Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-17 / 316. szám
ZSOLDOS HONVÉD. SZAKÁCS. 1921. SZENTENDRE, ANYJA: MARGARITOVICS DRAGA AZONOSSAGI SZÁMA: 0123*21- 9225, NA fÓ., TEHÁT MAGA. FÉLKÉSZ l-A TENI! „y-----—.... "" " ÉLÉNKEBBEN FEL! porttal □ Hétfői bé váló levegő is. A talaj közelében megrekedő, az emberi tevékenység által létrehozott szennyezőanyag egyre nehezebbé teszi a szervezet feladatát a normális életfunkciók fenntartására. Ennél még mindig kedvezőbb az az időjárás, amikor a talaj közelébe is eljutnak a változások (erősen ingadozik tehát itt a talajközeiben is a légnedvesség-, és hőmérséklet, a légnyomás stb.) Ekkor ugyanis csak a változások ellensúlyozására kell energiát fordítanunk. Bártfai Erzsébet Zobák Élénk érdeklődés kísérte szombaton délelőtt Pécsett, a Kossuth utcai Hang szer boltban tartott nyilvános nyereménysorsolást, ahol az alábbiaknak kedvezett a szerencse. A Hangszerbolt által felajánlott dorombot nyerte: Pólya Beáta Villány és Szné Budai Jolán Keszü, a száj- harmonikát Kálmán Zsolt Szajk, Kos- sjth u. 80. A Mecsek Táncegyüttes zenekarának díjai közül a török furulyát dr. Tornai Márta Siklás, Salta« u. 12., a szlovák furulyát Újvári Ferencné Kistótfalu, Bem u. 9., az erdélyi furulyát Dárdai Balázs Mohács, Árok u. 40. sz. alatti olvasónk nyerte. Az ifj. Boczán Béla által felajánlott doromb nyertese Kovácsevics Józsefné Drávasztára, Kossuth u. 17. A siklósi könyvesbolt ajándékát, egy könyvet nyert ifj. Grisnik Zoltán Pécs, Dr. Münnich F. u. 14 a, valamint Dombay Péter Pécs, Koller u. 2. Dr. Nádor Tamás dedikált, zenei tárgyú művének nyertese Tolnai János Szekszárd, Alisca u. 3., valamint Szluka Mátyásné Pécs, Ércbányász u. 10. A fődíjat, Barna István hangszerkészítő ajándékát, egy szép cite- rát, Breskovics Sándorné Pécs, Hunyadi út 64'c alatti olvasónk nyerte. A nyeremények december 13-ig átvehetők a pécsi Hangszerboltban. Jm Rejtvényünk témája a baranyai bányászváros, Komló. Kérdésünk is a modern bányászatra vonatkozik. Györkő István szászvári paraszt 1812-ben próbálkozott ezen a területen a szénkitermeléssel. Tíz évvel később táróit a bólyi uradalom vette meg. Négy év alatt 132 tonna szenet bányásztak ki. A hazai bányászatba Jánosi Engel Adolf kapcsolta be a komlói széntelepeket 1876-ban. 1909-ben kerültek állami tulajdonba a komlói bányák, öt évvel később nyitották meg a Kossuth l-es ,,Új aknát”. 1945-ben, a város felszabadulása után pár nappal megindult a termelés az egyetlen bányában, amely ma a komlói üzemek centruma. Az első években 103 500 tonna szenet termeltek, ma ennek a hatszorosát, 690 000 tonnát bányásznak ki. Jelentős évek voltak Komló bányászatában 1954 és 1964, amikor az új üzemek is bekapcsolódtak a termelésbe . . . Az első bányásznapon, 1951. szeptember 2-án avatták várossá Komlót. Az elmúlt harminc év alatt jellegzetes arcot öltött a hét dombra épült város: benépesült Kökönyös, Dávidföld, Kenderföld, Somág és a legfiatalabb városrész, Szilvás. Az elmúlt öt évben ezerötszáz lakást adtak át, annyit, mint a megelőző évtizedekben összesen. Képeink három komlói bányaüzemet ábrázolnak: 1. Zobák, 2. Kossuth-bá- nya, 3. Béta-bányaüzem. Kérdésünk. A felsoroltak közül melyik bányában indult meg a felszabadulás után elsőként a termelés? Egy tölgy — 25 lóerő Fát fogyasztó autó 500-as lesz a legkisebb címlet Bankó helyett csekk OTP-s újdonságok A feleségek bizonyára nem fognak örülni neki: férjük —ha akarja — a fizetést ezentúl egyszerűen haza sem viszi. Ha úgy tetszik neki, az egészet eltüntetheti. Nem dugja el, nem költi kocsmázásra, barátnőre, hanem széfbe helyezteti. Az OTP-jébe. Távol álljon tőlem, hogy ilyet tanácsoljak félfitár- saimnok, nem akarom kivívni az asszonyok ellenszenvét, de jó tudni: 1981. január elsejétől bárki a fizetését részben vagy egészben az Országos Takarék- pénztárhoz utaltathatja. Kezdetben vala az átutalási betét. Azaz számla nyitása az OTP-nél, amelyből a pénzintézet fizette a villany, a gáz, a tévéelőfizetés és a távfűtés díját. E népszerű szolgáltatás (Baranyában összesen 15 148-an élnek ezzel a lehetőséggel) beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így tovább lehetett fejleszteni. Az NDK-ban tapasztaltak alapján kialakult a magyar szisztéma, amelynek premierje jövőre lesz. Egyelőre még csak sejteni sem lehet, hányán állapodnak majd meg vállalatukkal, hogy havi munkabérüket, munkadíjukat, vagy egyéb járandóságukat (akár az utolsó fillérig is) az az OTP-be irányítsa. Mindenesetre könnyen elképzelhető: a pénzkímélésnek ez az ügyfél számára is kényelmes és biztonságos megoldása hamar sikert arat majd. Ha így lesz, nem lesz gond hozzászokni ahhoz a másik újdonsághoz, melyet 1981. július elsejétől vezetnek be. Ez pedig a lakossági csekk. Annak, oki már eleve betétszámla-tulajdonos, akkortól csekkszámlája is lehet. Vagyis készpénz helyett itt-ott azzal vásárolhat. A fix címletű (500-as a legkisebb, 5000-es a legnagyobb) csekkeket már nyomják, ígérik, a jövő júliusi debütáJásra elegendő mennyiség áll majd rendelkezésre. Persze, minden a bizalmon múlik, mert a csekk fedezetéről az átutalási betétszámla tulajdonosának kell gondoskodnia, vagyis a fedezetlen csekk kibocsátását a törvény bünteti. A zizegő bankók helyét tehát részben átveszik a csekkek. Ezeket is kötelesek lesznek beváltani azok a kereskedelmi, vendéglátóipari és szolgáltató egységek, amelyek minderről megállapodnak az OTP-vel. Igaz, az 500 forintos alsó határ miatt nem lehet mindenhol csekket előrángatni, de ház ez így is van rendjén. Jól jön még az az évezredek óta használt papirés aprópénz is a háznál . . . H. L. A BUNTE fiatal riportere kalandos vállalkozása keretében „tesztelte" azt az autót, amely száz kilométeren egy tölgyfát fogyaszt. A fagázról van szó, amely az energiaválság, a növekvő olajárak, az üzemanyagok órának robbanásszerű emelkedése következtében a benzin helyére lépett. A kísérleti „alany" pedig egy égszínkék Ford, „A" modell, amely ötven évvel ezelőtt készült a berlini régi szerelőcsarnokban, és amelyet gazdája, Bernhard Reichert, a régi típusú autók gyűjtője, egyben a Karlsruhe melleti járműmúzeum igazgatója ezekkel a szavakkal adott át a riporternek: „Vigyázzon ró, ez az utolsó darab az „évjáratából'’, a többi mind a roncstelepen végezte. Tulajdonosa 1945-ben, az akkori energiaínséges idők miatt látta el a For- dot fagázosító berendezéssel. Sokan emlékeznek még, hogy az idő tájt ezrével futkostak a fagázzal működő járművek, Li- mousinok és traktorok egyaránt. A csodálatos módon összeszerelt járgányok „farukon” egy hatalmas vashengeres kályhát vonszoltak, a tetőre nagy ládát erősítettek, amiben a fűtőanyagot tárolták. Akkoriban mindenféle üzemanyagból szűkös volt az ellátás, és az a kevés is csak a feketepiacon volt beszerezhető, csillagászati áron. Végső megoldásként kínálkozott tehát a fagázgenerátor. A fa jelentette ugyanis az egyetlen éghető anyagot, amelyet nehézség nélkül be lehetett szerezni: régi gerendák, rozoga székek, szuvas deszkák, tönkrement kerítések, kiszáradt fák, mindez kézifűrészeléssel nagyszerűen alkalmas kályhában történő égetésre. Az égetési technikát a szénégetőktől lesték el. Az így keletkező fagáz olcsó hajtóanyag, de hátrányaira már az első próbaútnál fény derült. Majdnem két óra hosszáig tartanak az előkészületek, míg a motor egyáltalán beindul. Ami nem is csoda, mert a fagáznak 40 százalékkal alacsonyabb a fűtőértéke, mint a benzinnek. A Ford a tőle megszokott 40 lóerő helyett így csak 25-re képes, ez szűkén ötven kilométeres sebességet jelent, szemben az eredeti 75-tel. Az egyszeri főanyaggal való feltöltés csupán 50 km-es távra elegendő. A leginkább lehangoló még az a sok szitok, amellyel a járókelők és autózók a füstölgő járgányt próba- útján illették. Bukásának talán ez a legfőbb oka. A BUNTE nyomán irta: Dr. Juhász Edit Kossuth-bánya Béta-bányaüzem A nyereménytárgyaicat a komlói intézmények, vállalatok, szocialista brigádok ajánlották lel: a Komló városi Tanács vásárlási utalvánnyal és egy Komló monográfiával, Kossuth-bánya dolgozói egy mini disz-réselővel, az üzem „Dózsa György" elővájó szocialista brigádja egy hétkötetes antológiájával, a ,, Komarov" aknagépész szocialista brigád egy ékszertartó díszdobozzal, a „Május 1." szállító szocialista brigád egy Paz golyóstoll készlettel, a „Fábián Béla" fejtési brigád egy vörösréz disz- tányérral, a Kutató és Mélyfúró Vállat egy ötvös horoszkópos disztü- körrel, ötvös kulcstartóval, valamint fafaragásokkal, a Városgazdálkodási Vállalat négy darab százforintos vásárlási utalvánnyal, a városi KISZ- bizottság egy társasjátékkal, Zobák- bányaüzem három, az üzem műhelyében készült disz-bányászlámpával, a Carbon Könnyűipari Vállalat egy gyermek puffal, egy diszpárnával és egy könyvével, az Úttörő és Ifjúsági Ház a művészeti szakkör készítette két rézdomboritással, az IBUSZ komlói irodája eegy habán kerámia tányérral és egy habán kerámia vázával, a Hidépitő Vállalat komlót üzeme négy könyvutalvánnyal, a Zengő Áruház Skála kozmetikai cikkekkel, a Baranya megyei Vízmű három vásárlási utalvánnyal járult hozzá a dijakhoz. A nyeremények nyilvános sorsolására november 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor Komlón, a Zengő Áruházban. A megfejtéseket kérjük november 19-én, szerda estig postára adni. Címünk: Hunyadi út 11. 7601. Postafiók 134. A levelezőlapra ne felejtsék el felragasztani a HDN-rejtvény címkét, amit a lapunkból vághatnak ki. Fonyest, nutria, mosómedve, fekete- és kékróka feldolgozású szőrmék érkeztek a Pécsi ÁFÉSZ borszaküzletébe. hőn EMEU A HDN legutóbbi, népi hangszerekkel foglalkozó rejtvényére csaknem 400 megfejtés érkezett, közülük 357-en adtak helyes választ: a rejtvényként feladott képen dudafej és kettős sípszár volt látható. Orvosmeteorológiai előrejelzés Jönnek a frontok Előrejelzés az ország területére 1980. november 17-től november 23-ig. Az elkövetkező hét időjárásában döntő szerepet játszanak a Kárpát-medence áramlásának sajátosságai. Nagy a valószínűsége annak, hogy a magasban fölénk áramló meleg levegő hatása a medencében, a talaj közelében megrekedt hideg miatt nem érvényesül, így valószínűleg párás, ködös időre kell számítanunk. A legalacsonyabb hőmérsékletek általában mínusz 5—0, a legmagasabb nappali hőmérsékletek 2, —6 fok között alakulnak. Előfordulhat azonban, hogy erősebb légáramlás alakul ki fölöttünk és ekkor a Kárpát-medence egészét enyhe levegő tölti ki. Ezzel ugyan változékonyabbra, csapadékosabbra, de enyhébbre is fordul időjárásunk. A légkör állapotában bekövetkező változások gyorsaságától és mértékétől függően tehát teljesen ellentétes módon is alakulhat időjárásunk a héten. Amennyiben a térképen ábrázolt helyzetnek felelnek meg az áramlási viszonyok (s ennek van nagyobb valószínűsége), tipikusan őszi, hűvös, párás időre kell számítanunk. A szabadon lévő felületek nyálkássá, síkossá válnak, veszélyes lesz a közlekedés. Ezen a ' külső, fizikai tényezőn kívül azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a magasabb légrétegekben esetleg olyan mértékű változások zajlanak, amelyek felérnek egy-egy meleg-, illetve hidegfront átvonulásával. S bár ezt a talaj közelében alig- alig érezzük, szervezetünk mégis reagál rá. Fokozza a megterhelést az egyre szennyezettebVÁDINDÍTVÁNY Képregény 19 héten át írta és rajzolta Sarlós Emire BARABÁS AZ ISTEBMEI nem érti meghogt is TONNÁVAL EUtUGASZKL ,NI A MOCSÁRBÓL... EZ E FANATIKUS ÖRÜLT! tirvStioí Az ipse már rddtg WHA KIBÍRTA A -• harccá . '* majdnem Ic.okddta f FŐNOK KISFIA. A 5ZA' lósramegyj j ° telkét. Mi lezz odqtant KACSNAK IS SIKERÜL. 39 J BÁRCZYJÁNOS Szörmeuäsör a Szabadság utcában!