Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)

1980-08-24 / 232. szám

DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM 1980. AUGUSZTUS 24. Fel korso Hiány Négy pályakezdő költő versei Négy fiatal pécsi költő kö­zös kötetben. Ez a pécsi anto­lógia olyanféle vállalkozásnak hat, mintha válogatás lenne egy másik, a mostaninál sok­kal terjedelmesebb, több sze­replős antológiából. A gyanú­nak van némi alapja. Az elmúlt években ugyanis számos olyan antológia jelent meg Pécsett (Őszi szivárvány, 1968; Útköz­ben, 1969; Készülődések ideje, 1975; Fiatal irók köre, 1976), amely népes szómban, széles­re tárt kapun bocsátotta ki a fiatal pécsi költőket, sőt az utóbbi két antológiában — mások mellett - már a jelen kötet szerzői is ott voltak. A Fél korsó hiány nemcsak azért kelti a válogatás váloga­tásának a gyanúját, mert meg­jelenését népesebb szerzői gár- dájú pécsi antológiák előzték meg, antológiák, amelyekben a jelenlegi kötet négy szerzője is szerepelt, hanem azért is, mert csaknem mindegyikük elérkezett az önálló kötet megjelenésének a küszöbéig. Csordás Gábor­nak az antológia kiadásával egyidőben napvilágot látott el­ső önálló kötete (a nevelő ne­velése). Parti .Nagy Lajos ver­selt az elmúlt évben központi fórumon, az Élet és Irodalom­ban mutatta be Csorba Győ­ző. S Meliorisz Béla és Pálin­kás György is eljutott ahhoz a gondolathoz, hogy összeállítsa első önálló kötetét, s azzal bu­dapesti könyvkiadónál jelent­kezzék. Ez a számbeli korláto­zás, valamint az antológia szer­zőinek gyűjteményes kötetek­ben történt korábbi szereplése talán kérdésessé teszi a Fél kor­só hiány antológia-szerűségét és bemutató-fölfedező jellegét másfelől azonban kétségtele­nül ez eredményezte a kötet értékét, megemelt nívóját, a kö­zelmúltban megjelent, ismerj! helyi antológiáknál sokkalta magasabb színvonalát. Négy pályakezdő költő, akik közül a legidősebb (Pálinkás György) harmincnégy éves, a legfiatalabb (Parti Nagy Lajos) huszonhét éves, további ketten pedig (Csordás Gábor és Me­liorisz Béla) 1950-ben szület­tek, tehát kereken harminc éve­sek. Csaknem azonos életko­rúnk mutatkoznak be tehát a kötetben... S ha mór ennyire rokon évjáratúak, van-e költé­szetükben valami rokon vonás, amely a közös lakhelyen és a nagyjából azonos életkoron túl összefűzi őket? Amiben leginkább egymásra emlékeztetnek: tehetségesek, eredetiek, egyéniek. Érettebbek, mint általában a pályakezdőket bemutató kötetek szereplői A mesterek hatása mór távolabb került mai lírájuktól; nem kap­csolódnak olyan szorosan az elődökhöz, a magyar és a* vi­láglíra hagyományaihoz, amennyire ezt fiatal, bemutat­kozó költőknél megszoktuk. A saját sorsukból írnak, a saját élményvilágukat osztják meg az olvasóval. Ismerik o mestersé­get, műveltek, megtanulták a műhely szabályait, tudnak ver­set szerkeszteni, ujjúkban érzik a modern költői nyelv, a meta- foraalkotós törvényeit. Ha sza­bad így mondani: mérsékel­ten modernek: tisztelik a lírai kifejezés hagyományait anél­kül, hogy pusztán ismételnék azokat, ismerik az avantgarde művészet vívmányait, kísérletez­nek anélkül, hogy valamiféle személytelen, színtelen-szagta­lan szövegeket írnának. Négyük közül a legeredetibb, a legkészebb költőnek Parti Nagy Lajos látszik. Kitűnő mu­zikalitása van: az ismétlések­kel. váratlanul csendülő, ere­deti rímeivel, o szünetjelként ható kihagyásaival, sorátvoná- saival remek zenei hatást kelt. Nemcsak műveltség-élményei vannak de a mai valóságról is van képe, és közérzetét egyé­ni, ironikus hangon fogalmaz­za meg: ,,E szelíd tájban / nincs hiba bájban. / Messziről halk térzene. / rémlik, mintha vérzene.” Talán az ő képalkotó tehetsége a legmerészebb, a legegyénibb, leginkább a mai világhoz tapadó. íme, néhány telitalálat-értékű metaforája: „rámegy végül a jövő meccs­labdája”, „szavaim kicentrifú- gázva”, „széjjelrobbant szódás- szifon drótvázai: akácfák”' „le­megy a hold, mint egy lift el­lensúlya", „keresztrejtvény-lakó- telepek" stb. „íme a ház íme az ablak / befelé néz a puszta házba / mint eltévedt golyó terít le / o rend véletlen moccanása" — kezdi Csordás Gábor a verset (Szinház üres házban), amely­nek második szakaszát fentebb már idéztük. A legjobb mester­től, József Attilától tanult so­kat: elsősorban a Nincsen apám anarchikusán lázadó költőjétől. Ha kissé elkésetten is, ha kis­sé megemésztetlenül is. a hat­vanas évek európai diákmoz­galmait idézi: Angela Davis-re, Lumumbára, Rudi Dutschkére, Baaderre hivatkozik, de a vers­ben (Levél) megfér egymással Nixon és Csapajev. Buddha és Sztálin neve is. Kissé sok és múlandó ez az információ- anyag. Ott igazán hiteles és a vers feszültsége magával raga­dó, ahol a ki nem mondott szavak, a konformizmus, a társa­dalmi méretű képmutatás, a külsőségek és álságok, a végig nem gondolt gondolatok, azel- tékozolt lehetőségek miatt pe­rel (Varjúének, Jázminok). Csor­dás Gábor költői műveltsége a biztosíték, hogy letisztulva, de verslázót megőrizve kiforrott, maradandó költészetet teremt. Ha Parti Nagy az ironikus hangban, Csordás Gábor a montázs-versben, akkor Melio­risz Béla az impresszionisztikus képben van igazán otthon. Az ő költészete kapcsolódik talán legjobban az elődökhöz, a Nyu­gat költőihez, 'Kosztolányi és Radnóti lírájához. A versben hagyományosan építkezik, a metaforában hagyományosan képalkotó. íme, két vers lezárá­sa: „A móló fölött / madár kö­röz / véres a szárnya / a cső­re" (Balaton). „A megrendült idő / vízre hullt / papírszelet” (Szonettek alkonya 1.) S egy hagyományos hasonlat: „ a vi­lágítótorony / mint őrt álló har­cos". Átéli o megnevezés, a képalkotás örömét; külföldi utazások élményét, idegen tá­jak, emberek üzenetét adja vissza. Inkább aggályos, mint lázadó; inkább emlékezik s a múltban él, mint a jövőben. Itt az elégedetlenség, a várakozás, a hiányérzet képekbe öltöztet­ve jelentkezik, áttételesebben, mint társainál. Íme, öt egymást követő vers kezdősora: „Alsza­nak a kutak / nem mozdul a lánc." „Fohászunk mit sem ér / igazíthatjuk óráinkat." „Ezek most / várakozással teli napok”. „Dér fújta be / kutak / csor­duló láncát”. „Már ismét a só­várgott szigetre gondolunk”. Miniatűrök, emlémák, míves plakettek ezek a versek: a köl­tő fölismert határain belül al­kot finom, egyéni ízű, fénylő darabokat. A neoavantgarde költészet eredményei talán Pálinkás György versein érződnek legin­kább. Cím és vers különös kap­csolatban, egymást értelmező viszonyban van itt; a vers-mo­tívumok (pl. „Asszonyon/’, a „város” / búvópatak módján -szövik át a szöveget; merész sor- és szóelválasztásokkal te­remt meghökkentő hatást. Esz­tétikája : „s ne fejezzük be / hagyjunk lehetőséget a kívül­állóknak / klnek-kinek o kép­zeletére bízva)”. Alapélményét, kiszolgáltatojtság-érzését kese­rű hangú, „széljárta" tételmon­datokban fogalmazza meg: „Vesztett álmok nosztalgiája / Kis adagokban kapható”; „Már az arcok is keverednek"; „Jegy­re nem árulnak bizonyos kér­vényt és / Végrendeletet sem”; „Akkor a legjobb / Valakit gyo- morbo vágni / Mikor szeretet­tel közelít felénk”; „Könnyen, hajlítjuk a szót” ... A törede­zettség, a homályosság, a je­lentés felszikrázása, majd szét- foszlása, a képek egymásra ve­títése itt esztétikai minőséget teremt. De csak a jövő dönt­heti el, hogy mennyi e lírá­ban az esetleges és a más­képpen meg nem fogalmazható, az egyedül autentikus, megne­vezés-értékű kifejezés. A kötethez Csorba Győző írt a költőket az olvasó bizalmába ajánló előszót, melyhez a könyv kritikusa is szívesen csatlako­zik. (Pécs, 1980.). Tüskés Tibor S zerelem volt a végességem, szerelem lesz a békes­ségem — írja a költő, aki a „szellem és a szerelem" higgadt harmóniá­ját hirdette legtöbb versében. Az apai gondoskodást nélkü­löző, az édesanyja szeretetét is csak rövid ideig élvező költő legtöbbször olyan női társat, múzsát keresett és talált magá­nak, aki éppúgy sóvárgott a szeretet és a megértés után, mint ő: aki hozzá hasonlóan érezte az élet harc voltát. Milyen volt József Attila? „So­vány, hízelkedő és játékos. Bölcs és igénytelen. És semmire se vágyott úgy, mint szeretetre” — írja nővére, József Jolán. El­ső „szerelmét" Fuchs Renének hívták. Mivel az osztályban neve miatt mindenki sértegette, Atti­la pártját fogta, melléje állt, megvédte. Pár év múltával azonban René arca elmosódott előtte, s a szó legigazabb ér­telmében felmagasodott benne a nála jóval magasabb és idő­sebb Tittel Margit képe, aki ér- tétt a versíráshoz is. Egymásnak írogattak szerelmes leveleket és verseket mindaddig, amíg az új múzsa nem várva meg, hogy Attila hozzá nőjön, máshoz ment feleségül. És jöttek a makói évek ... A kamaszos, szélsőséges tervekkel teli ifjú keserű magányérzését csak a serdülőkori szerelemáb­ránd. a hamvasbőrű Caca és a kis Gebe Márta tudta némileg feloldani. Mindkettőbe szerel­mes volt. Fülig pirult, ha Esper- sit János makói ügyvéd és lap- szerkesztő Caca lánya vagy az internátus igazgatójának szép­szemű Mártája ránevetett. Már­tához (ma: Koncsekné) írja Csókkérés tavasszal, Tavaszi ének, Névnapi dicséret stb. cí­mű versét. A makói internátus­ba azonban öngyilkossági kísér­lete miatt nem térhet vissza, ezért a Makóhoz közeli Kis- zomborban vállal instruktori ál­lást. „Az otthonosság édes de­rűjével olvadt bele az őt befo­gadó egyszerű családi közössé­gébe" — írja róla Saitos Gyu­la. Itt éri a boldog, büszke hír, hogy Juhász Gyula segítségével megjelenik első verskötete. A könyveimen sokáig töprengett. Az eredeti terv szerint könyvét Mártának ajánlotta volna, ezt azonban a család nem enge­délyezte. A Szépség koldusába mégis belekerült Márta címmel a Csókkérés tavasszal című vers. Espersit János művészi szépsé­gű otthona Makón egyidőre be­fogadta a költővé érlelődő Atti­lát. Itt ismerkedett meg az ügy­véd rendkívül kedves, művelt leányával, Máriával. A vele va­ló találkozás órájában vetette papírra Attila a Máriának (be­cenevén: Caca, Csuzi, Csuzima József Attila múzsái — ma: dr. Árvainé) szánt ver­sét: Leányszépség dicsérete. A fiatalkori múzsák közé tar­tozott az a pesti „éjszemű lány” is, akiről csak pár vers (Sze­med; Szerelmes kiszólás; Sze­relmes vers) árulkodik. E kap­csolat nem sokáig tarthatott, miért már jelentkezik az új mú­zsa: Wallesz Luca, Walles Jenő újságíró és Gyenes Csilla fes­tőművész tizenöt éves lánya sze­mélyében. . 1925 tavaszán jelent meg má­sodik kötete: a Nem én kiáltok. Szabó Dezső gúnyos üzenete miatt („Nem szeretem a csoda­gyerekeket!”) elkedvetlenedik ugyan, de az újabb szerelmi láz feledteti vele a tehetsége feletti kétkedést. „Egy festőasz- szony, majdnem az anyja lehe­tett, csavargatta az ujja köré" — írja József Jolán. Hatására nem akarja folytatni tanulmá­nyait Szegeden, s az ismert Horger-eset után szívesen megy Bécsbe tanulni, itt ismerkedik meg a bécsi' magyar írókkal (Lukács Györggyel, Balázs Bé­lával, Lesznai Annával), s szí­vesen veszi Hatvány Lajos me- cénási ajánlatát: menjen lakni bécsi otthonába. A Hatvány családdal való kcpcsolat ideha­za is folytatódik. Hatvanyék nyá­ri otthonában szerelem szövődik a költő és az osztrák nevelőnő, Hertha Böhm között. A szőke Hertha 'anyáskodóan gondosko­dik róla, s ez annyira eszébe juttatja édesanyját, a „mamát”, hogy titokban eljegyzi Herthát. 1928 nyarán megismerkedik Vágó Mártával. A leány jómó­dú apjas látszólag beleegyezett a fiatalok találkozásaiba, még a házasságba is, de egy évi próbaidőt kötött ki. Amitől a költő félt, bekövet­kezett: „Egy jómódú leányt sze­rettem, •/ osztálya elragadta tő­lem" — írja a Végül című vers­ben. (Szerelmük történetét, leve­lezésüket Vágó Márta 1975-ben tette közzé.) Szerelmi csalódása után visz- szatér oda, ahonnan jött. Hu­szonhat évesen bekapcsolódik a munkásmozgalomba. „Még vil­lamosra sem volt pénze, gyalog járt Budáról Újpestre, Rákospa­lotára, ahol előadást tartott a munkásoknak" — írja József Jo­lán. A munkásmozgalomban is­merte meg Szántó Juditot (ere­deti nevén: Ludmann Julianna), akit férje, Szántó Gyula (írói nevén: Hidas Antal) évekkel előbb elhagyott. Kislányát anyó- sáék nevelték, ő pedig eser­nyőket varrt egy gyárban. Sze­rette az irodalmat, főleg verse­ket. Csont Judit néven verse is megjelent a Ma 1922-es évfo­lyamában. Pál Judit művésznő­ként pedig verseket mondott. Judittal való ismerkedésük tör» ténetét töbBen is megírták. Bi­zonyos, hogy Judit József Atti­lával tartós életközösségre lép­ve, őt mindenben segítette: dol­gozott, robotolt, még verekedett is érte, hogy Attilából ne nagy költő, hanem nagyon nagy köl­tő legyen. Hat éven át tartó együttélésük mégis nyomorúsá­gos volt. Hideg konyhán kihűl a szere­lem. A sok nélkülözés, költözkö­dés után némi felmelegedést jelentett Attila számára az 1933-ban Lillafüreden tartott írókongresszus, ahol a költő az­zal az „ismeretlenségben ma­radt” asszonnyal találkozott, aki ihletője volt egyik legmerészebb szerelmi költeményének, az Ódának. , Valóban szép lehetett az a múzsa, akiről a költő így vall: „Csillagok gyjjlnak és lehullnak, de te megálltál szememben." Ki volt hát az Óda ihletője, akibe a kétségbeesés elől me­nekülve pár napra megkapasz­kodott a „szépség koldusa”? Rajk András évekkel ezelőtt fel­kereste budapesti lakásán azt a nőt, „kit kétezer millió ember­nek sokaságából kiszemelnek", aki a költő szívének legmélyebb üregeiben szóra bírta a cselszö­vő magányt, s a mindenséget. Dr. Szőllős Henrikné, a har­mincas évek ismert sebészének felesége ekként vall az 1933 júniusában tartott lillafüredi ta­lálkozóról : „József Attilával ezekben a napokban ismerkedtem meg. Megmondom teljes őszinteség­gel: tudtam, hogy jeles költő, de hogy nagy költő, azt én ak­kor még nem tudtam. Néha be­szélgettünk ezekben a napok­ban; műveltsége, egyéniségének érdekessége megfogott. Amo­lyan játékos, jelentéktelen ud­varláson felül semmilyen szub­jektív kapcsolatról nem beszél­hetek. Mondhatom, nem álmod­hattam, hogy ebből az ismeret­ségből vers születik. A nyomor, az éhezés fizikai­lag annyira megviselte, hogy kiújult súlyos gyomorbaja. Tes­ti-lelki szenvedéseiben a pszi­choanalízishez menekült. Keze­lője egy fiatal nő, akibe elesett- ségében csakhamar beleszeret. A „harminc csikorgó télen át" elfojtott szeretet és gyűlölet fel­oldását reméli Gyömrői Edittől, oki azonban a kóresetet re­ménytelenül súlyosnak tartja, s felhagy kezelésével. Bálint György „az értelem vértanújának" nevezi, akinél mind gyakrabban a ködállapot válik erősebbé, s ritkák az ihlet percei. „Kívül-belül menekü­lő" élete számára „a legutolsó menedéket" a Flóra nyújtotta szerelem jelentette. Kozmica Flórát (ma Illyés Gyula felesé­ge) 1937-ben ismerte meg Dá- nielné Lengyel Lauráéknál. Fló­ra akkor képesség- és hajlam­vizsgálatokkal foglalkozott, és a Rohrschach-tesztek alapján fog­lalkozott Attilával. Egyik kezelő­je szerint a költőnek „szerel­mesnek kell lennie ahhoz, hogy ne legyen beteg." És ekkor kez­dődik az öngyógyító mechanize musként értékelendő Flóra-sze­relem. Attila reménykedően en­gedi át magát a gyógyító sze­relem érzésének: „Boldog va­gyok: gyermek a lelkem, Flóra szeret." József Jolán megjegyzése sze­rint „Flóra volt az egyetlen me­legítő, világító fény a lelkében zengő rejtelmek homályában." De Flóra is világosan látta, hogy a költő már gyógyíthatat­lan. József Attila halála előtt két nappal, 1937. december 1- én- még ezt üzeni Szárszóra: „Szeretném, ha maga is hinni tudna csodában." És elkövetkezik a tragikus de­cember harmadika ... Első, balatonszárszói temetése után nővérei, egy aláírás nél­küli szerelmes levelet találtak Attila kabátja zsebében: „Ha nem szeretsz, úgy én _szeretlek”, de ne félj, nem ta­karlak be többé szomorúságom szürke ködmönével, mégha Te melegednél is alatta!... Teg­nap este Nálad voltam, és be­tekintettem a szekrényedbe, és az üres volt. Tudod, mit láttam a szekrényben? Egy ingnek a lehulló, elszakadt karját, mint egy eltemetett emberét! Azóta sírok!” József Jolán méltán teszi fel a kérdést, ki volt az, aki úgy szerette Attilát, hogy előre meg­érezte mindazt, ami bekövetke­zett. Ma már tudjuk, hogy József Attila utolsó szerelme nem Fló­ra volt, hanem Eisler Klára, a kolozsvári főrabbi és ismert orientalista leánya, aki a buda­pesti Siesta-szanatóriumban röntgen-asszisztensnő volt. Ott ismerkedett meg vele Attila, s ő írta hozzá az utolsó levelet. Dr. Tóth István A Televízióból jelentjük Irodalmi folyó' irat születik — Még ez év októberében tv-irodalmi folyóirat mutat­kozik be a televízió képernyő, jén — számol be a Magyar Televízió legújabb kezdemé­nyezéséről a szerkesztő, Kucz- ka Judit. — Sokféle elgondo­lás és ötlet után műsorunkat végül is „Szép-szó” címmel adjuk. — Mivel foglalkozik majd a tv irodalmi folyóirata? — Mindenekelőtt o mai ma­gyar irodalmat kívánjuk be­mutatni. A szerkesztő bizott­ság: Baranyi Ferenc, Bata Imre és Koczkás Sándor. A jelenlegi elképzelések szerint a kéthavonta jelentkező prog­ramot szobádon, kötöttségek nélkül akarjuk kezelni. A „számok” ezért várhatóan jócskán különböznek egymás­tól szerkezetükben is. A fo­lyóirat versrovata az élő ma­gyar költészetet szeretné tol­mácsolni. Prózában viszont olyan írásokat szándékoznak bemutatni, amelyek esetleg kiszorultak máshonnan, így többek között a tárcanovellá­kat. Az írókat ösztönözni sze­retnénk, hogy külön nekünk írjanak ilyesmiket. Lesz dra­matizált játékokkal, egyfel- vonársosokkal foglalkozó ro­vatunk is, fórumot kívánunk biztosítani ennek az eléggé mostohán kezelt műfajnak. — Beszélgetéseket tartal­mazó rovatunkban írók vitat­koznak majd a színen, iro­dalomról vagy bizonyos szó- váteendő jelenségekről, tehát mindarról, amely az irodal­mon át a mához kötődik. A vitákban részt vesznek majd1 irodalmon kívülállók is. Azt szeretnénk, hogy bárki szót kaphasson, tehát az olvasó munkás is. — Kiket vonnak be az első szám vitáiba? — Az első összeállításunk­ban Ádám György biológus­sal Mezei András költő, Ge- revich J. pszichológussal pe­dig Gellért Kiss Gábor be­szélget. Tárgyalások folynak már más ismert személyisé­gek, így például Marx György fizikus bevonásáról is. Nyilvánvalóvá szeretnénk tenni mindenki előtt, hogy az irodalom nem elszigetelt je­lenség. — Lesznek-e kuriózumok is? — Külön keretet igyekszünk biztosítani azoknak az irodal­mi örökségeknek, hagyomá­nyoknak, tárgyi dokumentu­moknak, visszaemlékezések­nek, amelyek kiestek valami­képpen látómezőnkből. Mire gondolok? Például szétnéz­nénk Szatmárcsekén, Kölcsey Ferenc hajdani rezidenciá­ján. Emellett tudósítani fo­gunk a magyar irodalom hí­réről a nagyvilágban, vala­mint a nálunk publikált kül­földi irodalomról is. Végül lesz egy kritikai észrevételeket megfogalmazó jegyzetünk, amelyben szerkesztőségünk véleményét fogalmazzuk meg egysről-másról, — Az írók tehát újabb pub­likálási lehetőséghez jutnak? — Célunk valóban az, hogy az írók hozzánk is bekopog­tassanak friss alkotásaikkal. Ami pedig a nézőközönséget illeti, úgy véljük, átlagos műveltségű emberek műsora lesz, olyanoké, okik szeret­nek olvasni, és tájékozódni a nagyvilág dolgaiban, és egy­úttal rangos irodalmat kap­nak. — ízelítő az első, októberi műsorukból? — Egy József Attila-verssel indulunk, majd Koczkás Sán­dor mond rövid bevezetőt. Képernyőre kerül egy kizáró­lag számunkra íródott Tatay Sándor-novella, néhány Weö­res Sándor-vers, egy Szakonyi Károly-novella dramatizált feldolgozása. Első beszélge­tésünk pedig Karinthy Ferenc és Zelk Zoltán között zajlik le ... Szémann Béla l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom