Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)

1980-09-05 / 244. szám

*V2- - ■ V Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli XXXVII. évfolyam, 244. szám 1980. szeptember 5., péntek Ára: 1,20 forint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja nanlo _____________________________________ A z OMÉK zárónapja Érdeklődők a mezőgazdasági kisgépeknél A mezőgazdaság és élelmiszeripar sikeres kiállítása volt Következik 26-án: az őszi BNV Ülést tartott a Miniszter- tanács A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta és elfogadta az Országos Tervhi­vatal elnökének beszámolóját a népgazdaság ez évi fejlődé­séről, valamint a pénzügymi­niszter előterjesztését a pénz­ügyi helyzet alakulásáról. Meg­állapította, hogy az év eddig eltelt részében — a népgazda­sági tervvel összhangban — javult a külgazdasági egyen­súly, eredményeket hozott az energia- és anyagtakarékosság. A kormány felhívta o gazda­ságirányítás figyelmét arra, hogy az év hátralévő részében fokozottabban segítse a terme­lés összetételének, gazdasá­gosságának és minőségének javítását, o rendelkezésre álló munkaerő és anyagi eszközök hatékonyabb felhasználását. Hasson oda, hogy a válla­latok aktívabban törekedjenek a gazdaságos exportnövelésre, a belföldi kereslet javuló ki­elégítésére, Kiemelt feladatnak kell tekinteni a mezőgazdaság­ban a hátralévő betakarítási és egyéb őszi munkálatok jól szer­vezett, eredményes elvégzését. A Minisztertanács áttekintet­te az 1981-es népgazdasági terv előkészítésének helyzetét, és meghatározta az illetékes szer­vek feladatait a további mun­kálatok elvégzésében. A kormány jóváhagyólag tu­domásul vette a pénzügymi­niszter jelentését, amelyben tá­jékoztatást adott az ár- és bel­vízkárokról és a károsultak megsegítésére tett intézkedé­sekről. Utasította az illetékese­ket, hogy a legsúlyosabb káro­kat szenvedett termelőszövetke­zeteknek adják meg a szüksé­ges segítséget a gazdaság helyreállításáhpz, a termelő­munka eredményes folytatásá­hoz. Lázár György fogadta Szemjon Szkacskovot Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Szemjon Szkacskov, a Szovjetunió külgazdasági kapcsolatok állami bizottságá­nak elnöke a Külkereskedelmi Minisztériumban egyezményt írt alá a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió 1981—85. évi gazdasági együttműködésének fejlesztéséről. Szemjon' Szkacskovot fogad­ta Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke. A kormányel­nöknél folytatott megbeszélé­sen elsősorban a Magyar Nép- köztársaság és a Szovjetunió közötti hosszú távú szakosítási es kooperációs program meg­valósításával foglalkoztak. Ezen részt vett Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese és Veress Péter. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Szemjon Szkacskov csütörtö­kön elutazott hazánkból. Csütörtökön, az OMÉK utolsó napján nem rendeztek szakmai találkozókat, ez a nap a nagy- közönségé volt. A kiállítás láto­gatottságai, a lovasbemutatók, a gépkiállítás, az állat-felvo­nultatás és a vásárváros ezer­nyi más látnivalójo kínált gaz­dag programot a vendégeknek/ Délben a főkapunál lépett a vásár területére a Ceglédi Ke­reskedelmi Szakmunkásképző- iskola 90 tanulója, köztük o 750 ezredik vásórlátogató. Az isko­lának tévékészüléket ajándé­kozott az Orion-gyór. A Cooptourist összesén 10 ezer látogató számára szervezett utazást az OMÉK-ra. Legtöbben Hajdú-Bihar, Borsod és Komá­rom megye szövetkezeteiből ér­keztek az utazási iroda autó­buszain, a külföldiek közül pe­dig Csehszlovákiából, az NDK. ból és Romániából jöttek a legtöbben, megközelítően két­ezren. Csütörtök este levonták a vá­sár főterén a zászlókat, ezzel befejeződött az 1980-os OMÉK. A vásárváros következő ese­ménye, az őszi BNV szeptember 26-án kezdődik. Földes László, a HUNGEXPO vezérigazgatója a vásár zárása alkalmából az MTI munkatár­sónok elmondotta: az OMÉK jól mutatta be 750 ezer hazai és külföldi vendégének azt a széles társadalmi alapokra épü­lő együttes erőfeszítést, omelyet a mezőgazdasági, élelmiszer- ipari és erdészeti gazdaságok, vállalatok, valamint a különbö­ző iporágak fejtenek ki az élel­miszertermelés további fejlesz­tésére. A résztvevők nagy gond­dal készültek a kiállításra, ahol a hagyományokhoz igazodó technológiai eljárások és ter­melési módszerek mellett az újabb szokmai kezdeményezé­sek is bő bemutatási lehetősé­get kaptak. A kiállítás gerincét alkotó 17 bemutató — egyebek között az agrárpolitika és a nemzetközi együttműködés té­májában — továbbá o 35 té­makörben megrendezett szak­mai napok és előadások ország­világ előtt kitárták a hazai élel­miszertermelés kapuit. Azok o bemutotók és külkereskedelmi tárgyalások, amelyeknek az OMÉK több száz alkalommal adott helyet, segítették egymás munkájának megismerését, és a piaci alkolmazkodó-képesség még teljesebb érvényesítését. Az ilyen jellegű szakkiállítás mindig jó alkalom a vizsgáló­dásra; arra, hogy az előrehola. dás biztosítására a világgazda­sági változásokkal újra és újr ra egybevessük o hazai adott­ságokat, és feladatainkat. Mi­után a magyar exportban ma­gos az élelmiszerek aránya, a HUNGEXPO továbbra is meg­különböztetett figyelmet fordít majd áruink bemutatásának kellő színvonalára, termékeink népszerűsítésére az elkövetkező hazai és külföldi kiállításokon, bemutatókon — mondotta a ve­zérigazgató. A B m. Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vailalat Pécsett, a Perczel u. 4—8. szám alatt a Szo­ndit épületek helyén új hazat épít, melynek földszintjén egy Patyolat-szalon lesz, felül pe­dig 18 lakas. Az epület a jövő év végére készül el. Foto: Erb János A délutáni műszakváltáskor István-aknán is zenés műsorral köszöntötték a bányászokat. Kitüntetéseket adtak át a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál Munkasiketek az idei tervek teljesítésében A Mecseki Szénbányáknál is kezdetét vette a bányósznapi ünnepi eseménysorozat. Mind a 16 üzemben a reggeli, a dél­utáni és az esti munkába indu­lás előtt röpgyűlést tartottak, melyen ismertették a XXX. bá­nyásznap jelentőségét, értékel­ték az éves munkát és felhív­ták a figyelmet a legfontosabb feladatokra. Fúvószenekarok muzsikája köszöntötte a bányá­szokat Pécsbányón, Zabákon és Kossuth-bányán. A vasasi, a meszesi és a komlói úttörők vi­rágokkal kedveskedtek a mun­kába indulóknak. A Mecseki Ércbányászati Vállalatnál újabb öt munkahe­lyen emlékeztek meg. A 11-es bányaüzem vezetője, Bujtor Béla szólt arról, hogy a csök­kenő létszám ellenére is a ter­vet túlteljesítik. A XII. pártkong­resszus tiszteletére hirdetett munkaverseny első szakaszát az üzemek közül ők nyerték. A Molnár Mihály vezette 15 fős brigád márciusban országos re­kordot állított fel, több mint 200 méter vágatot hajtottak ki. Tóka Jenő vezérigazgató és az üzemvezető kitüntetéseket nyúj­tott át. Kiváló Bányász ki­tüntetést kapott Cserna Sándor és Csíki Lázár csapatvezető vájár. A Kiváló Munkáért ki­tüntetésben részesült Jelenik László és Vámosi lózsel csa­patvezető vájár. A lll-as üzem dolgozói szép eredményeket értek el a fém- és nyersérctermélésben, különö­sen jól dolgozott a Diósi. Fe­renc vezette fejtési brigád, a 4-es körlet kollektívája és a Rácz Károly vezette 2-es vá­gathajtó csapat. Az üzemben 14 millió forint hűségjutalmat osztottak ki. Mátrai Árpád ve­zérigazgató-helyettes és Kocsor Ferenc üzemvezető adta át a kitüntetéseket. A Kiváló Bá nyász kitüntetéssel jutalmazták. Pethő Ernő főbányamestert, Boksa János csapatvezető vá­járt, o Kiváló Munkáért kitün­tetést pedig Dravecz Károly szakvezető vájár és Futács Kál mánné statisztikus vehette át. Az Ércdúsító üzem munkásai jól haladnak a válogatógépek rekonstrukciójával és rekordidő alatt kicserélték, majd üzembe állítottak egy golyósmalmot. Határidőre és a tervezett költ­séggel elkészült az új zagytá­rozó. Kimagasló eredményeket értek el a Törekvés, a Május 1., a Táncsics Mihály brigád tagjai. A Idtüntetéseket Böhm Tibor vezérigazgató-helyettes és Róka Péter üzemvezető nyújtot­ta át. A Kiváló Munkáért kitün­tetés tulajdonosa lett Dómján István lakatos csoportvezető. Az anyag- és áruforgalmi főosztály ünnepségén Kol- sovszky Rudolf főosztályvezető elmondta, hogy sikerült az anyagkészleteket csökkenteni és az anyagellátás zavartalan. Szomolányi Gyula főosztályve­zető adta át a Kiváló Munkáért kitüntetést Krajczár Ferenc anyaggazdálkodási osztályve­zetőnek. A vállalati központ dolgozót is tegnap ünnepeltek. Bimbó József szociális igazgató és Skoda József szakszervezeti tit­kár nyújtotta át a kitüntetése­ket. A Kiváló Munkáért kitünte­tésben részesült dr. Böhm Já­nos osztályvezető, öhlmüller Miklósné titkárnő és dr. Földest Erzsébet csoportvezető főorvos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom