Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)

1980-12-02 / 331. szám

1980. december 2., kedd

Dunántúli Tlaplo

3

A nyomdászat értékeinek, szépségeinek feiismertetése is évtizedeket késett és késik...

Munka közben a nyomda gépszedői

Hová tűnt egy elit szakma presztízse? (3.)

A válaszkérdés folyamatában megkérdeztük a Pécsi Szikra Nyomda igazgatóját, Szendrői Györgyöt, ő hogyan látja a nyomdászutánpótlós helyzetét Pécsett? Először talán nézzük, miként alakult szám szerint a vállalat szakmunkásigénye az utóbbi öt évben?

Megtudom: 80 tanulóra volt szükségük ebben az időszakban; 72-t tudtak kiképezni és közülük szakmunkásként 52-en dolgoznak ma is a nyomdában. A betanított munkások közül nyolcán tettek szakmunkásvizsgát. A szakmunkásfiatalok átlagkeresete — mint előző írásunkban részletesen is jeleztük —, a hat legfontosabb nyomdai szakmában 3280 (könyvkötők) és 5860 Ft (gépszedők) között van havonta, teljesítménytől függően.

A 30 éven aluli 158 szakképzett dolgozó közül mindössze 33 az érettségizett. Jelenleg húszán tanulnak, kettő kivételével középfokon, illetve öten felsőoktatási intézményben. 1980-ban nyolcán szereztek technikusi minősítést, jelenleg 4-en jelentkeztek erre az egyéves tanulmányra, érettségi és legalább ötéves szakmai gyakorlat birtokában.

— Ezenkívül — mondta az igazgató — középszintű vezetők részére ismeretfelújító tanfolyamot szerveztünk, amit 36- an végeztek el, de jellemző módon mindössze 16-an vizsgáztak. A mulasztókat felelősségre vontuk. Az elmúlt évben a brigád- és csoportvezetők hasonló tanfolyamán 24-en tettek vizsgát. Jelenleg a magasnyomó gépmesterek részére a síknymoó (offset) gépmesteri szakmára felkészítő tanfolyamot is szerveztünk, amelyen vállalatunktól 12-en vesznek részt, és a jövő évben vizsgáznak.

(Az igazsághoz tartozik, hogy amikor szóba került az új off- set-technika bevezetése és a két Saphir típusú NDK rotációs gép alkalmazása, offset- gépmestereket Budapestről szerződtettek. Szám szerint ötöt, akik 2 és fél—3, illetve 4— 5 év után —, miután kapott pécsi lakásukat sikerült budapestire elcserélni —, szerződést bontottak és anélkül, hogy utánpótlást kineveltek volna maguk után, visszatértek a fővárosba. És ezt a fennálló rendelkezések és törvények mellett megtehették, felelősségük legcsekélyebb számonkérése nélkül. Az új technika pedig itt állt offset-gépmester nélkül, illetve átmeneti megoldásokra kényszerült. Persze az is igaz, hogy miután 3 budapesti szakember 1977 ben csaknem egyszerre távozott, a jelenlegi tanfolyam is elkezdődhetett volna már 2—3 évvel korábban. — W. E.)

— Miben látja az okát annak, hogy az általános iskolából szinte csak gyenge tanulók jelentkeznek nyomdásznak?

— Hogy az intézet (500-as) kit vesz fel tanulónak, abba sajnos nincs beleszólásunk. A vállalat csupán a számszerű igényét nyújtja be a nyomdai

szakmák utánpótlásához. Ha az iskola fölveszi őket - jönnek ... Én 1977 óta vagyok a vállalat élén. Annyit tehettünk, hogy aki nem bizonyított kellő szorgalmat és képességet a szakmához, azt az 1978-as félévi vizsgán már eltanácsoltuk. De ez kevés. A pályaválasztási tanácsadónak másképp, célszerűbben kellene orientálni a fiatalokat a nyomdász szakma felé. Például úgy, hogy az erre vonatkozó propagandaszöveget nyomdász írja meg . .. Most készítünk egy mini-könyvet, amely a nyomdász szakmákat mutatja be, elsősorban érettségizett fiataloknak.- Miért nem őket próbálják megnyerni?

— Három általános iskolával állunk kapcsolatban (itt kötészeti szakkörök is működnek), és évente egyszer a Dobó úti és a Széchenyi középiskolákban is előadást tartunk, a diákokat végigvisszük az üzemen ... 1977-ben pedig szóba került egy nyomdaipari szakközépiskolai osztály elindítása is a Dobó úti gimnáziumban, de ez a terv meghiúsult.- Miért?

— Nem tudom. Mi előkészítettük, 8 millió kellett volna tanműhely kialakításához, ahol a régiónak is képeztek volna érettségizett szakmunkásokat. 1979-ben ismét fölmerült a gondolat, de megkaptuk a Könnyűipari Minisztérium levelét, miszerint a megyei tanács közlése alapján a szakközépiskolai nyomdászképzés Pécsett nem oldható meg. Ezért Veszprémben indul ilyen osztály . . .- Véleménye szerint mi lehet a kivezető út az utánpótlás jelenlegi helyzetéből? Hiszen a közeli jövőben várható újabb technikák újabb magasan képzett szakembereket igényelnek, s nem azokat, akik az alapműveletekkel is hadilábon állnak.

— Mindenekelőtt végre kell hajtani a MÜM-rendeletet: ahol érettségi kötelező (pl. szedő, gépmester) arra a szakmára ne vegyünk fel általános iskolásokat. Ehhez persze mindenekelőtt érettségizett jelent- kézőkre volna szükség. És egyáltalán: ne llehessen huszadrangúnak tekinteni a nyomdász szakmát!... Én úgy érzem, amit lehetett megtettünk, módszereink, belső szervezésű továbbképzéseink célraveze- tőek. És ennek jegyében gondolunk a jövőre is. Az új technikához merítünk a jelenlegi fiatal szakemberek legjobbjai- ból és számítunk természetesen másokra is. A jövő évben érkezik egy IBM-típusú mágnes- kártyás szedő-írógép, azon szedjük majd a folyóiratokat. Ez programozott automatikával működik és billentyűzete megegyezik a fényszedőével. Kiválóan alkalmas a betanulásra, gyakorlásra. 1983-84-re tervezzük a fényszedés bevezetését. Addig részben átképezünk hozzá gépi szedőket, részben gondoskodunk a továbbiak betanításáról. Az ún. „hidegszedő" (ólom nélküli) részleget már üzemmérnök képesítésű szakember irányítja majd. Mindezt saját erőből és nem „importból" fogjuk megoldani.

Megnyugtatóan hangzó tervek és elképzelések. Ami aggasztó és megoldatlan: nem mindegy, kik lépnek az új technikákat fogadó fiatal szakembergárda helyere. Illetve az eltávozok helyére. Hiszen a szakmai képzettségen túl az általános műveltség soha nem szűnő gyarapításának igényére miért lenne éppen ma kevésbé szükség, mint 30—40 vagy 50 éve, amikor még minden valamire való nyomdász rendszeresen olvasott, művelődött, „vakolt” és önképző egyletekbe járt? Igaz, középfokú végzettség nélkül. De ez nem az ő szándékán, vagy elhatározásán múlott. S ma? 160 fiatal szakembernek csupán elenyészően kis része érdeklődik — a megszerzett ismereteken túl is — a szakma iránt; alig egyötöd részük érettségizett és mindössze 13-an tanulnak munka mellett középfokon. Micsoda különbség!

Az öreg nyomdászok keserű nosztalgiája indokolt. Nemcsak a középgeneráció esett ki az utánpótlásból, de a nyomdászszakma értékeinek1, szépségének az értő és hatásos pedagógiai felismertetése is évtizedeket késett és késik . . .

Vajon meddig?

Wallinger Endre

Baranyai képviselők felszólalásai az országgyűlés bizottságaiban

Az országgyűlés jogi, igazga- gatási és igazságügyi, valamint kulturális bizottsága november 26- án a Parlamentben ülést tartott. A jogi bizottság az idei esztendővel záruló középtávú jog kodifikálás program teljesítéséről és a következő esztendőkre most formálódó jogalkotási teendőkről tárgyalt.

A vitában — többek között dr. Nagy József, megyénk képviselője is elmondta véleményét. Sürgette, mihamarabb szabályozzák jogilag - a környezet és egészségvédelem érdekében — a veszélyes, mérgező, fertőző anyagokkal kapcsolatos tevékenységet.

Az országgyűlés jogalkotási tevékenységének tervei között az 1983—84-es években szerepel a szennyező anyagok kezelésére, felhasználására, tárolására, a hulladékok gyűjtésére vonatkozó törvény előkészítése.

Javasoltam az időpont — a törvény előkészítésének - 1981-es évre való eíőrehozását — mondja dr. Nagy József. — Indokolt ez azért, mert az ipari városok, települések pl. Pécs, Komló levegője már ma is any- nyira szennyezett, hogy meghaladja a tűrési határt. Még rosszabb a helyzet a vizek tekintetében. A mi megyénkben is napról na-pra súlyosabb gondot jelent a vizek növekvő fer- tőzöttsége. Ez részben a mezőgazdaságban felhasznált növényvédőszerek, műtrágyák szakszerűtlen alkalmazásából is adódik (pl. a vizek nitrátszeny- nyeződése), másrészt az ipari üzemek mérgező hulladékanyagainak nem megoldott tárolásából, kezeléséből. Érdekes ellentmondás az, hogy a mező- gazdaságban a magasabb terméshozamok érdekében szükségszerűen egyre több műtrágyát, növényvédőszert alkalmazunk, ugyanakkor az az egészséges környezet megtartását nehezíti. Többek között ezért is indokolt a most rendezetlen vagy helyenként ellentmondásos jogszabályok áttekintése,

illetve a tervbe vett új törvény mielőbbi megalkotása.

Az országgyűlés kulturális bizottsága a felsőoktatás helyzetéről és továbbfejlesztésének feladatairól tanácskozott. Med- vetzky Antalné képviselő a pécsi felsőoktatási intézményekkel kapcsolatban a következőkről szólt:

— Oktató-nevelő munkánkban probléma a jelenlegi létesítmény — eszköz- és műszerállomány. A reális lehetőségeken belül, differenciáltan kérünk támogatást ezen a téren.

— A hallgatók szakmai termelési gyakorlatának rendszere sem jó - változtatást igényel - nem szolgálja a gyakorlati tudásuk gyarapítását.

A levelező és esti oktatás is problémás, ezen a területen és az utóképzés (posztgraduális)

területén is hatékonyabb megoldást kell keresni.

A kétszintű oktatás, egyetem és főiskola kapcsolata és összefüggése is sok vita alapja. Kértem, hogy a képzési célkitűzések jobb és határozottabb megfogalmazásával segítsenek ebben a kérdésben.

A hallgatók követelmény- rendszeréről is szóltam. A különböző intézmények között elveiben is eltér a tanulmányi és fegyelmi követelményrendszer. Javasoltam az ifjúsági törvény felülvizsgálatát a jogok és kötelességek kérdésében. Az új, kezdő szakembereknek is tudniuk kell, hogy a társadalmi igények megnövekedtek velük szemben is.

— Több képviselő kérte — én is — a minisztériumtól a racionálisabb és gyorsabb ügyintézést (egyes esetben már elvégeztük azt a munkát, mire a jóváhagyás megérkezik.)

Felül kellene vizsgálni az egyes intézmények döntési jogkörét. Nagyobb önállóság javítaná oktató-nevelő munkánkat.

Előrelép a

szakszervezeti

mozgalom

E

redményekben, változásokban gazdag, és nagy horderejű elhatározások időszakában került sor az ágazati-iparági szak- szervezetek kongresszusaira. Felfokozta a közfigyelmet az a várakozás, hogy a szak- szervezetek az ország gazdasági fejlődésének gondjai, gazdasági munkánk gyengeségei, a nemzetközi élet alakulásának hatásai ismeretében miként foglaltak állást az elmúlt öt év politikájáról, gazdaságpolitikájáról és a gazdasági-társadalmi tevékenység teljesítményeiről. S hogyan látják a következő éveket, mit kívánnak tenni a szocialista társadalom fejlesztése, a gazdasági feladatok teljesítése érdekében.

A bérből és fizetésből élők többségét tömörítő ágazati, iparági szakszervezetek kongresszusainak beszámolói, határozatai — s a megelőző vitában az egész tagság — abból a realitásból indult ki, amely az ország, az egész társadalom helyzetére jellemző, meghatározó. A nyilvánvaló eredmények mellett a kongresszusi fölszólalók

konstruktív kritikával elsősorban a gondokról, a megoldandó feladatokról szóltak. Ez természetes. Hiszen a kongresszusokra olyan időszakban került sor, amikor a magyar gazdaság válaszút elé került: hogyan reagál a világgazdaság változásaiból adódó kihívásra, hogyan lát hozzá a sokoldalú modernizáláshoz, amelynek kemény és szigorú feltételeivel már szembetaláltuk magunkat, hiszen a forrásokat elsősorban magunknak kell föltárni. Szakszervezeti tagságunk érettségét, a szocializmus iránti elkötelezettséget bizonyította, hogy nem kívülállóként bírálta a gazdálkodás hibáit, a szakszervezeti mozgalom gyengeségeit, hanem belülről, a munkáshatalom pozíciójából. A szocializmus előbbrehalodásáért tenni akaró felelősséggel kritizálta a nyilvánvaló hibákat, s tett javaslatokat az előrehaladás, a hatékonyabb gazdálkodás érdekében.

Az előbbi megállapításokat a kongresszusokat megelőző szakszervezeti tisztújítás tapasztalatai egyértelműen alátámasztják. Még az éles bírálatok is szinte mindenütt magukban hordták a megújítás, a megújulás szándékát, a cselekvőkészséget. S a hibák ostorozása mellett ez az egyöntetű felismerés volt tapasztalható, hogy többre vagyunk képesek, hogy a hibák nem természeti csapások, hogy amit elértünk, az nem a csúcs, és ha jobban végezzük dolgainkat, akkor a helyzetünk is javul, lehetőségeink is kitágulnak.

Az általánosságokon túl érdemes és szükséges feleleveníteni azokat az állásfoglalásokat, amelyek a szak- szervezeti tagság és egész társadalmunk törekvéseit is tükrözik.

A kongresszusokon szóba került minden olyan kérdés, amely a gazdaságot, a gazdálkodást, társadalmunk fejlődésének kisebb-nagyobb kérdéseit érintik. Annak a megállapítása, hogy a kongresszusok tanújelét adták: mennyit fejlődött a szakszervezeti mozgalom, milyen jelentőségű volt társadalmunk

gazdaságot erősítő, építő munkája, egyértelmű. De éppen ennyire egyértelmű, hogy a tagság türelmetlen a hibákkal és néha a hibázókkal szemben, hogy nem tudja elviselni a határozatlanságot, a gyámoltalanságot, s ezekben a hibákban a demokratizmus lebecsülését, a bürokratizmust, a formalizmust látják. A szakszervezeti tagságnak, s a kongresszusoknak nem a politikával, a szakszervezeti jogok mértékével, hanem inkább azok érvényesítésével és végrehajtásával voltak gondjai.

A kongresszusok a feltett kérdésekre maguk is igyekeztek választ keresni. Ez nem volt könnyű feladat. Nem volt könnyű gyakorlati módon beépíteni programokba a tagság általános törekvéseit arra, hogy a mainál még élőbb, igényesebb és közvetlenebb legyen a szakszervezeti munka és kapcsolat- rendszer, határozottabb a képviseleti és érdekvédelmi munka. Megfogalmazódott, hogy a szakszervezeti munkában való előrelépés — az általában megfogalmazott társadalmi és gazdasági feltételekhez való alkalmazkodáson túl - az alapszervezeti munkán áll vagy bukik, ezen múlik a szakszervezeti mozgalom eredményessége.

Gazdaságirányítási rendszerünk korszerűsítésének egyik legfontosabb tényezője a vállalati önállóság, s ezzel együtt a felelősségé, az anyagi érdekeltség növeléséé. Ebből egyértelműen adódik, hogy a szakszervezeti tagsáq élet- és munkakörülményeit tekintve, az előrelépés az üzem munkaeredményeiben realizálódhat.

Az ezzel összefüggő szak- szervezeti feladatok végrehajtása sokoldalú, a szakmai és társadalmi kérdésekben eligazodó, a realitásokat figyelembe vevő mozgalmi irányítást és gazdasági vezetést igényelnek. Az is nyilvánvaló, hogy ez az eddig megszokottnál korszerűbb testületi munkát, döntéseket, a konkrét ügyek konkrét megtárgyalását igénylik. Mindennek feltétele a szakszervezeti élet belső demokratizmusának fejlesztése, a testületek döntési szerepének, felelősségének a növelése.

A szakmai kongresszusok egyértelműen

megfogalmazták, hogy a rendszeres, szoros kapcsolat a tagsággal, azok képviselőivel — a bizalmiakkal, —, a problémákra való azonnali reagálás a feltétele a demokratizmus teljesebb körű érvényesülésének. Ennek érdekében tovább kell építeni az üzemi szakszervezeti demokrácia intézményrendszerét, fejlesztve annak gyakorlatát és kibontakoztatva érvényesülését. A következő időszak feladatait csak a dolgozóknak az irányításba, a vezetésbe való fokozottabb bevonásával és ezen keresztül a tudatos és cselekvő közreműködésével lehet megvalósítani. De ehhez arra is szükség van, hogy felkeltsük a dolgozók ilyen igényeit, és hogy a vállalati vezetés is változtasson, pontosabban: váljék alkalmassá mindezek gyakodati megvalósítására, a partnerviszonyra.

Dr. Dankovits László