Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-11 / 189. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Duncmtull nanio XXXVII. évfolyam, 189. szám 1980. július 11., péntek Ara: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Ülést tartott a Minisztertanács Gazdasági Bizottság alakult Állásfoglalás az újitáiuozgalom feladatairól Határozat a művelődési miniszter feladatköréről Elkészült a vízmű és a szennyvíztelep Épül a MECSEKTEJ új üzeme 56 milliós beruházás Kacsátán Új termékek, korszerűbb csomagolás Kevesebb az újítás Évekig tartó lendületes fejlődés után kisebb-nagyobb megtorpanás jellemzi az újitómoz- galmat — állapították meg a Minisztertanács csütörtöki ülésén Igaz ugyan, hogy ma már kétszázezres az újítók tábora — a hetvenes évek elején még százezren sem voltak — ám az utóbbi két évben megcsappant az újitó kedv. 1977-ben még 132 ezer javaslat érkezett az újítási irodákba, tavaly viszont már ötezerrel kevesebb; s a hasznosított újítások száma is kétezerrel csökkent. Az átmeneti visszaesés a vállalati érdekeltség és az úji- tómozgalom ellentmondásos kapcsolatából fakad. A vállalatok ugyan hosszú távon érdekeltek az újítások hasznosításában, ám rövid távon legalább ennyire nem érdekeltek azok anyagi elismerésében. Az újítási dijak kifizetése ugyanis a bér-, illetve részesedési alapból történik. A hasznos ötletek, javaslatok pénzbeni elismerése gyakorlatilag a vállalati kollektíva bér- és jövedelem- forrásait szűkíti. Anyagi elismerés híján viszont — érthetően — lanyhul az újítási kedv is. Pedig a vállalatok tisztában vannak azzal, hogy fejlődésük egyik lényeges belső tartaléka éppen az újitómozgalom. Ezt bizonyltja egyébként a tavalyi — nem túl erős év — statisztikája is: 1979-ben hetvenezer újítást vezettek be a gyakorlatba, s ezek csaknem négymilliárd forinttal gyarapították ,a vállalatokat. Az ellentmondás persze elsősorban azoknál a vállalatoknál látszik igazán, amelyek gazdasági nehézségekkel küzdenek, s a kis nyeresé.- gük okán kicsi a bérfejlesztési, illetve részesedési alapjuk. Az erőforrások szűkős voltának tulajdonítható az is, hogy a vállalatoknál számos esetb/in indokolatlanul mellőzik az újítások bevezetésével kapcsolatos gazdasági számításokat. Terjed az a gyakorlat, hogy inkább eszmei díjjal jutalmazzák az újítókat. A gazdasági számi, tások nélkül díjazott javaslatok arányára jellemző, hogy bivaly száz újítás közül már hetvenhétnek az aktájára írták, hogy „eszmeileg díjazott". Ezzel voltaképpen kényelmességre, az újításokkal kapcsolatos felelősség elhárítására, és persze pénzbeni megtakarításra törekednek a vállalatok. Az újítások hasznosításával összefüggő és ráadásul népgazdasági vetületű gond az újítások vállalatok közötti áramlása. Jóllehet, az utóbbi három év alatt négyszáz újítás helyett már több mint hétszáz hasznosítható ötletet adtak át a vállalatok más gyáraknak, a megvalósított javaslatoknak még mindig csak egy százaléka kerül gyárkapun kívülre. Ez megint csak a vállalati érdekeltség hiányára vezethető vissza. A jelenlegi tapasztalatok azonban még nem elegendőek ahhoz, hogy az újitómozgalom rendszerét megváltoztassák. Most arra van szükség, hogy pontos kép rajzolódjon ki az év elején hatályba lépett új szabályozó rendszer tényleges hatásáról. A nagy kérdés nemcsak az, hogy miképpen, de az is, hogy milyen mértékben hatnak az új szabályozók az újítások iránti vállalati igényre és a dolgozók újitá kedvére. Ezért a Minisztertanács állásfoglalásának értelmében már a közeljövőben sor kerül a szabályozó rendszer tényleges hatásának feltérképezésére. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a magyar-szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság XXV. ülésszakáról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és meghatározta az ülésszakon született megállapodásokból adódó feladatokat. A Minisztertanács az Állami Tervbizottság feladatkörét és hatáskörét érintetlenül hagyva a népgazdasági tervek végrehajtásával összefüggő kormányzati feladatok koordinálása, valamint a nemzetközi gazdasági kapcsolatok irányítása céljából Gazdasági Bizottságot hozott létre, ezzel egyidejűleg a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságát, valamint a Tárcaközi Ár- és Termékforgalmazási Bizottságot megszüntette. A kormány határozott a művelődési miniszter feladatköréről. Eszerint a művelődési miniszter feladata az óvodák, a közoktatás, a szakmunkás- képzés, a felsőoktatás, az iskolarendszerű felnőttoktatás, a szakmai továbbképzés, a vezetőképzés, a közművelődés, s a művészetek fejlesztésével öszCsütörtökön hazaérkezett Prágából Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, aki Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására július 8-10. .között látogatást tett a csehszlovák fővárosban. Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára fogadta Havasi Ferencet. Havasi Ferenc megbeszéléseket folytatott Josef Kempnyvel, a CSKP KB Elnökségének tagjával, a KB titkárával. szefüggő állami feladatok; a kulturális és az oktatási intézményekben folyó, illetőleg a kulturális és az oktatási tevékenységre vonatkozó tudományos kutatás irányítása, valamint részvétel a nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok irányításában. A kormány jóváhagyta a fővárosi és a megyei tanácselnökök és tanácselnök-helyettesek megválasztását. A kormány — az Országos Találmányi Hivatal elnökének jelentése alapján — áttekintette az újítómozgalom helyzetét. Megállapította, hogy az újítómozgalom állami irányításának fejlesztésében az elmúlt időszakban számos területen történt előrelépés. Az irányítás színvonalának javításával egyidejűleg szükségesnek tartja a dolgozók újító aktivitásának fokozott erkölcsi és anyagi ösztönzését. Kötelezte az illetékeseket, hogy gondoskodjanak az eredményes újítások hasznosításának és elterjesztésének meggyorsításáról. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a saját, 1980. II. félévre szóló munkatervét, s jóváhagyta a kormánybizottságok, valamint a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság munkatervét. A látogatás során vélemény- és tapasztalatcseréket folytattak a népgazdasági tervezés és irányítás időszerű kérdéseiről, a szocialista építómunko feladatairól, különös tekintettel az MSZMP XII. kongresszusa és a CSKP XV, kongresszusa határozatainak végrehajtására. Áttekintették a két testvérpárt és ország kapcsolatait, s kifejezték készségüket a baráság és a sokoldalú együttműködés továbbfejlesztésére. Haderőcsökkentési tárgyalás Csütörtökön megtartottak Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 243. plenáris ülését. A brit nagykövet elnökletével folyó tanácskozáson Ny. K. Taraszov nagykövet, o szovjet küldöttség vezetője szólalt fel és ismertette a bécsi tárgyalásokon közvetlenül részi vevő négy szocialista ország, a Szovjetunió, Lengyelország, az NDK és Csehszlovákia közös, újobb kompromisszumokat tartalmazó javaslatát. Taraszov nagykövet a szocialista országok újobb javaslatának lényegét abban jelölte meg, hogy a fő erőfeszítéseket az első szakaszban megvalósítandó csökkentésre, illetve oz arról rendelkező megállapodás kidolgozására kell összpontosítani. Ebben a szakaszban kulcsfontosságú a Kö- zép-Európában állomásozó szovjet és amerikai haderők csökkentése. A szocialista országok ezért azt javasolják, hogy a ténylegesen meglévő haderők létszámát alapul véve — oz első szakaszban — a Szovjetunó 20, az Egyesült Államok pedig 13 ezer fővel csökkentse csapatainak létszámát. Megjegyezte azonban, hogy a szovjet kötelezettség nem foglalja magában azokat a kontingenseket, amelyeket a Szovjetunió egyoldalúan kivon az NDK-ból, illetve amelyek kivonását a közeljövőben be is fejezi. A szovjet küldött bejelentette továbbá, hogy a szocialista országok kompromisszumos meg. oldást javasolnak a Varsói Szerződés, valamint c NATO Közép-Európóban állomásozandó haderői közös legfelső szintjének megállapítására. Az úgynevezett kollektív plafont az első és a második csökkentési fázis eredményeként alakítanák ki. A szocialista országok javaslata tartalmazza a Varsói Szerződés azon követelését, hogy az egyes országok ne növelhessék akadálytalanul közép-európai haderejük létszámát, másrészt — a NATO-orszá- gok álláspontját figyelembe véve — nem ír elő konkrét kötelezettségeket az érintett országok számára. A 6-os út tengelyétől 100 méterre, a régi üzem mögött lassan kirajzolódnak a körvonalai az új, modern tejfeldolgozónak. Az eredetileg tervezett rekonstrukció helyett 56 milliós beruházással új, korszerű középüzem épül Kacsó- tón, a MECSEKTEJ Termelőszövetkezeti Közös Vállalat központjában. A MÉM-engedélyt egy évvel ezelőtt kapták meg, azt követően, hogy megnyerték a tervpályázatot. Azóta sok minden történt a területen. Az AGROBER elkészítette a műszaki tervdokumentációt, s még tavaly hozzáláttak a tereprendezéshez. Elkészültek a fontos közművek. Áll már a hidroglóbusz, megfúrták az új kutat, gondoskodtak a vízigényes élelmiszer- ipari üzem vízellátásáról és a szennyvíz tisztításáról. A 4,5 hektáros nyárfásított szennyvíz- telep maximálisan biztosítja majd a szigorú környezetvédelmi előírásokat. A Ceglédi Vízkutató és Fúró Vállalat, a La- josmizsei Vízgépészeti Vállalat és a szennyvíztelepet építő Sellyéi Víztársulat dolgozói gyors és jó munkát végeztek, s már le is vonultak a területről. A feldolgozót társ generálkivitelezésben a Baranya megyei Tanácsi Magasépítő Vállalat és a Tejipar Szállítási Szolgáltatási és Készletező Vállalat építi a megyei AGROBER lebonyolításában. A feldolgozó és a hozzátartozó szociális épület alapozása megtörtént, jelenleg a falakat rakják. Az épület 35 millió forintba kerül, ebből erre az évre előzetesen 16 millió, a módosítás utón 12 millió forint beépítését vállalták az építők. Ahhoz, hogy a TSZSZKV szerelői a belső munkálatokat, a technológiák, gépek beszerelését időben megkezdhessék, jövő év elejére tető alatt kell állni az épületnek. Az átadási határidő 1982. május 31. A Tanácsi Magasépítő Vállalat szigetvári építésvezetősége ezt a határidőt elkötelezetten tartani akarja. A napi 25 ezer liter tejet feldolgozó MECSEKTEJ megérett egy új, minden igényt kielégítő üzemépületre. A tsz társulás 117 dolgozója évek óta igen nehéz körülmények között végzi munkáját. A szigetvári járás 58 községét — aho'nnan a tejipar kivonult — két éve innen látják el tejjel, tejtermékkel. Ezen kívül a megye négy városába és 12 községébe és hetente háromszor a fővárosba szállítják termékeiket. Pécsett 52 boltban kaphatók naponta a MECSEKTEJ készítményei. Az új üzem kapacitása napi 35 000 liter lesz, termékválasztéka pedig bővebb a mostaninál. A tej, tejszín, vaj, krémsajt és túró mellett tejes kakaót, csokoládét és iskolatejet gyártanak majd. Korszerűsítik a csomagolást is. A tejet újfajta zacskóban, a vajat pergamen helyett alufóliába csomagolják majd, 10 és 25 dekás adagokban, az eddiginél magasabb zsírtartalommal. Új terméket is terveznek, cukor nélküli diabetikus lágyfagylaltot, különféle gyümölcs és zöldség ízesítésekkel.- Rné Törpe napraforgó A Takarmanytermesztesi Kutató Intézetben Kurnik Ernő akadémikus -s munkatársai egy uj, koiun erő törpe napraforgót nemesítettek ki, amely az idén került először nagyüzemi termesztési kísérletbe. A kedvezőtlen időjárás ellenere a napraforgó igen szépen fejlődött, a tavalyihoz kepest egyhetes késessel most virágzik (Foto: Erb Janos) Havasi Ferenc hazaérkezett Prágából