Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)
1980-08-05 / 214. szám
1980. augusztus 5., kedd Dunántúli napló 5 Fokozódó terror Bolíviában Érsekek letartóztatása Tizenegy szerzetest tartóztattak le a junta emberei Bolíviában, köztük két amerikai misz- szionáriust és két apácát, valamint Julio Tumiri atyát, az Emberi Jogok Bolíviai Állandó Bizottságának elnökét — közölte nyilatkozatában Jorge Man. rique, La Paz érseke. Az érsek aggodalmának adott hangot amiatt, hogy egy-e nő a letartóztatottak száma Bolíviában. Sorsuk ismeretlen: a július 17-í puccsal hatalomra jutott katonai junta hatóságai semmit sem közölnek az elhurcoltak további sorsáról, fogva- tartási helyükről. Az érsek követelte, hogy haladéktalanul hozzák nyilvánosságra a letartóztatottak, halottak és sebesültek listáját. * A Latin-Amerikában lezajló reakciós fordulatok nem pusztán belső jelenségek, nagy része van bennük az imperialista köröknek — írja a hétfői Pravdában Szergej Mikojan, kommentárt fűzve a bolíviai eseményekhez. Megállapítja, hogy több tény tómasztjo alá ilyen összefüggéseket Bolívia esetében is. Az Amerikai Külügyminisztérium például elismerte, hogy a washingtoni vezetők kapcsolatban álltak a bolíviai tábornokokkal, s hogy „tisztában voltok az eseményekkel”. A külügyminisztérium hozzátette, hogy a tábornokokat megpróbálták lebeszélni az államcsínyről. De hogy miféle tanácsokat adhattak nekik Washingtonból olyan körülmények között, amikor Bolíviában baloldali erők kormány, alakításra készültek, kiderül már abból is, hogy az Egyesült Államok még egy évvel ezelőtt a végsőkig kiállt Somosa diktatórikus nicaraguai rezsimje mellett, s ma is támogatja a salvadori fasiszta erőket. Az imperializmus Latin-Amerikához fűződő gazdasági érdekeit is jobban szolgálják a diktatórikus rezsimek. Ilyen esetben beszélni lehet ugyan az „emberi jogokról", de senkinek sem jut eszébe összekeverni ezt a demagógiát a politikával — állapítja meg a Pravda hírmagyarázója. Khomeini válasza a pápa üzenetére Teherán Khomeini ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, fogadta Hilarion Ca- puccit, Jeruzsálem görögkatolikus érsekét, aki a pápa üzenetével érkezett Teheránba. Az üzenetben a római katolikus egyházfő arra kérte Khomeinit: ne zárassa be az iráni katolikus iskolákat, amelyekről bejelentették, hogy idegen hatalmak javára végzett kémkedés központjai. Khomeini nem értett egyet ezzel az üzenettel, s vasárnapi televíziós nyilatkozatában inkább azt idézte a római katolikus egyházfő emlékezetébe, hogy az Egyesült Államokban „embertelen bánásmódban” részesítenek százhetven ott tanuló, vasárnap a Fehér Ház közelében letartóztatott iráni diákot, az iráni iszlám rendszer híveit. Ünnepélyes fogadtatás a repülőtéren (Folytatás az 1. oldalról) tudásuk legjavát adva vettek részt az olimpiai játékokon. Külön is köszönetét mondok a sportmozgalom vezetőinek, szakembereinek és aktivistáinak, akik a magyar sport eredményességén munkálkodnak. Köszöntőm a családtagokat és a hozzátartozókat, akik a nyugodt felkészülést segítették. Szólni kell azokról a honfitársainkról is — a turistákról és az ifjúsági csoportok tagjairól -, akik a versenyek színhelyén bűz. dításukkal segítették a kiváló sporteredmények elérését. Sikeres szereplésünk feltételei között csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk a szocialista országok közül első ízben Moszkvában megrendezett nyári olimpiai játékok házigazdáiról, az olimpia1 előkészítéséről, megszervezéséről és ie. bonyolításáról. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a szervező bizottság a legmagasabb szinten biztosította az eredményes versenyzés valamennyi feltételét, felülmúlva ebben a korábbi olimpiákat. Kedves Barátaink! Még egyszer tisztelettel köszöntőm önöket a hazai földön. Kívánom, hogy pihenjék ki a fáradalmakat, s azután kezdődjék meg ismét a munka a felkészülés a további hazai és világversenyekre. Ehhez kívánok mindannyiuknak jó erőt és egészséget, magánéletükben pedig sok boldogságot. * Az ünnepi beszéd után úttörők köszöntötték virággal a vezetőket és az aranyérmeseket, majd pattogó induló hangjaira a küldöttség elvonult. Ezután találkozhattak a versenyzők a rég látott barátokkal, családjuk tagjaival, s következhet a jól megérdemelt pihenés. A SZENTLŐRINCI ÁLLAMI GAZDASÁG felkínál ipari burgonyát 1,30 FT/KG EGYSÉGÁRON A BURGONYA MEGVÁSÁROLHATÓ A GAZDASÁG VAJSZLÓI BURGONYATÁROLÓJÁNÁL REGGEL 7 ÓRÁTÓL DÉLUTÁN 16 ÓRÁIG NAGYVILÁGBAN 1 BANGKOK: Kurt Waldheim ENSZ-lőtitkár hétlön kétnapos hivatalos látogatásra Bangkokba érkezett. A világ- szervezet közgyűlésének 7979. november 14-i határozata lelkérte a főtitkárt, hogy tegyen lépéseket a kambodzsai—thaiföldi határövezetben kialakult veszélyes helyzet megoldására. Waldheim e célból körútra indult Délkelet-Ázsióban: Thaiföld előtt a Vietnami Szocialista Köztársaságot kereste föl. 1 MOSZKVA: Hazautazott a Szovjetunióból Gustóv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, aki az SZKP Központi Bizottságának vendégeként szabadságát töltötte a Szovjetunióban. A VERSAILLES: Tűz ütött ki vasárnap a Párizs melletti Rambouillet filmarchivumában. Több ezer francia és külföldi filmkópia vált a lángok martalékává. A tűzoltóknak csak négyórás megfeszített küzdelem után sikerült eloltaniuk a tüzet. A BEJRÚT: Az Izraellel szoros kapcsolatot fenntartó Szaad Haddad őrnagy szakadár alakulatai Dél-Libanonban több falu ellen intéztek támadást. A szakodárok nehéztüzérségi fegyverekkel lőtték a többi között Nakura és Szúr településeket. E két helységben az ideiglenesen Libanonban tartózkodó ENSZ-csapatok egységei állomásoztak. A ATHÉN: Belehalt sérüléseibe a csütörtökön Athénben meggyilkolt török attasé 15 éves lánya. A leány apja mögött ült, amikor a merénylő tüzet nyitott az egyik forgalmas athéni utcán haladó gépkocsijukra. A diplomata felesége és fia túl vannak az életveszélyen, de még kórházi ápolásra szorulnak. A merényletet egy törökellenes örmény löld alatti szervezet vállalta magára. Szádot egyiptomi államfő azzal vádolja Izraelt, hogy az akadályokat gördít a Camp David-i különalku tárgyalásai útjába. Képünkön: Kamat Hosszan Ali egyiptomi külügyminiszter (balra) az izraeli nagykövetnek adta át azt az üzenetet, amely Jeruzsálemnek egyoldalúan izraeli fővárossá való nyilvánításával foglalkozott. A- ÚJ-DELHI: Az India északkeleti részén levő Mizoram szövetségi területen tűzszünet jött létre a kormánycsapatok és a szakadár erők között. A vele szomszédos Assam államban az úgynevezett polgári engedetlenségi mozgalom vezetői beleegyeztek abba, hogy az útvonalakról és a vasútokról eltávolíttatják az akadályokat és lefújják a szövetségi államban korábban kihirdetett általános sztrájkot. A ÚJ-DELHI: Az indiai biztonsági erők letartóztatták Sukhadayal lamatiyát, az északkelet-indiai Tripura szövetségi államban élő bengáli és nepáli bevándorlók ellen terrorhadjáratot folytató „tri- purai hadsereg" vezetőjét. A- DELHI: Már több mint hétmillió embert tett hajléktalanná az indiai Uttar-Prades államban a folytatódó áradás. Az elemi csapás mintegy 340 emberéletet követelt. Különösen súlyosak a károk a mező- gazdaságban. A kormány a veszélyeztetett területekről igyekszik kitelepíteni o lakosságot. Nyolcvan halálos áldozata van eddig a bolognai főpályaudvaron történt robbanásnak. Képünkön: folyik a romok átvizsgálása. A- AMMAN: Pokolgép robbant a Kelet-Jeruzsálemben megjelenő Al-Fadzsr palesztin újság szerkesztőségében. A robbanás romba döntötte a helyiséget, de emberéletben nem esett kár. A- VARSÓ: Lengyelország 49 vajdasága közül a hét végén még húszban volt árvízi készültség. Több vajdaságban, Így a Chelmiben, a Krasnoi- ban, az Opoleiben és a Wroc- lawiban, feloldották a készültséget. Az esőzések alábbhagytak, vasárnap kisütött a nap, Így tovább javult a helyzet. A- TOKIÓ: Egy évig, egy hónapig és egy napig hányódott a Csendes-óceánon egy japán kisváros két „kajakosa". Kilenc méter hosszú csónakjukkal átszelték a Csendes-óceánt, érintették San Franciscót és a Go. lapagos-szigeteket, majd a Sa- moa-szigetcsoport megkerülésével — majdnem 35 000 kilomé teres út után — visszaérkeztek a japán partokhoz. A- AJACCIO: Hétfőn a hajnali órákban hat robbantásos merényletet követtek el a Franciaországhoz tartozó Korzika szigetén elektromos távvezetékek és transzformátorállomások ellen. A robbantásokat, amelyeket nyilvánvalóan szeparatisták hajtottak végre, eddig semmilyen szervezet nem vállalta magára. A- KATMANDU: Hétfőig 45 személy holtteste került elő a romok alól Nyugat-Nepál földrengés sújtotta településein. A földmozgások a múlt kedden rázták meg ezt a térséget, de a Vöröskereszt véleménye szerint még mindig vannak emberek az összedőlt épületek alatt. A Vöröskereszt szóvivője szerint az áldozatok száma a 200-at is elérheti. Kommentár Az olasz parlament ismét összeült, hogy ez alkalommal ismét — ki tudja, hányadszor — a terrorizmus elleni harc kérdéséről folytasson vitát. Az olaszországi szakszervezetek hétfőn kétórás általános tiltakozó sztrájkra hívták föl Itália dolgozóit. A felháborodás és feszültség országszerte fokozódik. Amikor a szombat esti első jelentések beszámoltak a bolognai központi pályaudvaron történt nagyerejű robbanásról, a világ közvéleménye az első pillanatban véletlen szerencsétlenségre, gázrobbanásra gondolt. A megindult vizsgálat azonban kétségkívül bebizonyította, hogy a detonáció merénylők müve volt, Ugo Sisti államügyész vasárnap kijelentette: „most már kétségtelen, hogy terrortámadás Bonilla Bolognában történt". Hasonlóképpen vélekedett a bolognai rendőrfőnök is. Szakértők feltételezése szerint mintegy 10 kilogramm robbanóanyag röpítette levegőbe az épületet. A robbanó anyagot — egyes szemtanúk szerint — két fiatalember hagyta hátra egy bőröndben. A terrorista gaztettek, emberrablások, gyilkosságok már hosszú ideje jellemző tünetei az Olasz Köztársaság életének. Néhány éve szélsőjobboldali merénylők egy milánói bankrobbantás során 16 ember életét oltották ki. 1974. augusztus 4-én ugyancsak Bologna közelében egy gyorsvonat ellen végrehajtott pokolgépes merénylet, 12 ember halálát okozta és 48-at sebesített meg. Most, az eddigi jelentések szerint 86 embert ölt meg a bomba. Miközben a rendőrségi vizsgálat folyik, több szélsőséges terrorszervezet jelentkezett, hogy magára vállalja a merénylet elkövetését. Több ismeretlen bejelentő azt állítja, hogy a felelősség a „fegyveres forradalmi sejtek” nevű szélsőjobboldali terrorcsoportot terheli. Pertini olasz köztársasági elnök a helyszínen járt és meglátogatta a sebesülteket. Az olasz politikai pártok - köztük a kommunista párt — részvétüket nyilvánították az áldozatok családjának és Bologna város polgármesterének, az olasz közvélemény pedig követeli, hogy a kormány derítse fel a példátlan merénylet körülményeit és végre kemény kézzel vessen gátat a szélsőjobboldali terrorbandák garázdálkodásának. Gáti István A szovjet—vietnami íirpáros Csillagvárosban Hétfőn visszaérkezett Csillagvárosba a szovjet—vietnami közös űrrepülés két résztvevője, Viktor Gorbatko, az űrrepülés parancsnoka és Pham Tuan, a vietnami űrhajós. Csillagváros repülőterén nagy szeretettel fogadták őket munkatársaik, barátaik, családtagjaik, a kiképzési program vezetői. A város művelődési házánál rendezett gyűlésen Gorbatko és Pham Tuan meleg szavakkal mondtak köszönetét mindazoknak, akik segítették őket a felkészülésben, az űrutazás sikeres végrehajtásában. Külön és részletesen szóltak a Szal- jut-6 űrállomás állandó személyzetéről s mint elmondották, Leonyid Popov és Valerij Rjumin, akik immár csaknem négy hónapja dolgoznak a világűrben, kitűnő hangulatban, nagyon jó egészségi állapotban vannak, nagy segítséget nyújtottak a nemzetközi párosnak a sok kísérlet, vizsgálat elvégzésében. Gorbatko és Pham Tuan beszámolt arról, hogy a kísérleti programot teljes mértékben végrehajtották, eleget tettek a kitűzött feladatnak. Köszönetét mondtak a Szovjetunió és Vietnam Kommunista Pártjának, a két ország kormányának azért, hogy őket választották ki a megtisztelő feladatra s hogy elvégzett munkájukat nagyra értékelték. A gyűlésen, amelyen az In- terkozmosz-programban részt vevő más nemzetiségű, még feladatukra készülő űrhajósok is ott voltak, s megjelentek a jelenlegi út programját kidolgozó szovjet és vietnami tudósok is, több felszólaló méltatta annak jelentőségét, hogy Vietnam képviselője az első ázsiai szocialista ország küldötteként részt vehetett a nagy fontosságú űrrepülésben. LAPZÁRTA Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára hétfőn fogadta Gejdar Alijevet, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagját, Azerbajdzsán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkárát, aki üdülésen tartózkodik hazánkban. # Hétfőn Marseille-be érkezett a két kijelölt francia űrhajós, akik a tervek szerint 1982-ben szovjet kollégáikkal űrrepülést tesznek Szojuz űrhajón. Jean- Lou Chretien és Petrick Baudry, a két francia űrhajós-jelölt szeptemberben utazik Csillag- városba. # Saint-Jean Cap Ferrat-ban háromszázezer frank értékű ékszert raboltak el egy régiség- kiállításon. Az élelmes rablók kihasználták az ebédidőt, amikor a kiállítás szervezői nem tartózkodtak a kiállítócsarnokban. # Az izraeli kormány hétfőn rend- kivüli ülésen vitatta meg annak a levélnek a tartalmát, amelyet Anvar Szódat egyiptomi államfő intézett a hét végén Begin miniszterelnökhöz, és amelyben élesen elitélte a Jeruzsálem keleti részével kapcsolatos múlt heti izraeli döntést. A levélre adandó válaszról nem született döntés a kabinet ülésén, de megbíztak öt minisztert azzal, hogy segédkezzenek Be- ginnek a válasz kidolgozásában. # Mintegy ötven iráni diák megszállta hazája új-delhi nagykövetségének egy részét, és éhségsztrájkot kezdett — jelentette be hétfőn a PTI indiai hír- ügynökség. A turistavízummal Indiába érkezett diákok azt követelik, hogy tanulmányaik folytatása céljából Indiában maradhassanak. Mint egy követsé- gi tisztviselő rámutatott, Indiában máris mintegy 15 ezer iráni diák tanul, és az ottani egyetemek nem tudnak fölvenni többet.