Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-10 / 309. szám
I November 7. a Szovjetunióban Moszkva Nagyszabású katonai díszszemlével, ünnepi felvonulással köszöntötte a szovjet főváros a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanharmadik évfordulóját. A hatalmas Szovjetunió minden városában, községében megünnepelték ezt a napot, mindenütt felvonultak a dolgozók. A munkában elért sikerekkel, az ötéves terv feladatainak végrehajtásával emlékeztek meg a jubileumról. Az ünnepi díszbe öltözött Moszkvában a reggeli órákban megindult a felvonulók menete a Vörös tér felé. A téren és a hozzá vezető útvonalakon felsorakoztak a moszkvai helyőrségnek a szemlén részt vevő alakulatai, a gyalog felvonulók és a gépesített egységek. A Vörös teret a Szovjetunió és a szövetséges köztársaságok címerei, zászlói, a Szovjetunió Kommunista Pártját, a szovjet államot, a párt közelgő hu. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Megemlékezések a NOSZF 63. évfordulóján I Koszorúzási ünnepség Pécsett a szovjet hősök emlékművénél A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulója alkalmából november 7-én koszorúzási ünnepséget rendeztek Pécsett, a központi temetőben levő szovjet hősök emlékművénél. Pontosan 10 óra: harsona ad jelt a katonai tisztelgésre. A magasabb egység parancsnoka elvonul a díszszázad előtt, majd felcsendül a szovjet és a magyar himnusz. A szavalat után gyászindulót játszik a MÉV fúvószenekara. A hála és a kegyelet virágait elsőként a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága képviseletében Lukács János megyei és 'Szentirányi József városi , első titkár helyezte el a szobor talapzatánál. A tanácsok képviseletében Horváth Lajos, Baranya megye Tanácsának elnöke és Czente Gyula, Pécs tanácsa elnöke koszorúzott. A Szak- szervezetek Baranya megyei Tanácsa koszorúját Szokola Ferenc elnpk és Neubauer József vezető titkár helyezte el. Az IfKatonai díszszemle, ünnepi felvonulás Moszkvában júsági Szövetség képviseletében dr. Varga Sabján László, a KISZ Baranya megyei Bizottsága első titkára, Rákos János, a KISZ Pécs városi Bizottságának első titkára és Vér László megyei úttörőelnök koszorúzott. A Hazafias Népfront képviseletében Krasznai Antal, a HNF megyei titkára és Gergely László, a HNF városi titkára helyezett koszorút a szobor talapzatához. Elhelyezték koszorújukat a fegyveres testületek képviselői is. A Pécs városi üzemek, gyárak dolgozóinak százai a szovjet katonák sírjaira hintették el a hála és kegyelet virágait. A koszorúzási ünnepség az Internacionáléval, illetve katonai díszelvonulóssal fejeződött be. szonhatodik kongresszusát üdvözlő feliratok díszítették. Lenin mauzóleumával szemben a Gum Áruház épületére helyezték el a forradalom vezérének hatalmas arcképét. Röviddel tíz óra előtt foglalták el helyüket a mauzóleum mellvédjén az SZKP és a szov(Folytatás a 2. oldalon) Befejeződött a Vasutasok Szakszervezetének X. kongresszusa Vasárnap vitával folytatódott Dunakeszin, a gyártelepi József Attila Művelődési Központban a Vasutasok Szakszervezetének X. kongresszusa. A felszólalások egyik központi témája a munkaverseny-mozgalom, volt. Többen hangsúlyozták, hogy a munkaverseny céljainak kijelölésénél ne az idejét múlt bázisadatokat, a vasúttól független körülményeket is magában foglaló szállítási terveket, hanem a fuvarpiac évközi változásait, a legfontosabb helyi tennivalókat vegyék figyelembe. E feladatokat bontsák le a legkisebb szervezeti egységekre, lehetőleg az egyénekre, és a konkrét teljesítést értékeljék, jutalmazzák. Pullaj Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter a közlekedéspolitikai koncepcióból a vasútra háruló feladótokról szólt. Hangsúlyozta: a munka minőségének javításában elengedhetetlen az egyes szolgálati ágak együttműködése. A kongresszus Koszorús Ferenc főtitkár vitaössze- foglalójai után elfogadta a következő évek munkájához útmutatást adó határozatot, valamint a munkaverseny, az üzemi demokrácia, a bérpolitika, a lakáselosztás, az üdültetés továbbfejlesztése érdekében megfogalmazott ajánlásokat a magyar szakszervezetek kongresszusára. A Vasutasok Szakszervezetének X. kongresszusa a vezető testületek és tisztségviselők megválasztásával fejeződött be. A szak- szervezet elnökévé ismét Gyócsi Jenőt, főtitkárává Koszorús Ferencet, titkárává Tolnai Ildikót és Szemők Bélát választották. Babarcszölös mély talajú kukoricásában folyik a betakarítás Fotó: Erb Folytatódtak az őszi mezőgazjaságimunkák ■ Ismét munkában a kukoricakombájnok ■ Mától ezrek szüretelnek Villányban A korán jött tél, a november eleji havazás miatt egy hétig szünetelt a mezőgazdasági munka a földeken. A hó elolvadása, majd az azt követő esőzések után még napokig sáros volt a föld, a talaj nem bírta el a nehéz gépeket. A hétvégén azonban jobbra fordult az idő, s vasárnap reggel majdnem minden gazdaságban kivonultak a kukoricakombájnok, hogy megkíséreljék a munka folytatását. Ez sok helyen - legalábbis a kora délutáni órákig — sikerült is. Ekkor azonban ismét eleredt az eső. A garéi kerületben és Szilágypusztán tegnap reggel 7 órakor munkába álltak a Pécsi Állami Gazdaság kombájnosai, hogy folytassák a kukorica betakarítását. Ezzel itt nagyon le vannak maradva. Tavasszal a vízkimosás miatt újra kellett vetni a területet. A termés 58 százaléka még a földeken van, s ez igen nagy érték. Tegnap ezért minden kombájn munkába állt, és 80 hektárról takarították be a szemet. A szállítójárművek a még mindig nedves kukoricát a csokoládépusztai és az üszögpusztai szárítókra hordták. A pécsi gazdaság szakvezetői azt mondják, naponta 50—60 vagon szemeskukoricát kell learatniok. Amennyiben ezt teljesítik - ha az időjárás nem szól újra közbe —, két héten belül, vagyis november 20-25-re végeznek a kukorica betakarításával. Búzát vetni nem tudtak tegnap, de dolgoztak o műtrágyaszóró gépek és ismét megindultak a szántó traktorok is. A szalántai tsz négy kombájnja és nyolc szállítójárműve kezdte meg a munkát tegnap kora reggel Babarcszőlős ha- tárábon egy 90 hektáros kukoricatáblában. A tábla felső, magosabb része elég jól meg- bírta a nagy John Deere és Claas Dominotor kombájnokat, de a hajlatban, a tábla alján meggyűlt a kombájnosok baja a sárral. Délelőtt tízkor már csők Lőrinc Lajos és Szemjácz Mihály aratott. A másik két kombájnt be kellett vinni Vas- kútpusztára, a tsz javítóüzemé(Folytatás az 5. oldalon) Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVII. évfolyam, 309. szám 1980. november 10., hétfő Ára: 1,20 Ft Egy hét kényszerkiesés után