Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-30 / 329. szám
Horváth Lajos, a Megyei Tanács elnöke Pákolitz Istvánnak át' cdja a Janus Pannonius-dijat Baranyáért Részlet Horváth Lajosnak, a Megyei Tanács elnökének a díjkiosztó ünnepségen mondott beszédéből A szőkébb haza, Baranya székhelye felszabadulásának napjával köszönti a megye egésze új életének kezdetét is. Az ünnepek a sorsára emlékező ember visszapillantásai és számvetései is. Ilyenkor a „mivé lettünk?" kérdései is mindig szóba kerülnek. Valóban, mivé lettünk? Mivé vált az ország és mivé a szőkébb haza? Minden gondunk mellett is — a gazdasági fejlettséget tekintve — a világ első harminc országa közt vagyunk, úton a fejlett ipari országok felé. És mivé lett a szőkébb haza? Fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari megyévé, ahol nemcsak új üzemek épültek, de átalakultak és megújultak a régiek is, ahol ma közel hétszer annyian dolgoznak a bányákban és ipari üzemekben, mint a fel- szabadulás előtt, ahol há rom falu cseperedett időközben várossá, ahol Pécs most érik értékeit is megőrző modern nagyvárossá és ahol — s ez a legfontoscbb — képessé és alkalmassá vált c munkásság vezetni a megye társadalmát. És új, teremtő útjára lelt itt a baranyai paraszt is, ki ezt az utat járva nemcsak szövetségesét, hanem a közösség és a maga számítását is megtalálta. A baranyai paraszt ma olyan termésátlagokat produkál, amelyekről három és fél évtizede még álmodni sem met, olyanná építette magának a falut, ami egyre jobban köti é: tartja a fiatalt és egyre szemléletesebben változtatja meg a parasztság életét is.' És a megye értelmisége is helyet, módot és okot talált az alkotásra. A megye és Pécs az ország fontos tudományos és kulturális központja. Itt valamivel magasabb aff- iskolázottság és a közműveltség színvonala, itt virágoznak a művészetek és itt jobban óvják a műemléki értékeket is. A szűkebb haza 36 évi- gyarapodása az itt éló és itt alkotó ember munkáját dicséri. A szocializmusban átalakuló Baranya és Pécs önmaga mutatja, hogy mivé is' lett lakóinak munkássága révén, vele és általa képződik nap mint nap szebbé, gazdagabbá és boldogabbá a megye és az itt élő ember. A mi társadalomépítésünk- ber, mai gondjaink leküzdéséhez és a fejlett szocializmushoz vezető céljaink eléréséhez elengedhetetlenül szükség van a szilárd meggyőződésű emberre és annak társadalmat fejlesztő és embert nevelő munkájára. Azokat köszöntőm most, akik ilyen munkára voltak képesek, akik másoknál is többet tettek a haza és Baranya gyarapodásáért, az itt élő emberért. Mert szerencsére mindig voltak és vannak ilyenek, hiszen munkások, szocialista brigádok, mérnökök és alkalmazottak végeznek évente negyedmil- liárd forint értékű, önként vállalt társadalmi munkát, és írók, művészek, szellemi dolgozók tucatjai keltik jó hírét megyénknek. Baranya megye Tanácsa 1978-ban rendeletet alkotott kitüntető díjak adományozásáról. S rendelet megszabja, hogy a Janus Pannonius művészeti díjat, a közművelődési, a közoktatási, a dr. Doktor Sándor egészségügyi, a testnevelési és sport, valamint a területfejlesztési díjat minden év november 29-én, Pécs város felszabadulásának évfordulóján kell átadni az arra érdemessé váltaknak. Ezért jöttünk ma itt össze a régi megyeháza szép barokk termében, és ezért vár rám az a megtiszteltetés és kötelezettség, hogy megyénk lakossága megbízásából e kitüntetéseket átadjam. A díjak elnevezése lehet sokféie, de indítéka egyazon tőről fakad: a szűkebb haza elismeréséből és köszönetéből a megyéhez, a településhez tapadó alkotó erők kibontakoztatása ösztönzéséből. Hisszük, hogy fölemelő, szép hagyomány született itt két esztendeje, amelyet örömmel ápolunk most és a jövőben is. Úgy véljük, ilyen ünnepi alkalmakkor látszik meg a legjobban az, hogyan nyújt egymásnak kezet a múlt indítása a ma munkálkodásának. Azért választottuk a díjak átadásának napjául Pécs felszabadulásának napját, mert úgy véljük, hogy e hajdani november 29-én fogantak meg mai eredményeink is. A megye és Pécs város párt-, társadalmi és állami vezetése nevében köszöntőm önöket, akik érdemessé váltak az elismerésre, e megyei kitüntető díjakra. Viseljék ezt egészséggel és segítsék továbbra is munkánkat, a köz szolgálatát. Területfejlesztési díj Lippó gyögyszemét, az új Ifjúsági lakótelepet mi másnak nevezhették volna el a jó |ip- póiak, mint pelenka utcának. A gyönyörű új kertes házakban, amelyekben csupa ifjú házas tsz-tag lakik, sok az újszülött és az udvarokon télen, nyáron fehérre mosott pelenkákat lenget a szél. Talán erre a legbüszkébb Karasz László tsz-elnök. „Itthon maradnak a faluban, a tsz-ben, házat építenek, gyereket nevelnek, és nem fő a fejük, hova adják be, ha lejár a gyes, mert óvodát építettünk nekik, most toldjuk meg egy hálóteremmel és orvosi rendelőt, meg háromszobás orvosi lakást, és a nyolctantermes iskolához olyan tornatermet, öltözőkkel, zuhanyozókkal, szertárakkal, amilyen városban is kevés van. Mohácsról járatjuk ide a szülész-nőgyógyász, a gyermekgyógyász és a fogász szakorvosokat. Ha mindezt többesszámban mon- -------------------------------------------— K arasz László dóm, azzal hangsúlyozni akarom, mi, a községi tanáccsal közösen.” — Nekünk „E", vagyis egyéb besorolású község lévén csak alapellátást kellene biztosítanunk - mondja Mészáros Károly tanácselnök. — Ezzel szemben a tsz jóvoltából nagyközségi, sőt sok téren városi ellátást nyújtunk. Hamarosan hálózati ivóvizünk is lesz, a tsz már fúrja a kutat. Mi a tsz nélkül már elsorvadó község lennénk. Ezzel szemben inkábh beköltöznek, mint elmennek. Nézzünk szét például a Pelenka utcában. A község 60 forintért adja a telek négyszögölét, a tsz meg 60 000 forint egyszeri építési segélyt ad a fiataloknak, ha öt évet aláírnak a tsz-ben. Karasz László mutatja hol épül az új, évi egymillió broiler kibocsátású telep, ami újabb 30 szakmunkásnak, gondozónak, szerelőnek ad 1981-től munkát. Hárommillió broilerl Ezek termelik ki azt a sok-sok millió forintot — most 25 millió van az egyszámlájukon — meg fejlesztési, meg szociális alapot, amiből jócskán jut a falunak is. A tsz az az erő, amely idevarázsolt minden komfortot, benzin- kúttól a kulturált boltokon át az új tsz-klubig. A klubot még nem nyitották meg. Bezedek és Lippó közt félúton épült, szemben a terményszárító teleppel. Padlója siklósi vörös- és fehérmárvány. Délben vásznat húznak a székek kárpitjára és akkor üzemi étterem, 150 adagos ultramodern konyhával. Este szórakozóhely, vörösrézzel díszített bárpulttal, magas bárszékekkel. Aki sárosán jön ide munka után, az meleg vízzel lezuhanyozhat — csupa krómnikkel és csempe a sok zuhanyozó - és az öltözőben átöltözhet. Egy gombnyomásra kék, piros, zöld lámpák gyulladnak ki és megszólal a zene. Hétvégén a diszkóklub, szebb és elegánsabb, mint sok balatoni szállodáé.- Jövőre, mivel mentesítést kaptunk, emeletes székházat építünk, hogy legyen valami kiemelkedő ' is a faluban — mondja huncutul kacsintva Karasz László, de rögtön hozzáteszi - fent lesznek az irodák, a földszinten orvosi rendelők, felveszünk egy üzemi orvost pluszban. A régi házat lebontjuk. Egy részét, ezt a szebbet, ahol az irodám van, meghagynánk nyugdíjasklubnak, de ezt még nem beszéltem meg a vezetőséggel. Az viszont biztos, hogy az új székház avatóján a saját úttörő fúvószenekarunk játszik majd. Májusban, mikor a som- bereki „Kiváló tsz"-ünnepségen valaki cukkolt, hogy Laci már csak nektek nincs a környéken, Tanús PannoniusdoNemzetközileg is sokszor elismert szaktekintély, főiskolai zenepedagógus, karvezető és kóruskomponista. „Ős-pécsi”, akit semmiféle úgynevezett nagyobb lehetőség elszívó hatása nem tudott kimozdítani, aki mindig úgy érezte: itt a helye, ebben a városban, itt számítanak rá sokan. Itt, vidéken is lehet jót s jól... És nagyot, értékeset alkotni, kimunkálva egy-egy szép mozaiklapot a magyar kultúra sokszínű és hatalmas pannóján, amit oly sokT szór megcsodált az értékekre fogékony művelt világ. És nagyon bizakodom abban is, hogy e közel negyedszázados munkásság egy-egy szép, sikeres pillanatában az ő kórusainak muzsikája nyomán nem kevesen vannak, akik sietve térképet ragadtak, hogy megkeressék „valahol, ott Keleten", merTillai Aurél re is van a sohase hallott városnév: Pécs, Hungary. Pedig ezek a pillanatok, a közhellyel szólván „nem köny- nyű percek..." Néhány éve Tamperében alkalmam volt egészen közelről értékelni a torokszorító izgalmat, a fesztiváli nagy tét pszichikai terhelésének pillanatait, a karnagy sápadt arcát — beéneklés után, fellépés előtt. Ez a szereplés nagydíjat hozott a pécsi Mecsek Kórusnak és Tillai Aurélnak, aki, mint ez a zenekedvelő közönség számára köztudott, két másik együttesnek, a Pécsi Tanárképző Főiskola Vegyeskarának és a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának is a karnagya. A három közül kettő amatőr együttes, egy főiskolai diákkórusnak számít. Mindenképp olyan emberek énekelnek ott, akik hetente, a napi munka után két-három vagy sok estéjüket áldozzák fel az együttes cél és eredmények ügyében, a maguk és a hallgatóság örömére. Ezt a kollektivitást — hosszú távon — csakis a karnagy személyisége képes megvalósítani. S Tillai másfél, két, illetve két és fél évtizede irányítja ezeket az együtteseket. Nem tudom, sorrendben hányadik volt az a finnországi nagydíj, hiszen még egyszer ennyi hely is kevés volna a 30 külföldi hangvérsenykörút és a csaknem ennyi értékes díj, nagylemez, minősítő fokozat és más elismerés fölsorolására. Egy biztos: Tillai Aurél nem egy elit kórussal, hanem hárommal érte el mindezt, negyed század alatt. Talán — jellegénél és lehetőségeinél fogva —r a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusánál arányaiban több „trófea” került a fenntartó intézmény vitrinéibe. Hiszen csak az idei évben megjárták Belgiumot, Ausztriát: Knokke-Heistből első díjat hoztak, s alig néhány hete múlt, hogy karnagyuk á Magyar Rádiónál átvehette a BBC (London) ez évi vándorserlegét, amely az egész világon az egyik legrangosabb kórusdíj. Természetesen a díjakat, elismeréseket ő is nagy örömmel fogadja. Hiszen ezek nemcsak egy korábbi időszak értékeit és munkásságát fémjelzik, de a mindig újabbakra is ösztönöznek. Ettől is nem érzi a fáradtságot, a megpihenés vágyát az, aki egész életét a művészi nem válaszoltam. Nyáron megvettük a hangszereket. 200 000 forintba került o sok trombita meg miegyéb. Szeptember óta jár át Majsról Mausz Antal zenetanár. A zenekar 35 tagú, harmadikostól nyolcadikosig fújják a gyerekek, még csak két hónapja, de már egészen jól megy nekik. Talán zárszámadásra már ők játsszák a himnuszt. — Rné — igényesség kisugárzására szentelte: katedrán, pódiumon, próbateremben — mindenütt. Derűsen, céltudatosan és mindig bizakodva Most is, amikor tanítványai, kórusai és a megye több más együttese 50. születésnapja küszöbén szerzői esttel köszöntik rövidesen. W. E. Harminc éve elmúlt már, hogy Sellyén pedagógus Varga Sándor. Maga is ormánsági, zalátai születésű, és az eltelt évtizedekben szülőföldjéért fáradozott, akár iskolaügyről, akár közművelődésről vagy társadalmi, politikai területről volt is szó. Egy év híján húsz esztendeje áll az igazgatói poszton, és ebben a tanévben adja át a stafétabotot utódjának — jövőre nyugdíjba készül. Sok minden történt az eltelt évtizedek alatt a magyar iskolaügyben, így Varga Sándor pályáján is. 1950-ben, amikor tanítókból toborzódott a felsőtagozatos szaktanítók testületé, elhívták megyei tanulmányi felügyelőnek. Sokfelé megfordult szűkebb területén ez idő alatt, Varga Sándor vonattal, kerékpáron, rissz-rossz utakon. Megunván a .sok utazgatást, Sellyére kérte magát, hiszen itt tanított a felesége, és akkoriban született két leánya is. Vargáék megállapodtak a sellyei iskolánál. Kétszáz volt a tanulók létszáma, amikor Varga Sándor 1961-ben igazgató lett. Nem volt napközi, nem volt bejárás és nem voltak párhuzamos osztályok sem. Ma 600 tanulója van az iskolának, tizenkét ormánsági tagiskola szűnt meg az eltelt idő alatt a környéken, s ezek egy részéből is idejárnak a gyerekek. Három kisegítő osztály, kilenc napközis csoport működik az iskolában összesen 300 fővel. A valamikori Draskovich-is- tállóból bomlott ki az iskola épülete, és a többszörös hozzáépítéssel elérték, hogy Sellyén nincs délutános tanítás. Ez az időszak a napközis munkáé, és mindenkit el tud látni a napközi konyhája. Már a jövőre vonatkozó terv, hogy a szomszédos mezőgazdasági szakmunkásképzővel közösen egy tornatermet is felépítsenek a sellyei gyerekek részére. A rövid életű sellyei gimnázium megszervezése, 'beindítása, fel- fejlesztése is Varga ' Sándor feladata volt egyébként a hat- vancs évek elején. Igen „sűrű" korszak volt ez, ugyanis ekkor végezte az igazgató a pedagógiai szakot és az esti egyetemet. Megvoltak naég a tagiskolák, és ekkor szervezték a gimnáziumi diákotthont is. A tegnap egyik eredménye pedig a nemzetiségi nyelvoktatás megindítása két tanulócsoport, a horvát származású gyerekek részére. Ugyanakkor a pedagóguspályától, mint Varga Sándor is vallja, elválaszthatatlan a közéleti tevékenység, különösen falun. A sellyei iskola igazgatója is részt vett a tanácstagi munkában, tagja a községi pártbizottságnak, vezeti az agi- tációs-propaganda munkát, és minden külön funkció nélkül is jó együttműködést sikerült kialakítaniuk a helyi népfrontszervezettel. A következő szeptemberben Varga Sándort már nem hívja órára a megszólaló iskolai csengő, ő azonban nem szeretne elszakadni a pedagógiai munkától. Ügy érzi, tapasztalatait, melyek ugyancsak felgyűltek az eltelt 42 szolgálati év alatt, hasznosítani tudja nyugdíjas évei alatt is. G. O. 6
