Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)

1980-09-06 / 245. szám

1980. szeptember 6., szombat Dunántúlt napló 5 Ünnepélyes diplomakiosztás a Politikai Főiskolán Németh Károly beszéde Pénteken diplomakiosztó ün­nepséget tartottak a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Főiskoláján. Részt vett az ün­nepségen és beszédet mondott Németh Károly, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Bevezetőben a főiskola hall­gatóit köszöntve gratulált a most végzetteknek diplomájuk-' hoz, a tanulmányaikat folytató, illetve most elkezdő hallgatók­nak pedig további kitartó és si­keres munkát, helytállást kívánt a tanuláshoz. Hangsúlyozta: a főiskolán megszerzett, gyarapí­tó« és továbbfejlesztett tudá­sukkal felelős munkájukban le­gyenek aktív művelői és terjesz­tői tudományos világnézetünk­nek, következetesen mozdítsák elp pártunk politikájának meg­valósítását. Felidézte ezután Németh Ká­roly, hogy az MSZMP XII. kong­resszusa a párttagság és né­pünk véleményével, akaratával egyezően megerősítette és to­vábbfejlesztette a párt eddigi politikai vonalát. A valóságos helyzetünkből kiindulva kitűz­te a szocializmus építésének so­ron levő feladatait, programot adott a nemzet számára. Eb a politika tette lehetővé, hogy ma már elmondhatjuk: népünk-tör­ténelme folyamán először — egységes szocialista nemzetté vált. Ez a szocialista nemzeti összefogás napjainkban külö­nös jelentőségű, hiszen az előt­tünk álló feladatok sikeres meg­oldása a sorok még szorosabb­ra zárását követeli meg. Vagyis annak a következetes érvényesí­tését, hogy a párt vezető sze­repe a helyes politikán és a meggyőzésen alapul, amely feltételezi a párt és a tömegek jó kapcsolatát, az őszinte tájé­koztatást és véleménycserét, a' széles körű aktív részvételt a politika alakításában és vég­rehajtásában. Gazdaságpolitikánkról szólva a Központi Bizottság titkára ki­emelte: gazdasági feladataink eredményes megoldásának is elengedhetetlen feltétele, hogy a párt és a nép, a kommunis­ták és a pártonkívüljek az ed­diginél jobban együtt gondol­kodjanak és együttesen csele­kedjenek. Ezt alapvetően indo­kolja az is, hogy életünknek nincs egyetlen olyan területe sem, amelynek fejlődése ne függne a gazdaság eredmé­nyeitől. Most az V. ötéves terv jó teljesítésével alapozhatjuk meg a következő tervidőszakot — amelynek kapcsán Németh Ká­roly hangsúlyozta: lehetősége­inkkel összhangban az látszik reálisnak: ha mérsékelt növe­kedési ütemet irányozunk elő, mégpedig a termelés jelentő­sen differenciált fejlesztése és bővítése mellett. Ennek érdeké­ben a fejlődés minőségi jegyeit kell erősíteni, gyorsítani a ter­mékszerkezet korszerűsítését, emelni a műszaki színvonalat, javítani a hatékonyságot, nö­velni a versenyképességet. Nincs más -reális választási le­hetőségünk, mint az, hogy a megváltozott külső és belső feltételek által támasztott ma­gasabb követelményekhez iga­zítsuk tevékenységünket, s ki­tartó munkával teremtsük meg egy későbbi lendületes fejlődés alapjait. Mindehhez megfelelő feltételekkel rendelkezünk. Ugyanakkor az eddiginél na­gyobb gondot kell fordítanunk az emberi tényezőkre, neveze­tesen építenünk kell az emberi tevékenységre, akaraterőre, tu­dásra és odaadásra - jobban mint ahogyan eddig tettük. Az ország és a szűkebb kö­zösségek, a kollektívák és az egyes emberek előtt álló fel­adatokkal szoros összefüggés­ben szólt Németh Károly az ideológiai és propagandamun­ka, az agitáció fontosságáról, nem különben a kulturális te­vékenységről, amelyek mind­egyikének — mint mondta — jobban fel kell zárkóznia meg­szabott teendőinkhez, szocia­lista építőmunkánkhoz. A Politikai Főiskola nappali és levelező tagozatán az idén összesen 213-an végeztek és 22-en kaptak egyetemi doktori címet politikai tudományokból. A diplomákat Szabó József rek­tor, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja adta át. Ünnepség a Mecseki Szénbányák központjában (Folytatás az 1. oldalról) nyamester, az Északi-bánya­üzemnél: Pápai István főmér­nökhelyettes; Zobákon: Pen- czel Dániel személyzeti vezető, Papp lózsef vájár. Gulyás Im­re vájár, Zsák József szakveze­tő vájár; a gépkocsiüzemtől: Prohászka István üzemrendész; Kossuth-bányától: Körmendi György raktáros, Biró János vá­jár, Nagy István vezető köny­velő-helyettes, Schumann Pé­ter tervező statisztikai csoport- vezető; a központi- gépüzem­től: Wéber József lakatos, Bé­táról: Kerner József főbánya - mérő; a villamosüzemtől: Il­lés János főművezető; az anyagellátótól: Bedecs Pá/vil­lanyszerelő, Papp László elő- munkás Vasasbányfiról és Dár­dai Béla, az igazgatóság mű­szaki tervezője. Ünnepelnek az aknamélyítők is Az Aknamélyító Vállalat me­cseki körzetének négy üzemé­ben emlékeztek meg szeptem­ber 5-én. Az ércbányánál dol­gozó kétszáz fős kollektíva több mint hárommillió forint hűség- jutalmat kapott. Idei legszebb eredményük, hogy az V-ös üzemben tórószinten 99 méter vágatot hajtottak ki egy hó­nap alatt. A pécsbányaüzemi aknamélyítők 76 fős közössége is ünnepelt. Elégedettek, hiszen a gázkitöréses helyeken most már 11—12 métert tudnak előre haladni az aknamélyítésben ha. vonta. A régi havi átlag mindössze 5 méter volt. Pécs-Bányaüzemben a 2- es akna mélyítését jó ütemben végzik. A Kiváló Bányász kitün. tetéssel jutalmazták Jazbinsek János főaknászt. A pécsi üzem 150 fős munkásgárdája három és fél millió forintos hűségjuta­lomban részesült. Egyik jelen­tős sikerük, hogy a pécsi bel­városban elkészülhetett a majd­nem négy kilométeres távfűtő­csatorna. A komlói üzem kö­zel 400 munkása is bányászna­pot tartott. Kis Pál Elemér csa­patvezető Vájár a Kiváló Mun­káért kitüntetést kapta meg. Az ünnep alkalmából a munkáju­kat értékelve megemlítendő, hogy a Kossuth IV-es aknán határidőre végeztek. Zobák-ak. nán pediq a mélyítési és a vá­gathajtási munkákkal jó ütem­ben haladnak. -Kiemelkedik tel­jesítményével a Hinterszer Já­nos és Hartmann Henrik ve­zette szocialista brigád. Az ünnepségekről tudósítot­tak: Csuti János Varga József NAGYVILÁGBAN ♦ VARSÓ: Edward Giereket, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkárát pénteken reg­gel súlyos szívműködési zava­rokkal kórházba szállították — jelentette a PAP lengyel hír- ügynökség. ♦ BUDAPEST: Losonczi Pál, á Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke pénteken fo­gadta Jacob Okanza rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követet, a Kongói Népi Köztár­saság új magyarországi nagy­követét, aki átadta megbízó- levelét. + LIMA: Liber Gosa bolíviai energiaügyi miniszter Buenos Airesben bejelentette, hogy országa rövidesen kilép az An- dok-egyezményből, és ehelyett csatlakozik a földrész déli csúcsán elhelyezkedő országok (Argentína, Uruguay, Paraguay, Chile) gazdasági szövetségé­hez. Liber Gosa, aki azért ér­kezett Argentínába, hogy föld­gáz eladásáról tárgyaljon, az újságíróknak adott nyilatkoza­tában közölte a bolíviai junta szándékát. Indoklásul azt han­goztatta, hogy az Andok- egyezményben nem teljesültek a gazdasági fejlődésre vonat­kozó bolíviai elképzelések, és a szervezet beavatkozik a tag­országok belügyeibe. + PEKING: A kínai országos népi gyűlés képviselőinek cso­portos megbeszéléseit tovább­ra is a kormány éles bírálata jellemzi. A képviselők egyetér­tésüket fejezték ki azzal, hogy több mint nyolchónapos habo­zás után bíróság elé állították és elitélték a kőolajipari mi­nisztérium nyolc vezetőjét, akik felelősek voltak a Pohaj-öböl- ben történt olajkatasztrófáért. Mint ismeretes, ennek során hetvenkét kínai olajmunkás vesztette életét. ♦ NEW YORK: A kambod­zsai nép humanitárius meg­segítésének kérdésében ren­deztek tanácskozást az ENSZ székhelyén. A résztvevők meg­vitatták az ez év júniusa és augusztusa között lebonyolí­tott segélyakciók menetéről ké­szített beszámolót, amelyet kü­lönleges munkacsoport terjesz­tett a tanácskozás elé. A be­számoló a többi között hang­súlyozza, hogy továbbra is el­engedhetetlenül fontos a kam­bodzsai nép humanitárius meg­segítése. + CARACAS: A venezuelai kongresszusnak egy, a boliviai puccs után alakult különbi­zottsága egyhangúlag köve­telte a kormánytól, hogy ismer­je el a Hernán Siles Zuazo vezetésével illegalitásban meg­alakult törvényes boliviai kor­mányt és ne normalizálja kap­csolatait a puccsal hatalomra jutott katonákkal - jelentette a Prensa Latina hírügynökség. + SZÖUL: A dél-koreai had­bíróság tárgyalásán az ügyész — a tanúk meghallgatásának befejeztével — elejtette a kvangzsui lázadás szervezésére vonatkozó vádat Kim De Dzsung ellenzéki vezető ellen, de fenntartotta az „összeeskü­vés” vádját. Az ellenzéki po­litikus védője szerint az ügyész kellő bizonyítékok híján kény­szerült erre a lépésre. E vád­pont elejtése azonban nem befolyásolja lényegesen Kim De Dzsung várható ítéletét. Bírósági források szerint az ügyész szombaton mondja el vádbeszédét és a bíróság a jö­vő héten hirdet ítéletet. Meg­figyelők valószínűnek tartják, hogy az ellenzéki vezetőt ha­lálos ítélettel sújtják. * Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnö­ke pénteken az Országházban fogadta a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó indiai parlamenti küldöttséget, amelyet Bal Ram Jakhar, az alsóház elnöke vezet. Kádár János fogadta Kalevi Sorsát Kádár János, az MSZMP KB első titkára pénteken fogadta Kalevi Sorsát, a Finn Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Internacio- nálé leszerelési munkacsoportjának elnökét Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra pénteken fogadta Kalevi Sorsát, a Finn Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Interna- cionálé leszerelési munkacso­portjának elnökét, aki az MSZMP Központi Bizottságá­nak meghívására tett látogatást hazánkban. A konstruktív légkörű megbe­szélésen eszmecserét folytat­tak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, a Magyar Népköz- társaság és Finnország, továb­bá az MSZMP és az FSZDP kö­zötti kapcsolatok alakulásáról. A nemzetközi helyzet áttekin­tése során kiemelkedő jelen­tőséget tulajdonítottak azoknak az erőfeszítéseknek, amelyek az emberiség békéjét és biztonsá­gát veszélyeztető hidegháborús törekvések, mindenekelőtt a fo­kozódó fegyverkezési hajsza megfékezésére irányulnak. Az MSZMP és az FSZDP képviselői állást foglaltak amellett, hogy a madridi tanácskozáson érde­mi előrelépés történjék az eny­hülési politika érvényesítésében és megállapodás szülessen az európai biztonsági konferencia összehívásáról. Alapvetően fon­tosnak ítélték a SALT II. szer­ződés ratifikálását és azt, hogy mielőbb konkrét tárgyalásokra kerüljön sor a fegyverkezés korlátozásáról, különösen a kö­zép-hatósugarú rakéták kérdé­sében. Egyetértés nyilvánult meg ab­ban, hogy az enyhülés vívmá­nyainak megvédelmezésében és továbbfejlesztésében érdekelt politikai és társadalmi erők ha­tározott fellépése elengedhe­tetlenül szükséges a feszültség enyhítéséhez, a nemzetközi biz­tonság megszilárdításához. A kommunista és szociáldemokra­ta pártok közötti párbeszéd és egy irányba ható tevékenységük hozzájárulhatnak a nemzetközi élet és korunk nagy problé­máinak megoldásához. Az MSZMP és az FSZDP ezért te­kinti szükségesnek és fontos­nak, hogy az ideológiai és po­litikai nézetkülönbségek mellett is a közös érdekeknek megfe­lelően tovább erősítse kontak­tusait. Ez jól szolgálja a Ma­gyar Népköztársaság és Finn­ország hagyományosan jó kap­csolatainak továbbfejlesztését is. Kalevi Sorsa, a Finn Szo­ciáldemokrata Párt nevében finnországi látogatásra hívta meg az MSZMP küldöttségét. A találkozón jelen volt Be- recz János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB kül­ügyi osztályának vezetője is. Kalevi Sorsa pénteken eluta­zott Budapestről, a finn vendé­geket a Ferihegyi repülőtéren Berecz János búcsúztatta. Eredménytelenül zárult az atomsorompő-értekezlet Genf: Genfben csütörtök este drá­mai módon zárta munkáját az a két bizottság, amelyet az atomsorompó-szerződés érvé­nyesüléséről tárgyaló értekezlet keretében azért hívtak életre, hogy részjavaslatokat tegyenek a zárónyilatkozatra. Zárószakaszába lépett a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői közeljövőben sorra kerülő Fegyverbarát­ság 80 gyakorlatának előké­szítése. A kiképzési tervek­nek megfelelően a Varsói Szerződés tagállamai hon­védelmi minisztereinek bi­zottsága által megszabott gyakorlaton részt vevő hét szocialista testvérhadsereg kijelölt törzsei és csapatai — köztük a magyar katonai alakulatok - a kijelölt kör­zetekben tervszerűen, fegyel­mezetten és eredményesen készülnek várható közös fel­adataik lehető legjobb meg­oldására, a szövetséges erők állományába tartozó törzsek, magasabb egységek és egy­ségek további összekovácso­lására, együttműködésük fej­lesztésére. A katonai kikép­zés, gyakorlás és a tábori élet feltételei kedvezőek. A magyar alakulat katoná­it péntek délután táborukban felkereste Heinz Hoffmann hadseregtábornpk, a Német Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottságának tag­ja, az NDK nemzetvédelmi minisztere, a közös gyakorlat vezetője. Társaságában volt Viktor Kulikov marsall, az egyesített fegyveres erők főparancsnoka, Anatolij Gribkov hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsének főnöke és az NDK számos magasrangú katonai vezetője. A vendégeket Mó- rocz Lajos vezérőrnagy, a Fegyverbarátság 80 gyakiTr- lat vezetőjének magyar he­lyettese köszöntötte, és tájé­koztatta őket a magyar tör­zsek és csapatok tevékeny­ségéről, felkészülésére?!. Heinz Hoffmann hadse­regtábornok a látogatás so­rán elismerését fejezte ki a testvérországok fegyveres erőinek felkészültsége és szo­ros együttműködése felett. Viktor Kulikov marsall sok sikert kívánt a Magyar Nép­hadsereg katonáinak a kö­zös gyakorlat feladatainak teljesítéséhez. A magyar alakulatok kato­nái a szolgálati feladatok megoldása mellett az el­múlt napokban számos poli­tikai, kulturális rendezvényen és baráti találkozón is részt vettek. Baráti látogatási tet­tek Luckenwalde egyik ipari üzemében, és találkoztak ter­melőszövetkezeti dolgozókkal is. Magyar és szovjet kato­nák együtt megtekintették a Cecilienhofot, az 1945-ben megtartott történelmi pots­dami értekezlet színhelyét. A magyar katonai táborban fel­lépett az NDK nemzeti nép-' hadseregének művészegyütte­se. A magyar katonák öntevé­keny művészegyüttese Brück- ben. és Marxwaldeban adott műsort. Szerepelt a program­ban magyar és szovjet kato­nák közös klubestje, a kato­nai tábor közelében levő vá­ros fiataljai pedig nemzet­közi diszkóműsoron látták vendégül a katonákat. A magyar katonazenészek a héten az NDK több váro­sában nyilvános műsort és térzenét adtak. Az augusztus 19-én -létreho­zott bizottságok közül az el­ső azoknak a cikkeknek a vég­rehajtását elemezte, amelyek az atomfegyverek elterjedésé­nek megakadályozására, a le­szerelésre, a békére és a nem­zetközi biztonságra vonatkoz­nak. A bizottsághoz az utolsó napokban özönlöttek a munka­okmányok, amelyeknek szinté­zisbe hozására egyszerűen kép­telennek bizonyultak. A bizott­ság jelentésében sajtnálattal közölte, hogy „semmit nem tud ajánlani a konferenciának”. A másik bizottság az atom­sorompó-szerződés azon cikkei­nek megvalósulását tanulmá­nyozta, amelyek nemzetközi együttműködést irányoznak elő az atomerő békés hasznosításá­ban. Csütörtökön késő este ez a bizottság is dolgavégezetlenül zárta be tevékenységét: a szö­vegezési javaslatokat „kötegel­ve” küldte át a konferencia el- elnökének. Az augusztus 11-én 75 állam delegációjának teljes értékű részvételével és 10 megfigyelői küldöttség jelenlétében meg­kezdett értekezletnek szeptem­ber 5-én érdemi zárónyilatko­zat elfogadásával kellett volna befejezni munkáját. A Nemzetek Palotájában pénteken reggel nem hivatalos konzultációk kez­dődtek a további teendőkről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom