Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-04 / 304. szám
6 Dunántúli napló 1980. november 4., kedd A világ egyik legszebb tája A Gabriella szálló, az egykori vizimalom Tizennégy bazalthegy városai Tapolca A tapolcai barlangot Németh Ferenc kőművesmester fedezte fel 1902-ben, kútásás közben. A Barlangtársulat aztán kiépítette a lejáratot, csónakázha- tóvá alakította a vízzel borított részeket. Az első termet Lóczy Lajosról nevezték el, másikat Batsányi Jánosról. Csodálatos a fény mozgása, a mély vízben csillogó sziklák, a csele nevű kis halak, amelyek tüneményes játékot produkálnak. A barlang méreteire jellemző, hogy naponta 32 millió liter víz áramlik keresztül rajta. Érdemes a hűs barlangból kijőve megtekinteni a műemlékeket, például az 1400-as években épült katolikus templomot, melyet ugyan 1757-ben barokk stílusban megnagyobbították, de gótikus, támpilléres szentélye érintetlen maradt. A fáradt utast jó éttermek, presszók, vendéglők várják. Tapolca nem hiába volt régen a~ kereskedők városa, a jó hagyományt ma is őrzik. Kereskedelmi ellátása kitűnő. Húsáruháza, amelyet a Pápai Húskombinát lát el, még a fővárosban is párját ritkítaná. Az Idegenforgalmi Irodában egyébként készségesen adnak további kiránduló programokra felvilágosítást. Tapolca vasúton, közúton könnyen megközelíthető, a távolsági autóbuszok is érintik. Tapolcát tekintsük kirándulásunk kiinduló bázisának. Innen érdemes autóval, vagy autóbusszal elmenni a közeli Szent- györgy-hegyre, vagy Csobáncra, ahol állnak még az 1255-ben épített vár romjai. Könnyen elérhető a magyar Fuzsijámá- nak nevezett Gulács hegység, vagy a cukorsüveg alakú Tótihegy. És akinek kedve van, kapaszkodjon fel a 402 méter magas Küorra, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a Balatonra, és a Tapolcai-medencére, amelyről nem hiába írta Beu- dant: a világ egyik legszebb tája. Szüts Dénes Beudant francia geológus 1818-ban megmás.-'a a 402 méter magas Küorra nevű hegyet, amikor a csúcsra ért, botját a földbe szúrta, körültekintett és felkiáltott: „A világ egyik legszebb táját látom!" Beudant a Tapolcai-medencére nézett, látott tizennégy úgynevezett előhegyek nélküli, a síkságból kiugró bazalthegyet és egy falut: Tapolcát. Tapolca a török időkben elpusztult, s csak a kuruc háborúk után népesedett be újra. Mivel a környező hegyoldalakon ősidők óta szőlőt termeltek, Tapolca a bortermelés és borkereskedés központja lett. Mostani felvirágzását, várossá fejlődését (1966) viszont a bauxit- nak köszönheti. A bányaközpont száz és száz új lakást építtetett, többek között a nagyon korszerű és érdekes formájú „Y” toronyhózakat. A város nagyléptű fejlődését, új középületei, üzletei, egyedülállóan szép művelődési háza is jelzik. Ha vesszük a fáradságot és Tapolcára kirándulunk, a Gabriella szállóban találhatunk magunknak kényelmes helyet. Ablakunkból a Malom tóra nézhetünk. Az épület eredetileg vízimalom volt, 200 évvel ezelőtt épült, s a kristálytiszta tó lezúduló vize ma is forgatja az óriási malomkereket. A parkban áll Batsányi Jánosnak és feleségének, Baumerg Gabriella osztrák költönőnek a szobra. Batsányi szerkesztette, Kazinczy Ferenccel és Baráti Szabó Dáviddal, az első magyar irodalmi folyóiratot. Mint ismeretes Batsányi 1789-ben írta híres forradalmi versét. Modern lakóházak Tapolcán A tovasbarlang A franciaországi változásokra címmel, amiért is belekeverték a Martinovics perbe, és börtönbe zárták. Batsányi, amikor Napóleon Bécsben kiáltványt intézett a magyarokhoz, nyelvi szempontból kijavította a császár kéziratát. Emiatt később száműzetésbe kényszerült. Külföldön halt meg. Hamvait 1934- ben szállították haza, Tapolcára. A Malom tó vize a barlangból táplálkozik. A barlang megtekintését nem lehet programunkból kihagyni. A tapolcai barlang két részből áll, egyik a kórház alatti, a mélyebb, szárazabb. Levegője gyógyító hatású. Asztmások, légcsőhurutban szenvedők „Mekkája.” A másik barnlangrész a tavasbarlang, ahová 74 lépcső vezet le. (MTI Fotó — KS) Tovább az M 3-as új szakaszán A régi út mellett mór készen áll az új pályaszakasz kiindulópontja, a kisbagi völgyhíd A közlekedés biztonságáról ülést tartott a Volán 12. sz. Vállalat közúti balesetelhárítási bizottsága. A megye legnagyobb gépjárműparkkal ren. delkező vállalata közúti baleseti helyzete nagy mértékben befolyásolja a baranyai baleseti statisztikát. A tanácskozáson értékelték az I—IX. hónapok baleseti helyzetét. Tízmillió kilométer teljesítése alatt a Volángépjárművezetők 1,4 személyi sérüléssel járó baleset okozói, ez lényegesen jobb mutató, mint a megyei átlag. * Ugyancsak a Volán 12-es Vállalat tevékenységének tükrében tárgyalta az MKBT jogi szakbizottsága Baranya közlekedési helyzetét. A résztvevők körében elsősorban a személyforgalom — ezen belül is a pécsi — tapasztalatai, nehézségei, valamint a jövőre vonatkozó elképzelések váltottak ki nagy érdeklődést a résztvevők körében. Egyöntetű vélemény szerint a Volánnál igen sokat tesznek a közlekedési fegyelem megszilárdítása és a KRESZ-szabályok maradéktalan betartása érdekében.------- ¥ ----------------T öbb mint 35 ezer kg festék kellett Gyorsan kopnak az útburkolati jelek A hatalmas járműforgalom mellett az időjárás is besegít az útburkolati jelek kopásába, ezért a szakemberek évente kénytelenek az úttestre festett jeleket felújítani. Baranya megye úthálózatának, valamint Pécs főútvonalainak gazdája a Pécsi Közúti Igazgatóság. Forgalomtechni- kci és üzemeltetési csoportjuk ebben az évben 78 000 négyzetméter terelő- és záróvonalat, valamint 8800 négyzetméter keresztirányú útburkolati jelet (zebrát) festett át. Több helyen (például a belvárdgyulai kanyarban) új jeleket kellett festeni a kiszélesített útburkolatra, melyeket kapaszkodósávokkal láttak el. A munkálatok során 35 500 kg plastirouto festé. két, valamint 17 500 kg: fényvisszaverést segítő üveggyöngyöt használtak fel. A megye legveszélyesebb útkanyarulatoi. ban a záróvonalakra nagyobb biztonságot nyújtó fényvisszaverő prizmákat is elhelyeztek. Ebben az évben Baranya valamennyi közúti hídjának korlátját figyelemfelhívó sárga színűre festették.- - ■ * — Útlezárás November 10-től csapadék- csatorna bekötések és az útburkolat felújítása miatt december közepéig teljesen lezárják a pécsi Rókus utcát. Ezért a 37-es autóbusz ezideig oz újonnan átadott Petőfi utcán közlekedik, megszűnik o Rókus ut. cai és a magasház előtti megálló. Az új megálló a Petőfi út és az Alkotmány út sarkán lesz. Október 31-én határidőre átadták az M 3-as autópálya új szakaszát. Az új út a 34-es kilométertől az 55-ös kilométer, szelvényig tart, ahol a 21-es számú, Hatvan—Salgótarján utat keresztezi, Hatvantól északra. A Gyöngyös felé utazóknak nem kell majd Hatvan városán áthaladniok. Jelenleg már a befejező munkálatok folynak; padkakészítés és rendezés, a jelzőtáblák, korlátok kihelyezése stb. Az elvégzett munka nagyságát jellemzi az egymilliárd-ötszázötvenmil- liós beruházási költség: kilo. méterenként megközelíti a nyolcvanmilliót. Ez a szám magasabb a korábbi pályaszakaszokénál, amit az árak emelkedésén kívül az itteni domborA sétálóutca forgalmi rendje Hamarosan elkészül Pécs el. ső sétálóutcája, a Sallai utca, ahol a következő forgalmi változásokat léptetik életbe. A gyalogosforgalom biztonsága érdekében oda csak az üzletek áruleltöltését végző gépkocsik, továbbá azok az ott lakók, illetve dolgozók hajthatnak be, akiknek az ingatlanukon járműtárolásra lehetőségük van. A lakók a rendőri ellenőrzéskor személyi igazolványukkal igazolják jogosultságukat a sétálóutcába való behajtásra. A lo. lyamatos rakodás befejezésével az^utcát járművel el kell hágy- nr. erre a mindkét oldalra érvényes várakozási tilalmat jelölő tábla figyelmeztet. Tehát a Sallai utcában még az ott lakók, illetőleg dolgozók sem várakozhatnak autóikkal. Az átadásra egyébként kihelyezik a behajtás tilalmát (kivéve az áruszállítást) előíró jelzőtáblákat. A szabálytalankodó gép- járművezetőket a rendőrség szigorúan büntetni fogja, az utcában parkoló gépkocsikat pe. dig elszállíttatja. zati viszonyok, illetve a két csomópont . költségei indokolnak. Két és fél millió köbméter földet mozgattak meg az építők, és az új pályát bevezető, 156 méteres kisbagi völgyhíd mellett még további tizenhat épült. Az új útvonal elkerüli Aszódat, — ide a Bag határában létesített csomóponton térhetnek le a járművek — a másik csomópont Hatvantól északra, a már említett 21-es útnál létesült. A következő, Gyöngyös határáig vezető szakasz átadása 1982—83 táján várható, majd 1984 végére Visontáig kell elkészülnie az útnak, egyelőre fél pálya szélességben. STOP A KPM Közúti Igazgatóság dr. Csanády György szocialista brigádja az MKBT kezdeményezésére fényvisszaverő fóliával látja el a vakok és csökkentlátók botjait, valamint a mozgássérültek mankóit, botjait. Ez a kezdeményezés egyelőre egyedülálló az országban. * Az AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalatának pécsi bontóüzeme új szolgáltatással jelentkezik: használt haszongépjárművek vételét és eladását is le fogja bonyolítani. * A Nemzetközi Iskola Kupa elnevezésű kerékpáros közlekedési verseny városi döntőit az elmúlt héten rendezték meg a KBT munkatársai Pécsett. A kerületenként legjobb eredményt elért általános iskolai tanulók vesznek majd részt a megyei döntőn. * Október végén bezárta kapuit a pécsi közlekedési park. Ebben az évben mintegy 10 ezer fiatal látogatta a parkot és szerzett ott hasznos ismereteket. A téli karbantartások után tavasszal ismét az általános iskolások rendelkezésére fog állni a népszerű KRESZ-park. 4 Sokai segítenek a záróvonalakon lévő fényvissza verő prizmák az esti vezetésben