Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)
1980-08-10 / 219. szám
1980. augusztus 10., vasárnap Dunántúlt napló 13 A KSH Baranya megyei Igazgatóságának jelentése (Folytatás az 1. oldalról) Edward Kennedy szenátor nem adta fel az elnökjelöltségért folytatott harcot. Képünkön: a szenátor a New York-i Waldorf Astoria Szálló előtt találkozik választóival. — ¥ ra. Az AGROKER Vállalat szokásos aratási ügyeleté június 30-a óta működik, alkatrész- hiány ezúttal leginkább az NDK gépeknél jelentkezik. A tavaszi és a kora nyári zöldség- és gyümölcsfélék iendre késve értek. Néhány gyümölcs rendkívül rossz termést adott (pl. a cseresznye, meggy), a zöldáruk pedig sokáig megtartották primőr jellegüket (paprika, paradicsom, uborka). A tömegtakarmányok volumene kedvezően alakult, azonban a szénakészítést megnehezítette a gyakori eső. A rét-legelő területek bő termést adtak, azonban ennek hasznosítására nem fordított kellő gondot valameny- nyi gazdaság. A megyében 1980. június 30- án az előző év azonos időpontjához képest a szarvasmarha-állomány csökkent, a sertés- állomány viszont nőtt. A szarvosmarhák száma 98 300 db volt, 4,4 százalékkal kisebb a tavalyi évközepinél. Egyre több kisüzem számolja fel szarvasmarha-tartását. Ezt a csökkenést o nagyüzemi gazdaságokban nem tudják ellensúlyozni, sőt a termelőszövetkezetek közül is négy gazdaságban megszűnt a tehenészet. A nagyüzemi tejtermelés első félévi fajlagos hozama 1988 liter - a Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség adatai szerint —, a növekedés 104 liter, amely 5,5 százalékos emelkedésnek felel meg. Félévkor a megye sertésállományának kereken fele volt a nagyüzemekben, fele a kisüzemi gazdaságokban. A háztáji és kisegítő gazdaságokban nem csökkent a sertéstartási kedv, s a korábbi évek során tapasztalt ciklikusság erősen mérséklődött, a tavalyi magas állományszint az idén még kissé emelkedett is. A sertések száma 485 600, a múlt évinél 1,8%-kal több. A fontosabb vágóállatok és állati termékek felvásárlásának növekedése az év első félévében folytatódott. A múlt évi szintet csak az étkezési tyúktojás értékesítésénél nem érték el a gazdaságok. Vágómarhából 8500, vágósertésből 22 300, vágóbaromfiból 6900 tonnát értékesítettek a na^y- és kisüzemek, ami az előző évhez mérten marha- és sertéshúsból 3—4llo-os, vágóbaromfiból pedig 20%-os növekedést jelent. A tej értékesítése valamennyi szektorban növekedett, de míg ez a termelőszövetkezetekben és a kisüzemekben egyértelműen a fajlagos hozam növekedésének eredménye, addig az állami gazdaságokban az állomány számának emelkedése eredményezte. A közúti áruszállítási feladatok az előző év azonos időszakához képest mérséklődtek. Az autóbuszon szállított utasok száma 4 százalékkal növekedett, megközelítően azonos mértékben fokozódott a helyi és a távolsági közlekedésben szállított utasok száma. Az autóbusz-állomány 2 százalékkal csökkent, de korszerűbbé vált. Az év első hat hónapjában 24 új autóbuszt állítottak forgalomba, köztük a helyi közlekedésre beosztott autóbuszállo- móny modernizálása és egységesítésének befejezése érdekében 21 csuklós járművet. 1980. első felében a születésszám csökkenése folytatódott, az előző év azonos időszakához képest közel 9 százalékkal volt kevesebb (mintegy 2700) az újszülöttek száma. Ezzel egyidejűleg több mint 3000 haláleset történt, amely 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A megye természetes népmozgalma - új vonásként — szaporodásról fogyásra váltott át. Pécsett az előző évek tendenciájával ellenkezően mind a születések számának csökkenése (13 százalék), mind a halálozások növekedése (15 százalék) a megyei átlagot meghaladó volt. Foglalkoztatás Az első félév során a megfigyelt ágazatokban foglalkoztatottak száma 2 százalékkal (2900 fővel) volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A legnagyobb mértékben az építőiparban és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek közös gazdaságaiban, a legkevésbé a kereskedelemben csökkent a foglalkoztatás. A csökkenés csaknem teljes egészében a fizikai foglalkozásúak létszám- fogyásából adódott, míg a nem fizikaiaknál minimális volt (kb. 20 főnyi). Ez kedvezőtlenül hatott a fizikai — nem fizikai foglalkozásúak arányának változására. Míg 1979. első félévében 100 fizikaira 22 nem fizikai jutott, addig ez év első félévében 23. A korábbi évekhez képest a vállalatok létszámigénye is mérséklődött, és reálisabban igazodott a termelési feladatokhoz. A vállalatok elsősorban a meglevő létszámuk megtartására, esetleg kisebb mérvű csökkentésére törekszenek, amit a bérszabályozás rendszere fs ösztönöz. A lakosság készpénzbevétele 9,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a bér- és bérjellegű bevételek 3,7 százalékkal, a mezőgazdasági munkából származó bevételek pedig 7,9 százalékkal növekedtek. A társadalombiztosítás címén kifizetett összeg — még a múlt évi jövedelemintézkedések hatását tükrözve - 88 százalékkal volt nagyobb, mint 1979. első félévében. A nominálbevételek növekedése ellenére a lakosság vásárlóereje nem érte el az egy évvel korábbit. Az anyagi ágazatokban foglalkoztatottak havi átlagbére — a mezőgazdasági termelőszövetkezetek kivételével - valamivel mérsékeltebben emelkedett, mint egy évvel korábban, az egyes ágazatokban 3-6 százalék között nőtt. A vállalati bérfejlesztés ugyan az első negyedévhez képest a második negyedévben 0,5-1,0 százalékkal nagyobb mérvű volt, azonban továbbra is az óvatos bérgazdálkodás volt a jellemző. Az iparban dolgozó fizikai foglalkozásúak bérátlagát (3910 Ft) csak a szállításban dolgozók bére haladta meg (3925 Ft), amely az ágazat elmúlt évi kiemelkedő bérfejlesztéséből adódott. 1980. első félévében a lakosság az összes pénzbevételének hozzávetőlegesen azonos hányadát fordította áruvásárlásra, mint egy évvel korábban (az MNB adata szerint 100 Ft készpénzbevételből 84 Ft-ot). Emellett tovább nőtt — bár az előző évekhez képest szerényebb mértékben - a lakosság takarékbetét-állománya is. 1980. június 30-án a megye betétállománya 5,4 milliárd Ft-ot tett ki, 6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, és 4 százalékkal haladta meg a januári induló összeget. A lakosság összes hiteltartozása 17 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év első félévének végén. A hitelkibocsátás növekedése a lakásépítéshez és értékesítéshez kapcsolódott, a közép- és rövidlejáratú hitelek ez évben igényelt összege 2 százalékkal kisebb volt a tavalyinál. Az ebben döntő súlyt képviselő áruvásárlási hiteleknél a hitelnyújtás feltételeinek változása játszott szerepet. Kereskedelem A kiskereskedelmi árszínvonal az első félévben 13 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A bolti élelmiszerek árindexe 15 százalékos áremelkedést jelez, a vendéglátás 12 százalékkal drágult, és 7, illetve 14 százalékkal emelkedett a ruházati, illetve vegyes iparcikkek ára. Az idényáras élelmiszercikkek árszintje 22 százalékkal magasabb volt az elmúlt év első 6 hónapjának átlagánál, amiben jelentős hatása van annak, hogy a tavalyihoz képest burgonyából, zöldség- és gyümölcsfélékből egyaránt kevesebb került a boltokba és a piacokra, így összességében 10 százalékkal csökkent a felhozatal. Baranya megye kiskereskedelmi forgalma összehasonlítható áron az országosnál (2,1 százalék) nagyobb mértékben, 3,3 százalékkal csökkent. A csökkenés ezúttal valameny- nyi árufőcsoportot érintette, a legszámottevőbb mértékben a vendéglátásnál és a vegyes iparcikkeknél jelentkezett (4,4, illetve 4,5 százalék). A bolti élelmiszerek forgalmának másfél százalékos csökkenése azzal függ össze, hogy egy évvel korábban — a júliusi áremelkedéseket megelőzően néhány alapvető fontosságú és nagy súlyt képviselő cikkből (zsír, olaj és főként cukor) a lakosság tartalékra is vásárolt. Ily módon éves szinten a forgalom kiegyenlítődése és az élelmiszerfogyasztás szinten tartása, esetleg kismérvű növekedése várható. Ezt az egyébként jó áruellátás támasztja alá. Más a helyzet a vendéglátásnál, ahol az áremelkedéseket követő keresletmérséklődés tartósnak ígérkezik. Az iparcikkek forgalma 4 százalékkal volt alacsonyabb mint 1979 első félévében. A ruházati árucsoportba tartozó cikkeknél is, a vegyes iparcikkeknél is a forgalom mérséklése irányába hatott egyes esetekben a választékhiány. Emellett a jövedelemkiáramlás mérséklődése, a tavalyinál magasabb fogyasztói árak is befolyásolták a lakosság vásárlási lehetőségeit, elhatározásait. A belkereskedelem ágazat vállalati szintű jövedelmezősége jelentősen javult. Az első félévi gazdálkodás alapján elért nyereség összességében 30 százalékkal nagyobb volt idén, mint tavaly. A 100 Ft nettó árbevételre jutó nyereség az ágazat egészében az 1979. első félévi 2.7 százalékról 3,2 százalékra nőtt. 1980. első félévében mind a belföldi, mind a külföldi idegenforgalom elmaradt az egy évvel korábbi színvonaltól. A megyét közel 109 000 vendég kereste fel, 15 százalékkal kevesebb mint a múlt évben. A külföldiek száma valamelyest nagyobb mértékben csökkent (16 százalékkal), közülük is főleg a szocialista államokból érkezőké (20 százalékkal). Az idelátogatók mintegy 333 000 vendégéjszakát töltöttek el a megyében, 12 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A vendégéjszakák száma legkevésbé a fizetővendéglátásban és az olcsóbb — C osztályú — szállodákban csökkent, legnagyobb mértékben a nyaralóházakban és a kempingekben. Utóbbiak esetében a visszaesést döntően a kedvezőtlen időjárás okozta. Lakásépítés 1980. első félévében — a kiadott használatbavételi engedélyek alapján — összesen 986 lakás épült fel Baranyában. Állami erőből 223-mal (169 százalékkal), magánerőből 243-mal (63 százalékkal) több lakást vettek használatba ez év első hat hónapjában, mint egy esztendővel korábban, amikor is összesen 520 lakás készült el. A második félév folyamán azonban már nem érhetők el hasonlóan kedvező eredmények, mivel az 1980-ban épülő lakások száma nem nő az előző évhez képest, csupán az állami építőipar lakásátadásainak üteme vált folyamatosabbá. Az újonnan épített lakások közül 790 (a lakások 80 százaléka) a városokban épült, amiből 506 Pécsett, 128 pedig Komlón készült el. A városkörnyéki községekben 48, a többi faluban összesen 148 lakás épült. A komlói, mohácsi és siklósi járás községeiben — járásonként egyformán — 41-,50 lakás valósult meg, a tendenciaszerűen legkevesebb lakást építő szigetvári járás községeiben összesen 12 lakás készült el. 1980. első félévében 238 lakás szűnt meg a megyében, közülük 143 Pécsett. A bontásra kerülő lakások közül 148 volt állami és 90 magántulajdonban. Egészségügy Az egészségügyi intézmény- hálózat az első félév során egy új, 80 férőhelyes bölcsődével gyarapodott, amelyet Pécsett a Nevelési Központban vettek használatba. Az intézmény a szűkösen ellátott legújabb városrész helyzetén javít. A táppénzen levők aránya az előző év azonos időszakához képest csak igen kis mértékben — egytized százalékponttal csökkent, és ez év első félévében 6,0 százalékot tett ki. A betegségek miatt 1,6 millió munkanapkiesés jelentkezett, 3 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. Az üzemi balesetek száma jelentősen — 12 százalékkal — csökkent. Ebben a félévben 1441, az előző év első felében 1634 eset volt. Nagymérvű javulás tapasztalható a szállítás-hírközlés ágazatban, ahol több mint felével csökkent a balesetek száma, de említésre méltó az egyéb ipar is, ahol a félév során összesen egy baleset történt (1979 első felében 34). A termelésből kiesett munkanapok száma megközelítette a 32 000-et, amely 16 százalékkal volt kevesebb mint az előző év azonos időszakában. Az átlagos gyógyulási időtartam is valamelyest csökkent (23 napról 22 napra). A félév során a szénbányászatban és az építőiparban történt 2—2 halálos baleset. A személysérüléses közúti balesetek száma az év első felében 341 volt, 11 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. ♦ CARACAS: Caracasban megnyílt a Venezuelai Kommunista Párt VI. kongresszusa. A Központi Bizottság beszámolóját Jesus Faria, a párt főtitkára terjesztette elő. A kongresszusra Caracasba érkezett több latin-amerikai és európai testvérpárt delegációja. ♦ NAGASAKI: Nagasaki japán város lakosai szombaton egyperces néma csönddel adóztak azok emlékének, akik a 35 évvel ezelőtti amerikai atomtámadás következtében vesztették életüket. A városra ledobott bomba halálos áldozatainak számát 73 ezerre becsülik. A támadás három nappal azután következett be, hogy az amerikai légierő atomtámadása elpusztította Hiroshimát. ♦ KUVAIT: A Carter-kormány Szaúd-Arábiát kérte fel arra, hogy közvetítsen az amerikai- iraki diplomáciai kapcsolatok helyreállításában - jelentette meg nem nevezett amerikai kormánytisztviselőkre hivatkozva az Al-Anba című kuvaiti lap. Irak — sok más arab országhoz hasonlóan — az 1967-es arab- izraeli háború alatt szakította meg .kapcsolatait az Egyesült Államokkal. ♦ Ciprusi török- görög tárgyalások Nicosia Szombaton folytatódtak a több mint egy évvel ezelőtt megszakadt tárgyalások a ciprusi görög, illetve török közösség képviselői között. A két fél képviselőin kívül részt vesz a megbeszéléseken az ENSZ főtitkárának állandó ciprusi személyes megbízottja, Hugo Gobbi is, aki a megbeszéléseket Kurt Waldheim nyilatkozatának felolvasásával nyitotta meg. Irán új miniszterelnökjelöltje A lehetséges iráni miniszterelnök-jelöltek sorában újabb név került napirendre: a képviselők többsége egyetértett Mohammad Ali Radzsai jelölésével. A teheráni rádió az esti órákban számolt be arról, hogy a parlament elnöke, Hasemi Rafszandzsani javasolta Radzsa- it a miniszterelnöki tisztségre és a jelenlevő 155 képviselő közül 107 elfogadta a jelölést. Abol Hosszan Baniszadr iráni elnök a parlamenthez intézett szombati levelében közölte: ő is Mohammad Ali Radzsi közoktatási minisztert javasolja miniszterelnöknek. A hirt a teheráni rádió közölte. ♦ ♦ PEKING: Szombaton megérkezett Pekingbe Otto Lambsdorff nyugatnémet gazdaságügyi miniszter. Tárgyalásait vasárnap kezdi meg Li Csiang külkereskedelmi miniszterrel, majd hétfőn a kínai—nyugatnémet gazdasági vegyes bizottság első ülésén elnököl. ♦ TASKENT: Az iszlám világ elleni durva kihívásnak bélyegezte Jeruzsálem Izrael által történt bekebelezését Zijvut- gyin-Nan-lbn Isan Babahan multi, a közép-ázsiai és a kazahsztáni muzulmán egyházi hivatal elnöke. ♦ BUDAPEST: Az Ecuadori Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte dr. Jaime Roldos Aguilera köztársasági elnököt. ■f BUDAPEST: Szombaton elutazott Budapestről Christoph Van Der Klaauw holland külügyminiszter, aki felesége társaságában néhány napos magánlátogatáson tartózkodott hazánkban. Van Der Klaauw-t logadta és megbeszélést folytatott vele Púja Frigyes külügyminiszter. ♦ Újabb zavargások Belfastban Az utóbbi évek legnagyobb méretű zavargása tört ki szombatra virradólag Belfastban. A város katolikus negyedében lezajlott lövöldözések során egyes jelentések szerint 3, mások szerint 4 ember vesztette életét, legalább 12 a sebesültek száma. A zavargásokra - immár hagyományosan — az angolok által 9 évvel ezelőtt augusztus 9-én bevezetett törvény évfordulóján került sor. A törvény értelmében - amely azóta már hatályát vesztette - bírósági tárgyalás nélkül lehetett börtönbe zárni azokat, akiket erőszakos politikai cselekményekben való részvétellel vádoltak. Baranya megyei állami Építőipari Vállalat ács-állványozó, darupálya-építő, lakatos, kőműves, bádogos, festő, fűtésszerelő, tetőfedő, víz-gázszerelő, asztalos, villanyszerelő, hőszigetelő szakmunkásokat, valamint segédmunkást, betanított munkást, betonozót, kubikost, gépkocsirakodót, takarítónőt. I/266/1980. Jelentkezni lehet: Pécs, Szántó Kovács János u. 1/A., munkaerő-gazdálkodás