Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)
1980-08-14 / 223. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVII. évfolyam, 223. szám 1980. augusztus 14., csütörtök Ara: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Bérek és teljesítmények Pártok belharca, személyek nézetei? Vélemények Carter nnkleáris stratégiájáról Kissinger: Politikai megrázkódtatás Feldolgozásra váró komlóindák a Bikali Állami Gazdaságban Elkezdődött a komló betakarítása ■ líz mázsa feletti hektáronkénti átlag Bikaion ■ Sziebertpusztán ma kezdődik a szedés K ezdjük a közvélemény ellenkezésével is számolva — a nap mint nap tapasztalható konkrét esetekkel. Ami a leggyakoribb: a vállalati középvezetők közül legtöbben úgy próbálnak eleget tenni a teljesítmény szerinti bérezés kívánalmának, hogy különbözőképpen emelik a béreket, de hogy az efféle megkülönböztetés ösztönző-e, azt már nem mindig mérlegelik. Az egész csak a bérdifferenciálással kapcsolatos jelszó értelmében történik és viszonylag rövid időre szóló alku tárgya, mondván: „ma ti kaptok valamivel többet, de tudnotok kell, hogy a következő alkalommal a többiek kapnak kicsivel többet." Vagy: gyakran nem nyúlnak hozzá a laza normákhoz, s ennek alapján nem csökkentik az indokolatlanul magas kereseteket, mondván: egyenlősíteni nem szabad! Aztán: a termelő- műhelyek világában jól ismert — különösen a gépiparban — az úgynevezett pótidő utalványozása. S az is közismert, hogy emögött gyakorta semmi más szándék nem rejtőzik, mint a normateljesítmények alapján különböző keresetek lehetséges kiegyenlítése. Ehhez hasonló az építőiparban az a bizonyos „homok", a szakmabeliek jól ismerik e kifejezést, ami voltaképpen nem más, mint az el nem végzett munkák elszámolása annak érdekében, hogy a dolgozó any- nyit keressen, amennyit a művezetője szükségesnek lát ahhoz, hogy az illető a vállalatnál maradjon. Unalomig csépelt példc: a szakképzett és szakképzetlen munkáért járó fizetés közötti egyre csökkenő különbség. Ami persze megint csak unalomig koptatott érvekkel magyarázható, hogy tudniillik a segédmunka gépesítéssel történő helyettesítése , ma méq nem mindig rendelkezésre álló anyagi eszközök függvénye, következésképpen manapság is legkeresettebbek a segédmunkások. S hogy vállalják is a segédmunkát azért bizony fizetni kell. Esetenként majdnem ennyit, vagy még többet mint a szakmunkásoknak. A nehéz körülmények között végzett munka nagyobb arányú gépesítése qyakran ugyancsak anyagi akadályokba ütközik. Logikus lenne tehát, hogy aki ilyen körülmények között dolgozik, az többet is keres, mint akinek kedvezőbbek a munkakörülményei. A valóság pedig az, hogy a normál erőkifejtést kívánó munkakörökben dolgozók. átlagbére jóval közelebb esik a hivatalosan megállapított bérkategória felső határához, mint cr lényegesen nehezebb körülmények között dolgozók alapbére a saját kategóriájuk felső határához. Nem folytatom a példálózást — pedig még nem esett szó a vezetők és a beosztottak közötti egyre szűkülő keresetkülönbségről. Az időbéresek körében uralkodó tökéletes béregyenlőségről — szóval nem folytatom, mert ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy a teljesítmény szerinti bérezés meglehetősen logikátlan, sőt: zavaros, kiismerhetetlen képet mutat. Felfedezhető ugyan némi — esetenként nem is jelentéktelen pozitív megkülönböztetés, csakhogy ennek vajmi kevés köze van az anyagi ösztönzéshez. Napjaink bérkülönbségei — a jelek szerint — inkább igazodnak a pillanatnyi munkaerő- helyzether, az aktuális termelés- szervezési gondokhoz, a tervteljesítés rövid távra szóló feladataihoz, min': a valóságos munkateljesítményekhez. S aki oknyomozásra vállalkozik, annak nagyon messzire kell kanyarognia. Többek között a politika területére is, ugyanis a keresetkülönbségek megítélése egyes területeken, munkakörökben — époen az objektív méröszámok hiányában — inkább politikai, mint szakmai kérdés. így aztán az okok aprólékos boncolgatása helyett inkább csak két — egyébként ugyancsak közismert — tényt kell említenem. Ugyanis: ha egyszer a teljesítmények mérésének adott helyeken és adott munkakörökben nincs objektív mérőszáma, akkor a keresetkülönbségek döntően a szubjektív értékítélettől függenek. Ettől pedig a vezetők többsége mereven elzárkózik. Érthető, qm elfogadhatatlan magatartás. Elfoqadhatatlan, mert személyes ítéletek alapján is kell és lehet a munka díjazásában különbséget tenni, ha a vezető pontosan ismerné -beosztottjait, az általuk végzett munkát, és adott esetben cáfol- hatatlanul bizonyíthatná a differenciálással kapcsolatos döntéseinek megalapozottságát. Ha a jobb munkáért többet akarunk fizetni — és többet kell fizetni! — akkor ez csakis a gyengébb teljesítményűek rovására történhet, akiknek munka- díja ily módon csökken. Márpedig a vezetők — szinte kivétel nélkül — ezt végképp nem vállalják, Jóllehet pontosan tudják, hogy nálunk soha és senki nem garantálta a mindenki számára megvalósuló, állandó s legfőképpen a teljesítményektől független reálbér-emelkedést. A gyakorlat azonban — el- ^vi garanciák nélkül is - ekképpen alakult- (ezért is kell például a termelőhelyeknek egvre több szociálpolitikai tennivalót átvállalniuk). Idéznem kell itt az MSZMP első titkárának szavait: „Néha elhangzik, hogy a szocializmus építésének a dolgozók életszínvonala állandó emelésével kell együttjárnia. Az ilyen megfogalmazás ellen — mondotta Kádár János a Hajógyárban tartott választási nagygyűlésen — mindég tiltakoztam, hiszen ez n->m lehetséges. Fontos viszont a rendszeres életszínvonal-emelés ..." Világos beszéd, félreérthetetlen vélemény, s már csak azért is e szerint kellene cselekedni, mert némi reálbércsökkenést éppúgy nehéz érzékelni, mint a kisméretű emelkedést. Van egy bizonyos — persze: nehezen számszerűsíthető — „küszöb”, aminek környékén az egyén és a család még viszonylag érzéketlen, legfeljebb fogyasztási szokásainak némi korrekciójára szánja el magát. Mondom: korrekciójára és nem lényeges redukálására. S mert az ilyenfajta módosításra amúgy is szükség lerrne — tessék csak a meglehetősen eltorzult fogyasztási szerkezetre gondolni — akkor alighanem nemcsak szükségszerű, de politikai következményeit bátran váflaló folyamatnak ítélhetjük a bérek most már valóban elkerülhetetlen differenciálását, s ennek velejárójaként egyeseknél a reálbér stagnálását, vagy éppen átmeneti csökkenését. Csakis így képzelhető el a hatékony anyagi ösztönzést szolgáló teljesítmény szerinti bérezés, s minden más megoldás jóvátehetetlen -erkölcsi — következésképpen gazdasági — károkat okoz. Vértes Csaba Nagy érdeklődésre és támogatósra találtak szerte a világon o fegyverkezési hajsza megfékezését célzó szovjet javaslatok, amelyeket Leonyid Brezsnyev ism'ertetett a Szovjetunió és az NSZK vezetőinek legutóbbi moszkvai tárgyaló, sain — állapítja meg Igor Orlov, o TASZSZ politikai szemleírója. A Szovjetunió azzal a felhívással fordult a Nyugathoz, hogy tegyen félre mindenféle „pótfegyverkezési" programot és mondjon le az új típusú fegyverrendszerek gyártásáról, akár rakéta-, akár neutron-, akár vegyi- vagy egyéb fajta fegyverről legyen szó. A Szovjetunió javasolta továbbá, hogy vitassák meg a középhatótávolságú nukleáris fegyverzetek és ezzel együtt és szoros összefüggésben az amerikai előretolt fegyverrendsze. rek kérdését. Az új szovjet javaslatok — ír- ja Orlov — reális lehetőséget nyújtanak a megállapodásra, ezért még nem késő, hogy megállítsák a Washington és a NATO határozata nyomán a középhatótávolságú rakéták terén megindult fokozott fegyverkezést. Az úgynevezett új amerikai nukleáris stratégiáról szóló 59. számú elnöki rendelet kihirdetésének fényében — hangsúlyozza a TASZSZ szemleírója - most még világosabban rajzolódnak ki azok a hosszú távra szóló veszélyes elgondolások, amelyeknek szellemében Washington ráerőltette nyugat-európai szövetségeseire a rakéta, telepítési határozatot. Európa népei égetően érdekeltek abban, hogy reális alapon haladéktalanul megkezdődjenek a tárgyalások a középhatótávolságú nukleáris ra- kétafegyverekről. Erre nyújt valós lehetőséget a szovjet javaslat — hangsúlyozza befejezésül a TASZSZ szemleírója. * „A Carter-kormány új nukleáris stratégiája máris politikai megrázkódtatásokhoz veze- -t'ett" - írja szerkesztőségi cikkében a The New York Times című amerikai lap. A cikk szerint „az a koncepció, hogy a nukleáris háború korlátozható és meghatározott értelemben megnyerhető, nemhogy kétséges, hanem o gyakorlatban növeli a nukleáris öngyilkosság lehetőségét”. Kissinger, volt amerikai külügyminiszter Washingtonban úgy nyilatkozott, hogy az új nukleáris doktrínára „igen komolyan reagálnak majd a Szovjetunió, az Egyesült Államok szövetségesei és az amerikai nép". „Ha más országok úgy találják, hogy Washington külpolitikája következetlen, hogy a pártok belharcaiból eredő megfontolások határozzák meg és hogy bizonyos személyek nézeteihez kötődik, akkor megszűnünk a világ biztonságának tényezője lenni” — állapítja meg Henry Kissinger. * Az új amerikai nukleáris stratégiát meghirdető carteri rendelethez fűz kommentárt Olga Trofimova, a Novoszty sajtó, ügynökség hírmagyarázója. Az utóbbi időben — állapítja meg — az amerikai katonaiipari komplexumhoz közel álló politikusok, katonák, tudósok a „szovjet .katonai veszély" ürügyén egyre gyakrabban beszélnek a nukleáris háború „el. képzelhetőségéről". Igyekeznek elfogadtatni a nyugati közvéleménnyel, hogy nemcsak a nuk. leáris háború lehetséges, hanem állítólag lehetséges annak túlélése, sőt megnyerése is. Lényegében arról van szó, hogy az Egyesült Államok és egyes más NATO-országok nyíltan készülődnek eqy új háború anyagi feltételeinek megterem, tésére, s ezzel összhangban erőszakosan törekednek a lakosság militarista szellemű fel. készítésére — állapítja meg Trofimova. A „félelemegyensúly" Nyugaton oly sokat hangoztatott doktrínáját most egy olyan koncepcióval egészítik ki, amely nem az új világháború „feltar- tóztathatóságát", hanem azt hirdeti, hogy az atomfegyverek „korlátozott” alkalmazásával ezt a háborút rneg lehet nyerni, mintha korunkban elképzelhető lenne helyi nukleáris háború az egész emberiség számára végzetes következmények nélkül — jegyzi meg a kommentár. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén Is augusztus 12-én kezdtek a komló betakarításához'^a Bikali Állami Gazdaságban. Egy-két hónappal ezelőtt még azt várták a szakemberek, hogy az időjárás miatt legalább egy héttel elodázzák a szüretet az érési folyamatok, de az utóbbi hetek kánikulájának köszönhetően ez módosult. Mint Kovács József, a gazdaság termelési igazgatóhelyettese elmondta, ebben az esztendőben 132 hektáros területről kell betakarítani a termést. Az ország egyik legnagyobb komlótermelő gazdaságában nagy feladatot jelent e munka elvégzése: a komlóindákat, melyek magassága a hét métert is eléri, csak kézzel lehet levágni, emiatt a betakarítás igen munkaerőigényes. Jelenleg »már a korszerű emelőberendezések segítségével gyorsan megy a munka, ennek ellenére alkalmi munkásként mintegy 160 embert — többségükben asszonyt - kell foglalkoztatni a gazdaságnak, hogy szeptember végéig befejezzék a betakarítást. Az asszonyok két műszakban hajnaltól sötétedésig dolgoznak. A komlóindákat a dróttal együtt levágják, rárakják a pótkocsira, majd beszállítják a feldolgozó központba, ahol két csehszlovák és két belga gépsor segítségével az indákról leválasztják a tobozt. Ezekkel a berendezésekkel egy műszakban 70—100 mázsa komlót képesek feldolgozni. A tobozt ezt követően nyolc százalék nedvességtartalomra szárítják, mely így törékennyé válik, ezután klimatizálják, a nedvességtartalmat felviszik 12 százalékra, majd zsákokba préselve adják át a söriparnak. Tegnap délelőtt hátráltatta a komló betakarítását az éjjel lehullott mintegy 32 milliméter csapadék, a sáros földekre kora reggel nem tudtak rámenni a gépekkel és csak fél tizenegy körűt kezdődhetett a feldolgozóban a munka. A Bikali Állami Gazdaság zömmel korai érésű komlófajtákat termel, az idei termés- eredmények biztatóak, az elmúlt évinél jobb eredményekre számítanak. Hektáronként 10 i mázsa feletti átlagot várnak a gazdaság vezetői. Baranya megye másik nagy komlótermelő mezőgazdasági üzemében, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban — mely rendszergazdája is a hazai komlótermesztésnék — ma kezdik a betakarítást Sziebertpusztán. R. N. Pécsett, a Megyeri úton az elhasznált autók bontótelepe. Az AUTÓKER megbizásából a Pécsi Szállító és Szolgáltató Ipari Szövetkezet bontja szét a kocsikat, a munkagépeket. A használható alkatrészeket, motorokat magánosoknak, állami vállalatoknak adják el, a fennmaradó anyagot pedig a MÉH veszi át. Erb János felvétele
