Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)
1980-09-07 / 246. szám
2 Dunántúli napló 1980. szeptember 7., vasárnap Megkezdődtek a Zrínyi-emlék- ünnepségek Szigetváron Szigetváron megkezdődtek a hagyományos Zrínyi-emlékün- nepségek. A történelmi múltú város lakossága az 1566-os hősi várvédelemre, Zrínyi Miklós és katonáinak halálára emlékezik ezekben a napokban. Szombaton megkoszorúzták Szigetvár egykori kapitányának, a horvát származású Horváth Márknak a szobrát. A magyar és a horvát nép török elleni közös küzdelmének emlékére horvát előadóművészek hősi énekeket adtak elő délszláv népi hangszerek — guzli- ca és buqarina — kíséretével. A város főterén álló híres oroszlános szobornál, amely a várvédők hősiességét szimbolizálja, ugyancsak koszorúzási ünnepséget tartottak. A várban levő Szulejmán szultán dzsámiban emlékülést tartott a Szigetvári Várbaráti Kör, amely 1959 óta működik, és ma már több mint nyolcszáz tagot számlál. Molnár Imre elnök emlékezett meg az évfordulóról, majd beszámolt az egyesület munkájáról. Nagy értékű gyűjteményt hoztak létre, saját kiadásukban nyolc dokumentumkötetet jelentettek meg, és megnyitották az ország első múzeumiskoláját. A Zrínyi-emlékünnepség alkalmából találkoztak egymással a két legrégibb és legnagyobb várbaráti kör — az egri és a szigetvári - képviselői, s megvetették az alaoiát a két testvéregyesület közötti együttműködésnek. fiz indiai parlamenti küldöttség Bábolnán A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó indiai parlamenti küldöttség, amelyet Bal Ram Bakhar, az alsóház elnöke vezet, szombaton Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének és Árun Kanti Dósnak, az indiai köztársaság budapesti nagykövetének a társaságában a Bábolnai Mező- gazdasági Kombinátba látogatott. A vendégeket dr. Ba- pócsi László vezérigazgatóhelyettes fogadta és tájékoztatta a legnagyobb termelési értéket előállító magyar mező- gazdasági üzem munkájáról. A küldöttség nemcsak a tiszteletére rendezett lovasbemutatón, hanem a ménesudvarban és a csikótelepen is megismerkedett a csaknem 200 éves gazdaság világhírét megalapozó lótenyésztéssel. A vendégek sokat időztek a baromfitelepeken, a tenyésztojás-válogató üzemben. Nagy érdeklődéssel tájékozódtak arról, hogy a kombinát hatalmas tenyészetéből három földrész 30 országába szállít és tetra márkájú hibridjeivel a világ öt első cége közé került. Kisült a finom sütemény Bányásznapi ünnepségek Koszorúzás, hangulatos műsor, tűzijáték és utcabál Komlón István, műszaki igazgatóhelyettes, Zentai József, a vállalati pártbizottság helyettes titkára, Janbricsek József, a vállalati szakszervezeti bizottság és Szabó István, a vállalati KISZ-bizottság képviseletében a városi KISZ-bizottság részéről Páya Zoltán első titkár és Kovács Józsefné, o városi úttörőelnökség elnöke helyeztek el koszorút. A Hazafias Népfront képviseletében Mérei Emil, a Hazafias Népfront Komló városi Bizottságának elnöke és Freiner Istvánná, a HNF városi bizottságának titkára, a városi szakmaközi bizottság képviseletében Bán Tibor és Geréb József, valamint a Bányászati Aknamélyítő Vállalat mecseki körzete komlói üzemének képviseletében Major Antal üzemvezető-helyettes és Vojnics János párttitkár és a Mecseki Szénbányák zobáki KISZ-bizottságának vendégeként a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát kiszesei helyezték el virágaikat. Este 7 órakor a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese mutatta be műsorát, majd 8 órától a téren felállított pódiumon neves művészek vidám szórakoztató műsora következett. 21 óra 10 perckor kezdődött a hagyományos tűzijáték, majd a Hungária együttes adott koncertet. A hajnalig tartó utcabállal zárult a tegnapi program. Megkezdődött a párizsi bőrhét (Munkatársunk telefonjelentése) % A bőrvilág minden év szeptemberében néhány napra Párizsban randevúzik, hogy tárgyaljon minden olyan ügyrgl és üzletről, dmi a bőrrel kapcsolatos, egyszersmind tájé. kozódjon, merre tart a bőrgyártás és a bőrfeldolgozás. Szombaton reggel megnyílt a Sémáin de Cuir — a párizsi bőrhét. A színhely: a francia főváros egyik kapuja, a Porte de Versailles, ahol egy óriási kiállítási csarnok három szintjén, százezer négyzetméternyi — 20 futballpályányi — fedett területen zajlik a kiállítás és az üzleti élet. öt világrész 67 országának cégei 750 üvegfalú standon rendezkedtek itt be és állították ki termékeiket. Egy- harmaduk francia, a többi külföldi. A Sémáin de Cuir-on a magyar bőr és bőrfeldolgozó ipar ezúttal is három külkereskedelmi vállalat: a TANNIM- PEX, BIVIMPEX és a TECHNO- IMPEX képviseli, melyek információs irodát nyitottak. Ők intézik a hazai gyárak, köztük a Pécsi Kesztyűgyár és a Pécsi Bőrgyár külpiaci üzleteit. A külkereskedőkkel együtt Párizsban van több hazai gyár képviselője, köztük a pécsi szakemberek. Amint Pauncz Istvántól, a Pécsi Kesztyűgyár kereskedelmi főosztályvezetőjétől megtudtuk, a Kesztyűgyár és a TANNIMPEX tájékozódni jött, hogyan alakulnak a bőrárak, amiből majd jövőre dolgozni fognak: merre tart a kesztyű- és bőrruhadivat. A Pécsi Bőrgyár elsősorban a marhacipő felsőbőreinek exportját szeretné beindítani, ezenkívül amerikai üzletről tárgyalnak sertésvelúr bőröket szeretnének eladni egy houstoni cégnek. A nagyszabású nemzetközi seregszemle négy napjára a világ számos országából több mint 70 ezer szakembert, bevásárlót várnak. Miklósvári Zoltán (Folytatás az 1. oldalról) A 30. bányásznap Komló városi programja keretében tegnap délután 6 órától • a Bányász emlékműnél a Komlói Bányász Fúvószenekar adott térzenét. Majd a város vezetői társadalmi szervezeteinek képviselői megkoszorúzták az emlékművet. A városi pártbizottság képviseletében Gallusz József, a Komló városi Pártbizottság első titkára és Simon József, a városi pártbizottság titkára, a Városi Tanácsról Morber János, Komló város Tanácsának elnöke és Hartmann János elnökhelyettes koszorúzott. A Mecseki Szénbányák párt-, szakszervezeti és KISZ- bizottságának nevében Gálfi Nonstop program Újmecsekalján • • Ügyességi versenyek, divatbemutató A Mecseki Ércbányászati Vállalat hangulatos, sokszínű programmal kedveskedett az ünneplő ércbányászoknak kora reg. géltől késő estig Pécsett, a Ho Si Minh parkban megtartott egész napos ünnepségen. A legnagyobb sikert az ejtőernyősök aratták. Néhány ejtőernyőst elsodort a szél Lvov- Kertváros fölé. Sokan gyönyörködtek az MHSZ Ércbányász Modellező Klubjának a bemutatójában, az egymást elfogó és szállító repülőkben és helikopterekben. A MÉV és a Volán autósklubjának a tagjai motoros és autós ügyességi versenyen bizonyították a tudásukat a nézők örömére. Nagy volt a forgalom a kisállat- és madárbörzén, a kisgépbemutatón. A kisgyerekek pánikat sétáltattak és lovagoltak meg, és sorban álltak a mi- nihullámvasútnál. Az ügyességét, kitartását bárki bizonyíthatta a léggömbfújásban, a kötélhúzásban, a súlyemelésben és -lökésben, valomint a zsák- banfutás alkalmával. Az ügyességi verseny óriási derültséget váltott ki. A Mecsek Áruház divatbemutatóját is sokan felkeresték. Dél-dunántúli amatőr beat- és rcck-együttesek sikeres diszkóműsort adtak. Ugyancsak sikert aratott a karatebemutató. Az ércbányász szórakoztató műsor csúcspontját a hőlégbal- lon-röptetés jelentette. Távirá. nyitással emelkedett a magasba a ballon és sikeresen kötött ki a pogányi reptéren. A nonstop rendezvényen legalább tízezer ünneplő dolgozó vett részt. November 7-e és karácsony körüli munkarend Az év hátralévő időszakában a november 7-i és a karácsonyi ünnepek miatt néhány munka-, illetve szabadnap áthelyezésére kerül sor. A november 1-i szombat szabad szombat lesz. November 6-án, csütörtökön szombati munkarend szerint kell dolgozni. November 7-én, péntek munkaszüneti nap, november 8-a szombat, heti pihenőnap, a november 9-i vasárnap pedig teljes munkanap lesz. Az év végi ünnepek következtében is történik néhány munkarend-módosítás. December 20-án lesz szabad szombat, 24-én, szerdán szombati munkarend szerint kell dolgozni. Csütörtök és péntek (25-e és 26-a) munkaszüneti nap. December 27-re, szombatra kerül a heti pihenőnap, a 28-■ vasárnap és a 31-i szerda teljes munkanap lesz. A több műszakos vállalatoknál — tekintettel a hagyományokra és a közlekedés rendjére — december 24-én és 31-én elhagyható a második, illetve a harmadik műszak. Az elmaradt műszakok idejére munkabér nem jár, emiatt célszerű, ha a dolgozók a kieső munkaidőt előzetesen ledolgozzák. Ideális pálya, jó eredmények Önkéntes tűzoltók versenye Szabadszentkirályon Ideális pálya és ideális időjárás fogadta tegnap délelőtt Szabadszentkirályon a Szigetvár járási és városi önkéntes tűzoltók vetélkedőjét. Többen megjegyezték: ez a sikeres rendezés szinte hagyomány tűzoltóberkekben. E napon 19 egyesület legjobbjai álltak a starthoz: 19 férfi felnőtt raj, 4 női raj, 6 ifjúsági fiú raj és 5 vállalati raj mérte össze tudását a 800 liter/perces kismotorfecskendő szerelésben és váltófutásban. A küzdelmet Farkas János, a járási hivatal elnökhelyettese Jo ebed ezer dióknak Megnyílt a menza 170-en étkezhetnek egyszerre Korszerűsítették a pécsi Szabadság úti diákmenzát. A közel ezer középiskolás fiút és leányt étkeztető intézményben ugyanis a személyzet egyes helyiségeit fel kellett újítani. Ezenkívül kicsi volt a sütőterület is. Ugyanakkor változatlanul fontos ez a diákétkeztető központ. A Kodály Zoltán úti diákotthon megnyílása Sokat könnyített ugyan a helyzeten, de körülbelül tíz kilométeres körzetből a bejáró diákok többsége még mindig náluk étkezik. Déli 12 órától negyed 4-ig szolgálják fel az ebédet, s eközben háromnegyed 2-kor van a csúcsforgalom. A személyzeti helyiségeket felújították, s az eddigi két sütő helyett hatban sülhet majd a kalács. Modern szellőzőberendezést is felszereltek, így ezentúl nem lesz ételszag a menzán. Ez a központi fűtéses légelszívó megoldja a szellőztetést. A jövőben tehát több sült kaláccsal - ez ugyanis a diákok kedvence — s ezentúl is változatos —, hetente négy egész és egy úgynevezett félhúsos ebéddel - várják a közel ezer fiút és leányt. Csak az ülőhelyek számát nem lehetett növelni, tehát a jövőben is egyszerre csupán 170 diák étkezhet itt. A jó időbeosztásra tehát továbbra is szükség van. nyitotta meg, köszöntve a résztvevőket és vendégeket. Mi tagadás, már a kezdéstől izgalmas versenyt vívtak a csapatok a leglátványosabbnak tűnő számban, a fecskendőszerelésben. Igen komoly felkészültségről tettek tanúbizonyságot a 7-7 fős rajok, s csak jellemzésképpen: úgy 40 másodperces idő körüli feladatmegoldás a hivatásosok számára is szép — mint azt a versenybíróságban tevékenykedő Varga József hivatásos tűzoltó főtörzsőrmester említette - s a verseny során több csapat e körüli időt ért el. A községi felnőtt rajok versenyét mindössze egyetlen másodperc döntötte el: ennyivéT lettek elsők a szentlőrinciek, megelőzve Drávafokot. A 19 csapat közül Felsőszentmárton legénysége végzett a harmadik helyen. A vállalati önkéntesek között mérték a legjobb időt — 49 másodperces fecskendőszerelést —, s ezzel, no meg a kitűnő váltóval összesítésben a szigetvári Konzervgyár csapata végzett az élen, megelőzve a Szigetvári Konzervgyár csapata szentegáti kerületének raját és a Szentlőrinci Állami Gazdaság csapatát. A gyengébb nem versenyét Somogyapáti nyerte Kétújfalu és Dencsháza előtt. A legifjabbak is kitettek magukért: az ifjúsági fiúk vetélkedőjében győztes Kétújfalu a felnőttek között is megállta volna a helyét, Szentlőrinc lett a második, míg a harmadik helyen a szabadszentkirályi önkéntesek végeztek. K. F.