Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-07 / 185. szám

Tizenhárom év után ismét az NB ll-ben a Dombóvár 1967-ben kiesett az NB II - bői a Dombóvári VSE csapata. Sok víz lefolyt azóta a Kapó­son, a nagyközségből időköz­ben város lett és most, az osz­tályozó mérkőzések után Tol­na megye második legna­gyobb városának, Dombóvár­nak ismét NB ll-es csapata lett. Dombóváron a legnépsze­rűbb sportág a labdarúgás. Több nagy nevű játékos kezd­te itt pályafutását. A dombó­váriak még most is szívesen emlékeznek vissza az arany­csapat tagjára, Buzánszky Je­nőre, aki egykor itt kergette a labdát. De Tallósi István, Kincses Nándor, Kőműves Mi­hály (Tatabánya, SZEOL ÁK) és a Kaposvári Rákóczi egy­kori kitűnősége, Márton Jó­zsef is itt kezdett. Hosszú éveken keresztül a megyebajnokságban játszottak a dombóváriak. A Dombóvári Spartacus ugyan feltornászta magát az NB lll-ba, de egy év után elbúcsúzott. A sport­ág fejlesztése érdekében 1977-ben a DVSE és a Dom­bóvári Spartacus szövetkezeti labdarúgó szakosztályából megalakult a Dombóvári MSC, melynek egyetlen szakosztálya, a labdarúgó működik. Három év alatt a serdülők, ifjúságiak nyertek bajnoksá­got Tolna megyében. Az első két évben a felnőtt csapat Bancsi- Ferenc, a DVSE egy­kori kapusa irányításával egy 3. és egy 2. helyet szerzett. 1979 nyarán Ungvári Kálmán vette át a szakmai munka irányítását. Ungvári kétszer nyert bajnokságot az ifjúsági csapattal. A felnőttekkel is nagy ambícióval dolgozott. A munka meghozta a várt si­kert, a csapat bajnokságot nyert és az osztályozón is si­keresen szerepelt és így 13 év után ismét a labdarúgás má­sodik vonalában szerepelhet­nek a dombóvári labdarúgók. A bajnokság és az osztályozó mérkőzésein Foki, Dobos, La­pos, Vida, Horváth, Engert, Csatári, Tóthbagi, Németh, Nagy, Lamm, Banai, Porcsa, Végvári, Fekete játékosok sze­repeltek. A játékosok június 29-től egy hét szabadságot kaptak, közben azonban részt vesznek a nyári Totó Kupa­mérkőzéseken. Az erősítések érdekében a tárgyalások meg­kezdődtek. Az új vezető edző kijelölése még nem történt meg. Az NB ll-ben rajthoz álló csapat háza táján még sok a tennivaló. A dombóváriak re­mélik, a játékosok ugyan­olyan lelkesedéssel és aka­rással küzdenek majd az NB ll-ben, mint az osztályozón. Gaál István Négy áj játékos a kanizsai olajosoknál Az NB II. nyugati csoportjá­ban remekül szerepelt Nagy- kanizsai Olajbányász labdarú­gók még csak ma kezdenek, de o vezetők az eddigi rövid szü­netben sem tétlenkedtek. • A labdarúgó szakosztály jú­lius 1-én tartott kibővített elnök­ségi ülést, amelyen több kér­désben is döntöttek. Ennek so­rán megtörtént a 20-as keret kategorizálása, ajánlást fogad­tak e| a játékosokkal történő szerződéskötés 'dőtartamára és határoztak abban is, hogy kik­kel kötnek szerződést. A klubvezetés az múlt évad­ban szerepelt játékosokra épít, okik közül csak oz eltá­vozott Hermann hiányzik, vcla- mint Karasz, akivel nem kötöt­tek szerződést. A vezetés ered­ményes tárgyalásodat folytatott az erősítések tárgyában is és minden valószínűség szerint o ZTE NB l-es keretéből László és Kormos, míg oz NB ll-ből ki­esett helyi vasutasoktól Szólói és Gondos kerül a piros-kékek­hez. A nevezett négy játékost egyesületük már kiadta az ola­josoknak, akik közül a két za­laegerszegi fiú már átköltözött az új székhelyre. A kanizsaiak a felkészülést már megkezdték, színhelye az Olajbányász sporttelep, chol július 31-ig a jól bevált napkö­zis rendszerben készülnek az olajosok Madár Gábor vezető edző irányításával. Balogh Antal Nem lesz edzöváltozás Szekszárdim Kedden kezdenek Sellyén Sellyén nagy örömmel fogad­ták a csapat NB ll-be jutását. Ilyen még nem történt Sellye sporttörténetében, a 3000 lako­sú Baranya megyei falu labda­rúgói a Magyar Nemzeti Baj­nokság II. osztályába kerültek. Koller Nándor, a sellyeiek ed­zője elmondta, hogy három­négy új játékossal szeretnének erősíteni. A tárgyalások a játé­kosok megszerzése érdekében folynak. Az edzéseket kedden délután kezdik. A csapat veze­tő edzője Koller Nándor ma­radt. Pályaedzőként Kaszás Jó­zsef tevékenykedik. Az NB ll-be jutás kiharcolása kétségtelenül remek fegyvertény volt — mon­dotta a vezető edző —, de a ne. heze ezután következik, mert lé­nyegesen más a megyebajnok­ság és más az NB II. A maga­sabb osztályban is elsősorban a megyebajnokságban sikeresen szerepelt játékosokra számí­tanak, kiegészítve az új fiúkkal. Az elmúlt hetekben nagy ta­lálgatás folyt a megyeszékhely fociszurkolói táborában: szerző­dése lejárta előtt távozik, vagy egy évig még marad Magashá­zi József vezető edző? Senki előtt sem volt titok, hogy a szakve­zető két klubtól is kedvező szer­ződési ajánlatot kapott, vezető ■edzői munkakör betöltésére sze­rették volna megnyerni. Szom­baton véglegessé vált: Mogas. házi József marad és az ő irá­nyításával kezdődik a szekszár­diak felkészülése. A vezető edző munkáját továbbra is Teszler Vendel pályaedző segíti. A húszas játékoskeret tagjai­val a1 közeli napokban kötik meg a szerződéseket. Több vál­tozás is várható. A kaposvári Rákóczihoz távozott Szlovák és a katonai szolgálatra bevonult Adorján helye betöltésre vár. Szükség lenne továbbá o csatár­sor megerősítésére _is. Félő azonban, hogy kísérteni fog o múlt. Évek óta ugyanis nem si­kerültek a szekszárdiak erősíté. si tervei. Több mint egy csa­patra való tehetséges ifistát ad­nak át a megye néhány szak­osztályának kölcsönösségi ala­pon. így Tóth, Jakab, Marcsa, Both és Kálmán már a szekszár­di TAÉV SK játékosa. A Dózsa felnőtt keretébe kerül viszont az új idényben az országos ifjúsó. gi bajnokságban szerepelt csa­pat két játékosa, Horváth és Lahó. Sikeres esztendőt zárt a Szekszárdi Dózsa gárdája. A bajnoki rajtig hátralévő szűk egy hónapot igyekeznek becsü­letes munkával kitölteni, hogy az 1980-81-es bajnokság nehéz feladataival is mind sikereseb­ben megbirkózhassanak majd. Fekete László Kontha Károly az edző Komlón Véglegesen eldőlt, hogy Kon­tha Károly irányítja a jövőben a Komlói Bányász NB ll-ben sze. replő labdarúgócsapatának ed­zését, Konthával kétéves szer­ződést kötött a Komlói Bányász. Legutóbb Karcagon tevékenyke. dett, ahol csapata az NB ll-be került. A komlóiak az új edző irányításával hétfőn kezdik meg felkészülésüket. A hétfői edzés­re az elmúlt bajnokságban sze­repelt játékosok hivatalosak. Több új játékos megszerzéséről tárgyalnak, megegyezésre azon. ban még nem jutottak. Szám Frigyes, az eddigi megbízott ve­zető edző a jövőben pályaed­zőként tevékenykedik. A csapat technikai vezetője Lahó István maradt. A CSERKÚTI MEZŐGÉP VÁLLALAT TÖRZSGYÁRA szerkezetlakaiosokal vesz fel Megközelíthető o 26-os busszal. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. I. 180/1980. O Kőműves, O festő, O üveges, O szegezölakatos szakmunkásokat és O segédmunkásokat felveszünk Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat, Pécs, Tímár u. 23. I. 200/1980. Nyári Totó Kupa MVTE—Steinmetz SE 2:1 (1:1). Mo­hács, 500 néző. V.: Varga. Góllö­vők: Berki1, Lingl, ill. Rapp. Szekszárdi Dózsa—Barcs 2:1 (0:0). Barcs, 500 néző. V.: Sör. Góllövők: Páli, Szajkó, ill. Fodor Gy. Honvéd Latinca SE—Honvéd Kiss János SE 2:2 (2:1). Marcali, 400 né­ző. V.: Szabó T. Góllövők: Pető, Kovács öngól, ill. Vámos 2. Bonyhádi Vasas—Pécsi BTC 1:1 (1:0). Bonyhád, 250 néző. V.: Aumann. Góllövők: György, ill. Ha­jós. Szekszárdi TÁÉV SK—Dombóvári MSC 3:2 (1:0). Szekszárd, 300 néző. V.: Osztermaier. Góllövők: Veress 2, Tóth, ill. Laumm és Horváth. Autóverseny Az új bajnoki szabályzat még nem mindenki előtt ismert, legalábbis a menetidők számításával jó néhányon hadilábon állnak. Mindez akkor de»- rült ki, amikor kifüggesztették a hét végén rendezett országos meghívá­sos autóverseny eredménylistáját és sokaknál ott díszelgett az útvonalon, összeszedett hibapont ... A ver­senytávon, ami 47 kilométer volt, öt ügyességi. „betét" — valamennyi szlalom-feladattal kombinálva — döntötte el a végső sorrendet a nyolcvannyolc induló között. A ren­dező a Magyar Autóklub Baranya megyei Szervezete volt. A két évvel ezelőtti tehetségkutató versenyen sikerrel szerepelt osztrák autóversenyzők ezúttal is eljöttek, de komolyabb eredményt most nem ér­tek el. Jól helytálltak a Pécsi AFIT autósai: két első, egy második és egy harmadik helyet szereztek. Ered­mények: I. géposztály: 1. Hammel— Sipos, 2. Gacsi—Nagy, 3. Nagy— Kiss (mindhárom Trabant). II. gép­osztály: 1. Pesti—Hágen (Fiat 126), 2. Mang—Mangné (Skoda), 3. Szá­lai—Papp (Wartburg), III. géposz­tály: 1. Vadkerti—Varga, 2. Müller— Molnár, 3. Szántó—Harcz (mindhá rom Zsiguli). IV. géposztály: 1. Zó gon—Kerekes, 2. Kárász—Kiing, 3. Weidinger—Lendvai (mindhárom La­da 1500). Az abszolút sorrendben a Hammel—Sipos-páros került az első helyre. A kapusoktól a balszélsőkig Az NB II. nyugati csoportjának játékosrangsora Hét kaposvári listavezető Rangsorunk továbbra is c> Népsport tudósításain alapul- ki hányszor, hány csillagos mi­nősítésű, milyen erősségű ellen­féllel szemben, milyen ered­ménnyel végződött mérkőzésen játszott, szerepelt-e a jók kö­zött, ki volt-e állítva, rúgott-e gólt? A posztonként rangsor­ban o legjobb 20—20, összesí­tettben pedig a legjobb 100 Icbdorúgót értékeltük, minden­kit azon a poszton, ahol a leg­többször szerepelt. Posztonként rangsor: Kapusok (47): 1. Krass (Bá­bolna) 212, 2. Szalai (MÁV NTE) 209, 3. Farkasdi (MÁV DAC) 205, ... 5. B(en (Komló) 202, ... 7. Pólyák (Szekszárd) 194, ... 10. Megyimorecz (Olaj­bányász) 179, .-.. 19 Béke; (K. Rákóczi) 123, 20. Perjési (MVTE) >02. lobbhátvédek (41): 1. Deák­vári (K. Rákóczi) 283, 2. h'ol- lenczer (Ajka) 214, 3. Sümeqhy (Sabaria) 208, 4. Kozma (Olaj­bányász) 195, ... 6. Farkas (MVTE) 190, ... 8. Markán (MÁV NTE) 169, ... 12. Varga (Szekszárd) 149, ... 15. Kele­men (Komló) 129 Középhátvédek (35): 1. Zen- tai (K. Rákóczi) 299, 2. Szlo­vák (Szekszárd) 256, 3. Rótt (MVTE) 250, ... 7. Gondos (MÁV NTE) 233, ... 9. Engló- ner (Olajbányász) 210, ... 10. Kovács (Komló) 207. 11. Mészá­ros (K. Rákóczi) 187, ... 14. Doszpoth (MÁV NTE) 168 Beállások (34): 1. Szönve (Sobaria) 242, 2. Bánfi (KO- MÉP) 227, 3. Petrák (K Rá­kóczi) 214, ... 6. Hancz (MVTE) 194, ... 10 Naav (Olajbányász) 167, 11. Mód (Komló) 157. 12. Tresch (Komló) 152. 13. Simo- necz (Olajbányász) 148, ... 17. Sulyok II. (MÁV NTE) 112. Balhátvédek (35): 1. Scmcdi (Szekszárd) 225, 2. Kovács R. (MÁV DAC) 219, 3. Bór (Vói- poloto) 213, ... 10. Müller (Olajbányász) 163, 11. Berta (Komló) 159, 12. Berki (MVTE) 151, 13. Alsóvölgyi (MVTE) 149, ... 16. Liviczky (MÁV NTE) 137. lobboldali középpályások Országos motorJceréJc- páros túrabajnokság ■ ä • Nehéz terepen versenyeztek a motoros túrabajnokság második futamának résztvevői. Képünk a homokbányában készült. Felvételünkön Asztalos István, a BHSE versenyzője, aki géposztályában első lett Fotó: Arató László A Pécsi TTE motoros szakosztályá­nak rendezésében került sor az or­szágos motorkerékpáros megbízható­sági túrabajnokság II. fordulójára, a Mecsekben. Szombaton reggel a meszesi homokbányában 44 fényesen csillogó motorkerékpár .ágott neki az igen nehéz pályának. A délutáni órákban a helyenként 30—50 cm-es sár miatt 200 km-re rövidített táv el­lenére is már csak 23 felismerhetet- lenségig sáros, elcsigázott versenyző, illetve motor érte el a célt. A ver­senyen a következő eredmények szü­lettek: A—1 go. 1. Wolleszky Zs. BHSE, 2. Bucsi A. ZMMK, 3. Fehér G. VOSE (mind Simson). A—2 go. 1. Csizmadia T. BHSE, 2. Széli T. BHSE, 3. Borguly P. KSE. A—3 go. 1. Asztalos I. BHSE, 2. Birgés I. ZMMK, 3. Soltész T. BHSE (mind Jawa). A—4 go. 1. Lang R. BHSE KTM, 2. Tóth P. ZMMK Jawa, 3. Benyó M. BHSE KTM. B—1 go. 1. Hutter I. BHSE Sim­son. B—2 go. 1. Pap J. KSE Mz. B—3 go. 1. Katona K. KSE MZ, 2. Hódos T. D. ép. MZ. A csapatver­senyt és ezzel a Mecsek Kupát a BHSE ,,A” csapata nyerte. A leg­eredményesebb szériagéppel Kallós András PTTE. (40): 1. Gulyás (K. Rákóczi) 274, 2, Horváth !. (Haladás) 264, 3, Sovanyó (Olajbányász) 237, 4. Weitner II. (Szekszárd) 214, ... 8. Tóth (Szekszárd) 182, 9. Söjtör (MÁV NTE) 159. Középső középpályások (47): 1. Horváth L. (Sabaria) 221, 2. Hohmann (Komló) 217, 3. Nyit- rai (B. Vegyész) 215, 4. Havasi (K. Rákóczi) 201, ... 9 Zsolt dr. (MVTE) 156, ... 11. Korok- nai (Szekszárd) 154, ... 15. Ko- rádi (MÁV NTE) 138, . 17. Balogh (Olajbányász) 137. Baloldali középpályások (37): I. Kanyar (K. Rákóczi) 290, 2. Kelemen (Olajbányász) 237, 3. Gáspár (Pét) 233, 4. Dárdai L (MVTE) 232, 5, Adorján (Szek­szárd) 197, ... 11. Róth (Kom­ló) 149, ... 17. Csepregi (Olaj­bányász) 115, ... 20 Sulyok I. (MÁV NTE) 89. lobbszélsök (35): 1. Czaou'a (K. Rákóczi) 224, 2. Garics (Ha­ladás) 210, 3. Jáger (Sabaria) 193. 4. Radics (Komló) 185, ... 6. Lauer (Szekszárd) 165, . . II. Schwcrczkopf (MVTE) 120, ... 15. Füle dr. (Olajbányász) 105, 16. Győrvári (MÁV NTE) 87, 17. Karasz (Olajbányász) 84. Közéocsatárok (45): 1. Fá­bián (K. Rákóczi) 197, 2. Stem- ler (Komló) 190, 3. Laczkó (Do­rog) 187, 4. Orosz (Szekszárd) 179, 5. Lingl (MVTE) 175, ... 7. Bonnvoi (Szekszárd) 155. ... 13. Csordás (MÁV NTE) 135, ... 16. Bazsonyi (Komló) 97. Balszélsők (46): 1. Házi (K. Rákóczi) 261. 2. Thuri (Aika) 2C9, 3. Bélák (Olajbányász) 190, 4. Jónás (MVTE) 1R3 12. Molnár (MÁV NTE) 115, ... 15. Tóth (Komló) 92, 16. Landek (Szekszárd) 85. ... 18. Németh (MÁV NTE) 72 összesített rangsor (467): 1. Zenta: (K. Rákóczi). 2. Kanv.r (K Rákóczi), 3. Deákvári (K. Rákóczi), 4. Gulyás (K. Rákó­czi), 5. Horváth I (Haladás), 6. Házi (K. Rákóczi), 7. Szlovák (Szekszárd) 8. Rotr (MVTE), 9, Gulyás (MÁV DAC), 10. Kisbei (Várpalota). A dél-dunántúli csapatok többi, ranglistára került játéko­sai: K. Rákóczi: 20. Czabulo, 26. Petrák, 45. Havasi, 46. Fábián, 62. Mészáros. Olajbánvász: 12. Savanvó és Kelemen, 31 Fnafó- - ner, 49. Kozma. 57. Bélák, 72. Meavimorecz, 91. Naay, 97. Müller. Szekszárd': 19. Somodi, 26. Weitner II.. 46 Adorján, 51. Pólyák, 71. Tóth, 72. Orosz, 96. Lauer. Komló: 24. Hohmann, 36. Kovács. 43. B:on. 57. Stem­ler. 66. Radics. MVTE: 17. Dár­dai L., 51. Hancz, 57. Farkas, 68. Jónás, 75 Lingl. MÁV NTE: 15. Gondos. 33. Szalai, 83. Mar­kán, 89. Doszpoth. összeállította: Belénessy Csaba — liTSTifSÜ Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.:13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György ISSN 0133-2007 Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054

Next

/
Oldalképek
Tartalom