Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)
1980-08-09 / 218. szám
1980. augusztus 9., szombat Dunántúli napló 3 Az utolsó lakó is elköltözött a szigetvári „Vágóhídiól" A régi vágóhíd épülete Búcsú a cigányteleptől Az új még alakul és fejlődik Figyeltem a vonatablakból, I mikor tűnnek el a tetöröl az antennák. Nem akartam hinni a szememnek, amikor valóban ... Az utolsó lakó I is elköltözött a Vágóhidról. o Éppen szemben fekszik a város „luxusnegyedével" a játékos kedvű, gyufásdoboz-terve- zésű Radovan térrel. A központi fűtéses, hideg-meleg vizes, korszerű lakásoktól alig 500 méterre van az a terpeszkedő, komor épület, amelynek eredeti, szürke kőfalaihoz nemrégiben még fele olyan magas, rikító színekre mázolt tákolmányok tapadtak. Úgy voltak odaragasztva ezek a parányi konyhák, folyosók az eredeti „lakásokhoz", mint fecskefészkek a ház ereszéhez. Mára eltűntek a „fecskefész- kek”. A szemközti oldal is romos állapotban tátong, a tegnapi szobák helyén meg téglakupacok, kőhalmaz. Mintha az elköltözők utoljára még szétverték volna nyomorúságuk színterét. A falakon itt-ott még fölbukkannak a valamikori festés- színes rózsái. Odább, az egyik odúban feldöntött szekrény mellett kibelezett sezlon. Tenyérnyi ép selymén patkány fut ót. Fönt, a füstös lyukak körül öles pókhálók. Alattuk szinte megbújik a nádból, kátránypapírból tákolt mennyezet, Ködös, téli estéken a két „tető” között megrekedt a füst, és lassan, alattomosan visszaszivárgott a szobákba. Mesélik, hogy egyszer éjjel csaknem megfulladt egy kisgyerek . . . A szigetvári községi vágóhíd, ez a kisebb-nagyobb blokkokra tagolt, lapostetejű épület 1944- ben épült. A felszabadulás után különben is sok gonddal küszködő községi tanács nem tudta befejezni az építkezést. Ugyanakkor pedig a külterületeken, például a Halásztanya környékén, a község déli részén levő vályogputrik sorra tönkrementek. A telepeken élő cigányok kezdtek beszivárogni, és elfoglaltak minden emberi életre alkalmasnak ígérkező helyiséget. így kerültek a lakók a „Vágóhídra". Eredetileg 20—25 család foglalt „szobát" magának az önkényesen kinevezett cigánytelepen. A férfiak többsége alkalmi munkát (favágás, szénhordás, bútorszállítás) vállalt. Estére kelve kiöltöztek, és fehér- ingesen, nyakkendősen bevonultak a városba. A nők nem jártak el dolgozni. 1969-ben 12 család lakta a telepet 46 gyerekkel. Az iskoláskorúak nagy része megrekedt az általános iskola alsó tagozatában. Sok volt az igazolatlan mulasztó, az osztályismétlő, akkoriban szinte megtelt a vágóhídi gyerekekkel a kisegítő taqozat. 1977—78 fordulóján 7 család lakott a Vágóhídon, 1978—79 fordulóján: négy. 1980 tavaszán az utolsó lakók is elköltöztek. Szigetváron és a hozzá tartozó külterületeken megszűnt az utolsó cigánytelep o A könyvek egy része még a pincében van, zsákokban. A két szoba összkomfortos, a Gagarin lakótelepi lakás nagyon otthonos, barátságos. Pedig o régi berendezést hozták magukkal. Orgoványi János és felesége azt tervezik, ha lejár a lakástör lesztés, fölcsiszoltatják a parkettát, átfestik az ajtókat s új bútort vesznek. De a könyvszekrényt előbb megcsináltotják, nem maradhatnak addig a könyvek a pincében. — Több mint 20 évig éltünk a Vágóhídon — mondja Orgo- ványiné. — Ott születtek a gyerekeim, ott telt el az életünk. Megöregedtünk, mire eljöhettünk onnan. Az én férjem mindig becsületesen dolgozott, és sose itta el a keresetét, de gondoljon bele, 7 gyereket etetni, ruházni iskoláztatni az egy fizetésből ... Én nem járhattam el dolgozni, mert mindig volt picinyünk is, pályásunk is. Akkoriban még bölcsőde sem volt, többe került volna, amiért vigyáznak rájuk, mint amennyit keresek. Orgoványiéknak 7 gyerekük — a legidősebb 28 a legfiatalabb 6 éves — és 5 unokájuk van. A fiúk szakmát tanultak, a nagylányok már férjhez mentek. Jelenleg egy leányuk van itthon a férjével együtt, egy fiuk, meg a pici lány, a 6 éves Irénke. Orgoványi János nem szereti a nagy szavakat, a dicsérgetést Neki elég, hogy munkahelyén, a Konzervgyárban megbecsült ember. Több szakmája is van. Hosszú ideig_ dolgozott a vasúton, később kitanulta a lakatosmesterséget, jelenleg raktár- vezető. Milliós értekekért felel. — Elkéstünk egy kicsit ~~ mondja elgondolkozva. — Ha akkor van ez a „lakáscsere", amikor még a nagy gyerekeink is kiskorúak voltak sokkal jobban jártunk volna. Úgy volt, hogy építkezünk, megvolt a telek, a gyár is segített volna. De nem lett belőle semmi. Egy fizetés ahhoz kevés, össze kellett volna fogni a gyerekeknek. Számolgattunk vitatkoztunk, végül azt mondták, nekik nem kell ház, úgyse maradnak itthon. Ak. kor meg minek vernénk magunkat akkora gondba, költségbe Egyik Mohácson van, a másik az Alföldre ment férjhez, a legkisebb fiunk akinek hegesztő o szakmája, 3 évre kiment az NDK-ba dolgozni. Meséli, hogy szabad idejében horgászni szokott, meg olvasni. Legjobban a történelmi könyveket szereti. A fotel íölött, ahol ülök, könyvespolc van. Odapillantok. Palotai Boris löld dió; Örkény István Egyperces novellák; Kipling A dzsungel könyve mellett ilyen címeket látok: Csendes Don, Politikai kisszótár, A Nagy Honvédő Háború története, Mihail Bulgakov A ledér gárda, Nyenarokov 1917, a nagy október. Míg beszélgetünk Orgoványi- né ki-kinéz a konyhába, a vasárnapi ebédre, amit mo a nagylány készít. A rántott csirke már kisült, a húsleves illata bekíséri a szobába. — Én sajnos nem tudok olvasni - mondja váratlanul. — Annak idején kimaradtam az első osztályból. A gyerekeim tanít- gattak, de nagyon nehezen ment. Az újságot azért kibetűzi . . . Hegedűs Magdolna Vándorszínházak találkozója Tatán Tárgy: a műfaj fejlesztésének feladatai Augusztus 9-én és 10-én rendezik meg a vándorszínházak országos találkozóját Tatán, a komáromi megyei művelődési központban. A rendezvénysorozaton azok a társulatok vitatják meg művészi és módszertani problémáikat, amelyek előadásaikkal a vidék, főként a kisközségek kulturális ellátását szolgálják. A tanácskozáson részt vevők egyebek között áttekintik a kisebb létszámú társulatok műsorválasztékával kapcsolatos kérdéseket, s a közönség körében szerzett tapasztalatok alapján igyekeznek meghatározni a műfaj továbbfejlesztésének feladatait. FILMJEGYZE1 Joseph Andrews Sikeres „ismétlés1 arról amit kiforgattak Koszta Gabriella estje Hang a sötétből Sajátos hely a Nevelők Háza udvara: a falak, ablakok, oszlopok, ajtók, mélyedések, kiugrások századok emberi tevékenységét őrzik, egy hatalmas fa pedig a természetet idézi. Ideális helye lenne műsoros esteknek, pódiumműsoroknak, ha nem zavarná hangulatát az utcán eldübörgő autók zaja, a környékről áramló rádió és tv- hangok kavalkádja, a diákotthonban nyaralók önfeledt kor- nyikálása. Ám ezek a zajok hétfő este szinte egy előadói est részévé váltak, jószerével csak Szeder- m-kényi Ervint zavarták, aki bevezetőjében izgalmas gondolatokkal térképezte fel a határainkon túli magyar irodalmak sokfélesége között az erdélyi magyar írók pontos helyét. A hely keresése maga — ez jellemzi Hervay Gizella erdélyi költőnő költészetét is, s ez csendült Koszta Gabriella előadásában. ,,Nem tudjuk megszokni a súlytalanságot! I kell egy hely- emlékezik a lábunk, / kell egy hely - emlékezik a szemünk, / ahol megállhatunk, / ahonnan mindent beláthatunk — / emlékeznek bennünk a hegyek" — írja Hervay Gizella Zuhanások című kötetében. S a két reflektorral széthasított sötétből emelkedett egy asszony hangja a Nevelők Háza udvarából; Koszta Gabrielláé, a Pécsi Nemzeti Színház művésznőjéé. Valakié közülünk. Valakié, aki érzékeltetni tudta az át nem élhető egyéni tragédiákat, a kisebbségi kiszolgáltatottság bizonytalanságait, a gyökérvesztés kínjait, a hazateremtés, a nyugalomkeresés keserveit. Valaki közülünk, noha nem közülünk való; helyet, gondolatot, környezetet váltó, de aki otthon szeretné érezni magát buszlármában, tv-han- gok közegében, nyaralók háztetőket átugró rikoltozásóban. Pillanatokra ugyan, de a meggyőző azonosulást felváltotta az alakítás. Akkor történhetett ez, amikor nem tudott maga sem mit kezdeni egy másik ember, a költőnő egyéni tragédiájával, szerelem és fiavesztésével, a legbensőségesebb egyéni érzelmekkel. De ezeket a pillanatokat már feledtette a következő pillanata az örökkévalóságnak, s mikor mondandója végeztével visszaült a közönség közé, mór magával ragadta azt is. Koszta Gabriellának sikerült érzékeltetnie ezt a meg nem foghatót, racionálisan meg nem fogalmazhatót, megosztotta a kétszeresen átélt változások nehéz gyötrelmeit, biztató ígéretét. Hisz kétszeresen élte át maga is: egyszer a költőnő egyéniségéhez tette hozzá saját egyéniségét, egyszer pedig a közös sors, a nemzetiségiből nemzetlakóvá válás folyamatában. (bodó) A legsikeresebb angol film Angliában a Tom Jones volt: a producer örömére kereskedelmi szempontból, a rendező, a kritikusok és a közönség szempontjából művészileg is. Azután Tony Richardson, egykori free cinema-s, csinálhatott tucatnyi jó filmet is: ezekről a kritikusok szintén elragadtatva írhattak, bár a magyar nézők meglehetősen keveset láthattak belőlük. A filmipar „pénzügyesei" azonban már nem dörzsölhették oly elégedetten markukat, mint tették a Tom Jones esetében. Úgyhogy nemcsak a közönség, hanem a finaszírozók is vártak egy ahhoz hasonló filmet. így születhetett meg, ugyancsak Henry Fielding regénye nyomán a Joseph Andrews. Tony Richardson dicséretére váljék, hogy nem utánzatát készítette el nagy sikerének, pedig sok minden magyarázhatta volna, hogy „ismételje” önmagát. Pedig mégis ismétli önmagát Tony Richardson, igaz, úgy, ahogy csak nagy művészek beszélhetnek mindig ugyanarról. Ö is monomániás rendező; minden filmjében egy kérdés foglalkoztatja igazán, legyen az történelmi témájú, kalandos regény, vagy szociográfikus mai történet. Ez az egy kérdés pedig az ember joga. Joga a szabadságra, szerelemre, boldogságra. Joga önmagára. Pókerlelkületű politikusok ugyancsak kiforgatták jelentéséből az emberi jogok kategóriáját — félő hát, korántsem azt értjük már alatta, amit a fogalom takar. Tony Richardson segít, hogy akár polgári felfogásban is, de értelme szerint gondolkozh jssunk felőle. Míg korai, „mai" filmjeiben — Dühöngő ifjúság, Szombat este, vasárnap reggel, Egy csepp méz, A hosszútávlutó magányossága — a tragédia komolyságával és döbbenetével tárja fel, hogy hogyan semmisülnek meg, őrlődnek fel az egyén törekvései szabadság- jogainak az érvényesitése során, addig történelmi, kosztümös filmjei látszólagosan egy ugyan brutálisabb, „naturáli- sabb" kort idéznek, de abban az egyén megszerezhette önmagára vonatkozó jogait. így látszott ez a Tom Jones-ban, így a Ned Kelly-ben, s így a Joseph Andrews-ben is. De a tragikus hangvételt azzal, hogy a múltba helyezte hőseit, felváltotta a metsző irónia Ez azonban nemcsak a „mának szól", azaz nemcsak saját korának gennyes keléseibe vág: idézőjelbe teszi a történelmi kort is. Amikor látszólag még megvolt az egyénnek a lehetősége, hogy szabadságát kivívja. Az iróniának és a múlt mindig meseszerűségének tulajdonítja maga Richardson is hősei sikerét: csodás fordulatok segítik szerencséjüket, bátorságuk, tettrekészségük mellett - csak ezeknek köszönhetik megvívott szabadságukat. Látszólagos tehát, hogy Richardson a múltba menekült „azok még derék idők voltak"- alapon. Már-már naturalizmusba hajló ábrázolásmódja jelzi a ma nézőjének: abból a véres, zord, kegyetlen világból kelt ki a hosszútávfutó magányosságát okozó civilizáció, saját társadalma. Kár, hogy ebben sajnos már nem változhat az egyén sorsa a mese segítségével. Bodó László Új óvoda Szigetvárott Vadonatúj, piros-cserepes, sokablakos ház ágaskodik a téglakupacok, sóderhalmazok között a több mint 100 éves épület - valamikori szigetvári legényegylet - helyén. A belső vakolás már kész, jelenleg a szerelési, parkettá- zási munkálatok folynak,'festik a falakat, ajtókat. Várhatóan szeptemberre elkészül Szigetváron a városi tanács és a cipőgyár közös beruházásaként épülő, 50 személyes óvoda. A közel 3 millió forint költségű létesítményhez másfél millióval járult hozzá a városi tanács, 1 millióval a cipőgyár, a többit társadalmi munkában adták az Építőipari Szövetkezet, a Városgazdálkodási Vállalat, az ÁFÉSZ dolgozói és a kisiparosok, nemegyszer szombatvasárnapjukat is föláldozva. A kivitelezési tervet szintén társadalmi munkában készítette a tanács műszáki gárdája. Nemcsak a telket adta a cipőgyár, hajdani, évekkel ezelőtt életveszélyessé vált és lebontásra került üzemi konyhája és étkezdéje helyén, de az építőmunka oroszlánrészét is a gyár végezte saját építő részlegével. Elsősorban cipőgyári dolgozók kicsinyei kapnak helyet az új létesítményben, amely szervezetileg a Zrínyi téri, II. számú óvodához csatlakozik. H. M.
