Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)
1980-08-16 / 225. szám
1980. augusztus 16., szombat Dunántúli napló 3 Nosztalgia és gyűlölet BOSSZÚVÁGY ttwikroníMt amatM km ni • Rendezte MiChdßl Winner F&uerea<6 CHABt£S BRONSON Rangos külföldi muzsikusok Pécsett A svájci együttes latin-amerikai hangulatú dzsesszt játszott Dzsesszkoncertek Fotó: Kopjár Pódiumra állni nagy felelősség!... Á Polifon Consort hangversenye A hét elején — ahogy erről lapunkban már röviden beszámoltunk — rangos nemzetközi dzsesszesemények színhelye volt a pécsi Minaret-udvar. Az idén Tatabányán első ízben megrendezett nemzetközi dzsessztábor résztvevői (tanárai és hallgatói) Pécsre is ellátogattak, hogy az európai dzsessz legújabb eredményeit profi és amatőr felállásokban, de mindenképpen személyesen tolmácsolják. Hétfőn este az NSZK-beli Kőlle Alaaf és a svájci Ritmo Caliente együttes lépett pódiumra. A hattagú kölni együttes számunkra szokatlan (annál érdekesebb) hangszerösszeállítása (zongora, bőgő, dob, gitár, szakszofon, vibrafon) lehetőséget adott megszólalásában a több oldalról való bemutatkozásra. A vallottan modern dzsessz-számok sokrétűségében — amelyben a swinge- léstől a lírai előadásmódon keresztül a beates lüktetésig sok mindent hallgattunk — azonban elveszett az egyéni hang. Legfeljebb az aprólékosan kidolgozott, német precizitással tálalt, de mindenképpen a tanári instrukciók jegyeit hordozó, és természetesen vállaló dinamikai és hangzáseffektusok következetes vonalvezetése érdemel elismerést. S a szólisták lelkesült játéka, amelynek lendületét a közönség kiváló érzékkel fogta fel, a hangulat fokozására. A berni Ritmo Caliente műsora éppen e hangulatra épült folytatólagosan. S ez a muzsika szokatlan stílus, amely a Puerto Ricó-i, kubai, dél-amerikai oldott ritmus- és dallamvilágot a könnyedség medrében egyesítette az improvizatív amerikai dzsesszel (amit Salza- dzsessz névvel illetnek). Sikerre számíthattak ezen az estén. Akkor is, ha az emlékeinkben élő napbarnította kubai fiúk helyett most éppen (s ez a meglepő) svájci zenészcsemeték kezelték (ügyesen) a congát, a vibrálóét, a marimbát s a többi jól ismert hangszert. A forró ritmusok olyan különös belső lüktetést kavartak, amelyikben ott berzenkedett táncos kedvünkkel a lehetőség, de amit, mint annyiszor, most/is megbénított bennünk az illendőség. Azért páran feloldódtak, s mozogtak egy kicsit, csak úgy, mint a német zenészek, akik a ráadásszámokban a svájciakkal társulva igazi „jam sessiont" rögtönöztek. Keserű szájízzel indult a kedd esti koncert. A meghirdetett lengyel The Quartet együttes késve érkezett, így a 7 órás Mentolos ital Két, látszólag teljesen különböző filmet vetítenek most a mozik, ám ha áthidaljuk a tér- és időbeli határokat, figyelmen kívül hagyjuk a színvonalban mutatkozó különbségeket, talán még valami összefüggést is fölfedezhetünk a Mentolos ital és a Bosszúvágy című filmek által fölvetett gondolatok között. A mentolos italt — korábbi nyilatkozatának tanúsága szerint — Diane Kürys elsőfilmes francia rendezőnő itta kamaszkorában, amikor nem tudta eldönteni a presszóban, mit rendeljen. „Akkoriban én és a barátaim soha sem tudtuk pontosan, mit is kezdés helyett a 8 órai harangszót is meg kellett várni, hogy a zene megszólaljon. Hogy megszólaljon trióban Slavomir Kulpovicz (zongora), Pavel Jarzebski (bőgő) és Ja- nusz Stefanski (dob) műsora. Aztán rövidesen kiderült, hogy érdemes volt várni, mert a három lengyel fiú megbabonázta a dzsesszkedvelő közönséget. A játék lendülete, a fölényes hangszertudás, az invenciók gazdagsága, a dzsessz swingelő alapjaira épített modern, hangzásában is fantasztikusan helyére tett, feszültséget teremtő és feloldó muzsika minden elismerést kivívott. A sors iróniája, hogy ennek sem örülhettünk igazán. A második rész első számát már elmosta az eső. Bornemissza Géza akarunk." Ez az „akkoriban” 1963-ban volt. Azóta, gondolom, Diane Kurys már megtanulta a legjobb italmárkák nevét, de filmjét látva afelől kétségeink vannak, hogy pontosan tudná, hová akar kilyukadni. A szigorúságáról híres Jules Ferry leánygimnáziumban folyó nevelés, pontosabban idomítás biztosít hol jobb, hol rosszabb táptalajt a cselekmény szálainak sar- jadozásához. Tulajdonképpen nem monil el semmi többet a bakfisok problémáiról, mint amennyit mindenki átélt a maga életében. A test titkainak fölfedezése, gyötrelmes rajzórák, unalmas teadélutánok, hisztérikus jeleneteket produkáló tanárnő, idős férfi Szerdán este a pécsi Nevelők Háza nagytermében rendezte a Doktor Sándor Művelődési Központ a Zenélő Pécsi Udvarok sorozatának egyik kon. certjét, melynek közreműködője a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős hallgatóiból alakult együttes, a Polifon Consort volt. Igényes, változatos műsort ígért o program, talán túl változatosat is, hiszen középkori táncoktól kezdődően Gounod-, Debussy-, Britten-művek is szerepeltek (részletezés nélkül) műsorukban. A hangversenyt hallgatva olyan érzésem volt, hogy köteles vagyok „végigenni” egy ízre, sílusra össze nem válogatott étlapot — 32 (!) számot hallottunk —, ahol még a körítés sem segít az étkek sokféleségének összehangolásában. A körítés, azaz a konferáló, ismertető sző. vég igen sok meglehetősen hebehurgyán összehordott téves információt tartól ma zott. Ebben az esetben, amikor az együttes nemcsak muzsikálásra, szórakoztatásra vállalkozik, hanem akairva -a ka rat I a n u I ismeretter- jesztésre is — a tévedések meg- bocsájthatatlanok. Mozart és Beethoven nevét ma már nem szükséges úgy említeni, hogy „mindkettő korának neves zeiránti vonzalom... Illusztrációi egy jövő és elillanó életkornak. Hogy a falakon OAS- SS felirat látszik, a rádióban a Kennedy-gyilkosságot ad- jqj< hírül és a lemezről Ada- mo búgja a Hull a hó-t? Ez csak háttér, kulissza, mert nem tudjuk, mennyivel voltak zavarosabbak azok az évek, mint például a mostaniak, vagy az ötvenesek. Diane Kurys a maga nosztalgiáit, tétovaságát' örökítette meg a Mentolos italban, de utána a néző csak azt kérdezheti: jó, jó, és akkor mi van? Az iskolai jelenetek olyannyira szájbarágósak, hogy azt hihetnénk, öreg diákok parodizálják egykori tanáraikat. A három főszereplő - Anne, Frédérique és az anya — kivételével jószerivel egyetlen kidolgozott figurát sem találunk. A film egyetlen értékének azt tgrtom, hogy újra felhívta a figyelmet arra neszerzője”; s Bartók sem lesz „hamarosan nagyon is aktuális" és a sikerre számító Ave Maria nem „Bach és Gounod közös (!) műve” . . . * A hangverseny első felének nagyjából réqi zeneblokkja nem volt több cimfelsorolásnál. A ifink maradt táncdallamokat feldolgozás (vagyis elemző, értelmező mögöttes munka) nélkül eljátszani formai, stílusbéli értelmetlenséghez vezet, így információtartalma minimálisra csökken. Ma, amikgr a barokk előtti korok muzsikáját olyan sokféle, de mindenképpen alapos feldolgozásokból ismerhetjük, hallgathatjuk, értelmetlennek és felelőtlennek tűnik az alkotó közreműködést teljes mértékben nélkülöző interpretáció. A Polifon Consort együttes tagjainak hangszeres tudása megüti a pódium-mércét, énekes szólistájuk, Márton Ágnes technikai és zenei szempontból is élvezetes pillanatokat teremtett. Reméljük, hogy az együttes elméleti felkészültségében is hozzánő majd a pódiumra kerülés felelősségteljes feladatához. Kircsi László a közismert pedagógiai tényre, mely szerint kaszárnyarenddel fegyelmet hosszú ideig fenntartani nem lehet. Ehhez azonban elég lett volna egy leírt mondat. Az útkeresés, az önpróbálgatás bemutatásához több kell, nemcsak elhatározás. Bosszúvágy A Bosszúvágy krimi, nem leányregény. Krimi a javából, talán a legjavából, mert a „ki kit öl meg" kérdezz-felele- ken kívül valamT mást is ka- pisgálni próbál. Nevezetesen azt, hogy meddig köteles eltűrni az állampolgár, hogy erőszakot tegyenek rajta, vagy a családján, hogy az utcán menetrendszerűen kirabolják, megfenyegessék, egyszóval azt, hogy a közbiztonság őrei nem állanak a helyzet magaslatán. New Yorkról még a vendégcsalogató útikönyvek is azt írják, hogy alvilággal súlyosan megfertőzött város, senkinek sem tanácsos éjszaka az utcán kódorognia. Paul Kersey — Charles Bronson — mégis minden éjjel útra kel. Bosszúvágy fűti, amiért suhancok megölték a feleségét, lányát pedig örökre szellemi nyomorékká tették. A „feddhetetlen, korlátlan hitellel bíró" építészmérnök, aki lelkiismereti okokból megtagadta a katonai szolgálatot a koreai háborúban, kettesével, hármasával lövi agyon az éjszakai útonállókat. A Büntetőnek nevezett rejtélyes férfi felbukkanása élénken foglalkoztatja a sajtót és természetesen a rendőröket is. A Maigret stílusát követő rendőrfelügyelő végül is jó nyomra akad, Kersey nem működhet tovább New Yorkban, jóllehet a bizalmas statisztikák szerint az éjszakai támadások száma a felére csökkent akciói kezdete óta. Néhány hollywoodi megoldástól eltekintve végig izgalmas, sőt néhol gondolatébresztő krimi a Bosszúvágy. Filozófiája az erőszakra, az önvédelem eltúlzására épül, de a néző ezt itt és most elfogadja, mert az indíték bemutatása tökéletesen sikerült Michael Winner rendezőnek. Az elvetemült gengszterek láttán minden jóérzésű mozinézőnek kinyílik a zsebében a bicska. Éppen ezért elgondolkodtató, hogy o vetítés alatt a közönség soraiból is hallatszik időnként helyeslő röhögés, elismerő szó a suhancok „szellemes” és „jópofa" bemondásain. Természetesen az első sorokból. Ez nemcsak arra vall, hogy sokan nem tudják, milyen filmre jöttek, min kell igazán nevetni és milyen jeleneteken kellene inkább sírni, hanem arra is, hogy az alvilág „romantikája” nálunk sem hagyja érintetlenül az emberek bizonyos rétegeit. Mindez nem új dolog, és azt sem akarom állítani, hogy most jöjjenek a Kersey-k, mert a közbiztonság erősen megromlott. Az egyéni hadviselés nem megoldás, elítéljük a brazíliai „halálbrigódokat” is, pedig azok is bűnözők likvidálására alakultak meg. A közbiztonság fenntartására szerte o világon megvannak a hivatalos szervek, a felelősség alapvetően őket terheli. Itt azonban visszakanyarodnék a Mentolos ital által ügyetlenül megpendített témához: nem mindegy, kitől és mitől tanulnak példát a felnövekvő korosztályok, akik tizenévesen még valóban nem tudják, hogy mit akarnak. New Yorkban, Párizsban és Budapesten egyforma felelősség terhel mindenkit a jövőt alkotó nemzedék neveléséért. Erről aztán lehet leányregényt írni, krimit forgatni — ez már műfaj kérdése. Művészi alkotásokat szabad elrontani, generációkat nem. Szülők és gyerekek nyáron »Képzeld, anyu — állított haza a múlt nyár végén a hatéves Péter. — A pajtásaim közül egyedül én voltam igazi nyaraláson. Volt, okit még fürödni sem vittek el a szülei ...« Péterék korántsem tartoznak a gazdag emberek közé. Szolgálati lakásban élnek, használt kocsit vettek, majd egy sátrat, oz évek folyamán beszerezték a kempingfelszerelést. Szeretik a mozgást, a természetet, a vizet, így aztán o jó idő beálltával közös kirándulásra, pihenésre indulnak. A szülők és a két gyerek. Kisebb hétvégi utakra, és nagy boranqolásókra a szabadságuk idején. Számukra a szobád idő, a szórakozás o gyerekekkel, a családdal együtt töltött időt jelenti. Hány gyereknek jelent vajon igazi vakációt a nyári szünet? - ötlik fel a kérdés szinte minden nyáron. Sokan töltik ezeket a hónapokat is az iskolában, padok között, a fótion, kopár iskolaudvarokon, mert a szüleik dolgoznak és senki sincs, aki a gyerekek mellett lehetne. A pécsi nyári napközik jórészt így festenek, hiszen nincs a városnak a komlóihoz hasonló nyári tábora, valahol zöldövezetben. Aztán vonnak kényelmes szülők, akik mindig a gyermekeikre hivatkoznak, valahányszor kérnek valamit, s akik az iskolától, óvodától várják az összes nevelési feladat megoldását... Az ő gyerekeik kora reggeltől késő estig kint tanyáznak a jó idő beálltával — legalább nem fordítják fel a lakást... Ahogy elnézem őket a kisebb, nagyobb lakótelepek környékén, ezek a gyerekek soha senkitől nem hallották, hogy ne törd le a fákat, virágokat, ne rongálj, ne szemetelj! Őket senki sem tanította meg, nem is tudnak igazán játszani. És ez az álláspont nem pénz vagy iskolai végzettség kérdése, akár értelmiségi, akár munkás származású szülőről van is szó. Ezekben a családokban nyáron sincs, aki kézenfogja a gyerekeket, a szabadság ideje alatt sem, mert érdekesebb egy ultiparti, egy tévéműsor vagy a tereferélő barátnők társasága • • . Nagyon sok szülő nincs tudatában annak, hogy a gyér. mekére fordított idő „jó befektetés”, amely biztosan megtérül. Ez az ára annak, hogy a gyerek minél hamarabb eljusson a jó értelemben vett önállóság fokára, amikor már okosan tudja kihasználni a szabad idejét. Erre azonban meg kell tanítani. Seregnyi lehetőséget kínál a nyár, a szép idő. Ilyenkor oldottabban, kötetlenebbül lehetnek együtt a családok. Ez a közös kirándulások, fürdőzések ideje még akkor is, ha a szülők nincsenek szabadságon. Az sem baj, ha o közös időtöltés a kerti, a házi munkára korlátozódik a hosszú nyári délutánokon, estéken. Mert a szabad idő, a gyerekekkel való foglalkozás nem pénz, autó, hanem elsősorban szeretet és törődés dolga. G. O. H. J.