Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)
1980-09-24 / 263. szám
1980. szeptember 24., szerda Dunántúli napló 3 A gázki^é^vOszéÍy: literiére biztonságban A 600 méteres mélységből felérkeznek az aknamélyitők István-aknán Rekord született: megduplázták a mélyítési „sebességet Sikeres uällalkozas V A szentlászlói tsz konfekcióüzeme T ermészeti adottságai miatt hátrányos helyzetben gazdájko- dik a szentlászlói Búzokalász Tsz. A dombvidéken erős a talajpusztulás. Az idei nyereségük a tervek szerint 150, esetleg 200 ezer forint lesz csupán. A többletnyereséget elsősorban a melléküzemági tevékenységgel igyekeznek elérni a sombereki és a két- újfalui tsz példáján felbuzdulva. A Temaforg Textilhasznosító Vállalat mohácsi üzemének textilhulladékot válogatnak Almamelléken és Boldogasszonyfán. Kiszerelnek hímzőfonalat, de újabban cérnát is készítenek. Munkalehetőséget biztosítottak 60 asszonynak, amikor a földeken épp szünetel a gyalogmunka, elsősorban a téli hónapokban. Még nem zárt nyereséges esztendőt az Aknamélyítő Vállalat mecseki körzetének legkisebb üzeme, amely a pécs- bányai István-aknán működik, csaknem három évtizede — je- Tenleg hetven dolgozóval. Ugyanis a metángáz veszélyeztette pontokon mélyítenek aknát, tárnak fel a szinteken rakodórendszert, alakítják ki az aknarakodókat. A brigádok összefogása Várhatóan 1981-ben nyereséges lesz az üzem, amennyiben a ll-es akna januárban megkezdett mélyítésében elért körzeti rekordot tartják. Az akna tervezett mélysége 640 méter. Indultak a régi akna 540 méteres talpában, a VI. szinten és szeptember közepéig 60 métert jutottak lefelé. A 12,2 méteres rekord július 15. és augusztus 15. között született. Korábban a havi előrehaladási tempó 5, esetleg 6 méter volt. A mélyítési „sebességet” a Tóth János vezette 30 fős aknamélyítő szocialista brigád duplázta meg. A qázkitöréses helyen maximum 1,6 métert szabad előrehaladni egy fogásban. Ugyanez a brigád gázveszély nélküli területen négy méteres fogással mélyít. A -siker a három műszakban dolgozó brigád összeforrottsá- gán kívül köszönhető annak is, hogy szakaszonként és személyenként előre meghatározzák a feladatokat. Nagy körültekintéssel terveznek, hiszen szakonként csaknem húsz munkafolyamatot kell elvégeznie a talpban dolgozó öt vájárnak, segédvájárnak és csillésnek, [gy egyebek között réseinek, fúrnak, por. és víztelenítenek, robbantanak. Egyben ácsok, kőművesek és csőszerelők is, vagyis ötféle szakmához értenek. Bevezették a teljesítményhez kötött premizálást, ami. csak akkor érvényes, ha mardéktalanul betartják a biztonsági elvárásokat. Más. képp a teljesítményfokozás közben életveszélybe kerülhetnek. Az utóbbi években egyszer sem riasztották őket a diszpécserközpont és a náluk hordott műszerek gázkitörés miatt, ugyanis az előttük haladó kitöréselhárítási csoport biztonságosan qázmentesít az aknafaltól körben 3—4 méterre 'befelé és a talptól 15—20 méterre lefelé. A majdnem hat és fél méter átmérőjű, köralakú aknaaljban 15—20 lyukat fúrnak: egynek az átmérője 14—15 centi. Maid 20 atmoszféra nyomáson sűrített levegővel vizet préselnek be, hogy kimossák, vagyis kihajtsák a metánt és acélcsövekben elvezessék. Egy lyukon át leaalább két műszakban mos. nak. Van olyan hónap, hogy a talpkörnyéki szénmező mosatása 2—3 hétig is eltart. Minél mélyebbre érnek, annál több időbe telik. Most például legalább egy hónapos mosatással számolnak. Csak akkor szabad a mérő- és egyben öblítő lyukakat kifúrni, amikor még 5-6 méteres kőzetréteg választ el a szénmezőtől, ami „kőpajzsként" véd. Mini-gázkitöréseket hoznak létre, hogy mérsékeljék a gáz nyomását, feszültségét. Mintha lőporos hordón kalapálna valaki. Ezt megelőzően hosszadalmas és precíz geológiai fúrásokra, telepfelderítésekre kerül sor.' Az aknamélyítő munkások annak örülnek, hogy az utóbbi időben szinte százszázalékos biztonsággal gáztalanítják az előrehaladásuk nyomvonalát és egyre nagyobb mélységeket mosnak ki. Mindezek ellenére az 1,6 méteres fogást sose lépik túl és téglasorról téglasorra haladnak, vagyis naponta 5—10 centit mélyítenek, de nem ritka félméteres napi mélyítés. Az örökös óvatosság és megfontoltság jellemzi őket. Amíg a gázmentesítők „biztosítanak”, az aknaépítők vágatokat bővítenék és falaznak. A teljesítménynövelésben a legtöbbet a gáztalanító speciális csoportnak köszönhetik, ugyanis a megnyugtató munka- feltételeket teremtik meg. Ilyen körülmények között elérték, hogy három nap múlva már magasodik az újabb qknafal- rész, melynek a vastagsága nyolcvan centi. Csak ilyen vastagság áll ellen az egyre nagyobb kőzetnyomásnak. Egy másfél méteres szakaszba csaknem 2500 betonidomot építenek be. Két nap alatt felszállítják az egy fogás meddőjét, ami T50—200 bödönben fér el. Egy bődön 800 literes. Szédítő volna a látvány, ha a sűrített levegővel meghajtott turbólámpák bevilágítanák a hatszáz • méter mély aknái ami egy feneketlen kútra emlékeztet, melyben elvész a fény és a - hang. Tán óriás tartja kifeszített korral, lábbal a frissen emelt aknafalat, hogy az össze ne omoljon. Ilyen hatást keltenek a hatalmas acél feszítőkeretek, pillérek, tárnok. Közöttük a 270 kilós szállítóbödönök ingáznak és tízmétereket nyúl alá a hatlevelű markoló. Ott csüng a menekítő acélkosár is, amibe épp öten férnek és percek alatt felérnek gázkitörés esetén. A sötét magasságból észrevétlenül kígyózik alá az egy méter átmérőjű, friss levegőt hozó vascső is. Semmi elektromosság, a motorokat is sűrített levegő hajtja. Még negyven méter Gázkitöréses helyen egy aknamélyítő vájár átlag 6500— 7000 forintos havi fizetést kap, aminek a 90, illetve 80 százalékát keresi a segédvájár, valamint a csillés. Hátra van még a száz méteres mélyítésből negyven méter, eközben megépítik a hetedik szinti aknarakodókat. Emiatt is sürget a mélyépítés befejezésének a határideje: 1981, június 30. Csuti J. Vásárdíjas élelmiszerek Baranyákét OMÉK: arany, ezüst, bronz Az OMÉK-díjbs pécsi pezsgő címkéje A nyolctagú Pannónia pezsgöcsalád sikere Dijat nyert az Anikó, a lenkes és a Boci sajt A zsűrinek is ízlett a fokhagymás szelet „Erős mezőnyben" versenyeztek a baranyai élelmiszerek az idei OMÉK-on. Sok érmet hoztak haza, várakozáson felül szerepeltek. Na persze ma sem Baranyában állítják elő a világmárkát fémjelző termékeket. Annál pozitívabb, hogy nálunk épp az olcsóbb cikkek hozták el az érmeket. Azok, amelyeket rendszeresen veszünk a sarki ABC-ben. Nagyon ízlett például a zsűrinek a sertéshúsból és hasa- alja szalonnából gyártott fokhagymás szelet, amiből 10 deka 3 forint 60 fillérbe kerül. Ez az első OMÉK-díjas terméke a Baranya megyei Húsipari Vállalatnak. Két évvel ezelőtt fejlesztették ki. Azóta napi 12 mázsát gyártanak, de ennek többszörösét is megvásárolnák a pécsiek. A vállalat szívesen gyártana többet is, ha ez nem jelentene konkurrenciát az ugyancsak közkedvelt kolozsvári szalonnának. Ha több sertést bőrtelenítenének, több lenne a fokhagymás szelet. A bronzérem minden bizonnyal fokozza a pécsiek kísérletező kedvét, ami újabb olcsó és jó minőségű termékekben jelentkezik. Sellyén jó sajtokat gyártanak. Két termékük is vásárdíjat nyert, a Tenkes és az Anikó. A Tenkes igazi olcsó áru, ráadásul félzsíros, tehát diéti- kus, mégis nagyon finom, ízletes. Évente 60 vagon fogy belőle, annyira népszerű. Az Anikó új termék, harmadik éve gyártják, de évről évre többet. Ezt a gömbölyű, lágy jellegű, egészen különleges típusú sajtot gyorsan megkedvelték a fogyasztók. Az idei 50 vagonos mennyiség jövőre már kevés lesz, növelni kell. A Baranya megyei Tejipari Vállalat harmadik, vásárdíjas terméke az ömlesztett tejszínes Boci sajt. Ezt Pécsett gyártják, az idén 70 vagonos mennyiségben. Egy tubusban 10 deka van, így aztán több millió tubus hagyja el évente az üzemet. Egy- időben 5-6-féle ízzel próbálkoztak, volt még kapros Boci is. De csak a tejszínes lett igazi sláger a fogyasztóknál, s most a zsűritől is ez kapta meg a bronzérmet. A vállalkozó kedv OMÉK- díjat hozott a Szigetvári Konzervgyárnak is. Az új termék — a lapunkban nemrég bemutatott szójakonzerv, ezüstérmet nyert. Új, egyedülálló dolog az országban s a szigetváriak javára írták, hogy rögtön egy egész szójabab családdal jelentkeztek. A pécsi őszibarack még mindig tartja jó minőségét, a Pécsi Állami Gazdaság ezüstérmet nyert a bemutatott fajtájával, de nyerhetett volna akár aranyat is. Csakhogy az idén az esélyesebb fajták még nem értek be a zsűrizés idejére. A Championt most szedik, s az Elberta-faj'ta még zöld. OMÉK-díjat, bronzérmet nyert őszibarackjával a Bikali Állami Gazdaság is. Vásárdíjas lett a bólyi Kossuth Tsz Cardinal csemegeszőlője. A szüret még tart, az idén 500 mázsát szállítanak a bólyiak a bronzérmes termékből a pécsi ZÖLDÉRT-nek. A pálmát kétségtelenül a pécsi pezsgők hozták el. A Villány-Mecsekaljai Borgazdasági Kombinát immár nyolctagú Pannónia pezsgőcsaládja nyerte el az aranyérmet. A száraz fehértől az édes pirosig bezárólag mind a nyolc pécsi pezsgő OMÉK-díjas lett. S ami a díj értékét külön emeli, igen nagy mennyiség, évi 2,8 millió palack van az aranyérem mögött. Igaz, ebből 2 millió palackot exportálnak, de azért jut bőven érmes pezsgő a pécsiek asztalára is. A borkombinát pezsgői persze már sok díjat elnyertek, hírük, nevük van, s ennek köszönhetik egy nagy, most épülő budapesti áruháznak a megrendelését. A rövidesen átadásra kerülő Örs vezér téri áruházban pécsi pezsgőt fognak árusítani. Erre a kombinát két új termék kifejlesztésével készült. Megvan tehát a Pan- nónia-család kilencedik és tizedik tagja, de a márkanév megváltozott. A különlegesen palackozott, szépen csomagolt termék neve „Örs vezér pezsgő” fehér és piros változatban. Csak az az áruház árusítja majd. Az első rendelés évi 50 000 palack. Aranyérmet nyert továbbá a kombinát saját termelésű villányi Olaszrizling bora. A díszdobozos borok különversenyé- ben ezüstéremmel jutalmazták a villányi Cabernet Franc díszdobozát.- Rné Ezen kívül lakatos bérmunkát vállaltak a MEZŐGÉP szigetvá ri gyáregységének, de a legna gyobb vállalkozásnak a Kom lói Carbon Könnyűipari Válla lattal való együttműködés szá mit. A „temaforgos” és a „cár bonos” cikkek egy részét a Bol dogasszonyfán megépített olcsó áruk boltjában kínálják. Szentmárton-pusztán, a volt Biedermann-kastélyban rendezték be a két műszakban csaknem száz asszonyt alkalmazó konfekció-üzemet. Az ipari munkássá válás folyamata javában tart, hiszen a hajdani kapásasszony a szalag mellett varróként, szabóként, vagy épp szalagvezetőként a rendszeres, egy. helyben végzett munkát szokja meg. Legfeljebb egy év és univerzálisan begyakorlottak lesznek, vagyis értenek egy-egy termék legalább harmincféle előállítási munkafolyamatához. Főként az ujj- és a gallérkészítésben szükséges a fejlődés, hogy egy-egy ruhaféleség gyártására ne 2-3, hanem egy hét alatt készüljenek fel. A 25 és 30 éves lányok, asszonyok zöme szakképzett varró és szabó akar lenni, de varró-szakmunkásokat Pécsett, az 500-as Szakmunkás, képző Intézetben a felnőttoktatás keretében még nem képeznek. így kénytelenek beérni a gyakorlattal és az öntevékeny helybéli továbbképzéssel. A Komlói Carbon áruátvevői a szorgalmukat dicsérik, hiszen a tsz-asszonyok konfekciói egyenest mehetnek Hollandiába, az NSZK-beli kisáruházak- ba. Hamarosan szovjet megrendelésre nagy tételben farmer- és női ruhákat varrnak. A jövő év mind a 12 hónapjában számítanak rájuk, sőt cipőfelsőrész készítésére is felkérték a tsz-t, ami újabb 20—30 asszonynak nyújt munkalehetőséget. A termelőszövetkezet 250 női dolgozójának több mint a fele melléküzemági tevékenységet is végez. Sorban állnak, hogy valamelyik kisüzemben alkalmanként munkát vállalhassanak, de most már kialakult a biztos és jól képzett munkásállomány. S ennek egyik következménye, hogy a fiatalok nem költöznek Szigetvárra, Szentlőrincre, hanem helyben házat építenek. A kisüzemben havonta 2400-2500 forintot is kereshetnek. Neiczer József elnök és Karsai József melléküzemág-vezető a carbonos kapcsolatot hosz- szú távon továbbfejleszteni akarják és jövőre egy központi melléküzemági üzem létesítését tervezik, elsősorban a szétszórtság megszüntetésére. Erre nem sajnálják ,a pénzt, sőt hitelt vesznek fel, hogy felépüljön a létesítmény 1982-re. A legmodernebb csehszlovák gépeket szeretnék* megvenni, hogy két év múlva a központi üzemben legalább 120-an állhassanak munkába. Ezen kívül a nyereség fél, sőt egymillió forintos növekedésével számolnak. A 10- 15 milliós beruházás megvalósításában mindenképpen számi, tanak a Baranya megyei Tanács anyagi tárrvpgatására. A szentlászlói tsz melléküzemági törekvései jelentősek. Nem véletlen, hogy az Inter- cooperation Kereskedelemfejlesztési Rt. szakemberei felkeresték a szövetkezetét nyugati megrendelésre végzendő bérmunka elfogadására. De a tsz következetesen a Carbon Köny- nyűipari Vállalat mellett tart ki. Cs. J. Aknamélyítők katszáz méter mélységben