Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)

1980-11-10 / 309. szám

1980. november 10., hétfő Dunántúli napló 5 HNF-vezetőségválasztás Berkesden Folytatódnak az őszi mezőgazdasági munkák Társadalmi munkából kitűnőre vizsgáztak Világos célok, ragyogó összefogás Még pótszékeket is be kellett hozni tegnap este a berkesdi kultúrotthon klubjába: mindez mutatta, hogy érdeklődnek a helybeliek a falu sorsa felől. Pécs városkörnyéki községét hegyen-völgyön kanyargó út után éri el az ember, s úgy tűnik, ez az ezerlelkes kis település messzebb van, mint valóban. Mégis, ha a HNF Pécs városi Bizottságánál ér­deklődik az ember, Berkesdet példaként említik, követendő példaként. Hogy miért? Ez csendül ki a helyi népfrontbizottság elnöké­nek, Dénes Józsefnek öt esz­tendő munkáját értékelő beszá­molójából. A közös ügyek vite­lére szinte valamennyi családot sikerül — és sikerült — mozgó­sítani, kisebb-nagyobb községi beruházásoknál nem ácsorog- nak „fentről” jövő forintok hí­ján. A társadalmi munkák szer­vezésében a helyi tanácstagok és a népfrontbizottság tagjai közösen járnak el, ha kell, ház­tól házig kopogtatva gyűjtik az önkéntes hozzájárulást, az egy-két nap munkát. Mint azt dr. Boros Károly tanácselnök is hangsúlyozta: példamutató a lakosság hozzáállása. Ravatalozót építettek Berkes­den is, s a község három társ­községében is. Több kilométer szilárd burkolatú utat építettek, A közvélemény, a község la­kóinak bevonásával, nyilvános vitával készítették elő Pécsvá- radon a nagyközség összevont rendezési tervét, amit a lakos­ság által javasolt kiegészítések figyelembevételével októberben fogadott el a nagyközségi ta­nácsülés. Eszerint még egy be­építés következik a Kossuth La­jos utcában megkezdett lakás­szövetkezeti épületek sorában. További csoportos családi há­zakat a körségközponttól távo­labb, a Gesztenyési utcában alakítanak ki, és érintetlenül hagyják a jelenleg meglévő társasházak mögötti, értékes fákkal benőtt zöldterületet. A 40 fős bölcsődét a lakosság javaslatára az eredeti terv sze­rinti helyen, a már meglévő új óvoda mellé építik. Az új ABC áruház kereskedelmi szempont­ból exponált helyre kerül a Kos­suth Lajos utcában megóvott korszerűsítették a közvilágítást, házhelyeket alakítottak ki. Nagy szó: megduplázták az elmúlt öt év során a fejlesztés forintjait. Legutóbb a tavaszi falugyűlé­sen intézett a népfront és a he­lyi tanács felhívást mind a négy községhez az óvodai férőhelyek bővítése és az iskolával közös étkezde-konyha korszerűsítésé­ért. A „100 téglával az óvo­dáért" akció fényes sikerrel járt, s a helybeliek úgy vélik: ha az idő engedi, elkezdhetik az új óvodai szárny építését. Ehhez a bogádi Zengő Gyöngye Terme­lőszövetkezet brigádjai 1—1 munkanapot adnak. A további öt évre szóló öt­éves népfrontmozgalom — ami a gazdasági célkitűzéseket illeti — nem változott. Továbbra is a helyi erőforrások feltárása, jó együttműködés a tanáccsal, a helyi szervekkel — szerepel el­ső helyen a feladatok között. Dénes József így fogalmazott: mozgósítani a lakosságot a kö­zös ügyek érdekében. A tegnapi falugyűlésen- népfrontválasztáson a népfront­bizottság újjáválasztása is meg­történt. Az elnök ismét Dénes József lett, alelnököknek Nagy Ferencnét és Böröcz Jánost, tit­kárnak pedig Zentai Miklósáét választották. K. F. gyógyszertár mellé, úgy, hogy az áruszállítást a Dózsa György út felől fogják végezni, érintetlenül hagyva így a köz­ség egyik szép terét, a Felsza­badulás teret. A gyógyszertár műemlék jellegű épületének hasznosításáról később dönt a község a megyei főépítésszel és a tervezővel közösen. Kere­sik még a megfelelő megoldást egy garázssor elhelyezésére is, lehetőleg a társasházak köze­lében. A nagyközség egészére vo­natkozó végleges rendezési ter­vet az előbb elsorolt szempon­tok figyelembevételével 1981- ben készíti el a BARANYA- TERV. Ennek előzetes tervét is nyilvános vitára bocsátják majd, melyben annak is el kell dőlnie, keleti vagy nyugati irányban terjeszkedjék-e a nagyközség. G. O. (Folytatás az I. oldalról) be, mert meghibásodtak. A vontatások a hidegben fagyos- kodva várták a hibaelhárítást, hogy mielőbb újra szállíthassák a nyers kukoricát Gagarin-ma- jorba a Bábolna szárítóba. Ta­valy ilyenkor, mondották az aratók — már el is felejtették, hogy kukoricát termeltek. Most meg még mindig: 36—37 száza­lék a szemek víztartalma, a csutkából pedig valósággal fa­csarni lehet a vizet. A termés amúgy jó. A bissei határban az egyik nagy táblán .10 tonnát takarítottak be hektáronként. Itt, ebben a határrészben is jól fizet a kukorica, csak hát na­gyon meg kell küszködni érte. Dunai Vasmű Megkezdték a konverter- hajtómű beemelését Döntő szakaszához érke­zett a Dunai Vasmű 10 milliárd forint értékű nagy- beruházásának, a konver­teracélműnek szerelése: vasárnap megkezdték a konverterhajtómű beeme­lését. A 62 tonna súlyú hajtószerkezet az új acél­gyár lelke, ez a berende­zés végzi majd a nyersvas beöntését és a konverter mozgatását. A látványos emeléssel egy 180 tonnás daru három nap alatt ké­szül el úgy, hogy a csar­nokban helyére teszi a második konverter 160 ton­nás gyűrűjét, 120 tonnás serlegét és a második haj­tóművet is. A Dunai Vasmű első kon­verterén az év végéig el­végzik a kábelezést és a villamos szerelést, a he­lyükre kerülnek a gépészeti berendezések. Kaposvár A cukorgyártás félideje Szombaton az 50. nap­jához érkezett az idei kampány a Kaposvári Cu­korgyárban. Az 50 nap át­lagában - a 87 esztendős gyár történetében először naponta több mint három­ezer tonna nyersanyagból vonják kj az édességet. Nem egyszer értek el 3200 tonnás teljesítményt. A fél­száz nap alatt együttesen 150 000 tonna répát dol­goztak föl, s ezzel félide­jéhez érkezett az idény. Elfogadták Pécsvárad előzetes rendezési tervét Szórakozottság?! Figyelmetlenségl?! Felelőtlenség?! N em tudom, hogy figyel­metlenség vagy szórako­zottság nyomán pusztí- tottak-e a lángok? Megírtuk, hogy ötliteres benzinkannából töltöttek meg egy öngyújtót — jócskán melléfolyt és párolgott is a benzin — a próbagyújásnál nemcsak a kanóc, hanem min­den égett! Más. Háziasszony a fotelra tette a vasalót, rápa­kolta a vasalásra váró ruhane­műket, aztán tévedésből (!) a rádiózsinór helyett a vasalózsi- nór dugóját nyomta be a né­gyes elosztóba. Vasalnia már nem kellett. Az októberi baranyai tűzkár­statisztika ennél furcsább ese­teket is rögzít a 39 tűz kap­csán. (Ketten megsérültek, a kárérték 200 000 forint.) A véletlenen múlott, hogy a gyufával játszó gyerekek(l) ép bőrrel megúszták... Isko­lás korú gyerekek melegedni akartak a pincében, meggyúj­tották a szemetet és az újság­papírt... Pécsett a gyerekek arra voltak kíváncsiak, hogy a lépcsőházban elhelyezett Tűzvé­delmi utasítást éghető anyagra nyomtatták-e. Bizonyára meg­lepődtek, hogy az milyen nagy lánggal ég ... Hidason felte­hetően gyerekek játszottak gyű. fával, leégett eqy szalmaka­zal.. . Bogádmindszenten 6 éves kislány otthonról elhozott gyufát adott az 5 éves szom­széd gyereknek, a tűzijáték eredménye: 15 mázsa szalma vált pernyévé... A gépjárművezetés nagy fi­gyelmet követel. De csak a ve­zetés? Lángolva robogott az akkumulátor-zárlat miatt ki­gyulladt MZ motorkerékpár. A pánikot fokozta, hogy az oltás­ra a közeli boltból elhozott tűz­oltókészülékek nem működ­tek (I), a tüzet végül is egy buszsofőr oltotta el... K—700- cis traktor kábeleit elfelejtették behúzni a védőcsőbe, azok ki- dörzsölődek, a zárlattűz 30 ezer forint kárt okozott... A sérült ckkumulátorkábel zárlata kö­vetkeztében felcsapó lángok 38 ezer forintos kárt okoztak egy MTZ traktorban ... A javítómű­helyből friss műszakival kiho­zott Skoda benzinvezetékét nem Megindultak a kukoricakom­bájnok tegnap a görcsönyi, a bcksai, a bogádmindszenti és a villányi termelőszövetkezet földjein is. A villányi tsz mároki kerületében 5 kombájn kísérel­te meg a munka folytatását. Közben a szünetelők is újra munkába álltak. Nagyharsány- ban a kőbánya fölött száz em­ber, köztük 70 tsz-tag, a többi diák, szedte az olaszrizlinget. Még 20 hektárjuk van hátra. Az átlagtermésük eddig 90 mázsa hektáronként. A havazás meg a fagy nem tett kárt az állami gazdaság szőlőjében sem. A Villány—me- csekaljai Bonkombinát villányi gazdaságában tegnap újra megindult a szüret. Az olasz­rizlinget, a cabernetet és a két kései csemegefajtát, az Itáliát és az Afuz-Alit szüretelték a gazdaság dolgozói. A termés eddig jó, 10 tonna hektáron­ként. Még 10 000 mázsa szőlő vár a gazdaságban leszedésre, de ma erősítést kapnak a pé­csi Széchenyi Gimnáziumtól, ahonnan 500 diák kezdi meg újra a szüretet. A hét második felében a pécsi Zipernovszky 700 diákjo váltja fel a gimna­zistákat. Naponta majdnem ezer ember szüretel a történel­mi borvidéken, s ha az időjárás nem szól közbe, november 20- ra minden idők legkésőbbi szü­retét fejezhetik be Villányban. — Rné — Irányzatok, egyéni stílusok Wroclawi képzőművészek kiállítása Pécsett Hat fiatal wroclawi képzőmű­vész mutatkozik be Pécsen, annak a kiállításnak a kereté­ben, mely tegnap délután nyí­lott a Széchenyi téri kiállítóte­remben. Mindegyik művész el­küldte rajzain, kiállított alkotá­sain keresztül egyéniségének, művészi és emberi látásmódjá­nak, ha nem is teljes átfogó képét, de egy-egy fontos részét. S a kiállítás bemutatja az ak­tuális wroclawi művészeti út­kereséseket, az egymás mellett élő irányzatokat. Eugeniusz Cet Stankiewicz grafikái szatirikusak, megle­pőek, kritikusak. Művésztársá­nak, aki jelen volt a megnyitón is, Grzegorz Koterskinek jellem­zése szerint: „Stankiewicz mun­kája egy kipróbált forma, amely az intelligenciával, a metaforá­val, a reflexióval kapcsolatos.” Roman Kowalik főként szürrea- lisztikus munkáival mutatkozik be, de foglalkozik rendezéssel rögzítették kellőképpen, kiégett a motortér, a kár 10 ezer fo­rint ... Javítóműhelyben a kis teherautó önindítójónafe szikrá­ja meggyújtotta a: karburátor­ból párolgó benzint... Sikló­son ugyancsak a meglazult benzinvezeték nyomán égett ki egy Polski Fiat motortere. Megkezdődött a fűtési sze­zon, érdemes körültekintőbben tüzelni .. . Építkezésnél az öltö­zőnek használt fabódé égett ki, mert a vaskályha füstcsövétől megyulladt ar deszkafal . .. Sik­lóson Siesta gázkályha égett le műszaki hiba miatt. .. Idős né­ni pébé-palackot cserélt, nem vette észre, hogy a szelepkerék nyitott állapotban van. A gáz­elegy berobbant, a néni meg­sérült. Szerencsére nem rob­bant fel a palack! Pécsváradon jó| befűtöttek a szerelés alatt lévő olajkazánnal, mert a he­gesztéstől meggyulladt a kifo­lyó olaj. A kár 30 ezer forint. Murányi L. is a wroclawi, a drezdai, az opolei bábszínháznál és a „GEST” pantomim színpadnál. Eugeniusz Smolinski is számos kiállításon vett már részt, csak­úgy, mint társai, hazájában és külföldön egyaránt. Humoros és meghökkentő „dedikációi” kü­lönösen figyelemre méltóak. Leszek Mickos a tárlaton izgal­mas ' tartalmakat hordozó zászlóvariációival jelentkezik. A katalógus szerint újabban „szö­vet-szobrokat" készít, de érdek­lődése igen sokirányú. Romuald Kutera fő területe a kontex- tuális művészet. A pécsi kiállí­táson két modelljét láthatjuk, mely a mai művészetet és.a jö­vő művészetét vázolja föl, a művész elméletét, elképzeléseit a művészet optimális mintáiról, a cselekvési terekről, a művé­szet és a közönség, a művészet és az intézményesített forma kapcsolatáról. Végül néhány szó a szemé­lyesen is megjelent Grzegorz Koterskiröl. Még az Állami Képzőművészeti Főiskola elvég­zése előtt a wroclawi műegye­tem építészeti szakán szerzett oklevelet. Ipari grafikával, raj­zokkal, festészettel és „environ­ment” típusú bemutatókkal fog­lalkozik elsősorban. A kiállítást dr. Orbán György, a Magyar Képzőművészek Szö­vetsége Dél-dunántúli Területi Szervezetének ügyvezető titkára nyitotta meg. Elmondta, hogy a lengyel képzőművészekkel kü­lönösen jó a területi szervezet kapcsolata, tíz év óta rendez­nek művészcseréket és csere- kiállításokat. A wroclawi művé­szekkel tavaly barátkoztak ösz- sze az oborniki művésztelepen. Grzegorz Koterski pedig kife­jezte óhaját, hogy a pécsi mű­vészekkel való kapcsolat egyre bővül és egyre jobban megis­merkednek egymás munkáival, és azt kiállításokon is bemutat­ják. A wroclawi képzőművészek alkotásai december 8-ig tekint­hetők meg, kedd kivételével. B. A. Filmekről F rancesco Rosi olasz ren­dező ritkán szólal meg, de akkor többnyire re­mekművekkel lép a közönség elé. Műveit az olosz valóság iránti érzékenység, éles társa­dalomkritikai látásmód jelle­mezte korábban is (Gyilkosság Szicíliában, Kezek a város le­lett, A Mattei-ügy). A napok­ban játszott Krisztus megállt Ebolinál alighanem föltette a koronát eddigi munkásságára. A társadalomábrázolás helyszí­ne ezúttal is az olasz „Dél”, nagyjából a maiakkal azonos problematikával, jóllehet a cselekmény a harmincas évek derekán játszódik. Mondandó­jához elsőrendű irodalmi alap­anyagot választott: Carlo Levi olasz író és festőművész azonos című regényét, amely nálunk is megjelent Ahol a madár se jár címmel. Ez a mű nagy erővel hívja fel a figyelmet Dél-Olasz- ország népének megdöbbentő nyomorúságára, hiedelmekkel, babonákkal terhes tragikus vi­lágára. Formailag az eredeti mű az író száműzetésének re­gényes naplója. F. Rosi híven követi filmmjében ezt a fő cse­lekményszálat. Főhőse is (Gian Maria Volonte emlékezetes ala­kításában) a saját nevén sze­repel. A film számos értéke kö­zül kettőt emelnénk ki, mint leg- hctásosabbat. Mindenekelőtt a környezetrajz — az istenháto- megetti kis lucanai falucska ne­mesen egyszerű eszközökkel megjelenített mindennapi való­ságának — művészi hitelét. Abesszínia lerohanásának éveit írják, s az orvos főhős haladó nézeteiért eszi a szóműzöttek kenyerét ebben a környezetben. Mussolini trilága tragikomikus, enyhén groteszk színekkel jele­nik meg ebben a> csepp falu­ban, ahol a kiáltó szegénység, a terméketlen föld a férfiak jó­részét kivándorlásra készteti ma is. Másik leqjellemzőbb értéke a rendezőnek az a képessége, amellyel ennek a valóságnak a legtipikusabb elemeit kiválaszt­ja a nagy eqészből. Akár a tár­sadalmi-politikai hátteret, akár a népélet sajátos vonásait fes­ti. A film stílusa közel áll a do- kumentarista játékfilmekéhez, anélkül, hogy ez pillantásnyira is eszünkbe jutna — elhitető művészi erejét ez is kiemeli. Számos civil szereplőjének tab­lójában — megannyi drámai erejű alakítás — a főhős mellett két neves színész, Lea Massari és Irene Papas epizódalakja emelkedik ki. Nagy kár, hoqy ezt a „művészfilmet” is alig három-néav előadásban láthat­ta a pécsi közönséa, a délutáni órákban. S mivel korábban a szőkébb hálózatban vetített al­kotás kritikailag is „lefutott”, kevesen figyeltek rá. így is jó fél ház — jobbára a huszonéves ficto'ságból - gazdagodhatott egy nagy film élményével. asonlóképp mintegy két- ■ harmadnyi nézőtér tekin­tette meq az A frontvonal mö­gött című szovjet, kétrészes fil­met, amely fő alakjaiban, cse­lekményében folytatása a Front szárnyak nélkül-nek. Ez is a Nagy Honvédő Háború egyik epizódját dolgozza fel, ezúttal egy különleges osztag, illetve a beépített felderítők harcát egy. más ellen. A freskószerű ábrá­zolás nem lép túl a háborús kalandfilmek műfaji keretein, il­letve méreteivel éppen csök­kenti azok valóságos izgalmát, feszültségét, ritmusát. Főbb alakjoi eleve nem kaptak színé­szi feladatokat — még a nép­szerű V. Tyihonov sem —, tőlük nincs mit számonkérnünk. Ezek a filmek érthetően ezután is megszületnek és felidézik a szovjet nép hősi küzdelmeit. Mi azért ezután is érthetően a Szállnak a darvak, az Emberi sors, a Ballada a katonáról, a -Csendesek a hajnalok s a ha­sonló filmek ritka élményére emlékszünk szívesen. (w. e.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom