Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)

1980-11-25 / 324. szám

1980. november 25., kedd Dunántúlt napló 5 Hittel, hűseggel Veterán párttagok köszöntése Nem is olyan régen találkoz­tam először Lakatos Józseffel. Az idős embe^ energikusan, meggyőzően beszélt arról, hogy mekkora szükség van Pécsett, a belvárosban a jól működő lakó­bizottságokra. Megjegyeztem magamban a nevét, s azt: nem függ az életkortól a hit ereje, a meggyőződés tisztasága, a tenniakarás lendülete. Tegnap délután ismét találkoztunk az MSZMP Baranya megyei Bizott­ságán. Hét idős férfi volt ott, akik fél évszázada, illetve négy évtizeddel ezelőtt lettek kom­munisták. A hét veterán párttagot Lu­kács János, az MSZMP Bara­nya megyei Bizottságának első titkára köszöntötte. Mint el­mondta, hagyomány már az idős kommunisták köszöntése a KMP megalakulásának évfor­dulóján. A meghívottak közül Dankó István, dr. Gárdosi Jó­zsef, Hajas Sándor és Leiszter Bálint fél évszázada, Bottyán István, Lakatos József és Szend- rő Károly négy évtizede lett kommunista. Mi minden fért ebbe az öt, illetve négy évtizedbe! Veszé­lyek és eredmények, sikeres harcok és bujkálás, félreérté­sek és hűség az eszméhez, s a legvégén a megnyugtató érzés: mindez nem volt hiába. — Emberi életkort tekintve is tisztes idő fél évszázad, s különösen érdemes a tiszteletre, ha harccal párosult. S bár sok mindent tudunk erről a korról, a figyelmet mindig megérdem­li, mert a harc tanulságai min­Lakatos Józsefet köszönti Lukács János, a Baranya megyei Bárt* bizottság első titkára Középtávú fejlesztési terv Növekszik és fejleszthető Mohács és környékének idegenforgalma Hazánk idegenforgalmi kö­zéptávú fejlesztési tervében 22 tájegység szerepel, amelyek közül három Baranyában van. Közülük az elsőszámú Harkány, a második Pécs és környéke, míg a harmadik a Duna ba­ranyai szakasza Mohács köz­ponttal. Ez utóbbi terület kö­zéptávú fejlesztési tervének irányelveiről tárgyalt tegnap délután a Csele szállóban Pálkuti Keresztély elnökletével, a Mecseki Intéző Bizottság Al- sódunavölgyi Bizottsága, amelynek munkájában részt vett Jakabos Zoltánné, a Me­cseki Intéző Bizottság titkára. A bizottság meghallgatta Pál Jánpsnak, az Idegenfor­galmi Hivatal mohácsi kiren­deltség vezetőjének tájékozta­tóját a Csele szállóról, majd megtekintették a létesítményt. den időszakban nagyon fonto­sak! — hangsúlyozta köszöntő­jében Lukács János. — önök olyan kort éltek át, amikor Ma­gyarország társadalmi-gazdasá- gi-politikai körülményeiben óriási változások következtek be, s e fordulóknak önök is ala­kítói voltak. Az eszme, amely mellett elkötelezték magukat, konkrétummá vált: létezik a szocializmus. — A mi életünk akkoriban nagyon lüktető volt — mondta Lakatos József. — Állandóan szerveztünk, agitáltunk az osz­tályöntudat kialakításáért, a műveltség megszerzéséért har­coltunk. Ez volt a kezdet, ne­kem 18 éves koromtól, amikor szervezett munkás lettem. A lel­kesedés megmaradt, tele va­gyok most is hittel, forradalmi hévvel. Hogy nem fáradtam el, ennek köszönhetem. Minden eredménynek most is éppen úgy örülök, mint 40 évvel ezelőtt. Ha valaki megkérdezné, mi le­gyen a motor, ha a közért, tár­sadalmunkért tenni akar, akkor azt mondanám, minden körül­mények között szilárdan hinni kell az eszmében. M. A. r • r r rr» Pécsi ovonoi szakközépiskolások látogatnak Eszékre A folyó tanévtől együttmű­ködési szerződés keretében valósítja meg kapcsolatait a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépis­kola horvát-szerb nemzetisé­gi tagozata, a Pécsi Horvát- szerb Nemzetiségi Óvoda az Eszéki Középiskolai és az Iskoláskor Előtti Nevelési Központtal. A pécsi óvónői szakközépiskolások 1980. no­vember 26—27-én ünnepé­lyes kulturális műsorral mu­tatkoznak be az eszéki kö­zönségnek Jugoszlávia nem­zeti ünnepe, a Köztársaság napja alkalmából. A talál­kozó során könyvkiállításon mutatják be a Magyaror­szágon horvát-szerb nyelven megjelenő tankönyveket, szépirodalmi műveket és folyóiratokat, amelyeket a kiállítás után eszéki baráta­iknak ajándékoznak. Két­napos jugoszláviai tartózko­dásuk alatt óvónőképzőse­ink két eszéki óvodában be­mutatják azokat az anya­nyelvi bóbműsorokat, ame­lyekkel közel egy éve járják Baranya megye horvát-szerb nemzetiségű óvodáit és ál­talános iskoláit. Természete­sen sor kerül kötetlen baráti találkozóra is az együttmű­ködő intézmények tanulói és dolgozói között. A baráti kapcsolatok leg­lényegesebb pontja a jövő­ben az lesz, hogy a pécsi szakközépiskola mindenkori harmadéves nemzetiségi ta­nulói a tavaszi szünetben óvodai gyakorlaton vesznek részt eszéki óvodákban, to­vábbá nyelvi, irodalmi órá­kat látogatnak a középisko­lában. Hasznos lesz számuk­ra továbbá az is, hogy eszéki partnereink rendsze­resen küldenek óvodai szak- irodalmat, tanulóink és ta­náraink nyelvi és szakmai továbbképzésében előadások tartásával segítenek. A köl­csönösség elve szerint a pé­csi középiskola és óvoda hasonló tartalommal viszo­nozza az eszékiek segítsé­gét. A pécsi delegáció tagjai a nemzetiségi óvónőjelöltek, óvónők, nyelvi és módszer­tani tanárok lesznek, veze­tői Mammel Ádámné, az OPI nemzetiségi osztályá­nak munkatársa és Hetesi Istvánné, a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépis­kola igazgatója. Pávics György Járművei behajtani: egy év múlva A csatornahálózat felújitásával egyidőben kijavítják a meg­hibásodott gázvezetékeket is Pécsett a Déryné utcában Fotó: Proksza L. Ütemezés szerint készül a Déryné, utca Megszokott látvány már a Déryné utcában a mély árok­kal szabdalt úttest, a beton­gátak, melyek a csapadéktól igyekeznek óvni a munkaterü­letet, a munkások, akik árko­kat ásnak, tömedékelnek, csö­veket fektetnek. Mindezt lát­szólag az előrehaladás igen csekély jelével. A szakemberek azonban úgy fogalmaznak, hogy minden az előre meghatározott ütemben halad. Ezt mondta Bán István is, az UNIBER csoportvezetője, akivel tegnap néztük át a Bástya utcától a Széchenyi térig lezárt útszakaszt. Két vállalat két szakaszban végzi a munkát. A Pécsi Víz- és Csatornaművek a napokban fejezte be a Bástya utcától a Zetkin Klára utcáig a vízveze­ték felújítását. Ezalatt a DÉLVIÉP az új csatorna fektetését végzi a Széchenyi tértől a Zetkin Klá­ra utcáig. Kissé elmaradtak ugyan a tervezettől, de ebben elsősorban az a néhány na­gyobb esőzés a ludas, mely­nek következtében a munka­árkokat többször elöntötte a lejtőről lezúduló víz. Az új, 300 milliméteres csa­torna már a földben van, si­keresen kiállta a nyomáspró­bát is. Jelenleg a házi szenny­vízbekötéseket végzi. Rövide­sen sor kerülhet a vízmű dol­gozóival való helycserére, vagyis a Zetkin Klára utcától keletre eső részen folytatódik a csatornaépítés. A vízvezeték- csere pedig a következő na- •pokban a Széchenyi tértől kezdve folytatódik. így oldható meg, hogy egy adott útszaka­szon két vállalat egymás za­varása nélkül végezhesse a munkáját. Ami a jövőt s az arra közlekedni kívánók reményeit illeti, még hosszabb ideig tü­relemmel kell lenni a pécsiek­nek. Ha továbbra is sikerül a terv szerinti ütemben folytatni a munkát, a jövő év végén hagyják el az építők, s végül az útburkolók a Déryné utcát. K. Gy. Pécsi művész sikere a hatvani tájképbiennálén Szombaton nyitották meg a Hatvani Galéria 4. országos tájképbiennáléját, amelyen csaknem 100 művész szerepel alkotásaival. Az ünnepi alka­lomból Somogyi József Kos- suth-díjas szobrászművész, a Képzőművészeti Főiskola rek­tora mondott beszédet, méltat­va a Heves megyei kis város pezsgő szellemi életét, a lá­táskultúra terjesztésében vál­lalt úttörő szerepét. Ezt köve­tően Szokoti Ferenc, a városi pártbizottság első titkára nyúj­totta át a diplomákat és a velük járó díjakat. A kitünte­tettek között találjuk Valkó László pécsi grafikusművészt, aki ezüstdiplomát és a Művé­szeti Alap második díját nyer­te el munkáival. Ezt követően Fischer János, Mohács város Tanácsának el­nöke ismertette a térség ide­genforgalmának középtávú fej­lesztési tervére tett javaslata­it. A tájékoztatóban szó volt arról, hogy a megye dinamiku­son fejlődő idegenforgalma és a belföldi turizmus mind na­gyobb igényeket támaszt a térséggel szemben. Mindez megköveteli, hogy a sajátos lehetőségekkel rendelkező te­rület nagyobb erőfeszítéseket tegyen a vízisportokat kedve­lők igényeinek teljesítésére, ami a határátkelőhely forgal­mának növekedésével szüksé­gessé teszi a szállodai helyek növelését, a két szálloda mel­lett a nyári szálláshelyek ki­alakítását és a fizetővendég­szolgálat bővítését. Ezt igazol­ták azok a számok is, amelyek szerint a Csele szálló a meg­nyitása óta eltelt három és fél hónap alatt 2740 vendéget fo­gadott, akik között 600 volt a nyugati országból érkezett, és ugyanakkor több lett a Béke szálló vendégeinek száma is. A fejlesztési tervekre vonat­kozó lehetőségek között sze­repelnek azok a feladatok, amelyek a város és környéké­nek olyan látnivaló és progra­mot ígérő bővítéséről szóltak, amelyek biztosítják a vendé­gek több napos tartózkodását, tehát a meglevő látnivalók és rendezvények: busójárás, nép­rajzi bemutatók, folklór feszti­válok bővítését szolgálják, tgy került javaslatra a mohácsi kerámia állandó kiállítása, a szerb egyháztörténeti emlékek és Kolbe Mihály festőművész életművét bemutató kiállítások létrehozása, valamint az idén nagy sikert aratott és a jövő­ben is meghirdetendő dunai hajókirándulások más progra­mokkal kapcsolt megrendezé­se. Mindez sok feladatot jelent a város számára, nemcsak a szállodai helyek növelése te­rén, de a szolgáltatások szín­vonalának javításában is. K. L. Mi a célja az olvasó­táboroknak? Nyolc évvel ezelőtt fiatal írók kezdeményezésére indult útjára az olvasótábori mozgalom. Az országban jelenleg évi 80—100 olvasótábort szerveznek. Bara­nyában 1976 óta működik Bár­ban a nemzetiségi olvasótábor, amelyet 1979-től úgy rendeznek meg, hogy külön vesznek azon részt a horvát-szerb és német nemzetiségű diákok. A Dombay- tónól negyedik éve folynak ol­vasótábori foglalkozások felső­tagozatos tanulóknak, s idén először nyitotta meg kapuit a szakmunkástanulók számára szervezett olvasótábor. A nyári táborok célja a komplex közösségi nevelés, az olvasás megszerettetése játékos formában olyan gyerekekkel, akik otthon kevesebb olvasási élményt tudnak szerezni. Teg­nap délután a HNF Baranya megyei Bizottsága mellett mű­ködő olvasó népért mozgalom szervező bizottsága az idén rendezett táborok tapasztala­tait vitatta meg. Egyebek között megállapítja az ülésre készült előterjesztés, hogy a gyerekek kiválasztásánál a pedagógusok gyakran nem veszik figyelembe a kiadott szempontokat, továb­bá azt, hogy a szervező könyv­tárak költségvetésében válto­zatlanul igen alacsony össze­gekkel szerepelnek az olvasótá­borok, holott a mozgalom kez­detei óta jelentős árváltozások történtek. «10» íl Hivatása: pedagógus Régi ismerősünket láttuk viszont vasárnap este a HÉT műsorában: Lengyeltóti Já­nost, a mozsgói pedagó­gust, mesék, helytörténeti anyagok és néprajzi tár­gyak gyűjtőjét, aki fél év­századot töltött ebben a baranyai" községben. Évek, sőt évtizedek óta „külső munkatársunk” is, ha úgy érezte, van közlendője a község határain túl élők­nek is, sosem restellt tollat ragadni. Ha igazolványt, kérdőívet kellene kitölteni, nyilván azt írnák oda: fog­lalkozása pedagógus. Mi inkább írjuk így: hivatása pedagógus. S valóban, ami a portré­ból kiderült, ami konkré­tum, ami tény — az mind érdekes volt, de mindből ez a tanulság sugárzott el­sősorban. Hogy, nem kell népművelő diploma sem ahhoz, hogy valaki — a szó tágabb, verespéteri értel­mében és legszűkebb értel­mében egyaránt — a né­pet művelje. Hogy nem kell feltétlenül nagy, látványos dolgokat végrehajtani, akár kell — akár nem újítá­sokat alkalmazni, görcsö­sen ragaszkodni a legfris­sebbhez, a legkorszerűbb- höz — vagy annak vélthez, annak tűnőhöz! —, hanem lehet a dolgokat a maguk gyakorlatias voltában is szemlélni. Jól tudjuk, napjainkban egyre több szó esik erről, hogy a pedagógusok „lám­pás” szerepe ma sem csök­kent. A falusi értelmiség köreinek kiszélesedésével, a nagyméretű városba áram­lással párhuzamosan nem következett be a kisebb helységek olyan átrétegző- dése, ahol a pedagógus pusztán az iskola falai kö­zött maradva eleget tehet­ne annak a társadalmi fel­adatnak, ami rá — ha már nem is csak egyedül rá — vár. Ebben a helyzetben, amikor egyfelől az iskolára is nagyobb figyelem terelő­dik, másfelől a községek , belső viszonyaira, sajátos fejlődésére, felzárkózására is - különösképp érdekes számunkra azoknak az öre­geknek tapasztalata, akik az elmúlt évtizedek viha­raiban mindvégig megőriz­ték „lámpás” szerepüket. Munkásságuk nyomán ki­deríthetjük, mik azok az összetevők, amiknek ered­ményeképpen egy pedagó­gus rajta hagyhatja keze- nyomát egy egész község életén. Nyilvánvalóan elsősorban az, hogy hivatásukat való­ban hivatásnak tekintik. Megfigyelhető volt Lengyel­tóti János szavaiban a hangsúly és az átforróso- dás amikor azzal „dicseke­dett”: összesen tizenhat ta­nítványa lett maga is pe­dagógus. Továbbadni a stafétabotot, átplántálni a gyerekek szeretetét, a gye- rtkcentrikus magatartást, az áldozatkészséget s ez­zel még egy-két generáció számára biztosítani hasonló nagyszívű és odaadó taná­rokat — ez valóban méltó a büszkeségre, de utal egy­ben a szakma, illetve he­lyesbítsünk: a hivatás sze- retetére. Azután a szőkébb és tágabb haza megszeret­tetése, nemcsak szólamok­ban, hanem a megismert apró tények, jellemzők vér­ré válása révén — ez a másik fontos összetevő. Harmadszor pedig a reali­tásokkal való „békés együttélés”: olyan lisztből sütjük a kenyerünket, ami­lyen van. A péken is mú­lik, milyen lesz az a kenyér. H. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom