Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)

1980-09-07 / 246. szám

TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS Általános elképedést vál­tott ki a szakmában, amikor Tálas Tas, a neves szobrász- művész lángossütödét nyitott a Balatonnál, és megfogad­ta, hogy soha többet nem vesz mintázófát a kezébe. — Meguntam — nyilatkozta a lángost majszoló újság­íróknak, miközben ő maga is egy lángossal a kezében, sza­kácssüveggel a fején állt a fényképezőgépek elé. - Néz­zék, uraim, elmúltam negy­venéves, ilyenkor már éppen ideje valami komolyabb fog­lalkozást keresni. A művé­szet? Ugyan! Játék, semmi egyéb! De ami a legkelle­metlenebb, olyan játék, ahol állandóan lökdösik, tángál­ják, akasztják az embert. Ott mindenki nyerni akar, és en­nek érdekében sokan a csa­lástól sem riadnak vissza! Hát én ebből többet nem kérek! Abbahagyom az egé­szet, és ezentúl csak a lán­gossal törődöm. Nyugodtan fekszem és nyugodtan kelek, nem kell vajúdnom különbö­ző megrendeléseken, nem kell szednem marékszám a nyugtátokat, és nem lesznek irigyeim. Csak élni akarok, uraim, mint annyian mások, és amikor eljön az ideje, meghalok ... Mint egy tisz­tességben és zsírszagban pá- colódott lángossütő. Ennyi és nem több, amit mondani akartam. Kérnek még egy lángost? A barátai is hiába akarták 'Tálast jobb belátásra bírni, hangoztatva, hogy milyen nagy veszteséget okoz- ezzel a magyar képzőművészetnek, nem hallgatott rájuk. — Döntöttem — hajtogatta makccsul —, ne is próbálja­tok lebeszélni. Ti tudjátok a legjobban, hányán áTkalód- tak ellenem, a lelkem csupa seb a temérdek fúrástól, hát most tessék, félreállok, csi­nálják nélkülem. Végre kívül­ről nézhetem az egész cir­kuszt, és azért sem fogok szívinfarktusban elpatkolni, legfeljebb érelmeszesedésben, mert ezeknek a pompás lán- gosoknak magam sem tudok ellenállni. Ugye, milyen om­lósak, porhanyósak? Egyetek, tőletek igazán nem sajná­lom ! A lángos igazán, minden kívánalomnak megfelelt, és az üzlet is kezdett egészen jól beindulni. Tálas Tason kívül a felesége és még egy asz- szony alkották a személyze­tet'. Egész nap percegett a zsír, sült a rengeteg lángos, és esténként Tálásék holtfá- radtan zuhantak ágyba, hogy másnap újra beindítsák az „etetőgépet". Már törzsvevők is akad­tak. Ilyennek számított pél­dául egy jól táplált, nagy, kerek arcú, szőke svéd, aki naponta többször is ellátoga­tott a sütödébe. Ez a férfi arról is nevezetes volt, hogy furcsa módon kezdett a lón- gosevéshez. Először mindig a szeme elé emelte, akár egy nagy monoklit, amelyen ke­resztül szeretne nézni, meg­forgatta párszor, és miután kigusztálta magának a leg­jobb helyet rajta, csak akkor és oda harapott. Egy ilyen alkalommal, amikor a nagy, kerek fejet éppert eltakarta a nagy, kerek lángos, Tálas Tas bosszankodva szólt oda a feleségének: — Szörnyű ez a pasas, de még szörnyűbb ez az unifor­mizált forma ezekben a lán- gosokban. Mind olyan sablo­noson kerek, olyan semmit- mondóan formátlan...! Csak nézd ezt a telihold képűt és előtte a sárga tésztatányér, csapnivaló az összhatás! — Miért? — Nem tudom, de vala­hogy ez így túl közönséges. Tucat, jellegtelen! Sürgősen ki kell találni valami új for­mát, már csak azért is, mert a konkurenciára sem árt gondolni. — Ugyan, ne beszélj mar­haságokat! Nem mindegy, mit esznek meg? — Nem, egyáltalán nem mindegy! Adni kell az eszté­tikumra is. Várj csak, majd valamit kitalálok. És másnap már kész terv­vel ment a sütödébe. Olyan lángost formált tésztából, akár egy kesztyű. — Ez azért is érdekes - magyarázta a meglepett asz- szonyoknak —, mert alkotó játékra ingerli még a felnőt­teket is. Ha leharapják a kesztyű egyik ujját, torzójá­ban is új alakzatot vesz fel. Mindig más lesz az összha­tás, változik a forma, ahogy komótosan eszegetik. — Igen, ez csakugyan ér­dekes, de . .. — De lehetne még érdeke­sebb is — nézett a feleségére a szobrász. - Ugye, erre akartál figyelmeztetni? És tö­kéletesen igazad van! Ez csak minimális továbblépés a ke­rek formától, és valóban; az ember ne legyen igénytelen még egy lángossal szemben sem. Ma mindenesetre meg­csináljuk ezt a szériát, de holnapra valami újabbat gon­dolok ki. Az emberek érdeklődve mustrálgatták a kesztyű- alakú lángosokat, még job­ban megnőtt a forgalom, an­nak ellenére, hogy Tálas drá­gábban árusította őket. — Aki olcsóbbat akar, az vegyen kereket — oktatott ki egy méltatlankodó vevőt, és fejével a szomszédos lángos- sütöde felé intett. —A ma­gam részéről beérem igé- nyessebbekkel, akiknek nem mindegy, mit sóznak, és tün­tetnek el a gyomrukban. Höl­gyeim és uraim, nálam erő­sen dominál az esztétikum is! A következő napokban meglepő formákat eszelt ki. Izgalmas, absztrakt kompozí­ciók születtek a tésztából, fur­csán meghökkentő alakzatok. A vevők csodálkozásánál csak az áruk volt nagyobb, így érthető, ha egyre keve­sebben vásároltak az érdekes lángosokból, inkább csak né­zegették őket, aztán átpártol­tak a szomszédos lángos- sütőhöz, hagyományosan ke­rek lángost enni, hagyomá­nyos áron. — Az emberek nehezen szokják meg az újat — mond­ta a feleségének elgondol­kozva Tálas Tas. — Az viszont természetes, hogy ezeket a lángosokat nem árulhatják bagóért. A beléfektetett ener­gia, az ötlet, a gondolat. . . És tudod mi jár örökösen az eszemben? Hogy lehetne né­hányat kisplasztikaszerűen is megcsinálni! Aktokat, népi motívumokat belekarcolva . . . Gondoljunk a külföldiekre! Hadd dicsekedjenek el ott­hon a magyar lángosokkal! Ez igen! Lángosplasztika a Balaton partján! Meglátod, majd újra fellendül a forga­lom! . • Még aznap nekiállt, hogy elkészítse az első lángos- plasztikát. Rengeteg vázlatot, skiccet összegyűrt, amíg vé­gül az egyiknél megállapo­dott. És egy hét múlva dúgig volt különböző lángoskompo- zíciókkal meg bámészkodók­kal a sütöde. Csak éppen vevő nem akadt egy sem. Néze­lődtek, mint egy kiállításon, nevetgélve vitatták a borsos árakat, aztán az ínycsiklandó élménytől kiéhezetten átbal­lagtak' a szomszédos sütödé­be kerek lángosért. — Érthetetlen — csóválta a fejét Tálas Tas —, hát most mondd meg, sok az a két­száz forint ezért a matyódí­szítésűért? Vagy a kecske- körmös stilizációért az a há­romszáz? Vagy a szőlőfürtös aktért az az öt? Bagatell árak! Csak a színűk ne lenne ilyen egyformán sárga! És ez a zsírszag, ez már egyszerűen elviselhetetlen!- Mit akarsz? Milyen le­gyen egy lángos? Megsózzák, megeszik és kész!- Ezeket? ■— A szobrász felháborodva bámult az asz- szonyra. — Mi az, hogy meg­eszik? Csak azért vajúdtam velük, hogy azután megsóz­zák, megegyék és meg­emésszék?! ... Hát már arra sem méltó egy Tálas-kompo­zíció, még ha történetesen tésztából is készült, hogy feltegyék otthon a falra? Mondjuk stílszerűen, a kony­hában, esetleg két cserép­tányér vagy fakanál közé?- De az istenért, ne be­szélj őrültségeket! Ne té­veszd össze a lángossütödét egy kiállítással!- Kiállítással? Látod, ez nem is rossz, nem ártana néhány barbárnak megmu­tatni a szakmában, hogy én még- egy lángosból is . . . De nem, mégsem, amilyen irigy disznók, még megzabálják vagy összeharapdálják nekem az egészet! — Na és? - nézett rá évőd- ve az asszony. - Mi történik akkor, ha megeszik? A lán- gosnak, végül is ez a sorsa. De te megcsinálhatod újra időálló anyagból . . . mond­juk bronzból . . . Nem gon­dolod? Tálas Tas a feleségére né­zett, aztán elnevette magát. — No, igen — mondta —, hát persze, hogy megcsiná­lom! Hiszen ismersz, milyen konok vagyok, ha én egyszer valamit a fejembe veszek. . .! Pedig tudod, hogy ez a lán- gossütöde nem is lett volna bolondság? Csak hát... negyvenen túl nagyon nehéz megszokni a zsírszagot. Fe­nemód' nehéz! Hidd el, csu­pán ez mindennek az oka. — Csak ez?... Tálas Tas nem felelt, a te­kintete nagyon messze, vala­hol a műterem tájékán ka­landozott, aztán sóhajtva le­emelte egyik frissen készült, méregdrága lángosplasztiká- ját, megsózta jól, és lassan, komótosan befalta az utolsó zsírcseppig. 1980. SZEPTEMBER 7. KULTÚRA - MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. HERCEG ÁRPÁD 11 Öleljen hát a bánat Jaj! Jeszenyin, — a szerelem a szerelem madarak vére! Úgy hulltunk el mindahányon, mint aki még soha nem volt sirályröptető kedvébe1. Jaj! Jeszenyin, — szárnyaltunk mi, vagy csak a lelkünk? Amikor legjobban zuhogott a múlt s égre kellett volna kelni — az utolsó tanú is eltűnt. Virágok húzták a harangokat, nyírfácska hajtott térdet... Koldus és pópa imádkozának: „Öleljen, öleljen hát a bánat, de egyetlen ének ne zengjen teérted I" ESZÉKI FRIGYES Szintézis jöttünk magányosan, kuszáit utak bozótjaiból a véletlen szükségszerűségével hogy összefussanak lépteink a szükségszerű véletlenben hiszen eleve egy úton jártunk ahogy a vércseppek is keringenek az élő test útvesztőiben súlyos vagy mint a föld mi holtakat takar örök vagy mint az anyag a múló lét felett lényeg vagy mint a mozgás a nyugalom látszata mögött s vad ellentétek harcaként kristály-szintézisem te vagy Tágon István rajzai

Next

/
Oldalképek
Tartalom