Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-16 / 315. szám
Szakismeret, kockázatvállalás, bizonyítani akarás Az „öreg", a 30 éves Erdősi Gyula mögött már hosszú mezőgazdasági múlt van. Tanulta Szarvason az öntözést, a meliorációt, mezőgazdasági gépszerelői szakmája van, dolgozott Bolyban, a zöldségtermesztésben, a járási hivatalnál növénytermesztési munkafelügyelő volt, végül — a múlt évben — ide szerződött, a himes- házi tsz-be. — Az dühít a legjobban, amikor az íróasztal mellől akarják megmondani, mit kell csinálnom, amikor a világraszóló ötletek mögött semmiféle gyakorlati ismeret nincsen. Ezért örülök, hogy vargabetűs út után lettem növénytermesztési főága- zatvezető. Egészen más „bentMichelisz András főállattenyésztö érek haza. Talán most megváltozik ez: szolgálati lakást kapok a tsz-től. Ennek elsősorban azért örülök, mert mindennap visszanyerek másfél órát, amit eddig utazással töltöttem, s amit haszontalansóga miatt mindig sajnáltam.-----Gondolt arra, hogy szakmai tudásából átadjon a háztájiban gazdálkodóknak is? — Nem a szervezett tanfolyamok eredményességében hiszek, Az emberek napközben, munkahelyeken lépten-nyomon kérdeznek, hogy csinálják. így többet segíthetek, mert kötetlenebbek a beszélgetések, a „hétköznapi konzultációk". r Az állattenyésztés: kényes pont a Petőfi Tfermelőszövetke- zetben. Az elnök kedvence, tehát „fut", ám a növénytermesztésnek kell ehhez az anyagi alapokat megteremteni. Mihe- lisz András váltig bizonygatja: — Gondolkodni kell azon, mikor, milyen állatok tenyésztéséhez fogjunk hozzá. Egyszer a galamb, máskor a hízott liba hozza a pénzt. A kockázatvállalásnak ezzel a fokával nekünk rendelkeznünk kell. A szakkö'nyvek elővétele pedig mindenkinek „megadatik”. Használatukhoz persze kell egy adag elégedetlenség is . . . Mészáros Attila Senki sem gondolta volna a himesházi Petőfi Termelőszövetkezetben — hallom a sekély pocsolyában tocsogó több ezer liba között sétálgatva —, hogy ide sok ember jön dolgozni, s a korátlag a korábbi 52 évről 30 évre csökkent. Általában is, a vezetők között is. — Alig néhány évvel ezelőtt a tsz elkezdett lefele csúszni — meséli Ludván Lóránt elnök. — A vezetők közül jó néhányon megunták a kijárást, máshol helyezkedtek el. Az utóbbi három esztendőben azonban megduplázódott itt a termelési érték, s ez nem utolsósorban az ide jött fiatal vezetők munkájának köszönhető. Egy éve végzett Keszthelyen, a növényvédő szakon Pohl Teréz, a növényvédelmi szakmérnökünk. Ugyancsak tavaly fejezte be az egyetemet Gödöllőn, az üzemszervező szakon a főállattenyésztőnk, Mihelisz András. A legidősebb — de ő is csak 30 éves — Erdősi Gyula, a növénytermesztési főágazat- vezető. Csupa fiatal ember, akik nemcsak lendületet, új szakismereteket hoztak a termelőszövetkezet munkájába, hanem a kockázatvállalás merészségét, a „bizonyítani akarás" motorját is. — Helybeliek? — Pohl Teréz itt lakik, Mihelisz András Székelyszabaron, Erdősi Gyula Babarcról jár Hi- mesházára. Mindegyikük tehát a közelben van, s ez szempont volt akkor is, amikor megkerestük őket: vállaljanak nálunk munkát. Az a véleményem ugyanis, hogy a helybeliek a helyi feladatokért mindig oda- adóbban, kritikusabban dolgoznak. Mint egy gimnazista a matematika órán: óvatos, lassú válaszokat ad Pohl Teréz. Később elmondta: visszahúzódó típus, s ez azt is jelenti, hogy túl a munkáján, a munkaidőn, nagy ritkán kerül csak társaságba. Megfontoltságának azonban van egy másik oka is: Hárman Himesházán ről”, és más gyakorlati területen irányítani. Hogy a különbséget ismerem, ezt nekem bizonyítanom kellett. — Sikerült? — Volt bukás is, helyi termésrekord is. A kukoricatermesztésben az idén váltak általánossá a jobb eredmények. A növény élő szervezet, hogy hálás legyen, körbe kell udvarolni. — Az elnök a kockázatvállalás szükségességéről is beszélt. — A múlt évben kockázatot vállaltunk a növénytermesztésben, az időjárás „áldásával” bele is buktunk, a tsz vesztesége millió forintban mérhető. Ennek ellenére ma is azt mondom: ma már kockázatvállalás nélkül jó eredményeket nem lehet produkálni. Erdősi Gyula alapfizetése 5000 forint. Ehhez jön a „kukoricakiegészítés”, mellette — bár ez esetleges jövedelmet jelent — vadkárbecslő is. — Megvan a lehetőség arra, hogy kiegészíthessem a -jövedelmem. Sőt: a tervem is megvan, de időm, az nincsen. Babarcról járok át, mindennap fél 5-kor kelek, késő délután Hosszú hajú, kemény izmú fiatalember Mihelisz András. Határozottsága azoké az embereké, akik önerőből lettek tanult vezetőkké, ösztöndíjasa volt a termelőszövetkezetnek, egyetemista korában minden munkát elvállalt, hogy elég pénze legyen. Ö biztosra megy: megvan a hely otthon akár 40 —50 sertésnek is, ha úgy határoz: ettől a naptól elkezdi az állatok hizlalását. — Mindig is nosztalgiám volt az üzemszervezés iránt. Minthogy főállattenyésztő lettem, ezt kell csinálnom, s ha már csinálom, igyekszem jól végezni a munkám. Ügy vélem, meg tudom oldani a feladatom. — Meg is tudja! — veti közbe az elnök. — Mr volt a kulcs? — A munkafegyelem megteremtése. Anyagilag kell érdekeltté tenni az embereket a minőségileg jobb munka produkálásához. Ez persze azzal jár, hogy bár főágazatvezető vagyok, brigádvezetői feladatokat kell ellátnom, azaz közvetlenül irányítani minden hozzám tartozó munkafolyamatot, minden embert. Pohl Teréz növényvédelmi szakmérnök lek. Ha pedig minden húr szakad, „kölcsön kérek” embereket más ágazattól. — Szakmai vonalon milyen buktatókkal találkozott? — Ha a tanácstalanságot annak veszem, akkor találkoztam buktatókkal. Például a fenyőcirokkal: a kukoricában terjed az a kiirthatatlan gyomnövény, pillanatnyilag nem találtam megfelelő módszert a teljes kiirtására. Talán a vetésforgó . . . — Mennyi a jövedelme a termelőszövetkezetben? — Az alapfizetésem 4400 forint, ezt egészíti ki a tsz-től kapott kukorica értéke: így mintegy 5000 forint a havi átlagom. Az elnök közben egy zseb- számológépen kiszámítja: évente 7575 forint jár a kukorica fejében, háztáji juttatásként. — Mivel tudja — ha akarja — kiegészíteni a jövedelmét? — Gondoltam már rá, de egyelőre nem érzem a szükségességét. Ha mégis, akkor majd a fólia . . . — Felmértem már az egyetemi évek alatt, hogy más az elmélet, s más lesz a gyakorlat. Az én munkaterületemen amúgy is különleges nehézségekkel számolok. Hogy mást ne mondjak: huzamosabb ideig senki sem akar mérgező anyagokkal dolgozni, ráadásul egy-egy évben nem is lehet folyamatos munkalehetőséget biztosítani. Állandóan emberhiánnyal kell számolnom, az ebből eredő bizonytalansággal. — Milyen megoldást keres? — Lényegében adottak a megoldások is. El kellett fogadtatnom magam ctz emberekkel, higgyenek nekem, amikor munkájuk szükségességéről beszéPályaválasztási hetek Az ember életének fontos eseménye a pólyaválasztás, hisz döntő módon befolyásolja életének további alakulását. A fiatalok különböző időpontokban kerülnek választás elé. Már a nyolcadikosoknak el kell dönteniük, hogy folytatják-e a tanulást középiskolában vagya szakmatanulást választják. Gyakran megváltoznak azonban az elhatározások, az érettségiző, szakmát tanuló fiatalok esetében. Míg 14 évesen csak általában tudják, mire vállalkoznak, addig 18 évesen reálisabban, érettebben tudnak dönteni. Napjainkban elég nehéz a választás, mert vannak túltelített, divatos szakmák és kevésbé ismertek is. A Pályaválasztási Tanácsadó Intézet munkatársai választási lehetőséget, segítséget nyújtanak egyrészt, hogy alaposan megismerjék azt a foglalkozást, amelyre készülnek, másrészt, a bizonytalan vagy választani nem tudóknak útmutatást adjanak.' Baranyában a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa, a KISZ Baranya megyei és Városi Bizottsága, a Városi Tanács művelődésügyi osztálya és a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet szervezte október 2-től 20- ig az ifjúmunkás- és szakmun- *fcásnapokat. Ennek folytatásaként november végéig a megye összes szakmunkásképző intézete nyílt napokat szervez és kiállításokat rendez az általános iskolások részére. A 7. és 8. osztályos tanulók az iskoláknak megfelelő program szerint látogathatnak el szakmunkásképzőkbe és szakközépiskolákba. A nyílt napokon megismerkedhetnek a választott iskolával, a tanműhelyek munkájával és részt vehetnek az órákon is. Az ismertetésekre meghívják a szülőket is, hogy gyermekükkel közösen döntsék el, jól választottak-e, .vagy a bemutatott szakmák közül más nyerte el tetszésüket. A nagyobb gyárak és üzemek a környékükön levő általános iskolák 7., 8. osztályos tanulóit gyárlátogatásra invitálják, hogy saját szemükkel győződjenek meg az ott folyó munkáról és munkahelyi életről. Nagyon sok gyerek vágya, hogy katona szeretne lenni. Ez a kívánság megmaradt a későbbiekben is, csak nem tudja, hol, hogyan jelentkezzen a pályára. Ezért a honvédelmi pályák ismertetését — Komló, Mohács, Siklós és Szigetvár gimnáziumaiban — egy-egy hetes kiállítás alkalmával mutatják be. A megnyitás alkalmával tájékoztatják a diákokat a pálya- választás lehetőségeiről. Adóm Erika Ügyeskedők? Ü gyeskedők. A szó megüti a fülemet, talán éppen azért, mert mostanában gyakran hallom. És bár találó, kifejező, mégsem szeretem. Eleve benne érzem a megbocsátást, az elnéző hangsúlyt, sőt a cinkos együttérzést is. Kényelmes és szalonképes így, hiszen nem kell nevén nevezni a gyereket, nem kell azt mondani valakire, hogy pénzhajhász, konjunktúralovag, ferde úton járó, jogtalan előnyökért kajtató . . . Dehogyis sértenénk meg őket ilyen egyértelmű jelzőkkel, hiszen végül is semmi jogilag megfogható gazemberséget sem csinálnak, csak ügyeskednek. Vagyis úgy mozognak a lehetőségek és tiltó törekvések mezsgyéjén, hogy munka nélkül, hasznuk legyen belőle. Vegyünk egy példát az ügyeskedés egyik módjára. Valahol a Duna mentén felparcelláztak egy kisebb területet, üdülőtelHÉTVÉGE 4. keket alakítottak ki. Hogy, hogy nem, még fel sem ébredt a környék lakossága, már minden darabka földnek gazdája akadt, némelyiknek kétszáz km-nyi távolságból. Az égvilágon semmi skandalum nem történt, minden vevő annak rendje és módja szerint befizette a vételár összegét, a négyszögölenkénti hatvan forintot. Később sem történt semmi, olyannyira nem, hogy a másfél év alatt talán ha két víkendházat építettek fel ezen a területen. A törvényben megszabott türelmi idő végén aztán megkezdődött az építkezés, — csakhamar már egészen más tulajdonosok húzták a falakat. A környékbeli „ügyetlenebbek”, akik négyszögölenként kétszáz forint körüli összegért kényszerültek megvásárolni a parcellát az ügyesektől. Namármost mit mondjunk rájuk? Spekulánsok? Azok hát, illetve . . . mindenkinek joga van időközben meggondolni magát, és túladni birtokán a piac kínálta lehetőségek szerint. Maradjunk hátany- nyiban: ügyeskedők. Ismerek valakit, akinek évekig a Wartburg és a Trabant fialta a pénzt, módszeresen így egészítette ki amúgy sem csekély jövedelmét. Kiutalása, és ideig-óráig kocsija volt a népes család minden tagjának a sógortól a nagymamáig. Ezt az „üzletet" már bezárták. Régóta nem találkoztunk, de biztos vagyok abban, hogy reszeli a kulcsot a kiskapuhoz. Ha ugyan már ki nem nyitotta . . . A sanda utakon járók gyors alkalmazkodását, helyzetfelismerő képességét jelzi a pitiáner, de mégis jellemző tanács, amelyet egy orvosi rendelő várószobájában hallottam: „Most kell táppénzre menni, — mondta egy férfi a társának, — „ilyenkor holtbiztosán kiírnak, mert influenzajárvány van". Mindennapi útjaink, ügyesbajos dolgaink intézése közben szinte mindig összetalálkozunk velük. Mert mindig akad valaki, aki ügyesen el tudja intézni azt, amire mi képtelenek vagyunk, meg tudja szerezni azt, amiért mi hiába futkosunk . . . Ugye hallották már ezt az epés megállapítást: ebben az országban tulajdonképpen mjnden van — csak nem mindenkinek? Nem mintha pénzünkből — az észszerűség határán belül — nem futná erre vagy arra, vagy mindenképpen olyasmire áhítoznánk, amit nem forgalmaz a magyar kereskedelem. Dehogyis arról van szó, hogy a pénzünk ugyan megvan valamire, de sokszor hiába keressük egyenes úton, mert bennünket, „gyámoltalanokat" megelőznek az „ügyes” emberek. Akiktől aztán beszerezhetjük a szükséges dolgokat. Persze a legjobb esetben is örök hálával tartozunk a szívességért vagy mondjuk azzal, hogy az illető egyszer majd bennünket kér meg, hogy legyünk „ügyesek" az ő dolgában. Az ügyeskedők egy másik típusa is eléggé ismert manapság; ők azok, akik eldicsekednek sikeresen végrehajtott manipulációikkal, mondván, hogy nem a maguk, hanem a köz érdekében jártak kacskaringós úton. Igaz, nem tapad a ■ kezükhöz egy fillér sem, és valóban a vállalat, vagy a termelőszövetkezet látta hasznát vezetőjük ügyeskedésének. Mégsem tudok mosolyogni és értően visszakacsintani az ilyen akciók hallatán. Mert lehet, hogy az ő érdekük valóban így kívánta, de korántsem biztos, hogy ez azonos a társadalom érdekeivel. Mert ha igen, akkor nem hiszem, hogy fondorlattal kellene hozzájutniuk ahhoz, amire szükségük van. Ha mégis, akkor nemcsak ők ügyeskedtek . . . Érzik talán, hogy nem’a nagy manipulációk leleplezésére ragadtam tollat — ezt különben is megteszik a hatóságok, — inkább néhány bosszantó, társadalmi közérzetünket mérgező jelenség felvázolásával próbálkoztam, Mert jól ismert cél felé haladó társadalmunk még mecjlévő hiányosságait használhatják ki néhányon a maguk javára. Ezek után talán furcsán hangzik, de szerintem ez is a fejlődés törvényszerűségei közé tartozik, hiszen minden megtett lépés, új — előre nem mindig látható, — „veszélyforrásokat" is rejt magában. Ám ha ezt ilyen jól tudjuk, akkor már nem lehet egy lemondó legyintéssel elintézni az egészet, és megnyugodni abban a biztos tudatban, hogy a fejlődésnek egy későbbi szakaszában már nem lesz ilyen gondunk. Tőlünk is függ, hogy mennyire boldogulnak közöttünk az ügyeskedők, a gondjainkból élők. Mert úgy érzem, sokszor a mi be nem vallott önzésünk, közömbösségünk is segíti őket. Kónya József Erdösi Gyula növénytermesztési föágazat-vezető
