Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-05 / 183. szám
A Dunántúli Tlgplo 1980. július 5., srombot Vasárnap 17 óráig lesz nyitva a Ságvári Művelődési Ház nagytermében a díszmadár-kiállítás. A kiállításon 49 fajta madárból közel 1000 darabot tekinthetnek meg az érdeklődők. Külön érdekesség, hogy minden ezredik látogatónak egy madarat ajándékoznak. Kopjár Géza-----.A RÁDIÓ----É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL 1980. JÚLIUS 5 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából EMESE, SAROLTA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.53 — nyugszik 20.44 órakor. A Hold kél 0.59 — nyugszik 13.02 órakor. :^ÍiÍÍfÍÍÍÍÍÍ lllhlr*# Hazautazott tegnap este a 3 napos baranyai látogatás után az eszéki népfrontdelegáció, melyet Ivan Raguzsin, a Jugoszláv Szocialista Szövetség Eszék Területi Konferenciája egészségügyi és szociálpolitikai szekciójának elnöke vezetett. Tegnap délután meglátogatták a vendégek a Harkányi Reumakórházat, majd a megyei népfront vezetőivel konzultáltak a további kapcsolatokat illetően. Dr. Adóm Antal, a HNF Baranya megyei Bizottságának elnöke és Krasznai Antal, a HNF megyei titkára búcsúztatta a vendégeket, a határátkelőhelyen. ♦ Igazgatóbúcsúztató Rejtő Jánost, a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat igazgatóját búcsúztatták tegnap kollégái és a felügyeleti szerv képviselői. Tizennyolc éve igazgatta Rejtő János a vállalatot, sok új és felújított mozi őrzi tevékenységének emlékét. A munkatársak nevében Bújdosó István és Pozsgai Miklós megbízott igazgatóhelyettes, a felügyelet nevében Bernics Ferenc, a Megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője köszöntötte, erőt és egészséget kívánva a megérdemelt pihenéshez. MOZI Park-kert: Halálos tavasz (9) Petőfi: Az autóstoppos (n4, nő) A sáska napja (n8) Kossuth: Az autóstoppos (10, 12) Előttem az élet (f3, f5) A sáska napja (f7) Ságvári: A reménység szele (4) Az akasztanivaló bolond nő (6) Tanárképző Főiskola: Aladdin és a csodalámpa (4) Komarov-kert: Buffalo Bill és az indiánok (9) Kertváros: Meztelen bosszú (9) Fekete Gyémánt: Akció a fegyvertárnál (4, 6) Jószerencsét: Az ötös számú vágóhíd (4, 6) Rákóczi: Gengszterek sofőrje (5. 7) Május 1.: Vigyázat, rozmárok! (fő) Harkány: A dervis lerombolja Párizst (10, 7, 9) Komló, Május 1.: Kalózok Jamaicában (f5, f7) Komló, Zrínyi: Kicsi a kocsi, de erős (4, 6, 8) Mohács: Ragadozó madarak (6, 8) Sellye: A vas- álarcos férfi (8) Siklós: Harminc lány és Pythagoras (8) Szigetvár: Földi űrutazás (6, 8) Várható időjárás szombat estig: eleinte felhőátvonulásokból szórványos esők, záporok. Később nyugat felől lassan csökkenő felhőzet és főként északkeleten záporok. Csak lassan mérséklődik a sokfelé erős, a Dunántúlon még viharos északnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete pénteken 11 órakor Siófoknál 18 fok volt. Holnap: cserépvásár és biennálényitás A pécsi sétatér vasárnap délelőtt ismét helyet ad a korábbi években nagy sikernek örvendő cserépvásárnak. Harminchat meghívott fazekasmester, népművész és népi iparművész fogadta el a rendezők meghivását —, az árusítás reggel 6-kor kezdődik, s tart ameddig el nem kelnek a cserepek. (A rendezők ezúttal is felhívják arra a figyelmet, hogy csak a meghívott fazekasok árusíthatnak — igy is próbálják kiszűrni a giccset, a bóvlit.) A cserépvásár idején ugyancsak a sétatéren a megye népművészeti együttesei és szólistái tartanak folyamatos műsort. A Pécsi Galéria Színház téri termében délelőtt 11 órakor Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes nyitja meg a VI. Országos Kerámiabiennálét. Hetvenkét keramikus több mint kétszázötven műve tekinthető majd meg. ♦ A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Sopronban megtartott 27. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 5, 18, 27, 39, 43 ♦ — A pécsi kesztyűgyári vöröskeresztes munkahelyi vezetőség a békemozgalomban végzett kimagasló munkája elismeréseként az országos béketanács emlékplakettjét kapta. A kitüntetést dr. Kóbor József megyei vöröskeresztes elnök adta át Varga Bé- láné titkár részére. ♦ Közlemény 1980. július 1-én, a délutáni órákban Borbély Sándor 51 éves gépkezelő, Pécs, Hajnóczy. u. 27/c. szám alatti lakos hi'rtelen elhunyt. Borbély Sándor lakásából távozva, a lépcsőházban rosz- szul lett, a kiérkező mentők már holtan találták. A rendőrség részéről helyszíni szemle után a szükséges intézkedéseket foganatosította. Az orvosszakértői vélemény alapján megállapítható, hogy Borbély Sándor halálát nem idegenkezűség okozta. ♦ — Korszerűsítik a meké- nyesi kispostát. A meké- nyesi postahivatal teljes rekonstrukcióját rövidesen befejezik, így jobb munkakörülmények között dolgozhatnak a hivatal dolgozói. Az átadás a hetekben várható. ORVOSI ÜGYELET Az Egyesített Eü. Intézmények Pécs város lakossága részére az alábbiak szerint biztosítja a körzeti orvosi ellátást szombati napokon: Felnőttek részére: összevont rendelés 7—19 óráig az I. kerületben, újmeszesi körzeti rendelő, Korvin O. u. 23. (Tel.: 11-169). A II. kerületben: Munkácsy M. utcai Rendelőintézet II. emelet 219. Tel.: 13-833/48. A III. kerületben: dr. Veress E. utcai Rendelőintézet. (Tel.: 15-833). Gyermekek részére összevont rendelés 7—13 óráig az alábbi gyermekorvosi rendelőkben: Gábor A. u. 15. (Tel.: 11-752); Vasas I—II., Hird (dr. Galambos, dr Bajnai), Hősök tere (dr. Benczenleitner), Sz a bölcs- falu (dr. Székely), Meszes I— II. (dr. Kálózdy, dr. Zólyomi) körzetek betegeinek. Zsolnay Vilmos utca 45. sz. (Telefon: 13-724). Borbálaés Pécsbányatelep (dr. Fischer), Zsolnay V. u. I—II. (dr. Kovács, dr. Katona), Ady E. u. I—II. (dr. Finta, dr. Jármay) körzetek betegeinek. Munkácsy M. u. 19. (II. kér. Rendelőintézet, gyermekpolikli- nika földszinti bejárata, tel.: 13-833/75). Munkácsy M. u. 19. (dr. Dörömbözi), Koller u. 9. (dr. Gehring), Móricz Zs. tér (dr. Tóth L.) Semmelweis I. u. — Osztrák állattenyésztők jártak a héten tapasztalatcserén Baranyában. A stájer parasztok a sombe- reki tsz-t látogatták meg, a Hegyi Tarkamarha Szövetség tagjai pedig Bo- rodpusztán tanulmányozták az ivadékellenőrzést. — A Pécsi Nyári Színház mai műsora A Szabadtéri Tá nesz inén ma este lesz a bemutatója az Otelló című táncjátéknak, melyet Shakespeare nyomán, Verdi zenéjének felhasználásával Eck Imre Kossuth-díjas érdemes művész állított színpadra. A Magyar Állami Operaház hangversenykórusát és a pécsi Filharmonikus Zenekart Nagy Ferenc vezényli. Otelló szerepét Keveházi Gábor táncolja, Horváth József énekli; Jágó: Heté- nyi János, (Sólyom Nagy Sándor), Desdemona: Pa- ronai Magdolna (Misura Zsuzsa). — A MEGYESZER az iráni húskombináthoz 48 cella erősáramú berendezést szállított a napokban. ♦ A Zöldért mai árai A színes nyári burgonya kilója 10,40 forint, míg a fehér kiJója 7,20-ba kerül. A főzőhagyma kilója 12—8 forint, a fejeskáposzta kilója 2—1,40 forint, míg a kelkáposzta 3— 1,80 forintért vásárolható. A paradicsom kilója 44—30 forint. A tölteni való paprika 30—20—18—16 forintba kerül kilónként. A hegyespaprika 26—18 forintba kerül. A salátának való uborka kilója 12 fori'nt, míg a kovászolni való uborka kilója 16 forintért kapható. (dr. Pánczél), Mikszáth K. u. I—II. (dr. Géczy, dr. Molnár) körzetek betegeinek. Kertváros, Krisztina tér (tel.: 15-708), Kertváros u. (dr. Tóth Zs.), Varsány u. I—II. (dr. Ma- tusovits, dr. Bóna), Krisztina tér I—II—III. (dr. Király, dr. Palaczky, dr. Kiss), Sarohin t. u. (dr. Sásdi), Fazekas M. u. (dr. Schmidt) körzetek betegeinek Dr. Veress E. u. 2. (III. kér. Rendelőintézet, gyermekpavilon, tel.: 15-833). Mecsekalja (dr. Gothár), I—II—III—IV. uránvárosi körzetek (dr. Fohl, dr. Kőpataki, dr. Litkei, dr. Ötvös) betegei részére. Rókus u. 8. (tel.: 10-742). Rókus u. I—II—III. (dr. Kovács Cs., dr. Sediánszky, dr. Mezőlaki), toronyház (dr. Szabó !.)• Endresz Gy. u. (dr. Görög), Semmelweis I. u. II. (dr. Örkényi) körzetek betegeinek. Szombaton 13 órától este 19 óráig az egész város gyermek- lakossága részére gyermekorvosi ügyelet egy helyen: Munkácsy M. utcai Rendelőintézet, gyermekpoliklinika földszinti bejárata (tel.: 13-833/75 mellék). A Volán értesítése A Volán 12. sz. Vállalat értesíti a t. utazóközönséget, hogy 1980. július 6-tól munkaszüneti napokon a 20-as járat menetrendjét — a megnövekedett utazási igényekhez igazodva — az alábbiak szerint módosítja: Újmecsekaljárói indul munkaszüneti napokon: 5.00— 7.00 óráig 30 percenként, 7.00— 22.30 óráig 15 percenként, 22.30—23.30 óráig 30 percenként, Konzum Áruházig köziekedig 22.45 órakor. Fehérhegyről indul munkaszüneti napokon: 5.00—7.00 óráig 30 percenként, 7.00—23.00 óráig 15 percenként, 48-as térig közlekedik 23.30 és 24.00 órakor. ♦ — Zenés Minaret. Szeptemberig minden szombaton és hétfőn könnyűzenei programoknak ad helyet a Hotel Minaret udvara. Rossz időn esetén a szombati műsorok az Ifjúsági Park épületébe „költöznek át". A rendezvénysorozat július 5-én 19.00 órakor kezdődik a pécsi Minaret együttes koncertjével. ♦ KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNYEK Jó idő esetén zenés KERTESTÉLY a Hotel Pannónia parkjában. Nyitva: 22—02 áráig. * JIRI ROPEK csehszlovák orgonaművész hangversenyét július 7-én este nyolc órakor c SZÉKESEGYHÁZBAN rendezi meg az Országos Filharmónia. Jegyek még válthatók a jegyirodában, Színház tér 2. * A Pécsi Vízmű értesíti a város lakosságát, hogy a gőzfürdő 1980. július 14-től augusztus 20-ig karbantartási munkálatok miatt zárva tart. * FORMIX együttes július 5-én Keszüben zenél. •Ss Áramszünet lesz f. hó 7—8— 9-én 10—15 óráig Keszü községben. Szombaton este 19 órától, vasárnap egész nap és éjszaka, hétfőn reggel 7 óráig ügyeleti szolgálat áll a sürgős ellátásra szoruló betegek rendelkezésére. FELNŐTTEK RÉSZÉRE: az I. kerületben: újmeszesi körzeti orvosi rendelő, Korvin O. u. 23. (tel.: 11-169). A II. kerületben: Munkácsy M. utcai Rendelőintézet (ügyeleti bejárat, tel.: 12-812). A III. kerületben: Dr. Veress E. u. Rendelőintézet (tel.: 15-833). GYERMEKEK RÉSZÉRE: Munkácsy M. utcai Rendelő- intézet, gyermekpoliklinika földszinti bejárata (tel.: 10-895). Injekciós kezelésben részesülő gyermekek ellátása vasárnap délelőtt 8—11 óra között történik ugyanitt. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. FOGÁSZATI ÜGYELETI SZOLGALAT Szombaton este 19 órától hétfő reggel 7 óláig a MunOlást tartott Pécs város Tanácsa végrehajtó bizottsága Pécs város Tanácsa újonnan megválasztott végrehajtó bizottsága tegnap megtartotta első munkaülését, melyen Czente Gyula tanácselnök számolt be a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról, illetve Csorba Tivadar osztályvezető terjesztett elő anyagot az új általános iskolai tantervek bevezetésének tapasztalatairól A végrehajtó bizottság elfogadta az előterjesztést. ♦ — A szigetvári várban vendégszerepei vasárnap este 7 órától a zalaegerszegi KISZÖV néptánc- csoportja. — A Baranya Tánc- együttes és a dunaszek- csői néptánccsoport a jugoszláviai Djakovóba utazott a hét végére, ahal fellépnek a nemzetiségi folklórfesztiválon szombaton, illetve vasárnap. — Kisfeszültségű vezetékcsere. Lapáncsán 700 méter hosszúságban mintegy 150 000 forint értékben kisfeszültségű vezeték- cserét végzett a DÉDÁSZ az elmúlt napokban. — Kijavították az utat. Komlón, a Városi Tanács V. B. költségvetési üzeme két hét alatt kijavította a rendkívül rossz állapotban lévő Petőfi utcát, két réteg aszfaltszőnyeg került a régi útburkolat helyére. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek bel betegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermek- kórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház, fertőző osztály. Sebészet: Pécsbányatelepi Kórház. Baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. kácsy Mihály utcai Rendelő- intézetben (ügyeleti bejárat). ÁLLATORVOSI ÜGYELET Ügyeletes állatorvos 1980. július 5-én du. 13 órától július 7-én 6 óráig Pécs város és környéke számára: Pécs, Megyeri út 24. szám. Telefon: Pécs 15-588. Mohács város és járás részére: Mohács, Széchenyi tér 1. Telefon: Mohács 1. Komló város és járás részére: Komló, Lenin tér 3. Telefon: Komló 81-194. Siklós város és járás részére, keleti részen: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Siklós város és járás részére, nyugati részen: Sellyéi Tanács. Telefon: Sellye 1. Szigetvári járás keleti részen: Szentlőrinc, Erzsébet u. 4. Telefon: Szentlőrinc 71-125. Szigetvári járás nyugati részen: Szigetvár, Al- latkórház. Alapi G. u. 4. Telefon: Szigetvár 75. Amennyiben a fenti telefonszámok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes nem található, akkor üzenet hagyható a Pécs város és környéke számára a 09-es telefonszámon, Komló város és járás részére a 009-es telefonszámon, illetve az illetékes telefonközpontoknál „Állatorvosi ügyelet" elmen. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Lányok, asszonyok. 8.52: 4x4. 10.05: Népdalok. 10.26: Oláh Gusztáv harmincöt éve az Operaházban. 11.05: Örömök kertjében. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.59: A szülőhaza üzenete. 14.09: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket. 14.30: A szakszövetkezetek jelene-jövöje. 15.05: Új Zenei Újság. 15.40: Kaláka együttes felvételeiből. 16.00: 168 óra. 17.30: Új lemezeinkből. 18.45: Rádiószínház. 19.36: A zene nem ismer határokat. 20.21: Orosz Júlia operettdalokat énekel. 20.49: A zeneirodalom remekműveiből. 23.26: Operarészletek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Szovjet fúvószene. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Magnóról magnóra. 9.18: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.30: Hétvége . . .v 11.34: Fiataloknak! 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Elbeszélés. 15.00: Daljáték-felvételekből. 15.39: Két lány apát keres. Rádiójáték. 16.33: Pophullám. 17.30: Közkívánatra! 19.20: Operettrészletek. 19.40: Kapcsoljuk a váci Madách Imre munkás és ifjúsági művelődési központot. Kb. 20.33: A győri körzeti stúdió mikrofonja előtt Zámbó István. Kb. 20.45: A népzenei fesztivál közvetítésének folytatása. Kb. 21.30: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Kb. 22.27: Könnyűzene vonószenekarra. 23.10: Slágermúzeum. HARMADIK MŰSOR 7.30: A miskolci stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.08: Századunk zenéjéből. 9.12: Hangverseny. 10.25: Slágerlista. 11.05: Haydn-művek. 11.45: A főszerepben: Beverly Sills. 13.08: Út a Kálváriára. Versek. 13.13: Az operaközvetítés folytatása. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Hangverseny. Közben: kb. 16.10: Kritikusok fóruma. Kb. 16.20: A hangversenyközvetítés folytatása. 17.00: Kodály-művek. 17.28: Irodalom a gyorsuló időben. 18.23: Legszebb stúdiófelvételeinkből. 19.05: Zenekari muzsika. 20.21: F-dúr szonáta. 20.45: Fél földre süt a nap fölöttem. 21.13: Szombat esti disco. 22.13: Orosz operákból. 22.57: Napjaink zenéje. Egy társaskiránduláson vettünk részt, a pedagógus szak- szervezet jóvoltából. Nagy zsi- bongás közepette helyezkedtünk el két buszban, és irány Mohács. Bűbájos vezetőnőnk volt. Kidülledt szemmel figyeltem, amikor a Zsolnay gyár szépségét ecsetelte, meg az Erőmüvét. Az igazság az, hogy főleg én figyeltem, mert a pedagógusok, akik egész életükben a csöndre, jóra oktattak, mosl nyugdíjas korukra ki akarták használni az időt, hogy kicsit fölengedjenek. Az idegenvezető, a kislány tündér volt. Remek besza boti ruhácskát viselt, és amúgy is minden figyelemre méltó voll rajta. Sajnos nem tudtam kellő szívvel odafigyelni, mert a feleségem tanítványa volt valamikor, és ez kÖtelességsze- rüen lelohasztotta kissé az érdeklődésem. Elértük a mohácsi csatamezőt, ahol emlékpark van. Rengeteg remekbeszabott kopjafa, sirhalmok és alattuk vagy húszezer magyar katona csontiá. El is mondták a csata történetét. Szeretem a történelmet, de engem is megleped néhány adat. Eddig nem tudtam róla. Az előzménye is érdekes már. Egyes magyar körök ki akartak egyezni a törökkel, aki már az egész Balkánt elfoglalta, és fő érdekük Bécs elfoglalása lett volna. Bennünket tulajdonképp nem is akartak bántani. No, fölhördült erre a pápa, aki könnyen tehette onnan messziről, meg a nyugat is. Mi meg totolyáztunk, erre a szultán sem békült már. PÉCSI KÖRZETI STUDIO 8.00: Jó munkát, jó pihenést! A pécsi stúdió három nyelvű zenés, szolgáltató műsora. Műsorismertetés, hírek. Szerb- horvát nyelvű műsor. 8.30: Német nyelvű műsor. 9.00: Magyar nyelvű műsor. Szerkesztő- riporter: Felső Pál. 10.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna (ism., sz.). 9.05: Életet az éveknek (ism.). 9.35: Csak gyerekeknek! 1. Hozok nektek egy dalt Kubából (sz.). 2. Kubai úttörő vagyok (sz.). 10.30: Hat év történelem. XX/16. rész: Lengyel- ország felszabadítása (ism.). 11.15: Játék a betűkkel (ism.) 11.40: A lovascsendőr. Olasz filmvígjáték (ism.). 15.00: Nemzetközi teniszverseny (sz.). 17.35: Reklám. 17.45: Hírek. 17.50: Kedvünkre. Olvasók akadémiája. 18.30: Hétköznapok anatómiája. DiVat. 18.50: Reklám (sz.). 19.55: Egymillió fontos hangjegy (ism., sz.). 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: Tv-hír- adó (sz.). 20.00: Vers — mindenkinek (sz.) 20.05: Eurogang. NSZK bűnügyi filmsorozat. Bizonyíték hiányában (sz.). 21.00: Nemzetközi teniszverseny (sz.). 22.00: Tv-híradó 3. (sz.). 22.10: Elia Kazan-sorozat. Bumeráng. Amerikai film. MÁSODIK MŰSOR 17.55: Gólyavári esték. XIII/ 13. rész. 18.40: Gondolatok o szovjet drámáról. 19.30: Tv- híradó (sz.). 20.00: Vers — mindenkinek (sz.). 20.05: Ja- roslaw Iwaszkiewicz: Chopin. Kb. 20.50: közben: Tv-híradó 2. (sz.). 22.10: Nyári vakáció. Angol zenés film (sz.). JUGOSZLÁV TV 15.00: Wimbledon: Teniszversenyek. 18.00: Daloló ifjúság. 19.15: Ifjúsági műsor. 19.45: Tv-novellák: Egy egyenruho szerelme. 20.15: Rajzfilm. 21.00: Santi1 — amerikai film. 23.00: Szombat este: A split» fesztivál. MÁSODIK MŰSOR 16.55: Hét tv-nap. 17.25: Jugoszláv kézilabda-trófea. Jugoszlávia—Spanyolország. 13.45: Barátkozzunk. 19.30: Dallal mondjam meg neked. 20.00: Válogatás. 21.00: Egy este filmzenével. 22.00: Huszonnégy óra. 22.10: Tv-tárca. 22.40: Sportszombat. 23.00: Külföldi dokumentumműsor. Elindult hatalmas sereggel minket megbüntetni. Mi is összeszedtünk bizonyos haderőt, de a harmadára sem jutott, mint a töröknek. Mohácsnál kerültek szembe egymással. A helyzet nem is volt olyan reménytelen. A törökök rettenetesen kifáradva értek odo. A magyar hadsereg oldalba kapta az anatóliai seregrészt és kegyetlenül szétzilálta. Azután megálltak a mieink. így volt annyi idejük, hogy felvonulhattak velünk szemben, és a többi nem volt kétséges már. Bekövetkezett nemzeti nagylétünk nagy temetője. Innen némi szomorúsággal Villányba mentünk. Itt előadást kaptunk a vörösbor-készítés rejtelmeiből, de piát nem adtak egy decit sem. Tele keserűséggel értünk Siklósra. Ebéd után megtekintettük a várat. Mi, akik sokszor láttuk már, szomjasan csatangoltunk az utcán, a villányi borozót keresve. Alig hittük, de azért rábukkantunk. A vár előtt összeszedtek bennünket és irány Harkányi A fürdő bejáratánál még sokan voltak a jelentkezők, de kevesen a fürdőzők. Én csak har- madmagammal úszkáltam a némileg maszatos vízben, utána csatlakoztam a ruhában szomorkodókhoz, szintén a villányi borozóban. Mert itt is volt ilyen. Harkányból aztán hazaaraszoltunk, egy jól végzett nap örömével, amit csak egy történelmi borvidéken tett látogatás adhat csak meg. Mindkettő kell hozzá, a történelem, meg a bor. Nó, meg harmadikként a szakszervezet. Szöllősy Kálmán Egészségügyi szolgálat Komolytalan royát A megyét jártuk