Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)

1980-09-19 / 258. szám

1980. szeptember 19., péntek Dunántúli napló 5 Látogatások Németh Károly Zala megyében Madridi találkozó Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Zala megyében. Szerdán, Zalaeger­szegen a megyei pártbizottsá­gon Varga Gyula, g megyei pártbizottság első titkára fogad, ta és tájékoztatta a megye poli­tikai, gazdasági és kulturális életéről. Ezt követően megte­kintette a város új sportcsarno­kát és ismerkedett az ott folyó tevékenységgel. Németh Károly ezután városnézésen vett részt, amelynek során a landorhegyi lakóteleppel, a nyugati város­résszel és a zalaegerszegiek új kirándulóhelyével, a Gébárti-tó. val ismerkedett. A látogatás csütörtökön Nagykanizsán folytatódott, ahol a városi pártbizottságon Gál Róbert a városi és Németh Gyu­la a járási pártbizottság első titkára tájékoztatta a város és járás helyzetéről, fejlődéséről. A városnézés során Németh Ká­roly megtekintette a Hevesi Sándor művelődési központot, a bevásárlóközpontot, a keleti városrészt, és a csónakázó ta­vat Délután az Egyesült Izzó nagykanizsai gyárát kereste fel, ahol üzemlátogatáson vett részt. Ezután a gyár könyvtár- termében aktívaülést tartottak az üzem gazdasági vezetői, párt és KISZ-alapszervezeti tit­kárai, szakszervezeti vezetői és szocialista brigádvezetői rész­vételével. Németh Károly itt be­számolót hallgatott meg a • gyárban folyó gazdasági és po­litikai munkáról, majd időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről tortott tájékoztatást. Havasi Ferenc Óbudán Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csü­törtökön a főváros III. kerüle­tébe látogatott. Részt vett a lá­togatáson Bozsó László, a bu­dapesti pártbizottság titkára. A vendéget a kerületi párt- bizottság székházában Juhász Lajosné első titkár és Kiss Im­re, Óbuda tanácselnöke fogad­ta. Havasi Ferenc tájékozódott a városrész pártszervezeteinek tevékenységéről, az iparválla­latok idei első félévi gazdasá­gi eredményeiről és a hatodik ötéves terv munkahelyi előké­szítéséről. Óbuda gyarapodá­sával kapcsolatban megtudta: az utóbbi húsz esztendőben 23 000 új otthon épült fel a kerületben, s a tervek szerint a küszöbönálló új középtávú terv­időszakban további 8—9 ezer korszerű lakás kerül tető alá. A program a múlt évi ered­mények alapján kiváló válla­lat címet elnyert Gép- és Fel­vonószerelő Vállalatnál folyta­tódott. A Központi Bizottság titkára tájékozódott a 2800 dol­gozót fogla.lkoztató vállalat gazdasági és politikai munkájá­ról, majd megtekintette a fel­vonógyártás folyamatát. Végül a kerületi pártbizottság székhá­zában Havasi Ferenc időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről tájékoztatást adott Óbuda párt. és tömegszervezeti aktivistáinak. Benke Valéria Fejér megyében Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesz­tő bizottságának elnöke csü­törtökön Fejér megyébe láto­gatott. Székesfehérváron a megyei pártbizottság székhá­zában Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának el­ső titkára, valamint Závodi Im­re, a Fejér megyei Tanács el­nöke fogadta és tájékoztatta a megye politikai, gazdasági és kulturális életéről, valamint a XII. pártkongresszus és a megyei pártértekezlet határo­zatainak végrehajtásáról. Ez­után Benke Valéria két gyer­mekintézményt keresett fel: a Velinszky László lakótelep Clasp könnyűszerkezetes mód­szerrel épített úgynevezett kék iskoláját és a kétszázötven kis gyermek ellátásáról, nevelésé­ről gondoskodó 3-as számú óvodáját. A huszonnégy tanu­lócsoportos általános iskolá­ban tájékoztatót hallgatott meg a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat által meg­honosított Clasp könnyűszerke­zetes eljárással történő iskola és óvodaépítés eredményeiről. Ezzel a módszerrel, amellyel néhány hónap alatt elkészíthe­tő egy gyermekintézmény, már százezer négyzetméternyi épü­letet létesítettek. Alkalmazásá­nak köszönhető, hogy Fejér megye két városában az idén már csak egyműszakos oktatás folyik az általános iskolákban. Délután az MSZMP Fejér megyei Bizottságának oktatási igazgatóságán aktívaértekezle­tet tartottak, ahol Benke Va­léria az időszerű bel- és kül­politikai kérdésekről tájékoz­tatta a résztvevőket. Az aktíva­értekezlet után az oktatási igazgatóságon Mór nagyköz­ség vezetőivel folytatott be­szélgetést, amelyen a helyi vezetők beszámoltak a váro­siasodé település fejlődéséről és terveiről. A laoszi ifjúsági küldöttség csütörtöki programja A Laoszi Népi Forradalmi If­júsági Szövetség Chonglay Kommasit vezette küldöttségét csütörtökön az MSZMP KB székházában fogadta Baranyai Tibor, az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezetője. Ezt_ követően a vendégek ellátogat­tak a csillebérci,úttörőtáborba. Szűcs Istvánná, a Magyar Úttö­rők Szövetségének főtitkára tá­jékoztatta a delegációt a gyermekszervezet munkájáról. A KISZ KB székházában Ma- róthy László, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első tijkára és Chonglay Kom­masit, a Laoszi Népi Forradal­mi Ifjúsági Szövetség országos agitációs és szervező bizottsá­gának elnöke aláírta a két if­júsági szervezet közötti együtt­működési szerződést. + BERLIN: Az Interparla­mentáris Unió Berlinben folyó konferenciájának általános po­litikai vitájában a fő figyelem a nemzetközi helyzet égető kérdéseire irányul. A szocialis­ta országok és számos afrikai, ázsiai és latin:amerikai állam parlamentjeinek küldöttei erő­teljes hangsúlyt adnak a le­szerelés, az enyhülés, az új gazdasági világrend, az ener­giahelyzet, a környezetvéde­lem és a válsággócok proble­matikájának. @ ÓRA A NAGYVILÁGBAN A madridi előkészítő megbe­szélések csütörtök délelőtti ülé­sén dr. Petrán János nagykövet magyarázatokat fűzött a javas­lathoz, amelyet a magyar kül­döttség szerda este terjesztett be a november 11-én kezdődő érdemi találkozó napirendjére. Az igen tevékeny csütörtök délelőtti ülésen 14 küldöttség szólalt fel, közöttük az Egyesült Államok és a Szovjetunió kép­viselője. A felszólalók építő szellemben fogadták, üdvözöl­ték a magyar javaslatot és a két benyújtott munkaokmány, a magyar és a spanyol alapján megkezdődött a beható eszme­csere a találkozó napirendjé­ről. ♦ NEW YORK: Szerdán megtartotta első tanácskozá­sát az ENSZ-közgyűlés általá­nos ügyrendi bizottsága, és azt javasolta, hogy a 35. ülésszak tűzze napirendjére a nukleáris leszerelés, az enyhü­lés és a nemzetközi biztonság kérdésének megtárgyalását. Ifjúsági világkonferencia A Mexikóváros közelében fekvő Oaxtepecben befejező­dött az új gazdasági világrend kérdéseivel foglalkozó ifjúsági világkonferencia. A Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség, valamint három mexikói szak- szervezet meghívására 125 nemzeti, regionális és nemzet­közi ifjúsági és diákszervezet (köztük a KISZ) képviseltette magát a tanácskozáson. A szerdai — záró — plenáris ülésen ismertették azokat a lényeges kérdéseket, amelyeket munkacsoportokban vitattak meg, majd záródokumentumba foglaltak. A világ ifjúságának képviselői kifejezték elkötele­zettségüket az enyhülés fenn­tartása, valamint a leszerelés előmozdítása mellett, rámutat­va, hogy a fegyverkezési kiadá­sok csökkentése a gazdasági elmaradottság felszámolására alkalmas anyagi bázist szaba­dítana fel. A fiatalok üdvözölték a fej­lődő országoknak a nemzeti függetlenség kivívásában elért sikereit. Ezek kedvezőbb körül­ményeket teremtenek a nemzet­közi gazdasági kapcsolatok rendszerének igazságosabb ki­alakításához. Növekvő tiltakozás a Kim elleni ítélet miatt Világszerte tömegével adják fel a szöuli rezsimnek címzett tiltakozó táviratokat, sorra hangzanak el a mélységes fel­háborodást kifejezésre juttató nyilatkozatok Kim De Dzsung dél-koreai ellenzéki vezető ha­lálra ítéltetése miatt. A svéd külügyminiszter felkérte dél­koreai kollégáját: járjon közbe a szöuli hatóságoknál, hogy ne végezzék ki Kimet. Az ausztrá­liai külügyminiszter szerdán Canberrában úgy nyilatkozott, hogy az ausztráliai nép „a leghatározottabban helytelení­ti” az ítéletet. A francia általá­nos munkásszövetség (CGT) Dél-Korea párizsi nagyköveté­nek küldött táviratában sürget­te, hogy helyezzék hatályon kí­vül az ítéletet. Tokióban, Osakában, vala­mint Japán más nagyvárosai­ban szerdán a késő esti órákig tartottak a tömeggyűlések és a felvonulások. A szocialista és a kommunista párt más demok­ratikus szervezetektől is támo­gatott tokiói nagygyűlésén húsz­ezren tiltakoztak a szöuli kato­nai junta önkénye, jogtipró el­járása ellen. A Kim De Dzsung megmentésére alakult bizottság csütörtökig 1 millió 200 ezer aláírást gyűjtött Kim kiszabadí­tása érdekében. A terebélyesedő japán tilta­kozó mozgalomra való tekintet­tel a hivatalos Tokió — ha óva­tos formában, is — kénytelen volt figyelmeztetni szöuli part­nerét az ítélet végrehajtásának súlyos következményeire. + BEIRUT: Fahd szaúd-ará- biai trónörökös a szaúdi saj­tóügynökségnek adott interjú­jában cáfolta, hogy országa elfogadta a Camp David-i megállapodásokat, s csupán a palesztin autonómiáról folyó egyiptomi-izraeli ^tárgyalásokat ellenzi. „Szaúd-Arábia elveti mindazt, ami a Camp David-i lolyamatot megelőzte és azzal együtt járt, vagy annak a kö­vetkezménye" r- jelentette ki Fahd. „A palesztinkérdés a konfliktus lényege. Hiányos és elfogadhatatlan minden olyan megoldás, amely nem foglalja magában a palesztin nép ön­rendelkezési és visszatelepülési jogát, valamint a független palesztin államot, amelynek fővárosa az arab Jeruzsálem." A Somoza elleni merénylet fejleményei A paraguayi hatóságok feltételezé­se szerint az argentin népi forradalmi hadsereg gerillái lőtték le szerdán a Paraguayban letelepedett Anastasio Somoza volt nicaraguai diktátort. Asuncionban először azt állították, hogy „nyilván nicaraguai terroristák’* hajtották végre a körültekintően meg­szervezett merényletet. Mint a paraguayi hatóságok közöl­ték, a merénylet után nyomban meg­indított nyomozás során kiderült, hogy a fegyveresek lopott gépkocsi­val menekültek. Megtalálták az autó tulajdonosát, aki azt vallotta, hogy néhány nappal ezelőtt argentin at­centussal beszélő személyek az úton megállították autóját. Öt kiszállásra kényszeritették és a gépkocsival el­hajtottak. Asuncioni közlés szerint azt is kiderítették, hogy a merénylők az argentin írószövetség nevében foglal­tattak maguknak szállást a paraguayi fővárosban. Somoza jelenléte egyébként egyre kínosabbá vált Paraguay számára. Az exdiktátor — aki magával vitte a nicaraguai államkasszát — gátlásta­lan és botrányos életmódot folytatott, gőzös politikai tervei rendszeresen nyilvánosságot kaptak paraguayi és külföldi lapokban. Képünkön: Anastasio Somoza Mercedese a merénylet után Szovjet—kubai űrpáros indult a Szaljut—6-ra (Folytatás az 1. oldalról) Ezután az űrhajósok — indí­tás előtt két és fél órával — elfoglalták helyüket a Szojuz— 38 kabinjában, s megkezdődött a visszaszámlálás. Az előre meghatározott időpontban, moszkvai idő szerint 22 óra 11 perckor működésbe léptek a hordozórakéta első fokozatának hajtóművei, s a Szojuz—38 a magasba emelkedett. Az űrhajó rajtjánál kubai kül­döttség volt jeJen, Raul Castro Ruznak, a Kubai KP KB Politi­kai Bizottságai tagjának, az ál. lamtanács első elnökhelyettesé­nek, a forradalmi fegyveres erők miniszterének vezetésével. Az űrhajó a hordozórakéta három fokozatának leválása után ráállt a megadott ‘kerin­gési pályára, s irányítását a Moszkva melletti repülésirányí­tó központ szakemberei vették át. Az első három Föld körüli for. dulat során az űrhajósok ellen­őrizték az űrhajó különböző be­rendezéseit és rendszereit, az egyes helyiségek hermetizáltsá- gát, majd levetették szkafan­derüket. így már kényelmeseb­ben végezhették el következő feladatukat: a 4—5. fordulat során pályamódosítást hajtot­tak végre. Ezzel a manőverrel magasabb pályára állították a Szojuz—38-at, amely ezen a pályán haladva éri majd utói az űrállomást. Az új keringési pálya elérése után, a kora hajnali órákban Jurij Romanyenko és Arnaldo Tamayo megkezdte első űrpihe­nőjét. Kijelölt programjukat pénteken késő délután folytat­ják: a tervek szerinti a további megközelítő manőverek után a késő esti órákban kerül sor a Szojuz—38 és a Szaljut—6— Szojuz—37 űrkomplexum össze, kapcsolására. Jm Romanyenko életrajza Jurij Romanyenko ezredes, a Szo­juz—38 parancsnoka, a Szovjetunió Hőse, űrhajós pilóta 36 éves. 1944. augusztus 1-én született az orenburgi terület egy kis falujában. 1966-ban kitüntetéssel végezte el a szovjet légierők tiszti iskoláját, majd repülő­oktató lett. Romanyenko 1970-ben került az űr­hajósok egységébe. Elvégezte a Szo- juz-tipusú űrhajókon és a Szaljut-űr- állomásokon való repüléshez szüksé­ges tanfolyamokat, s részt vett a Szo­juz—Apolló program előkészítésében: a közös szovjet—amerikai űrkísérlet szovjet tartalék-legénységének pa­rancsnoka volt. A Szojuz—38 parancsnokának ez a második űrrepülése. Első ízben 1977. december 10. és 1978. március 16. között a Szojuz—26—Szaljut—6 űr- komplexum parancsnokaként, Georgij Grecskóval együtt 96 napot töltött a világűrben. Jurij Romanyenko 1965 óta az SZKP tagja. Jelenleg levelező tagozaton végzi a Gagarin Repülőakadémiát, s aktív társadalmi tevékenységet foly­tat: a Komszomol Központi Bizottsá­gának tagja. Nős, felesége középis­kolai zenetanárnő. Két fia van: Ro­man 9, Artyom pedig 3 éves. A- Tamayo életrajza Arnaldo Tamayo Mendez alezredes, kutató űrhajós, a Kubai Köztársaság s egyben Latin-Amerika első űrhajó­sa. Guantanamóban született 1942. január 29-én. Nehéz gyermekkoráról személyesen mesélt az újságíróknak a Bajkonurba indulás előtt Csillag- városban megrendezett sajtóértekez­leten: nagyon szegény szinesbőrű csa­ládban született, s már tízéves korá­tól dolgomia kellett. Cipőtisztító, zöldségárus, végül asztalosinas volt, de a munka mellett befejezte az ál­talános iskolát és elkezdte középisko­lai^ tanulmányait is. A forradalom győzelme után, 17 éves korában az első forradalmi ifjúsági szervezetnek: az Ifjú Felkelők Szövetségének tagja lett, ifjúsági munkabrigádokban dol­gozott. Tamayo 1961-ben lépett a forradal­mi fegyveres erők soraiba, s még abban az évben a Szovjetunióba küldték tanulni. Az egyéves pilótais­kola elvégzése után a légierőknél teljesített szolgálatot. 1968-tó| egy évig első osztályú repülőoktató volt, majd elvégezte a kubai légierők pa­rancsnokképzőjét. 1976-ban előléptet­ték alezredessé, s ezredparancsnok­helyettessé nevezték ki. Első osztályú pilótaként több mint 1400 órát repült, s kiválóan ismeri a legmodernebb harci gépeket is. 1977-ben lett Kuba egyik űrhajósje- löltje, s 1978 elején kezdte meg fel­készülését Csillagvárosban. Utolsó vizsgáit nemrégiben tette le, s az űrhajósegység parancsnokai szerint az interkozmosz-repülések valamennyi ,, tantárgyából” alaposan, kiválóan felkészült a kiképzőközpontban töl­tött két és fél év alatt. Arnaldo Tamayo 1967 óta a Kubai Kommunista Párt tagja, nős, fele­sége és két fia — a 12 éves Arnaldo és a 10 éves Orlando — jelenleg Csillagvárosban él. Gazdasági reformra készülnek Lengyelországban Szerdán megtartotta első ülé­sét a gazdasági reformbizott­ság, amelyet a LEMP KB PB és a kormány elnökségének határo­zata alapján hoztak létre. A döntésben, amelynek alap­ján ezt a bizottságot létrehoz­ták, a politikai bizottság és a kormány arra irányuló akarata fejeződik ki, hogy komplex gaz. dasági reformot valósítsanak meg az országban. A bizottság feladata az, hogy kidolgozza a gazdaság működése megváltoz­tatásának általános irányelveit és ellenőrizze a tervezés és a gazdaságirányítás színvonalá­nak emelését célzó tevékenysé­get. Elfogadták azt az alapelvet, hogy a részleges, a problema­tikus és az ágazati elöntéseket olyan ütemben léptessék élet­be, amilyen ütemben kidolgoz­zák őket, illetve ahogyan a gaz­dasági egységek készek meg­valósításukra. A politikai bizott­ság és a kormány a munka olyan megszervezését ajánlotta a bizottságnak, hogy a népgaz­daság működésére vonatkozó tökélesített alapelveket 1982 végéig minden gazdasági egy­ségnél érvényre juttassák. Az ülést megnyitva Jozef Pin.' kowski miniszterelnök rámuta­tott, hogy a tervezés és a gaz­daságirányítás jelenlegi hely­zetét ismételten élesen bírál­ták. Az itt megmutatkozó hiá­nyosságok és hibák a közvéle­mény szerint az egyik legfőbb okát jelentik a népgazdaság több területét sújtó egyensúly hiánynak, a gazdálkodás ala­csony hatékonyságának, az erők és eszközök pazarlásának. Pinkowski felhívta a figyel­met arra, hogy a reform kidol­gozását különlegesen nehéz társadalmi és gazdasági hely­zetben kezdik meg, és hangsú­lyozta: figyelembe kell venni mind Lengyelország, mind a Szovjetunió és más szocialista országok tapasztalatait, ame­lyeket a népgazdaság tökélete­sítésére irányuló munka során szereztek. A leendő reform kulcskérdé­se a gazdasági szervezet önál­lósága — hangsúlyozta Pin­kowski. Az alapegységek önál­lóságának és felelősségének megnövekedése együtt kell hogy járjon a központi tervezés és 'irányítás megerősödésével a legfontosabb kérdések terén. A tervezés folyamán mindenek­előtt olyan döntéseket kell kidol­gozni, amelyek elősegítik, hogy megnövekedjék az ötéves terv szerepe a társadalmi és gazda­sági fejlődés irányításában. A végrehajtandó változtatá­soknak hozzá kell járulniuk a gazdasági egyensúly helyreállí­tásához és a nemzeti jövedelem növekedéséhez, elsősorban a gazdasági potenciál jobb ki­használása révén; elő kell se­gíteniük a belső illetve külső piacokra való termelés fejlődé­sének meggyorsítását, valamint a mezőgazdaság termelékeny­ségének növelését — hangsú­lyozta a miniszterelnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom