Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-09 / 187. szám

/ a Dunántúli napló I960, július 9., szerda Veszteség­mentes gabona- betakarítást! Rekord búzatermésre számítanak idén a Bábol­nai Iparszerű Kukorica- termelő Közös Vállalat 7000-es termelés szervezé­si egységének taggazda­ságai. A hét baranyai termelőszövetkezetben az előzetes becslések szerint 5—6 mázsával több ga­bonát takaríthatnak be hektáronként. Az esőzések miatt meg­dőlt a gabona. Emiatt a kombájnosoknak az idén még nagyobb gondot kell fordítani a kiválónak ígér­kező termés veszteség- mentes betakarítására. A nagy munka megkezdése előtt — július 13—14-én in­dítják a gépeket a búza­táblákon — gabonabetakarí­tási tapasztalatcserére hív­ták össze a termelőszö­vetkezetek gépüzemelőit, kombájnosait a mozsgói Zrínyi Mgtsz somogyapáti kerületében. A községi művelődési házban Föld­vári János, a 7000-es te­rületszervezési egység ve­zetője köszöntötte a szak­embereket, majd Czuczor Ferenc, szervizmérnök az előkészítő munkálatokról számolt be. Elmondta, hogy a taggazdaságok időben leadták az alkat­részigényléseiket, így meg­felelő készlettel töltötték fel mind az ócsárdi kör­zeti, mind a nagyigmándi központi raktárt. Az URH- rádios, telexes és telefo­nos láncon keresztül tel­jes az információcsere az ügyeletek között, s a jól felszerelt kocsikkal a szer­vizszerelők éjjel-nappal készen állnak a hibák ja­vítására. Bíznak abban, hogy idén a gépállások miatt nem késlekedik a betakarítás. Dr. Farkas Pál, az IKR erőgépógazatónak veze­tője a műszaki-szervezési feltételekre hívta fel a figyelmet: a gyakorlatban kipróbált adatokat tartal- mozó diagramok, ame­lyeket elemzett, többek kö­zött pontos útmutatót ad­nak az aratást irányító szakembereknek a szállí­tások megszervezésére, a kombájnok zökkenőmen­tes kihasználására is. Eze­ket a táblázatokat vala­mennyi szervező megkap­ja, de részt vesznek a munkálatok irányításában, ellenőrzésében az IKR szakemberei is. A kombájnosok, gépüze­meltetők megtekintették a mozsgói termelőszövetke­zet tábláján az őszi ár­pa betakarítását, valamint a gyakorlatban szemlél­hették meg a helyesen beállított kombájnokat. G. M. Így közlekedünk mi Gyerek az utcán Vigyázzunk rájuk! „A segédmotoros álljon meg!”- visszhangzik a felszólítás, a Szliven Áruház mögötti új épü­letek felerősítik a rendőrségi járőrkocsi vezetőjének hangos­beszélőn közzétett utasítását. A kék-fehér csíkos Lada a tizen­éves motoros járgánya mögött fékez. Közúti ellenőrzés. Hamar­jában kisebbfajta csődület tá­mad, oz utcán játszadozó gye­rekek — lehetnek vagy húszán- élvezik a helyzetet. A se­gédmotorral hazafelé tartó fiú annál kevésbé. Megszeppenve mutatja az iratokat, ám gyor­son felenged: a papírok rend­ben, az alkalmi KRESZ-vizsga sikeres, indulhat tovább. Újmecsekalján, az Aloáry Gyu­la utcában ketten „dönget­nek." A Páfrány utcai keresz­teződéshez érve mindkét segéd- motoros kerékpár fékezni kény­szerül, soha jobb alkalom az ellenőrzésre. Az iratokkal nincs baj, a közlekedési szabályok ismeretével annál inkább. Az egyik fiú ugyan kielégítő vá­laszokat ad a rendőr kérdései­re, a másik viszont eléggé ká­bán áll, a közúti közlekedés alapelemeiről való faggatás nem ízlik neki. Állandóan tár­tát lesi, mintha súgásra vár­na. Kiderül, KRESZ-tudáso még jócskán hagy kívánni valót még ga után. Bezzeg, a gázkart hi­bátlanul kezeli. A parkolóban, itt Lvov-Ksrt- városban, az Egri Gyula utcá­ban gyereksereg. Kiseb'o-na- gyobb kerékpárokkal, rollerek­kel róják c köröket a kicsik. Nem. néznek se jobbra, se balra, szülői felügyelet nélkül tapossák a pedált, cikáznak az álló és az éppen arra haladó autók között. Három segéd- motoros kerékpárossal verse­nyeznek, utóbbiak fel-felbőget- ve a járgányokat, köröznek kö­zöttük. Együtt lehetnek össze­sen negyven évesek. „Kicsit já­ratjuk o motorokat" — magya­rázkodik egyikük, a szószóló. „És vigyáztok a kicsikre?" — kérdezzük a „vezért”. „Persze, hát nem lehetett látni?" Sajnos, nem lehetett. Vakáció van. Ilyenkor még azok a fiatalok is az utcán játszanak, kiket máskor a köny­vek fölé görnyedve a szoba négy faló tart fogva. Sokan a sikeres bizonyítvány jutalmául kapott biciklin, segédmotoros kerékpáron száguldozva, sen­kire és semmire sem tekintet­tel debütálnak a közúti forga­lomban. Alapvető KRESZ-isme- retek hiányában, a szülők óvó felügyeletének lazulását ki­használva közlekednek fel salá. A hétfő esti, pécsi közlekedési őrjáratunk is bizonyította: meg­annyi veszélynek vannak kitéve. Mert a gyerek szertelen, fi­gyelmetlen, fokozott óvatossá­got tőle nemigen várhatunk. Vi­gyázzunk tehát rájuk mi, fel­nőttek, o volánnál, a motorke­rékpáron ülők. Főleg most, is­kolai szünet idején, amikor so­kan szinte az egész napot ez utcán töltik. Estére mindegyi­küket házává rják. H. L. Olaj a kimerült kutakból A szegedi szénhidrogén me­dencében sikeresen befejező­dött az első hazai nagyüzemi kísérlet a kimerült olajkutalk újbóli termelésbe állítására. A kísérlet színhelye egy másfél évtizede folyamatosan termelő olajréteg körzete. A területen ötös kútcsoportot alakítottak ki. Négy kútba szappanos hatá­sú vegyianyagot sajtoltak, amellyel kioldották a tárolókő. zet likacsaiból a hagyományos módszerrel már nem kitermel­hető olajat. A négy kút között középen lévő ötödikben pedig várták az eredményt, vagyis a bentrekedt olaj felszínre buk- kanását. Végül is sikerül a kí­sérleti kútcsoportból csaknem félezer tonna bentrekedt olajat kihajtani. A Szegeden alkal­mazott eljárás a harmadlagos kitermelési módszerek közétar­tozik, az új mezőknél ugyanis először saját nyomásánál fog­va tör fel az olaj. Azonban leg­feljebb a földben levő mennyi­ség 28 százaléka. Ezt követően már mesterséges serkentésre, másodlagos kitermelési eljárá­sokra van szükség. Szegeden pl. a vízbesajtolásos technológiával pótolják a csökkenő réteg­energiát. így a mélyben lévő olaj 42 százalékát termelik ki, ami megfelel a legjobb nem­zetközi eredményeknek. Ezt kí­vánják a harmadlagos mód­szerrel mintegy további 6 szá­zalékkal megtoldani. Az eljárás kidolgozói, a Szén- hidrogén Kutatási és Fejlesztési Intézet szakemberei a miskolci akadémiai kutatók és a sze­gedi medencében dolgozó mér­nökök a kísérlet sikere után megvizsgálják, hogy az ered­mény arányos-e a várható ki­termelési költségekkel, s szük­ség esetén tovább folytatják a kutatásokat még hatékonyabb, illetve gazdaságosabb módsze­rek kidolgozására. Új fűfajta A keszthelyi agrártudományi egyetemen több évi sikeres kutató és nemesítő munka eredményeképpen új fűfajtát állítottak elő, amely elsősor­ban lápok és sziktalajok hasz­nosítását teszi lehetővé. Az előzetes fajtaelismerést nyert „nádképű csenkesz” nagy al­kalmazkodóképessége miatt jelentős takarmánynövénnyé válhat, üde és száraz körül­mények között egyaránt ter­meszthető. Erőteljes gyökérze­tével biztosítja, hogy a tava­szi-őszi csapadékos időben a legelő állatok ne vágják fel a gyepet. A nádképű csenkeszt a húsmarhatartásra berendez­kedett mezőgazdasági üzemek hasznosíthatják hatékonyan, mert ősszel a többi fűféléknél 5—6 héttel hosszabb ideig ad takarmányt a legelő állatok­nak. A nagytömegű, hektá­ronként 160—180 mázsa szénát adó, magas tápértékű takar­mánynövény elit vetőmagsza­porítását is a keszthelyi inté­zetben végzik. Húsz pere a langtengerben Hegedűs Miklós „Lakástűz Lvov-Kertvárosban" számoltunk be a HDN június 30-i számában a Földes Fe­renc utca 1. számú ház 3. eme­letén bekövetkezett 29-i lakás- tüzről. Akkor úgy írtuk, hogy a tüzet a tűzoltók megérkezéséig a ház lakói oltották el ... Az önfeláldozó önkéntes tűzoltó Hegedűs Miklós IV. emeleti - a lángtengerben álló lakás fö­lötti — lakó volt. — Hogyan történt?- Vasárnap délután 4 óra tájban érkeztünk haza, a fele­ségem még a lépcsőházban mondta, hogy égett szag van. Csak nem a tévénk? A lakásunk erkélyénél láttuk, hogy az alat. tunk lévő lakásból gomolyog a füst. Rohantam le a „forró dróthoz”, bevertem az üveget, de nem tudtam szólni a tűzol­tóságnak, mert süket volt a te­lefon. Kerestem a házfelügye­lőt, nem volt otthon. Mit csi­náljak? A 3. emeleti lakás aj­taján dörömböltem, senki sem válaszolt, betörni nem tudtam az ajtót. Megnéztem, az áram. kapcsolószekrényben, lekap­csolt mór az automata. És ha bent van a gyerekük? Tenni kell valamit! Mondtam a ne­jemnek, vigye le a gyerekein­ket, hátha a mi lakásunkra is átterjed a tűz. Az erkélyünkről lemásztam az alattunk lévő la­kás erkélyére , . . Többen kér­dezték azóta is, hogyan mász­tam le, hogyan volt ekkora bá­torságom. Máig sem tudom. Va­lamikor darus voltam, talán ezért nem féltem a magasban. Szerencsémre a kisablak egy résnyire nyitva volt, ott mász­tam be. Akkora volt a füst, hogy alig láttam a lángokat. Ahogy kitártam az ablakot, le­vegőt kapott a tűz és akkor égett csak igazán. Berohantam a másik szobába, nincs-e ott valaki, nem volt senki. A kony­haablakot kinyitva friss levegőt szívtam, majd visszakúsztam az erkélyhez és kiabáltam, hogy hívják a tűzoltókat. A fürdőszo­bában kitapogattam egy la­vórt, kiöntöttem a benne lévő szennyest a kádba, lecsavar­tam a zuhanyrózsát és folyat­tam a vizet a műanyag padlóra, nehogy az is lángba boruljon. Alig folyt a víz. Egy lavórra! le. öntöttem a tűzfészket, durro- gott a forró panel, a füst, a lán­gok és a gőz elborított min­dent.- Segítséget nem kapott? — Dörömböltek a bejárati aj­tón, kiabáltam, törjék be, mert nem tudok kijutni. „Jogunk van-e hozzá?" — Hát persze! Betör­ték, három fiatalember volt, mondták, nehogy bemenjek mégegys^. 'Hogyne mentem volna be, ha elkezdtem, be is Nyári szünet a kicsiknek Megszépülnek az óvodák Sokat segítenek a patronáló vállalatok Júniusban kezdődött és au­gusztus végéig befejeződik va­lamennyi pécsi óvoda nagyta­karítása, kisebb felújítása. A minden évben — elsősorban közegészségügyi okokból — kö­telező nagytakarítás időpont­ját már az év elején bejelen­tették az óvodákban. Attól füg­gően, hogy a gyermekintéz­mény hány csoportos, kettőtől négy hétig tartó szünetet jelez­tek a családoknak. Tették ezt azért, hogy a szülők lehetőleg az óvodai szünethez igazítsák nyári szabadságukat, illetve jó- előre gondoskodjanak gyerme­keik ez idő alatti •elhelyezésé­ről. Ismerik a családok esetle­ges gondjait - nemcsak a sza­badsággal, bölcsődei, illetve másik óvodába járó gyermek nyári szünidejével is egyeztet­ni kell az időpontot — ezért koordináltak egymásközt az óvodák, s az olyan gyermeke­ket, akikkel nem tudnak ott­hon maradni szüleik, a szünet idejére másik óvodában fogad, ják. A pécsi 47 tanácsi óvodo kö­zül néhányban jelenleg foly­nak a megszépülés, megúju­lás munkái. Legtöbb a munka az Építők úti óvodánál, ahol a nyári nagytakarítást átalakítás­sal kötötték egybe. Megszün­tetik a fapanel épületet, s he­lyette — volt szolgálati lakás­ból — alakítanak ki egy óvodai csoport részére megfelelő he­lyet. Az itt dolgozók nagyon igyekeznek, hogy szeptember 1 -re - az oktatási év kezde­tére - elkészüljenek az átala­kítással. Még egy óvodo nagy­szabású felújítására kerül sor idén. A Sörház utcai gyermek­intézmény — várhatóan az őszi hónapokban - kényszerül e- miatt hosszabb ideig tartó szü­netre. Az óvodák rendbetételénél a patronáló vállalatok szocialista brigádjai jeleskednek. Az ap­róbb javításoktól kezdve a fes­tésen, mázoláson át a játékok felújításáig, illetve újak készí­téséig sok mindent elvállaltak. Különösen jó patronálókkal ren­delkezik a Budai Nagy Antol, a Bimbó, a Gyárvárosi, a Köz­társaság téri, a Mezőszél, a Türr István utcai intézmény. A legtöbbet a MÉV, a Mecseki Szénbányák, a Hőerőmű, a BÉV, a PÉTAV, o Mechanikai Laboratórium, a DÉDASZ szo­cialista brigádjai, az 50C-as számú Ipari Szakmunkásképző Iskola tanulói tesznek a város óvodáiért. T. É. Gépkocsi gyorsjavitás Gyorsjavítási szolgálatot vezetett be kedd reggeltől a 14-es Autó­javító Vállalat mohácsi üzeme. A meghibásodott kocsikat beje­lentés nélkül vihetik reggel 6-tól este 10-ig a szerelőkhöz, akik a javításokon kivül az ügyintézést is végzik. A tulajdonosoknak így csupán a fizetéskor kell a pénztárhoz fáradniok, ahol az alkatré­szek árán felül a húsz százalékkal megemelt munkadijjal terhelik meg számláját. Fotó: Arató Tamás A Balaton védőimében Az Országos Környezetvédel­mi Tanács 25 millió forintos tá­mogatásával új hulladékégető fejezem. Tőlünk hordtam le la­vórszám a vizet, az egyikük nyitotta-csukta az ajtót. Otthon vizes törülközőt tekertem a szóm elé, még jó, hogy a tűzvédel­mi oktatást nálunk komolyan veszik, most hasznát vettem. Már csak a függöny pislákolt, amikor megérkeztek a tűzoltók.-Nem félt? — Nem. Az hajtott, hogy hogy alattunk tűz van, talán bent van valaki a lángok kö­zött, és az egész ház is kigyul­ladhat. Tudtam, cselekedni kell! Másnap jött ki rajtam minden, a korláton lemászós is. Hegedűs Miklós 28 éves, nős, két gyermeke van. A Pécsi Köz. úti Építő Vállalat gépkezelője, jelenleg Belvárdgyulánál dol­gozik az útszélesítésen, Húsz perc alatt megfékezte a lángtengert. A lakásban a kár értéke 150 ezer forint. Hogy csak annyi, az az ő lélekjelen­létének és bátorságának kö­szönhető. Murányi kemence építését kezdték meg a fűzfői nitrokémiánál. Az évi 10 ezer tonnás kísérleti íélüzem nemcsak o gyár saját hulla­dékát semmisíti meg, hanem különböző technológiák kipró­bálására is alkalmas, főleg a vegyi üzemek számára. A hulla­dékégető 1983-ban készüi el, kulcsberendezését, a forgó ke­mencét, a Jászberényi Apritó- gépgyár készíti. Fűzfőn már több mint másfél évtizedes múltja van a hulla­dék elégetésének A Balaton közelsége miatt ugyanis a gyár­ban azt tartják a megsemmisí­tés legbiztosabb módjának. 1963-ban itt építették fel az or­szág első hulladékégető ke­mencéjét, majd a mérgező anyagokat tartalmazó iszap és zagy égetésére egy újabbat lé­tesítettek. A közelmúltban a gyár szakemberei eljárást dol­goztak ki a régi mészégető ke­mencék hasznosítására. Ennek alapján átalakították a szent- gáli mészégetőt, és itt további 3-5 ezer tonna hulladékot sem­misítenek meg évenként. Segédmotorkérékpárosok Lvov-Kértvárosban, az Egri Gyula ut­cában

Next

/
Oldalképek
Tartalom