Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-20 / 319. szám
1980. november 20., csütörtök Dimantmt tkxpiö 3 Szőni tanulnak a gödrei iskolások Iskola a megyehatáron már senki sem áll_ mellettük, amikor már nem mi tartjuk a kapcsolatot o Családokkal, ezek a gyerekek lemorzsolódnak a szakmunkásképzőkből, otthagy, ják a munkahelyüket és cél nélkül tengenek-lengenek a faluban. Létezik viszont olyan tevékenységi forma az iskolában, amely megragadja azokat a gyerekeket is, akik a tanulásban nem sok sikert tudnak elérni. Baktay Patricia országos hírű képzőművészeti szakköréről van szó. A fenti jelző azonban nem mond el mindent — o gödrei gyerekek kezemunkáját ugyanis ismerik Indiában, Japánban, az NDK-ban és Jugoszláviában is. Baktay Patricia tanítványainak munkái nemzetközi pályázatokon szerepelnek, legutóbb pedig az Országos Pedagógiai Intézet számára készítettek tanáruk vezetésével feladatsorokat az új tan. tervhez. Munkájukat lényegesnek tartja, támogatja az iskola. Baktay Patricia ez évben kapta meg az oktatási minisztertől a Kiváló munkáért kitüntetést, és idén elkészült az a műhelyépület is, ahol helyet kapnak a szakköri, illetve a gyakorlati foglalkozások. Mindennap várják a munkaasztalok megérkezését, a kis raktárt azonban máris megtöltik a fes. fékek a hat gyártól kapott fonalak, bőrdarabok, textíliák, fafaragó és egyéb szerszámok. Szövés, bőr. és rézmunkák, gyöngyözés szerepel a progGödrei változások romjukon és van úgy, hogy az iskola 150 tanulójából 60 ott dolgozik a szakkörben. Nagy sikere volt a szülők körében is a gyerekek munkáiból rendezett kiállításnak, és az idén meg akarják indítani a községben a felnőttek szakkörét is. — Régi tárgyakat tanulmányozunk a gyerekekkel — mondja Baktay Patricia, aki Sásdról jár Gödrére tanítani, de nemsokára szolgálati lakást kap a községben. - Sokat kirándulunk, és főként gyalogosan, mert a buszra nem férnek fel mind a gyerekek. A szennai, kaposvári múzeumokban látottak, a természetben végzett megfigyelések, népművészeti alkotások tanulmányozása után készítjük a munkáinkat és eljutottunk oda, hogy a gyerekek már különbséget tudnak tenni kommersz, giccsáru és az igazi szép között ... A régi vasalók, edények, szőttesek egyelőre o piciny tanáriban vannak összezsúfolva, ahol a kolléganők elmondják, hogy már ők is rákaptak a különféle szövési technikákra. Idővel az összegyűjtött tárgyakból kis házi múzeumot alakítanak ki az iskolai műhely egy sarkában — addig is az osztálytermek adnak otthont kisebb néprajzi, könyv, vagy lemezkiállításoknak. Mindezek után és a gyerekek munkái láttán arra a következtetésre jut az ember, hogy szűnőben c hátrányos helyzet, kapuk nyílnak meg távoli községek gyerekei előtt is, mihelyt értő és áldozni tudó tanár és iskola áll mellettük. E szakkör és a gyerekek más tevékenységei kapcsán az iskola és a művelődési ház munkája is egybefonódik. Sorbán Sándor, a tantestület egyik tagja vette át nemrég a művelődési ház vezetését. — Nem a nevelési központok babérjaira pályázunk — mondja erről Weich József iskolaigazgató — de az évek folyamán kiderült, hogy közművelődést falun csak a tantestület, az iskola aktív támogatásával végezhet a népművelő. * Este tehát falugyűlés lesz Gödrén. Azt a jó közérzetet szeretnék tartóssá tenni o következő években is, amely a közelmúltban kialakult a községben: 35 házhely várja az építeni szándékozókat — kövesút, járda, villanyvilágítás mellett. Legfontosabb céljuk azonban a tornaterem és a pedagóguslakások megépítése, hiszen sok még a vidékről ideutazó pedagógus. És fel akarja számolni a tanács az utolsó sáros föld- utókat is... Gállos Orsolya Banyaszzenekar a munkösmiluelödésért H ideg novemberi nap a korán jött télben. A Mecsekben hózápor. Tovább a kaposvári úton, Gödre felé már csak a hideg szél kísér el bennünket. Hullámzó, fordulóként más képet kínál a táj. A helyiségnévtábla többször is feltűnik az út mentén, Gödre ugyanis három község egyesítéséből, Kiske- resztúr és Szentmárton csatlakozásával született meg a közelmúltban. Ott- jártunkkor éppen a falugyűlésre készültek, és a tanácson, az iskolában büszkén emlegették a helybeliek, mi mindent valósítottak meg a maguk erejéből az elmúlt ötéves tervben.- Amikor 1974-ben idekerül, tem, még csak gumicsizmában lehetett megközelíteni az iskolát — mondja Weich József igazgató. — Azóta szilárd burkolatot kaptak a falu utcái és korszerű neonvilágítást: rendezték a község központját, és közös összefogással jó ivóvizet is kapott az iskola. Egy szabad szombatot áldoztak erre a göd- reiek. Bitumenes tornapályánkat a nyáron avattuk. Az iskolások mellett a falu fiataljai is rúghatják itt a labdát szabad idejükben . .. A gödreiek nagy része Kaposvárra, Sásdra, Komlóra jár dolgozni, ezenkívül a helyi tsz ad munkalehetőséget. 24 buszjárat áll meg a faluban, s valószínűleg ennek is köszönhető, hogy megakadt az elvándorlás irama, és több új ház épült Gödrén az elmúlt két évben, mint eddig 30 év alatt. Ügy tetszik, a stagnálás időszaka után magára talál a falu. Lankáit már o kaposváriak is felfedezték, s megépítették első hétvégi házaikat a környéken. A gödrei iskola tisztában von azzal, milyen feladatokat kell területén megoldania. A dolgo. zó, ingázó családok gyermekei az egész napot az iskolában töltik, 85 százalékuk napközis, és haza szinte egyidőben érnek a gyerekek a szüleikkel. A családok így teljes mértékben az iskolára támaszkodnak, ahol, mint az lenni szokott, a legtöbb törődést a cigánygyerekek igénylik. Családjaik letelepedtek a faluban, és nem egy otthonát nem lehet megkülönböztetni a többi lakosétól. Életmódban lassan felzárkóznok a többiekhez, felfogásban viszont még kevésbé. Ugyanis a tehetős cigánycsaládok épp úgy elvárják a juttatásokat, iskolai segélyeket, mint a rászorulók.- Legnagyobb problémánk — fűzi e gondolatokhoz Gelencsér Gábor igazgatóhelyettes - hogy az iskolából kikerülvén, mikor A művelődés szóban benne van önmagunk művelése. A munkásművelődésben benne van a munkások önművelése. A zene arra is képes, hogy ezt az önművelést értékes örömként megosszuk hallgatóinkkal. Hangzatos frázisok helyett inkább csak a tényt írom le: november 11-én a Mecseki Szénbányák koncert-fúvószenekara Háry Balázs vezényletével bányászkollégáiknak Bachot, Höndelt, Purcellt játszott. Néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy munkásokból álló amatőr fúvószenekar egy egész esten át régi korok muzsikájából játsszon — sikerrel. Az ötlet kitűnő, hiszen valamilyen módon ki kell törni a meglehetősen szokványos fúvószenéből. Ugyanakkor felelősségteljes és nem is mentes ez bizonyos problémáktól. Gondoljuk meg, hogy itt részben olyan művek fúvószenekari átiratáról van szó, amelyek eredeti összeállításukban a hangversenyélet szerves részei, tehát hangzásképük közismert. Ilyen volt a műsort nyitó Bach a-moll orgonaverseny-tétel és a Wohltemperiertes Klavier c-rnoll fúgája. Hangszerelési probléma az is, hogy a jó ügy érdekében egyes hangszerek alkalmazásáról le kellett volna mondani, ezáltal az együttes hangzása jóval korhűbb lenne. (A lehetőség erre adott tiszta réz-kórus és klarinétok nélküli fafúvósok alkalmazásával. De így együtt túlzsúfolt.) Előadói szempontból elvileg semmiféle különbség nincs egy polka jó eljátszása és például a Musikalisches Opfer itt megszólaltatott hatalmas hatszóla- mú Ricercareja között. De minden muzsikus és zenekedvelő tudja, hogy minél értékesebb egy mű, annál kirívóbbak a pontatlanságok, hamisságok. S hogy ezek száma gyérüljön, éppen ezért kell értékes műveket játszani, minél többet. Jóleső volt látni, hogy a zenekarban ült városunk néhány hivatásos fúvósművésze is. Az ilyen együttműködések mindig hasznosak. Közülük Tamás János trombitaművész a zenekar állandó szólistája. Fitzgerald Angol szvitjének vastag hang- szerelése csak sejtette Tamás képességeit. Jobban sikerült Purcell Trombitaszó és ária c. művének előadása, az est legnagyobb sikerű darabja. Vi- viani Szonátája, melyet a kicsi barokk trombitán játszott, már a csillogó hangszín miatt is, de a korhűbb kíséret révén is, igazi barokk zenei élményt nyújtott. Szkladányi Péter A gyerekeknek éppen úgy kell játszani, mint a felnőtteknek, csak sokkal jobban. Valahogy így szól az a színházi aforizma, amelyet oly sokszor idéznek: többször, mint ahányszor az idézgető színházi vezetők alkalmat teremtenek arra, hogy bizonyíthassák, valóban komolyan veszik hivatásuknak azt a részét, amely a fiatalabb korosztály színházi élménnyel való nevelését, szórakoztatását teszi feladatukká, A legtöbb színházban amolyan terhes házi feladatnak, gyorsan letudandó penzumnak tartják a gyermek- és ifjúsági darabok bemutatását. Valahogy ez nem számít igazi művészi munkának: „muszáj egyet bevenni a műsortervbe", mondja az igazgató; „csak egy gerekdarab- ban játszom", mondja a színész. Persze, nem a nyilvánosság előtt, mert ott formás nyilatkozatok hangzanak el erről a szép misszióról. De - minő véletlen! — többnyire azokban a társulatokban szólnak magyarázkodások a felnőtt közönség értetlenségéről, elmaradottságáról, amelyekben a helyi kulturális vezetés és a színház igazgatósága nem ismeri fel, hogy a gyermekek, a fiatalok színházi ízlésformálásával kell kezdődnie a felnőtt közönség színházi nevelésének. Ez a nevelés — pontosabban nevelődés — már megkezdődött. A hetvenes évek közepére kialakult egy — elsősorban fiatalokból álló — új közönség. Ezek a tizen- és huszonéves fiatalok másfajta színházat szeretnek, mint a 40-50 évesek. Elvetik azt a fajta színházat, amely az élet valóságos problémái helyett látszatokat mutat fel a színpadon, amely nem a társadalom és az egyes ember önismeretét segíti, hanem illúziókban ringat. Ezeknek a fiataloknak az ízlésvilágába (világképébe) nem annyira a hagyományos „illúziószínház” illik bele, hanem egv másmilyen, újfajta korszerűség jegyében fogant színházi (írói és rendezői) szemléletmód - amely a világ naturalista-realista tükörképe helyett a valóság ironikusabb, groteszkebb képét adja vissza. Nevezzük — jobb szó híján — avantgárdnak vagy abszurdnak ezt az írói látásmódot és rendezői módszert. Némi aggodalommal ugyan, mert a közönség másik, a hagyományos színházat kedvelő része általában qyanakvásssa! fogadja az ilyen jelzővel illetett, illethető darabokat — és nem egyszer okkal. Az avant, garde, oz abszurd dráma azonban — bár van közte ilyen is — nem egyenlő a pesszimizmussal, az erőszakkal, a meztelenséggel, különben valóban nem volno helye a mi színpadjainkon. Márpedig az elmúlt évek vidéki színházainak műsorát végigtekintve, láthatunk arra példát, hogy az igazgatók merítettek ebből az irodalomból, és vállalkozásaikat általában siker kísérte. Pinter, Arden, Beckett, Jarry csakúgy helyet kapott a műsortervben, mint a drámaírói technikában, színpadi ábrázolásban velük sok hasonlóságot mutató Rozewicz, Mrozek. Gombrowicz, Örkény, Csurka. Meglehet, hogy vidéki városaink nagyobbik részében ez a fajta színház még csak úgynevezett rétegigényeket elégít ki; mindenesetre létezik ez az igény, s ezt kielégíteni a közönség valamennyi rétegére figyelő színház éppúgy törekszik, mint az operettet vagy a klasszikus drámát kedvelők vágyait. Vagyis, a kizárólagosság (bármelyik irányban) a közönség) egy részének elvesztését jelentheti. A nézőtér átrétegeződése régi beszédtéma már a színházi berkekben. Most tudományos módszerrel, egzakt módon is bizonyítást nyert ez. A Magyar Színházi Intézet 1978—79-ben szociológiai felmérést végzett a közönség színházba járó szokásairól. Több más érdekesség mellett kiderült, hogy a színházak törzsközönsége, a minden új iránt érdeklődő, fogékony, nagyjából állandó közönség- réteg nem „a nívós szórakozást igénylő, jól kereső értelmiségi vagy középréteg hob- by-csapata”, mint eddig hittük, hanem „egy dinamikus, mobilitásra irányult és a kultúra transzformálásának szerepét felvállaló réteg ... az a közepes jövedelmű, nem kifejezetten csúcsértelmiségi foglalkozású fiatal nemzedék, amely talán közreműködött a színházi konjunktúra kialakításában is". Az idézet Almási Miklósnak a tanulmányából való, aki megjegyzéseket fűzött ehhez a felméréshez. E felmérés szerint oz említett törzsközönség 19—28 éves, egyedülálló vagy fiatal házaspár, közepes keresetű, magosabban kvalifikált munkás, középszintű értelmiségi, technikus, mérnök, egyetemi hallgató. Nem vitás: abban a tényben, hogy éppen ezt a réteget tudta legjobban maga. hoz kötni a színház az elmúlt évtizedben, szerepe volt az amatőr színjátszó mozgalom új iránti fogékonyságának és az avantgarde színjátszást művelő tevékenységének, csakúgy, mint annak, hogy néhány hivatásos színház tudatosan, átgondolt műsorpolitikával vállolta, hogy közönsége előtt jár. Vállalta a bukás kockázatát is, s erre akadt is példa bőven. De vállalta, hogy társadalmi kérdéseket új módon boncolgató színházba próbálja beszoktatni közönségét — elsősorban a fiatalokat. Ezek a társulatok — ha nyolc-tíz évvel ezelőtt gyakran játszottak is üres vagy foghíjas nézőtér előtt - már megharcolták a mqguk harcát, s a székekben nem a fővárosi szakmabeliek és c mindenhonnan való sznobok ülnek, hanem a saját közönségük, amelyet maguk neveltek. Mégpedig többféle közönséget neveltek. Mert amelyik évadban Beckettet játszottak, akkor Csehovot és Mágnás Miskát is játszottak, s amikor Ardent mutattak be, akkor látható volt Moliére és a Csárdálykirálynő is. És amennyire fontos, hogy a fiataloknak az új rendezői törekvések iránti érdeklődését kielégítsék, annyira fontos, hogy a fiatalok megismerjék a klasszikusokat. E körül nincs minden rendben vidéki színházainkban. Generációk nőnek fel anélkül, hogy láthatnák a Bánk bánt, Az ember tragédiáját, a Hamletet, a Tartulfe-öt, az Antigonét, Meg kellene oldani, hogy a 12—22 év közti diákok ezrei ne kerüljenek ki az általános, közép-, vagy főiskoláról anélkül, hogy lássák a drámairodalomnak ezeket az alapműveit. Akár úgy, hogy a helybeli társulat megtanulja és három-négy éves időszakonként újra meg újra műsorra tűzi, okár úgy, hogy a közeli társulatok vendégjátékként cserélnek egy-egy ilyen klasz- szikussal. L ehet, hogy ez nehezen megoldható. Mindenesetre tovább kellene lépni a színházi nyelv korszerűsítésében éppen úgy, mint a klasszikus drámák rendszeres felújításában. Tájékozottságot szélesítő, műveltségépítő, törzsközönséqet szervező és erősítő lehetőség, sőt feladat mindegyik. Végső fokon a néző igényességét növeli — a cél pedig éppen ez. Gárdonyi Béla Színház az ifjúságnak
