Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-02 / 180. szám
a Dimcmtiili napló 1980. július 2., szerda A gyógyítási befektetés és az eredmény Júlia: Tóth Dr. Margitay Máriusz, Mohács város hajókikötőjének közegészségügyi és járványügyi felügyelője átveszi a kitüntetést dr. Kóbor Józseftől. Fotó: Proksza László Ősbemutató a Pécsi Nyári Színházban i I Enikő f. h. Semmelwcis-ünnepscg a Megyei Tanácson így közlekedünk mi A sok bosszúságot okozó útakadály a Táncsics Mihály utcában Létra a Ladában Felesleges és hiányzó jelzőtáblák Négy megyei tanács alakuló ülése A Somogy, a Komárom, a Nógrád és a Hajdú-Bihar megyei Tanács kedden tartotta meg alakuló ülését. A Somogy megyei Tanács Kaposvárott megtartott ünnepi ülésén megjelent és felszólalt Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Az ülésen megválasztották a 86 tagú Megyei Tanács vezetőit és 15 tagú végrehajtó bizottságát. A Megyei Tanács elnöke ismét Sugár Imre lett. A Komárom megyei Tanács Tatabányán megtartott alakuló ülésén részt vett és felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Az ülésen megválasztották a 89 tagú Megyei Tanács 13 tagú végrehajtó bizottságát és tisztségviselőit. A Megyei Tanács elnöke Mofcrí Pál lett. A Nógrád megyei Tanács Salgótarjánban lezajlott alakuló ülésén részt vett és felszólalt Brutyó lános, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Salgótarján országgyűlési képviselője. Az ülésen megválasztották a hetvenöt tagú tanács vezetőit és 13 tagú végrehajtó bizottságát. A Nógrád megyei Tanács elnökévé Devcs/cs Miklóst választották. A Hajdú-Bihar megyei Tanács ünnepi ülésén részt vett és felszólalt dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke. Az ülésen megválasztották a Megyei Tanács tisztségviselőit és 17 tagú végrehajtó bizottságot. A Hajdú-Bihar megyei Ta. nács elnöke ismét dr. Szabó Imre lett. Súlyos szerencsétlenség Siófokon Hétfőn este 20 óra 55 perckor Siófokon, a Darnai téri - fénysorompóval ellátott - vasúti átjáróban egy szerelvény nélküli Diesel-mozdony összeütközött a 13. sz. Volán Vállalat autóbuszával, amely helyi járatként közlekedett Siófokon. Az autóbuszt Kovács László 48 éves gépkocsivezető, kaposvári lakos vezette. A baleset következtében 17-,en a helyszínen, ketten pedig a kórházba szállítás után meghaltak: Kovács László 48 éves kaposvári lakos, az autóbusz vezetője, Budai Béla 63 éves pénzügyi csoportvezető, faddi lakos, Gönczi Imre 23 éves egyetemi hallgató, budapesti lakos, Endl Gabriella 21 éves egyetemi hallgató, dunaújvárosi lakos, Balogh Tibor 21 éves pénztáros, kaposvári fakos, Varga Károly 33 éves elektroműszerész, siófoki lakos, Tóth István 30 éves gépésztechnikus, miskolci lakos, Tóth Istvánná 30 éves építésztechnikus, miskolci lakos, dr. Szebeczki Imréné 33 éves gyógyszerész, tatabányai lakos, dr. Bán András 39 éves orvos, tatabányai lakos, Kanan Maggie 23 éves libanoni állampolgár, tripoli lakos, Musztapha Akmedh Elfal- lah 24 éves libanoni állampolgár, dr. Boros Mária 39 éves orvos, tatabányai lakos, Bán Ildikó 9 éves tanuló, tatabányai lakos, Tóth Gábor 6 éves miskolci lakos, Maria Bugarova 35 éves csehszlovák állampolgár, komárnói lakos, Szebeczki Attila 11 éves tatabányai lakos, Borvendég István 14 éves tatabányai lakos. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium mély megrendüléssel és őszinte részvéttel osztozik a siófoki súlyos közlekedési baleset halálos áldozatai hozzátartozóinak gyászában és fájdalmában. Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Tegnap délelőtt a Baranya megyei tanácsi egészségügyi szervezet 8000 dolgozójának nevében rendeztek a hétfőihez hasonló kellemes műsorról — Semmelweis-ünnepséget. Ezen c közéleti személyiségek sorában megjelent Rajnai lózsef, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője és Takács Gyula, a Boranya megyei Tanács elnökhelyettese. Miközben az ünnepség zajlott, Budapesten a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetemen dr. Forgón Mihály, a POTE professzora és dr. Csete Béla, a Mohácsi Városi Tanács Kórház-Rendelőintézetének igazgotó főorvosa vette át a „Kiváló orvos" kitüntetést. Pécsett a Megyei Tanács új épületében megrendezett ünnepségen dr. Kóbor lózsef, a Baranya megyei Tanács egészségügyi osztályánok vezetője mondott ünnepi beszédet. — Semmelweis örökét, mun. kásságának szellemét csak a mai szocialista egészségügy tudja maradéktalanul megvalósítani — mondotta, majd így folytatta: — A gyógyító munka színvonala emelkedett, javult a lakosság egészségi állapota. A fejlődés üteme azonban elmaradt a szükségletektől. Elmondotta továbbá, hogy megnőtt o várható élettcrtam: az elmúlt 25 év alatt a férfiaké 8, a nőké több mint 9 évvel. A kedvezőtlen világgazdasági helyzet azonban a kormányzatot erélyes takarékossági intézkedésre kényszerítette. Ezért az egészségügyi ellátásban is rangsorolni kell a pénzkiadások tekintetében, elsősorban a terhesgondozás, az újszülöttellátás vagy például a szív- és érrendszeri betegségek javára. Egészségpolitikánk három lő feladat köré csoportosul: az alapellátás erősítése, a magas szervezettségű és felszereltségű aktív osztályok létesítése és a krónikus ellátás alapjának megteremtése. — Az orvoslás és gyógyszerfogyasztás is ného dívathotósok alatt áll — folytatta —, nem az orvostudomány haladása ellen, hanem minden új eljárás kritika nélküli átvétele ellen emelek szót. Az orvoslás szabadsága mellett — amit mindenki a diplomával nyer — az ésszerűség, a befektetés és eredmény összefüggésének szempontja jobban érvényesüljön a gyakorló orvos döntéseiben is. Ezek után kitüntetéseket nyújtott át, megköszönve a kitünte. tett orvosok, egészségügyi dolgozók, s rcjtuk keresztül Baranya vclamennyi egészségügyi dolgozójának áldozatos, lelki- ismeretes munkáját. Az egészségügyi miniszter nevében 21 „Kiváló munkáért", 13 „Miniszteri dicséret” nevű kitüntetést nyújtott át, majd átadott 18 megyei főorvosi dicsérő elismerést is. * Tegnap délután a pécsi Fegyveres Erők Klubjában a városi egészségügyi intézmények együttes Semmelweis-ünnepsé- ge zojlott le, többek között Komlódi lázseiné, Pécs megyei város Tanácsa elnökhelyettesének részvételével. Dr. Kirchy Mária igazgató-főorvos 10 dolgozónak „Városi főorvosi dicséret", 9-nek „Igazgató-főorvosi dicséret" kitüntetést, 20- nak a 25—30—35 éves munka után járó törzsgórdajelvényt nyújtotta át. Ezen kívül o Kiváló szocialista munkáért vándorzászlót 8 brigád kapta meg. F. D. A termetes létra a piros Lada utasterében utazott. A pilóta mellől majdnem egészen a hátsó szélvédőüvegig „terpeszkedett”. a hátul ülő nagypapa és a kisunoka között. Az idős bácsi még elfért valahogy mellette, de a gyerek már nemigen, fejétől pár centire a létra szárai. — Elég egy hirtelen fékezés és kész a baleset, amelynek a gyermek a szenvedő alanya - szólal meg mellettem a járőrkocsi vezetője, mielőtt a Zsol- nay Vilmos utcában leállítja a Ladát. — Csak ide visszük Újhegyre — szabadkozik a ladás —, túl drága a tehertaxi, ezért szállítom így a létrát. Jól le van rögzítve, nem lehet baj. — És a gyerek? — kérdezzük tőle. — Iskolai szünet van, hát hova tegyem a gyermekemet? Bárhová, csak ne a labilis Sorolni lehetne az „elsőket” Tóth Enikőről; az első főszerep, az első interjú, az első szabad, téri előadás — színi növendékek esetében nem túl nagy re- veláció egyik sem. Ö legfeljebb azon csodálkozik, hogy Sík Ferenc éppen őt találta megfelelőnek a ma esti nyári színházi bemutctó Júliájának. (Sik Ferenc: Nemigen találni a magyar színésznők között olyant, akit látásra is elfogadnak a nézők Júliának, azaz egy tizen, négy éves, ártatlan szépségű lánynak. Ezért kerestem a főislétra közelébe. Mert így nemcsak kalandos az utazás, hanem balesetveszélyes is. Tegnapi pécsi közlekedési őrjáratunk szolgált még ehhez hasonló furcsa meglepetéssel. Reggel háromnegyed nyolckor például a Nagy Lajos Gimnáziumnál a betonkeverőgép egészen az úttestre benyúlva akadályozta a forgalmat. A személyautók csak-csak elfértek mellette, de a 30-as busz vezetője centizésre kényszerült járművével. Nem csoda, hogy szitkozódott, hiszen az úttest közlekedésre való és nem betonkeverésre. Egyébként is sokat bosszankodnak mostanában a járművezetők az útépítések miatt. A Táncsics Mihály utca—Árnyas utca kereszteződésében káosz: autó autó hátán, torlódás. Már hosszabb ideje lezárták a fél úttestet, a gázművek dolgozik itt állítólag. A bizonytalanságot kifejező szó használata indokolt, mert ottjártunkkor egyetlen munkást sem láttunk a környéken. Furcsállották is ezt a percekig várakozó autósok. • Néhány szót a jelzőtáblákról is. Lvov-Kertvárosban, az Egri Gyula utca keleti végének és a teljesen el sem készült (neve sincs még) „D” út találkozásában már ott a háromszög: eszerint az Egri G^ula utcán érkezőknek elsőbbséget kell adniuk az új épületek felől jövőknek. Csakhogy: onnan óránként jó ha tíz teherautó, illetve személykocsi jön, az Egri Gyula utcából viszont percenként annyi. Ott egyelőre felesleges a tábla, a Geisler Eta utca—István tér csomópontjában ellenben elkelne. Ugyan a Leöwey Gimnázium irányából balra nagy ívben kanyarodókat Főútvonal tábla védi, a Geisler Eta utcában haladókat viszont semmi sem inti óva az elsőbbség megadására. A környékbeliek mesélik: már több koccanás történt itt emiatt. Csak komolyabb baj pe legyen! H. L. kolások között, s találtam meg Tóth Enikő személyében a táncjáték prózai Júliáját.) Csebokszáriból került a Szín. ház. és Filmművészeti Főiskolára Tóth Enikő, aki most végezte el annak harmadik évfolyamát Kállai Ferenc és Szirtes Tamás osztályában. Nem, nem külföldi ő: Eger új lakónegyede viseli testvérvárosa nevét, s gimnáziumi magyartanára javasolta, jelentkezzék a főiskolára a szavalóversenyek díjazott, ja. — Olyan osztályba kerültem, hogy csak én nem szerepeltem addig, a többiek már színházból kerültek a főiskolára. Meg is látszott, még a legegyszerűbb helyzetgyakorlatnál is olyan lámpalázam volt. hogy csak szédelegtem a színpadon. Tóth Enikő azért nem teljesen ismeretlen, mint harmadéves dolgozhatott már, apró szerepeket kapott pesti színházaknál. A figyelmes olvasó nem. rég a Film, Színház Muzsikában láthatta, igaz más nevét írták az őt ábrázoló képek alá — főiskolássors. A képek egy tévéjáték forgatásán készültek - három olyan is van, amelyből nemsokára az egész ország megismerkedhet vele: a Merénylők a Rablók és a Haláltánc. Szerepet kapott a Nemzeti Színház őszi Goldini bemutatójában is, ott Major Tamás a rendezője.- Nagyon izgalmas rövid időn belül más és más rendezővel dolgozni mindegyiktől na. gyón sokat lehet tanulni, s ez a legfontosabb egy főiskolásnak. Sik Ferenc nagyon jó ren. dező, nem tudom, sikerül-e mindazt visszaadnom amit tanultam tőle, s mindent végigcsinálni. amit kért tőlem. Noha a főiskolán volt egy félév, ami. kor csak Shakespeore-rel foglalkoztunk, s nagyon jó hangú, latban készültünk most a bemutatóra, nagyon izgulok hiszen számomra ez a bemutató az igazi mélyvíz. Nehéz volt o felkészülés: nem építhetem fel folyamatában a szerepet, hiszen hol Zarnóczai Gizella táncolja Júliát, hol én mondom az eredeti szöveget. Ezen úgy próbáltunk könnyíteni, hogy a próbá. kon nagyon figyeltük egymás munkáját. De még ebben is ne. héz helyzetben voltam, ugyanis amikor a színészek elkezdték a próbákat, a balettosok akkor már „készen” jöttek, gyönyörűen csinálták, én meg olyan főiskolásán, „szépen" mondtam a szövegemet. A kedd esti főpróba előtt be. szélgettünk, tele volt izgalommal: „jaj, meg ne botoljak a ruhámban, bele ne süljek a szerepbe, nehogy rosszkor lépjek be" — legfeljebb a ma esti bemutató nyugtathatja meg. A következő előadásig, hogy újra nyugtalankodjon: úgy, vagy még jobban, mint legutóbb. A színházi babonák azt már megengedik: ehhez kívánunk minden jót Tóth Enikő főiskolai hcrflgatónak. b. I. Lilára a szőke feküdjön Stofirungpróba — Illik a hajamhoz a lepedő? — a kérdés intim és ősi. Legfeljebb a pécsi Konzum Áruházban új. Hiszen a nászéjek évezredes történetében hangzik el folyvást. Mert nemcsak a szoknya, cipó, harisnya, autó, a férj színe fontos a női léleknek, hogy illik-e őhozzá, vagy netán taszító a látvány, hanem a lepedőé is, amire valamikor csak ráfekszik. A pécsi Konzum Áruház szakemberei most lélektani érzékkel rendezték meg ezt a stafírungpróbát. Ilyen még nem volt — üzletben. Szóval jön szőkeség anyukával, aki így szól:- Jól van kislányom, a lilából veszünk hármat, meg majd még másikból is hármat, de a narancs nem kell, az a feketéknek való. Hót ennyit erről. Ilyen egy stofirungpróba, üzleti körülmények között. A pécsi Kon- zumban persze számítottak rá. A Skála-Coop terméke ez a készlet. Attól új, hogy az eddigi 500 forint körüli árú készletekben csak három darab volt, itt meg négy. Lepedő és kispárna, aztán paplan- és nagypárnahuzat. Ára 562 forint. Azért írtam a lepedőt, meg a kispárnát külön, mert ezeknek a színe sima és egymással azonos, a másik kettőé tarka. A készlet szellős pamutból van. Például a paplanon narancs- színű virágok élnek, ám a kispárnán a szőke hölgy feje nem virágos, hanem sima narancsszínen adja a színkontrasztot és a látvány szépségét. A lepedőn ugyancsak sima narancson van a lába. Mondják a Konzumban, hogy hat színben készítették el ezt a garnitúrát, s amíg a stofirungpróba időszaka tart, addig két készlet vásárlójának egy takarót, egy készlet vevőjének pedig két frottírtörölközőt adnak. Most özönlik a nép, mármint a lányos anyák népe lányostól, pénztárcástól. De Írjunk már le rendesen két szót. A sta- fírung: hozomány. A lányos anya pedig — nemsokára — anyós! Mindkettőre jó odafigyelni ! (-)