Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-02 / 302. szám
Jugoszlávia nokigyürközik Tájkép - stabilizációs csata után Déli szomszédunknál aligha akad bárki, aki kételkedik abban, hogy jelenleg a gazdasági „hogyan tovább?" az ország legégetőbb problémája. Nemrég a belgrádi NIN című hetilap interjút közölt Veszelin Gyuranovics miniszterelnökkel, aki nem rejtette véka alá, hogy a gazdasági helyzet súlyos, és hogy a megoldáshoz már nem elég az eddig alkalmazott „foltozga- tás”. Tartós megoldásra van szükség. Jugoszláviában évek óta napirendi ügy a gazdasági élet megszilárdítása. A kidolgozott program kezdeti lendülete azonban akadozik. Foszladozóban vannak a kezdeti illúziók is. Alekszandar Grlicskov, a JKSZ KB elnökségének tagja nemrég így nyilatkozott: „Tudatában kell lennünk annak, hogy a jugoszláv gazdasági stabilizáció olyan probléma, amit nem tudunk gyorsan megoldani. Nagy eredmény lesz, ha a legközelebbi öt év folyamán sikert érünk el. . Erősödik a felismerés, hogy nem csak a világgazdaság pangása, illetve a világpiaci cserearány — az oka Jugoszlávia gazdasági nehézségeinek. Grlicskov szerint a jugoszláv gazdasági mechanizmus már hosszabb ideje nem alkalmas a cél elérésére, s a mechanizmus kisebb módosításával sem érhető el eredmény. Ezért most a vezetés arra készül, hogy a jövőre kezdődő ötéves tervidőszak alatt alaposan felülvizsgálja a jelenlegi gazdasági mechanizmust és jobban hozzáidomítsa azt az ország társadalmi-gazdasági szükségleteihez. Hogy milyen elvek érvényesítésével? Az uralkodó nézet szerint lehetővé kell tenni a gazdasági törvényszerűségek szabadabb érvényesülését. Ezt tartják az egyetlen módnak arra, hogy feltartóztassák a gazdasági rendszerben jelentkező nem kívánatos folyamatokat, amelyek negatív hatást fejtenek ki a jugoszláv szocialista modell alappillérére, az önigazgatásra és a gazdaság gyorsabb, stabilabb fejlődésére. A gazdasági törvények érvényesítése tehát a jugoszláv gazdaság stratégia-távlati célja, a napi gondok e helyett egyelőre azonban adminisztratív intézkedésekre kénysze- ritették a kormányt. Az infláció megfékezése és a kedvezőtlen külgazdasági fizetési mérleg javítása céljából májusban 30 százalékkal leértékelték a dinárt. Ezt ideiglenes árbefagyasztással támasztották alá. A cél: megkönnyíteni a kivitelt, megnehezíteni a behozatalt és csökkenteni a fogyasztást. Az elgondolás nagyjából bevált, de negatív kísérőjelenségekkel jár. A kivitel 11,4 százalékkal nőtt, a behozatal 11 százalékkal csökkent. Ez utóbbiban azonban jócskán benne foglaltattak a termeléshez szükséges nyersanyagok, amelyek hiánya részleges kapacitás-ki haszná latlanságot okozott, és fékezőleg hatott az exportra, A fizetési mérleg javult ugyan, — hiánya a felére csökkent —, de ez évi ki- egyenlítéséhez még mindig hiányzik két milliárd dollár. Minthogy az ország külföldi adóssága mintegy 15 milliárd dollár, s a kölcsönök törlesztésére az exportbevétel 21 százalékát kell fordítani, csökkent a további hitel felvételének a lehetősége a nemzetközi pénzpiacon. Az árbefagyasztás lelassította az inflációt — tavaly 18 százalékos volt —, egyben azonban áruhiánnyal párosult. Olyan létszükségleti cikkek tűntek el az üzletekből, mint az étolaj, a hús, a kávé, a mosópor, a gyógyszerek. Az áruhiány jórészt persze mesterséges. A tavaszi árbe- fagyasztás előtt szinte minden kapható volt — igaz, 27 százalékkal magasabb áron, mint egy évvel korábban. Most viszont a termelők és a kereskedők az „árstop" feloldására várva raktáron tartják, „dugdossák” az árucikkeket. A vezetés természetesen mindent megtesz, hogy megálljon az életszínvonal romlása, nehogy a közellátási nehézségek politikai problémává fajuljanak. A legsürgősebb feladatnak most a társadalmi és az egyéni fogyasztás mérséklését tartják. Az előbbi az elburjánzott — fedezet nélküli — beruházások jelentős csökkentését, az utóbbi az egyéni jövedelmek befagyasztását jelenti. Miután a további külföldi eladósodás útja mind kevésbé járható, a köznek és az egyénnek egyaránt csak annyit szabad költenie, amennyit megtermelt. Pálfi Viktor TEUEDETT «K Gift Furcsa játék a számokkal Változatlan erővel tart a NATO-országokban a propa. gandkampány, amely a Szovjetunió, illetve a Varsói Szerződés „védelmi igényeket meghaladó” fegyverkezésével szeretné indokolni a NATO új katonai programját. Különböző adatokat hoznak forgalomba annak bizonyítására, hogy a Szovjetunió két-háram éven belül katonailag döntő fölényre tesz szert az Egyesült Államokkal és NATO-szövetsége- seivel szemben. Ez pedig — mondják — beláthatatlan következményekkel járhat a Nyugat számára. Érdemes megvizsgálni az adatok hitelét. A hetvenes évek közepén a CIA „ijesztő” felfedezést tett a szovjet védelmi kiadásokra vonatkozóan. Becslésük szériát a Szovjetunió egyik évről a másikra megkétszerezte katonai kiadósait. A nyugati sajtó vezető orgánumai és a tömegtájékoztatási eszközök akkoriban felkapták ezt a hírt, sőt még napjainkban is nagyjából phben a tálalásban kommentálják ezeket a kérdéseket. Az utóbbi időben azonban felbukkannak olyan közlemények is, amelyek fejlettebb realitásérzékről tesznek bizonyságot. Az egyik amerikoi kutatóintézetben készített és az USA légierői által a közelmúltban kiadott tanulmányban például a következők olvashatók: a CIA, valamint az amerikai közgzdászok hatalmasat tévedtek becsléseikben a szovjet katonai kiadások tekintetében. A CIA adatait T976-ig fenntartás nélkül elfogadták. Akkor maguk a hírszerzők ismerték el, hogy tévedtek, becsléseikben megkétszerezték a valóságot. A tanulmány szó szerint ezt írja: „Az érdekeltek azóta sem tértek magukhoz efölötti döb- benetükből". Ám, ez a felismerés azóta sem lett általánossá. Jellemző, hogy az amerikai kongresszus nemrég azért hagyta jóvá az Egyesült Államok történetének legnagyobb katonai költségvetését, mert a kongresszus tagjainak többsége abban a meggyőződésben él, hogy a Szovjetunió védelmi kiadósai száz százalékkal meghaladják oz USA-ét. Az International Herald Tribune kénytelen volt elismerni a közelmúltban, hogy a szovjet katonai kiadások nem emelkedtek jelentősen a hetvenes évek folyamán. Hivatalos forrásokra hivatkozva megállapítja, hogy változatlan dollárárakkal számolva a Szovjetunió védel♦ Négyszáz éves a vilniusi egyetem Több mint 16 ezer hallgató tanul a négyszáz éves vilniusi egyetem falai között. Az elsajátítandó szakmák közül kiemelkedik a hővezetők fizikájának, az atomelméletnek, a balti filológiának, a valószinüségszámitás- nak és a gasztroenterológiának a tanulmányozása. Az egyetem egyre fejlődik. Az új épületek mellett felújítják a régi oktatókomplexumokat is. Ezekhez tartozik a volt Oginszkij-kápolna, és a Szent János templom is. Képünkön: a vilniusi egyetem központi előadóterme ♦ „Szép, izgalmas, erdekes” Az Oroszlános palota A prágai Magyar Kultúra palotája mi költségvetése évente hárorh százalékkal nőtt. — Más szavakkal — jelenti ki az amerikai lap - a Szovjetunió csakugyan évről évre növeli katonai kiadásait, • de körülbelül ugyanolyan arányban, mint az Egyesült Államok és a legtöbb NATO-partnere. Sőt, az Egyesült Államok - az inflációt leszámítva — mintegy ötszázalékos növekedést irányoz elő az 1981-es katonai költségvetésében. Mások a fegyverkezés „meny- nyiségi” vonatkozásait manipulálva szeretnék a „megnövekedett szovjet katonai veszély" tételét elfogadtatni a nyugati közvéleménnyel. Különféle ábrák és diagramok tömegével illusztrálják, hogy a hadászati fegyverek mennyiségének alakulása a Szovjetunió számára kedvező. Az ilyen ábrák első pillantásra reálisnak látszanak. A Spiegel szerint a szovjet nukleáris erőkhöz tartozó rakéták és repülőgépek száma 1969 óta 1513-ról 2504-re növekedett, miközben ugyanebben az időszakban az Egyesült Államok 2270-ről 2058-ra csökkentette aftxk számát. Ha azonban más megközelítésben vizsgáljuk ezeket az adatokat — mutat rá a nyugatnémet magazin — meglepő eredményre jutunk. Amennyiben a hadászati atomfegyverek' számából indulunk ki, nem pedig a hordozó eszközökéből, amelyek az atomfegyvereket csupán a célterületekre szállítják, akkor az Egyesült Államok a hadászati nukleáris arzenáljához tartozó fegyverek (atomrobbanófejek, atombombák stb.) mennyiségét az 1969. évi 3950-ről 9200- ra növelte napjainkig, mialatt a hasonló jellegű szovjet fegyverek száma 1d59-ről 6000-re nőtt. Röviden: az Egyesült Államok hadászati csapásmérő erőinek állománya 5250, a Szovjetunióé pedig csak 4341 atomfegyverrel bővült. Hosszan lehetne sorolni a komoly nyugati adatokat, amelyek — a valóságot hűbben tükröző párosításban — a fegyverkezés értelmetlenségét bizonyítják, mégsem csillapodik az a propagandakampány, amely a fegyverkezési verseny fel- gyorsítását és kiszélesítését szolgálja. Sajnos, egyelőre nem mondható általánosnak az a felismerés, amely az International Herald Tribune idézett cikkének végén áll: „A szovjet kctonai fölényről szóló állítás — képzelgés, amelynek túlnyomó része a ténybeli tájékozatlanságon alapulnak". Tolnay László Prága egyik szép barokk palotájában talált otthonra a Magyar Kultúra Háza. A kirakatban a képek szinte hívogatnak a kiállítóterembe. A képeket fiatal cseh képzőművész, Jan Grimm festette, aki hosszabb időt töltött Hajdúböszörményben, a külföldi képzőművészeket gyakran vendégül látó városkában. Jan Grimm, aki rövid időn belül kétszer is díjat nyert, nem az egyetlen cseh képzőművész, akire Magyarország nagy hatásai volt. A képzőművészek barátságát alkatói-együttműkö. dési munkaterv erősíti, amely magában foglalja mindkét ország kortárs kiállításainak cseréjét, valamint a művészek kölcsönös cseréjét. Hasonló a helyzet a zene terén. Az idén eljön ide a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Fischer István karmester, Falvai Sándor, Kocsis Zoltán és Nagy Péter zongoraművész, valamint az Állami Operához több szólistája. A két nép muzsikusai mindig sokra becsülték egymást. Jól tudjuk, mily sokat jeVirág. Az intézet kiállítótermében bemutatták Szemethy Imre grafikus műveit, a Dél-Alföld művészetét, Perczel Erzsébet kéziszőtteseit Bódy Irén kékfestő munkáit, Drégely László képeit és plasztikáit. Szemináriumot rendeztek a Pannónia Stúdió animációs filmjeiről. A magyar nyelvtan- folyamok változatlanul népszerűek. A Magyar Kultúra rendezte „A mai magyar színház és új magyar színdarabok" címmel azt a hasznos találkozót, amelyen magyar és cseh színházi szakemberek tanultak egymástól. A találkozó egyik résztvevője, dr, Miroslav Krovák színház-teoretikus és kritikus oz ismerkedésről ezt írta: „Az újdonságokkal foglalkozó véleménycsere segít minket abban, hogy pontosítsuk a mai magyar színházról kialakult véleményünket, amely művészeti színvonalával joggal kötötte le figyelmünket.” Igen, erről van szó, ez a legfontosabb: a két ország: kölLemezek és népviseletek (Jindrich Saroch felvételei) lentett Bedrich Smetana számára a Liszt Ferenccel való találkozás és az életre szóló barátság. A prágai Magyar Kultúra nem véletlenül szentelt nekik önálló estet. Felhangzottak itt mindkét mester művei. És elmondta gondolatait a budapesti Liszt Ferenc Társaság főtitkára, Forrai Miklós, valamint a prágai Bedrich Smetana Társaság elnöke Miloslov Maly. Mindez azonban csak töredéke annak a sok száz műsornak, amelyeket a prágai Magyar Kultúra két évvel ezelőtti újramegnyitása óta rendezett. Járt itt és találkozott cseh olvasóival a nálunk jól ismert és kedvelt Szabó Magda írónő, s Móricz Zsigmondnak, a nagy magyar írónak leánya, Móricz csönös megismerkedése, mert csak az alapos, őszinte és nyílt megismerésre épülhet igazi valódi barátság. Az eddiai lépések biztatóak. A prágai Magyar Kultúra vonzza a prágaiakat. Sokan keresik fel a Rytirská utca sarki barokk palotát, a Vencel tér közelében, Prága központjában. És aki ide egyszer eljött, ez eljön máskor is — megismerni és megszeretni a szép, izgalmas, érdekes, gazdag magyar kultúrát. Zdenék Strejc (ORBIS) HÉTVÉGE 7.
