asszonyt hozzak a házhoz, mert olyan aranyos teremtést nem hiszem, hogy találnék, aki anyámat is elfogadná. Felüdülést egyedül az jelent, ha az öcsém gyerekeivel játszhatom. Szinte hetente látogatom őket. Egyébként eléggé zárkózott lettem az utóbbi időkben: azt vallom, hogy az ember mindent szorítson magába, mert különben nem tud védekezni a külvilág ellen. Mondok egy példát. Nem olyan régen együtt jártam egy asszonykával, lelkileg teljesen kitárulkoztam neki, de hál'ístermek az utolsó pillanatban rájöttem, hogy nem én kellek számára, hanem a lakás és a jó kereset. Azt hiszem nem is tudnék már többet szerelmes lenni. De azt sem tenném meg, amit az egyik kollégám, aki vagy harminc levelet kapott a hózassághirdetésére. Tudod mit csinál? Sorra járja a csajokat és jól szórakozik velük. Egyébként kétszer nősült és négy gyereke van. A karácsonyt különben mindig itthon töltöm, de a szenteste a legnehezebb. Ha gyertyát gyújtunk, anyám sírva fakad és én olyankor nem tudok elmenekülni itthonról, mert minden zárva. o T. Rozáliának öt gyereke van, A görcsönyi szociális otthon lakója, első emeleti szobája ablakából a park övezte befagyott halastóra látni. T. Rozália hetvenöt évéből a tizenhatodikat éli a volt uradalmi kastélyban. Azt a néhány négyzetmétert, ami számára jut, helyzetéhez képest otthonossá tette: a színes virágmintás kartonnal fedett heverőn subapárnák, a falon családi fénykép egy fiatal párról, alatta nyolc év körüli kisfiú tekint rám vigyázz állásban. Miközben szemlélődöm, arra kérleli szobatársait, hagyjanak magunkra bennünket, mert vendége érkezett és mégiscsak olyan dolgokról beszélünk, ami nem tartozik akárkire. — Nem szeretek a többiek közé menni, mert összebeszélnek tücsköt-bogarat. Leginkább itt érzem jól magam a szobában és innen szép a kilátás is. Kézimunkázok és így telik az idő. Mindig elfoglalom ám magam valamivel! S bizonyságul egy félig hímzett kongrét tesz elém, melyen zöld és halványbarna minták váltják egymást. Időnként meglátogatnak a gyerekeim. Legutóbb a Jani fiam volt nálam,'a somogyi lányom meg csomagot küldött. Most már nem nagyon merek elindulni egyikőjükhöz sem. Két éve, hogy egy hónapot vendégeskedtem a nagyharsányi lányomnál, de mikor lejárt a szabadság, mondtam nekik: a becsület azt kívánja, hogy visszajöjjek, mert engem várnak ám itt! Nem mondom szép házuk van nekik, meg a somogyi lányomnak is, a másik fiamnak öröklakása, de náluk én még nem voltam, azt se tudom hány szobájuk van. Azelőtt falun éltem, de a házigazdának kellett a lakás, így hát nem volt mást tenni, bekértem magam az otthonba: hát hova mentem volna, mikor ők is akkor kezdték építeni a fészküket . . . T. Rozália szinte fiatalon maradt egyedül az öt gyerekkel. Dolgozott kőművesek mellett, járt napszámba, voit szőlőmunkás és nyolc éven át köhögtet- te a széngáz a vasasi palahá- nyón, miközben a meddővel teli csilléket borította a mélybe. seihez? Azt mondja: nagy szerencséje volt annak idején, hogy a pécsbányai kórházban kezdte hivatását. Mint fiatal orvos sokszor röstelkedett amiatt, hogy a bányatelepieket nem tudta megelőzni a köszönésben. Talán ez is meghatározó volt, hogy szolgálatnak tekinti pályáját.- Sokéves tapasztalatból tudom, hogy az öregek sokkal nyitottabbak bárkinél. Mindez azzal is összefügg, hogy nagyon kevés olyan idős ember van, aki teljes jogú tagja a ni, hogy gondolatokat cseréljünk, amire egyre inkább nincs lehetőségünk, holott az ember egyik legjellemzőbbje, hogy társas lény és vágyik a véleménycserére. 9 — Tudod, melyik volt a házasságom legszebb időszaka? Míg albérletben sanyarogtunk. Az első három évben minden H. Barakonyi Klára rajza A minap, hogy elolvadt a hó, vette a szatyrot, elbicegett az áfész-boltba sóssüteményért meg egy kis innivalóért. Hátha lesz látogatója az ünnepekben, Azt mondja dr. Keresztes Tamás, az otthon vezetője: — T. Rozália élete az egyszerűbbek közül való. Lakott itt egy néni, akinek egyetlen lánya a Tiszántúlon volt körzeti orvos. A mama egyre csak azt kérlelte tőle levélben, látogassák már-meg az unokájával. A lány visszaírta, nem jöhet, sok a kiadása. Erre ő kivette a takarékból megtakarított pénzét, elküldte, de húsvétra csak egy doboz bonbon érkezett. Az illető megye egészségügyi osztályára is telefonáltunk, hogy bírják jobb belátásra a „szívtelen gyermeket", hasztalanul. A mamát mikrobuszba tettük ágyastul, s miután találkozott a lányával, visszatérte után egy hét múlva meghalt. Az igazgató korszerű egészségügyi ellátásról és pszichés gondozásról, a célszerű és hasznos foglalkoztatásról beszél, ám két dolog vissza-vissza- térően nem hagy nyugodni. Legalább hatszáz öreg vár arra, hogy a megye tizenhat szociális otthonának valamelyikébe kerüljön, és számuk, évről évre emelkedik. családnak. Ez a társas együtt- lét hiányának is hordozója. Sokszor mondvacsinált panaszaikkal is eljönnek hozzánk, persze, tudom, hogy ebben az is szerepet játszik, hogy míg odakinn várakoznak a rendelő előtt, hasonló korúakkal megbeszélhetik gondjaikat. De ugyanúgy elmondják nekem is, a lelkemre kötve, hogy sérelmeiket zárjam magamba. Furcsa, de azt kell mondanom: az orvosnak egy kicsit „papnak" is kell lennie. A középkorosztály más. Többségük neurotikus tünetekkel keres fel, panaszkodnak, hogy nem tudnak aludni. Mindez az emberi kapcsolatok megmerevedésével, a napi hajszával is összefügg. Ilyenkor azt javaslom, a nyugtátoknál és altatóknál sokkal jobb orvosság az esti séta: de kevés dologba buktam meg annyira, mint ebbe a javaslatomba. Az öregek mások. Ök jobban elfogadják tanácsainkat, ragasz- kodóbbak. ötödik éve, hogy a Vöröskereszttel megrendezzük az öregek napját. Először féltünk tőle, de ma jóval karácsony előtt azt kérdik tőlünk, mikor küldjük már a meghívókat. Sajnos, csak a hatvanhét éven felülieket ültethetjük aszkicsiségnek örültünk, mert közös “szerzemény volt. Holott, képzeld csak el: a házigazdákhoz és a nyolc gyerekükhöz kellett alkalmazkodnunk. A feleségem veszélyeztetet terhesként feküdt, a srácok azzal szórakoztak, hoqy a bejárati ajtót használták focikapunak. Reggeltől estig döngött, huppogott az ajtófélfa és mégis boldogok voltunk. Boldogok voltunk egészen addig, míg meg nem kaptuk a lakást, még azt be nem rendeztük, még mindent meg nem szereztünk. — És N. Z., egy baranyai kollégium vezetője folytatja. Azt hittem, hogy révbe jutottunk: ott van a két gyerek, konfliktusmentesen élhetünk,-de nem így történt. Olcsó vigasznak tűnik; volt feleségem szüleit okolom a válásért, ám később minden engem igazolt. A lakást az asszonynak ítélték, én — mivel nem tudtam, hova menni — az egyik szobát használtam. Egyszercsak azt mondja a volt feleségem: elmegyek a gyerekekkel Csehszlovákiába. Egy hét múlva vártam vissza őket, nem jöttek. Mindenfelé érdeklődtem, semmit sem tudtak róluk. Már az idegösszeroppanás határán voltam a gyerekek miatt, mikor egy lapot kaptam nyugatról. Azóta éli a világát Svédországban. Aki kicsalta, természetesen nem vette el, de az az őrjítő, hogy fogalmam sincs arról, mi van a gyerekekkel. Rám zúdult mino Dr. Gyúró Béla közel harminc éve praktizál. Ügy tartják róla, szeretik a betegei. Vajon mi lehet az a pont, ahol dr. Gy. B. már nem csupán mint gyógyító körzeti orvos, hanem mint ember kerül közel pácientalhoz, mert a rendelőintézet ebédlőjében száz' embert tudunk elhelyezni. Ilyenkor az iskolások adnak műsort, a vöröskeresztes aktíváink sütnek, főznek, otthonról hozzák a kávét, a málnát, hiszen az öt-hat- száz forintos keret nem lenne elegendő. Évről évre úgy vagyok, hogy nehezen tudom száraz szemmel végigcsinálni a programot. Ilyenkor érzem: több időt kellene arra szakítaden: én, aki annak idején a lakást kaptam, rosszhiszemű lakáshasználóvá váltam, többször is ki akartak lakoltatni, mire segédkezet nyújtottak. A lakás még most is a volt feleségem nevén van, a bíróságon megmosolyogtak, mikor per útján igényeltem azt, az alperes távollétében. A városi zaj után kimondottan jót tett, hogy vidékre mentem. A kollégiumban érzem igazán jól magam a gyerekek között. Az igazgatóm is segít ebben, naponta érdeklődik a diákok után. Érzem, fontos, amit csinálok. 0 Addig, míg P. J. meg nem mondta, fogalmam sem volt arról, merre is lehet Háromfa- puszta. A Dráva menti gyerekkor viszont annyira nem merülhetett ~ feledés homályába, hogy a központi fűtéses összkomfortban ne emlékezne rá.- Tízen voltunk testvérek, én nyolcadiknak jöttem a világra, így hát nyolcadikként örököltem mindig, a tél beállta előtt a nagyobbaktól a cipőt. De kerülnöm kellett még a sarat is. mert még ketten voltak utánam, akik bakancsra vártak. A kapát akkor adta kezembe apám, mikor már felértem. Mégis szépnek érzem a gyerekkoromat, holott az uradalom házában mindössze egy szoba volt a miénk. Persze, azóta szétszóródtunk, a testvéri összetartozást leginkább a levélváltások jelzik. A többieknek is családja van már, nekem is két kis lurkóm. Ök aztán kitöltik a perceinket. A földhöz valahogy mindig vonzódtam. Talán a gyerekkori nosztalgia teszi, de addig spóroltunk a feleségemmel, míg a vasút alatt vettem egy kertet, pincét csináltam, fölhúztam egy kis faházat és azóta ez leköt. De nehogy azt hidd, hogy elégedett vagyok. Szó sincs róla! Tizennégy éve házasodtunk össze azóta még nem voltunk beutalóval nyaralni. Akármi is lesz, jövőre elvisszük a gyerekeket a Balatonra, most már talán megtehetjük. A karácsony? Alig várom, hogy meglepetést szerezzek a srácoknak. A szomszéddal már megbeszéltem, hogy télapónak öltözik és ehhez illően ő érkezik majd az ajándékokkal ... Hallgatom a középkorú asz- szonyt, és közben nem tudok szabadulni a gondolattól. EMBEREK! A SZEMETEK LATTÁRA OMLOTT ÖSSZE EGY ASZ- SZONY ÉS MENEKÜLT AZ ÖNGYILKOSSÁGBA MAGÁVAL Vi- VE KISGYEREKEIT. B. J.-né még most is, a családi tragédia után egy hónappal önmagát okolja a történtekért. De így van-e valójában, hogy R. I., volt beosztottja és gyerekei haláláért felelős lenne?- Hónapok óta éreztem, hogy ez lesz a vége — mondja B.-né. Az élettársa valósággal mániákusan üldözte azzal, hogy gyermekei anyja k .... Pedig nem így volt, a munkatársai, a szomszédot a megmondhatói, mennyit nyelt az az asszony, és a gyerekek mit szenvedtek. I. augusztus óta tizenhat kilót fogyott, cigarettán és kávén élt, legutóbb, mikor az áruház előtt találkoztam velük, jártányi ereje sem volt már. Tudták ezt a szomszédok, tudták a gyárban, az orvos is gondolhatta: valami nagyon mély szakadék lehet l.-ben. örökké magamat okolom majd amiatt, hogy nem mentem el a gyámhatóságra. Éppen szabadságon voltam, fát ültettem a szőlőben, mikor azon a keddi napon megtudtam: a harminchárom éves fiatalasszony kinyitotta a gázcsapot ... A temetésen sokan voltak. Élettársához; aki a két sír között állt, senki sem ment oda részvétet nyilvánítani. Hát eny- nyi lenne mindössze a felháborodás jele, az igazságérzet megnyilvánulása? Nézz körül! Mi viszonylag jól élünk. A szeretet ünnepére állított fenyőfák alá ajándékokat teszünk ... Ez hát a szeretet- szakadék? . . . Salamon Gyula Szeretelszakadék
