Dunántúli Napló, 1980. októbar (37. évfolyam, 270-300. szám)
1980-10-13 / 282. szám
30 év H arminc éve, 1950. október 22-én került sor az első tanácsválasztásokra hazánkban a felszabadulás után. Miért most emlékezünk erre az évfordulóra? Ma tartja ülését Baranya megye Tanácsa, melynek keretében szó esik majd erről az évfordulóról is. A három évtized alkalmat nyújt arra, hogy a tanácsok tevékenységének, politikai jelentőségének tapasztalatait áttekintsék. Anélkül, hogy a történelmi múlt részletesebb felidézését tennénk, utalni kell arra, hogy tanácsrendszerünk kialakulásának vannak hazai hagyományai, a Magyar Tanácsköztársaság idején már eredményesen működtek. Harminc esztendeje a tanácsok újbóli létrejötte jelentős átalakulást eredményezett államrendszerünk fejlődésében. Megalakulásukat annak a szükségszerűségnek a felismerése szülte, hogy a szocialista társadalom építése nem nélkülözheti a lakosság széles körű részvételét az.állami ügyek intézésében, olyan helyi államhatalomra volt szükség, mely biztosította a szocialista demokratizmus kibontakoztatását. Ezen az alapon szerveződtek meg három évtizede a tanácsok, tagjaik sorában mindig ott voltak a közéleti tisztséget vállaló legkiválóbb állampolgárok, fejlődött, erősödött a tanácsi apparátus, kinevelődtek a tisztségviselők, akik az elmúlt időszakban tiszteletre méltó munkát végeztek. B izonyára az évforduló alkalmából megyeileg, helyileg, de országosan is sok szó lesz majd a történelmi múlt tapasztalatainak mérlegelése mellett a jelen, a jövő fel- adatairóf. Hiszen az évfordulókról éppen ezért érdemes és kell megemlékezni. Az MSZMP XII. kongresszusán elhangzott, hogy e munkának minden szinten meg kell kapnia a társadalmi megbecsülést és támogatást Ugyanakkor megfogalmazódott az is, hogy a lakosság szolgálatában új módszerekkel tovább kell fejleszteni a tanácsok igazgatási tevékenységét, az emberek ügyeivel való foglalkozás színvonalát. Szocialista államunk jellenle- gi feladatairól szólva az ország- gyűlés legutóbbi vitájában Kádár János elvtárs arra hívta fel a figyelmet, hogy növelni kell szervező funkcióját a gazdasági és kulturális építés legfontosabb területein. Ehhez kapcsolódik az, hogy a jövőben a tanácsok sokat tehetnek a szocialista nemzeti egység erősítése, a közéleti demokratizmus továbbfejlesztése érdekében. Ezzel elősegíthetik, hogy tovább erősödjék irányukban a lakosság bizalma, megbecsülése. A három évtizedes múlt után, a közelmúltban újjáválasztott tanácsokban megvan minden feltétel és lehetőség arra, hogy a társadalmi követelményeknek eredményesen megfeleljenek. Mitzki Ervin SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Marica grófnő (este 7 órakor) Szendrő-bérlet. MOZI Petőfi: Kojak Budapesten (3, 5) Hálókocsi (7. 9) Kossuth: Picasso kalandjai (hn10, 12, f5) Keresztül a nagy vízválasztón (f3) Diktátor az antillákról (hn7) Tanárképző Főiskola: Habfürdő (5) Kabaré (f8) Ifjúsági Ház: Ezek a fiatalok (4) Rákóczi: Mackenna aranya (5. 7) Fekete Gyémánt: Evezz egyedül! (6) Jószerencsét: Bosszúvágy (4, 6) Vasas, Május 1.: Korkedvezmény (fó) Mohács: A mentolos ital (6) B. B. filmklub (8) Komló, Zrínyi: Fekete farkasok üvöltése (4) Érzéstelenítés nélkül (6, n9) Komló, Május 1.: Négy bandita, tíz áldozat (f5, f7) Szigetvár: Majd holnap (6, 8) Siklós: Kitörés (5) Az autóstoppos (7) Harkány: Az áldozat (1) Boly: Rocco és fivérei (7) Pécsvárad: A Romeyke ügy (7) Sásd: Joseph Andrews (7) Sellye: Goodbye és ámen (7) Szentlőrinc: Negyedik fázis (7) Villány: Apokalipszis most (f8) n nettói Orvosmeteorológiai előrejelzés Hidegfrontok követik egymást Gyakori hangulatváltozás Rétegesen öltözködjünk Előrejelzés az ország területére 1980. október 14-től október 19-ig. A héten túlnyomóan felhős lesz az idő, több alkalommal kell számítani esőre. A felhőzet csak időnként szakadozik föl. Kevesebb felhőre a jövő hét végén számíthatunk. A hőmérséklet csúcsértéke a napsütésben gazdagabb napokon 12, 16, egyébként azonban csupán 9, 14 fok között várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5, 10 fok között alakul, egy-egy derült éjszakán azonban erősebben is lehűl a levegő. Nem szűnik meg, tovább tart a változékonyság időjárásunkban. A most következő hét változékonysága azonban biológiai, élettani szempontból már erőteljesebb hatású, mint az eddigiekben volt. Ismét csak azt tudjuk mondani (mint eddig már sokszor), hogy az időjárásváltozás látható jelei, és az azok által kiváltott hatások nem egyenértékűek, ele most már éppen fordítva lesz, mint eddig volt. Most az érezhető, észlelhető változások a kisebbek, viszont az általuk kifejtett hatások erőteljesebbek. Az időjárás jellege továbbra is hűvös, időnként csapadékos, de azok a légköri folyamatok, amelyek ezt okozzák, most már jelentősebben hatnak szervezetünkre. Az időközönként érkező enyhébb, szárazabb léghullámokat rendre nedves, hideg légtömegek követik. A különböző léghullámok közti hőmérsékletbeli különbség most már jelentős, az időjárásváltozások nagymértékű és ellentétes légnyomás-ingadozással járnak, s az erős szél hűtő hatása is jelentős. Fel kell készülnünk tehát több, gyorsan mozgó hidegfront áthaladására, ezért tehát gyakori hangulatváltozásra, általában tompa, nyugodt állapotra, amikor is lassan reagálunk a minket ért környezeti ingerekre. A lassú reakció balesetek kialakulásához vezethet, ezért ajánlatos — természete- .sen az ülőmunkát végzőknek — időnként mozgással felfrissíteniük magukat, több teát, kávét inni, és tápanyagdús ételeket fogyasztani. A réteges öltözködés pedig továbbra is a megfázások egyik legjobb ellenszere. Bártfai Erzsébet Nem kell pótmama? Közismert dolog a pótmamaszolgálat. Kíváncsi voltam, hogy ez a sok ember alkalmankénti problémáját megoldó szolgáltatás hogyan működik Pécsett. S ekkor ért a meglepetés: nálunk Baranyában nincs ilyen. Miért nincs pótmamaszolgálat? Először még kicsit bosz- szús is voltam, hogy lehet, hogy ezt nem szervezték meg? Biztosan sokan örülnének a pótmamának, akár akkor, ha a gyerek megbetegszik, akár olyan esetben, ha színházba szeretnének menni a szülők. Aztán kiderült, felesleges volt a bosszúság. Nem hanyagság vagy nemtörődömség miatt hiányzik a városban a szolgáltatás: csodák csodája, nem kellett úgyszólván senkinek. A városi vezető védőnő, dr. Czirfusz Jánosné mondta el, hogy valóban nincs ilyen szolgáltatás, annak ellenére, hogy hét évvel ezelőtt próbálkoztak megszervezni a pótmamahálózatot. Pótmamának elég sokan jelentkeztek, főként nyugdíjasok. Ám igénylő nemigen akadt, mindössze tíz család jelezte, hogy esetenként szívesen venné a segítséget. Pedig alapos fölmérő munkát végeztek: a védőnők látogatták végig a kisgyerekes családokat, hogy összeírják az igényeket. Nem sok írnivalójuk akadt. Azokat pedig, akik pótmamának jelentkeztek, alapos orvosi vizsgálatnak vetették alá, hogy megfelelnek-e az egészségügyi követelményeknek, mert természetesen csak ebben az esetben vállalhatták el ezt a munkát. Sőt, a városi védőnő a tanárképző kollégiumában is szeretett volna toborozni pótmamajelöltekef — de nem volt kinek. Kiderült a családok ismerősök, rokonok segítségével oldják meg, ha esti vagy délutáni programjuk van. Meg talán a gyes bevezetése is hozzájárult ahhoz, hogy nem igényelte a lakosság a szervezett szolgálatot, hiszen majd minden házban akad olyan gyesen lévő nő, akit baráti alapon meg lehet kérni a gyerek felügyeletére. Végül is a valamikori fölmérés mindössze annyi eredményt hozott, hogy egy pótmama talált munkát, de ő végérvényesen ott is maradta családnál. Persze mindez hét évvel ezelőtt volt. Vajon azóta sem nőttek az igények? Úgy tűnik, nem. Átlapozva számtalan apróhirdetést, mindössze egyetlen olyanra bukkantam, amelyben pótmamát keresnek. Minden jel arra mutat, hogy akinek ez a gondja, valahogy meg tudja oldani, ha máshogy nem, hirdetés útján. Pedig, ha mégis kiderülne, hogy most már igényelnék a szolgáltatást, a városi vezető védőnő örömmel szervezné még egyszer, s attól nem kell tartani, hogy nem lesz jelentkező: sokan vállalnák szívesen a délutáni és esti órákra a pótmama szerepét. D. Cs. A gördeszkás „teljes hadifelszerelésben1 — Eltűntek a seregélyek? Pécsett, a Mecsek-béli szőlős- és gyümölcsöskertek gazdái évtizedek óta nem tapasztalták, hogy épp az őszi terményérés idején eltűnjenek a seregélyek. A kertek legfalánkabb dézs- málói korán vándorútra kéltek, míg északi vándortársaik sokat késnek. Néhány ornitológus feltételezi, hogy az újfajta permetező- és vegyszerek hatására több madár elpusztult. Mindenesetre a pécsi kertekben idén először nem okoztak jelentősebb kárt. — Rovarbörze és rovarkiállítás is lesz az október 17— 19-én Budapesten, a Természettudományi Múzeumban megtartandó III, magyar rovarászod napokon. A 14 előadó között egy baranyai is szerepel: október 18-án Fazekas Imre, komlói lepkekutató tart előadást „A Mátra hegység Zy- gaenidae faunája” címmel.-05-07 Figyelmetlen vezetőkről és gyalogosokról, sorozatos ütközésekről kaptunk híreket a megyei ügyeléttől. Szombat este a Kölkedi Csömör József ütötte el motorkerékpárjával a mohács—kölkedi úton a kerékpárját tartó B. József tanulót. A gyermek könnyebben megúszta a balesetet, de a figyelmetlen vezető és utasa Endresz József súlyos, sérülést szenvedett. * Vasárnap hajnalban Kiss János, 41 éves bölcskei lakos a piros jelzésnél szaladt át az úttesten Pécsett, a Rákóczi és a Rózsa Ferenc utca kereszteződésében, és egy személy- gépkocsi elütötte. A szerencsés gyalogos csak könnyebb sérüléseket szenvedett. * Sorozatos ütközés történt tegnap szintén Pécsett, a Rákóczi és a Rózsa Ferenc út kereszteződésében. Nem tartotta be a követési távolságot Ri- zsányi Zoltán 17 éves erzsébeti lakos és személygépkocsijával a szederkényi Hajdú Tibor kocsijába ütközött, aki további két autót tolt meg. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. Félt a falu szájától Megölte csecsemőjét * Nem tartotta be a követési távolságot Mánfai János sem tegnap Pécsett, a Megyeri úton. Az 58 éves boksái gépkocsitulajdonos autójával nekiütközött a pécsi Fazekas Tibor vezette személygépkocsinak, s nekilökte a Stróbl János vezette autóbusznak. Személyi sérülés itt sem történt, de az anyagi kár számottevő. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 1 552 Trabant Limousine (Győr) 1 248 Trabant Limousine (Debrecen) 400 Trabant Limousine Speciál (Budapest) 3 055 Trabant Limousine Speciál (Debrecen) 949 Trabant Limousine Speciál (Győr) 2 747 Trabant Limousine Hycomat 10 052 Trabant Combi (Budapest) 505 Trabant Combi (Győr) 737 Wartburg Limousine (Budapest) 1 888 Wartburg Limousine (Győr) 2 052 Wartburg de Luxe (Budapest) 1 789 Wartburg de Luxe (Győr) 1 859 Wartburg de Luxe tolótetős 7 137 Wartburg Limousine tolótetős 199 Wartburg Tourist (Budapest) 855 Wartburg Tourist (Győr) 761 Skoda 105 S (Budapest) 756 Skoda 105 S (Győr) 927 Skoda 105 S (Debrecen) 927 Skoda 120 L (Budapest) 641 Skoda 120 L (Debrecen) 399 Skoda 120 L (Győr) 625 Polski FIAT 1500 1 092 Polski FIAT 126 (Budapest) 3 367 Polski FIAT 126 (Debrecen) 1 042 Zaporozsec 30 570 Lada 1200 (Budapest) 8 196 Lada 1200 (Debrecen) 6 669 Lada Combi (Budapest) 1 638 Lada Combi (Debrecen) 573 Lada 1300 (Budapest) 5 517 Lada 1300 (Debrecen) 4 312 Lada 1500 (Budapest) 4 789 Lada 1500 (Debrecen) 4 376 Lada 1500 (Győr) 970 Lada 1600 (Budapest) 1 940 Lada 1600 (Debrecen) 1 015 Dácia (Budapest) 3 124 Dácia (Debrecen) 1 228 Moszkvics 2140 9 946 — Kurdi közművelődési napok Dombóvárott. Figyelemre méltó kezdeményezésként kurdi közművelődési napok kezdődtek a dombóvári művelődési központban. Az október 11-től 18-ig tartó, a Tolna megyei községnek főleg kulturális és népművészeti életébe bepillantást nyújtó rendezvény- sorozat keretében vasárnap a dombóvári és kurdi gyermek- csoportok közös foglalkozást tartottak, gyermekjátékokat és táncokat gyakorolva és tanítva. Vasárnap rendezték meg a kurdi tűzoltóegyesület bemutatóját is. — Korszerű homlokzati festékek. A Budalakk Festék- és Műgyantagyár Pécsett is szeretné bevezetni korszerű homlokzati festékeit, ezért október 16-án, délelőtt 10 órakor a Baj- csy-Zsilinszky utcai gyermek- könyvtárban szakmai ankétot rendez. Az ankétot követően a I dézet az igazságügyi ideg- és elmeszakértők szakvéleményéből: „Nevezett elmebetegségben, gyengeelméjűségben nem szenved, tudatzavara, szellemi leépülése nincs. Rendkívül nehéz helyzete — amit önerejéből megoldani képtelen volt, s amihez sem a rokonságtól, sem érte tenni tudó hatósági szervektől támogatást nem kapott — olyan pszichológiai feszültséget teremtett benne, amely tettét motiválhatta." „Nevezett”, azaz Medgyes Julianna 41 éves magyarszéki nő 1969 óta élt együtt egyik volt munkatársával. Ugyan örök hűséget az anyakönyvvezető előtt nem esküdtek egymásnak, az életközösségből mégis gyermekeik születtek. 1972-ig csendesen éldegéltek egymás mellett, akkortól azonban a férfi egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére, és ilyenkor jaj volt a családnak. Kaszapengével, késsel, fejszével rémisztgette élettársát, felpofozta, a hajuknál fogva ráncigálta a gyerekeket, éjjel kizavarta őket a lakásból. Amilyen goromba tudott lenni az apa ittasan, annyira megjuhászodott józan állapotában, folyvást azt ígérte, hogy ez az utolsó eset, megjavul. Ezt any- nyira készpénznek vette Medgyes Julianna, hogy újabb apróságokat hozott a világra, összesen immáron négyet 1979 végén a nő ismét teherbe esett. Erről viszont csak akkor szerzett tudomást, amikor már a méhmagzata megmozdult. Terhességét mindenki előtt titkolta, főleg az élet- társától tartott, aki kijelentette: nem akar több gyermeket. 1980. július 8- án Medgyes Julianna kiment a magyarszéki templom közelében jévő kertjükbe kapálni. Itt, a szomszédos kukoricásban este 6—7 óra között egészséges lánygyermeknek adott életet. Amikor megfogta a csecsemőt, állítása szerint az kicsúszott a kezéből és fejjel a földre esett. Ezután a kicsit egy trikóba csavarta, a közeli kiserdőbe vitte, és ott egy bokor tövében hagyta. Két nap múlva leltek rá a holttestre, miután a szomszédasszonyok jelentették a körzeti védőnőnek, hogy a nő szülhetett vagy tiltott abortuszt végezhetett magán, mert látták: a lába tiszta vér volt. „Féltem a falu szájától, de meg akartam tartani a kicsit" — vallotta Medgyes Julianna a kihallgatáskor. „Készültem a születésére, augusztusra vártam. Már félre is tettem a kising eket, a rékliket, a pelenkákat. Ahogy világra jött, láttáit), hogy lány, mondtam is: milyen szép, kis dundi. Nem tudom, hogy kerültem az erdőbe vele, ahol később megtalálták. Arra még emlékszem: ijedtemben ott letettem. Talán, ha hallottam volna, hogy felsír, akkor visszamentem volna érte." Az igazságügyi orvosszakértők szerint az újszülött halálát koponyatörés, valamint a magárahagyottság következtében kialakult lehűlés okozta. Kizárt, hogy a kétoldali koponyatörést leejtés okozhatta, az inkább földhöz csapás vagy ütés következménye. A csecsemő a születése után két órával még élt. Az évekkel ezelőtt már közveszélyes munkakerülésért, üzletszerű ké- jelgésért, lopásért felelősségre vont (hatszor volt büntetve) Medgyes Julianna emberölési ügyében november közepére várható ítélet. Horváth L Kigyulladt egy melléképület Tenget icen, a Rákóczi út 76-ban. Leégett a családi házhoz épített sertés- és baromfiól, egyben a takarmány- tároló teteje. A tűz átterjedt az istállóra, de továbbhúzódását megakadályozták a községi önkéntes és a szekszárdi állami tűzoltók. Az állatokat idejében kimentették, de igy is jelentős, negyvenezer forintnyi kár keletkezett. gyár demonstrátora a gyakorlatban is bemutatja a homlokzatfesték alkalmazását, az új pécsi vásárcsarnokban. A BA- RANYAKER Szalai András úti háztartási-vegyi boltja egyébként a jövőben mint a Budalakk mintaboltja működik. n MINŐSÉGI CIPŐGYÁR Szigetvári Gyáregysége olajtüzelésű kazánokhoz kazánfűtőt felvesz JELENTKEZÉS: a gyáregység munkaügyi csoportján