Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-05 / 183. szám

1980. július 5., szombat Dunántúlt napló 3 Újabb adalék a Széchenyi tér középkori képéhez Egy városégés nyomai Ismét jelentős leletekkel gazdagította Pécs régészeti képét a belvárosi pincefeltá­rás. A Földmérő és Talajvizs­gáló Vállalat pécsi kirendelt­sége, az üreg- és pinceprob­lémák helyi kutatója és gene­rálkivitelezője végezte el egy régebben megtalált üreg fel­tárását a Széchenyi téren, a Nagy Lajos Gimnázium bejá­rata előtt. Az üreg omladé- kokon át végül egy nagyon szép és a maga nemében rit­kaságszámba menő pincébe vezetett: érdekessége, hogy mésszel cementált tufával bol­tozták a pincét. Ilyent Pécsett keveset ismerünk, míg az egri pincéket mind tufába vájták, A pince déli végében nagy mennyiségű elszenesedett tör­melékréteghez jutottak, és ek­kor lépett színre a régész, számára ugyanis ez a réteg fontos információkat szolgál­tatott :- Minden jel arra mutat - mondja a leletmentés után Kárpáti Gábor, a Janus Pan­nonius Múzeum muzeológusa —, hogy egy nagy városégés után törmelékeiték el ezt a pincét. A leletek tűzvész utá­ni gyors romeltakarításra utal­nak, a pincét akkor eltömték, oda azután máig ember nem lépett be. Csaknem függőlegesen álló létrákon három fordulóval ju­tunk le az aknán át a csak­nem nyolc méter mélyben fek­vő pincéhez. Oly épen vé­szelte át az évszázadokat ez a középkori építmény, hogy az ember azt hinné, tegnap fejezték be a vakolását. Egyik elágazásában, a boltozat ívén ujjammal tapintom ki a tufát - anyaga mállik a nyirkos pincében, jól formálható anyagról van szó, amely re­mekül bírja a terhelést, és tegyük hozzá, a terhelés vál­tozásait. Fölöttünk fut ugyanis az út tengelye, odafent zajlik a Széchenyi téri autóforga­lom. A tizenöt méter hosszú pince végén fekete, elszene­sedett tömeg, puha omladék. Feltárult belőle a pincegádor, az eredeti épület homlokzat­fala, a középkori járószint. Későbbi közműfelújítások so­rán valószínűleg előkerülnek a pince felett állott épület felmenő falai is. Ennek egy szép faragott reneszánsz -kö­vét is megtalálták a leletek között. A törmelékből előkerült le­letanyag nyomán úgy tűnik, egy jelentős fémmegmunkáló műhely darabjait, törmelékét dobták a tűzvész után sebté­ben eltömedékelt pincébe. A régész arra a következtetésre jutott a leletek alapján, hogy itt fegyverkovácsműhelyről le­hetett szó, ugyanis sarkan­tyúk, vértdarabok, kardhüvely-, sisakrész- és sodronypáncél­töredékek kerültek elő, meg­annyi magyar munka. Mint a Mátyás-kori kerámiaműhely nyomainál a Munkácsy utcá­ban, itt is félkész termékek bukkantak elő, műhely jelen­létére utalva, s ezekkel együtt öntőtégelyek, kokillák, átégett, elszenesedett kemencenyo­mok. A műhely gazdája nem­csak vasat, de rezet és bron­zot is megmunkált, mint ezt a tégelyekre ráégett fémma­radványok mutatják. — Mit tudunk erről a pécsi városégésről?- A Széchenyi téri lelet­mentéseknél évek óta kísért a nagy tűzvész emléke. Erről írásos adat nem maradt fenn, de a leletek és főként az ér­mék alapján a katasztrófa 1560-70. közötti időszakra, a török hódoltság korai éveire datálható. A tűzvész északról indult, és oly nagymérvű volt, hogy a mai Széchenyi téren állott középkori épületek tel­jesen elpusztultak. A törökök a károkat nem állították hely­re teljesen, valószínűleg nem érte meg helyreállítaniuk. Haüy hódoltság után készült katonai térképe még jelez egy, a mostani Szenthárom­ság-szobortól délre húzódó épülettömböt, akkorát, mint a ma ismert Elefántos-tömb. Egyre több lesz a bizonyíték arra, hogy a belváros mai főtere középkori módon szo­rosan beépített városrész volt a tűzvészig. Szűk utcácskák vezettek itt a Szent Bertalan templomhoz, melynek helyén 1570-ben épült fel Gázi Ká- szin dzsámija, a Széchenyi tér ma is legjellegzetesebb épü­lete. A dzsámi felépítése és a tűzvész között is kézenfekvő­nek látszik a kapcsolat, hiszen a Szent Bertalan templom te­kintélyes, háromhajós közép­kori épület volt. Ha nem válik a tűzvész martalékává, a tö­rök bizonnyal ezt használja templomának — mint azt a fe­rences templomnál is tette. Az újabb belvárosi pince ismét jelentős adalékokat tesz hozzá ahhoz a képhez, mely szerint Pécs rendkívül fejlett, magas szinten élő vá­ros volt a középkorban. Ma­gára az üregproblémára pe­dig a városi tanács építési osztályának pincejárásunkon jelenlevő munkatársai találtak megoldást. A tizenöt méter hosszú pince ugyanis teljesen egybeesik a tér alatt készülő közműalagút vonalával —azaz készen várja a távfűtővezeték lefektetését. Ha meggondol­juk, hogy egy méter közmű­alagút ára harmincezer forint, nem nehéz kiszámítani, meny­nyi hasznot hajtott a város­nak az üregkutatás és a tu­dományos feltárómunka e ta­lálkozása. Gállos Orsolya Öntőtégelyek és kohómaradvóny a középkori műhely darabjaiból Proksza László felvétele A Brahetrolleborg-Koret hangversenye Pécsett A dán kórus hétfői koncertjén Fotó: Nyárfás Csaba A skandináv zene szá. munkra csaknem tel­jesen ismeretlen vilá. gába nyújtott betekintést hét­főn este a. Doktor Sándor Mű­velődési Központban megren­dezett koncertjén a faaborgi Brahetrolleborg-Koret. Műsoru­kon — Kodály Horatii Carmen és Cohors generosa című da­rabjain, valamint néhány svéd népdalfeldolgozáson kívül — saját nemzeti zenéjük szólalt meg igen kulturált kidolgozott és átélt előadásban. A dán vendégkórus legfőbb erénye a könnyed, természetes éneklés­mód, és az ezzel együttjáró pu­ha hangzás, tiszta intonáció. Nagy dinamikai ellentétek, drámai hatások megszólaltató, sára ez a hangvétel nem alkal­mas, de az a zene, melyet elő­adtak, nem is igényel ilyent. A későromantikus Carl Nielsen darabjai éppúgy, mint a kor­társ Otto Mortensen vagy Svend S. Schultz alkotásai a „Chor- lied", a kórusdal műfajába tar­toznak. Egyszerű, strófikus szer­kezetűek; a szopránban meg­szólaló népdalszerű dallamot a másik három szólam ízléses, de hagyományos harmóniái kísé­rik. Mintha megállt volna az r • /»• a w • Dán ifjúsági kórus sikere idő Carl Nielsen Csodálatos égi levegő című darabja, mely századunk elején íródott, any- nyira klasszikus fogantatású, hogy akár Haydn vagy Mozart is írhatta volna. A darabok ér­zelmi skálája sajátosan szűk: a mosolytól legfeljebb a csen­des szomorúságig terjed; kitörő öröm vagy mély fájdalom hang. ja nem szólal meg benne. Ugyanilyen szelíden bensőséges Nielsen Felszállt a köd című hangszeres kompozíciója is, melyet egy-egy régi olasz illet­ve angol darab mellett Jan Aagard (fuvola) és Jan Madsen (gitár) magas színvonalú elő­adásában hallottunk. Ilye* a dán zene, vagy csu­pán az együttes fiatal, lírai al­katú karnagynőjének, Kirsten Möller Jensen nek ízlését tük­rözte a darabok összeváloga­tó sa? Akár így, akár úgy, az egy­síkúság ezúttal nem volt unal­mas. Az apró rezdülésekből, finom hangulatváltásokból ro. konszenves kép állt össze egy olyan kevéssé ismert népről és kultúrájáról. A dán együttes koncertjén a vendéglátó Nagy Lajos Gimná­zium kórusa is fellépett Ivasivka Mátyás vezényletével. Kicsit már „vakációs” hangzású, rövid mű­sorukból különösen di Nino Rota Laudája, és az Oh free­dom kezdetű néger spirituálé aratott nagy sikert. Dobos L. Kiszámítottság és természetesség Filmjegyzet gm gy olvastam, illő hát II megosztom A sáska napja című film nézői­vel értesülésemet: a film férfi főhőse A hollywoodi tűzvész cí­mű tervezett filmhez rajzol ta­nulmányokat, amelyek aztán a filmvégi tömegpánik során megelevenednek. Ez a filmből nem derül ki, s gondolom, nem véletlenül: a harmincas évek­ben játszódó film, melyben még Hitler is felvillan, parabo­lává kívánt szélesedni a hét­köznapi, prózai ok elhallgatá­sával : így tűnhet csak fel, hogy a jól rajzoló díszlettervező apokaliptikus képeiben előre megérezte a tömegpánikban megtestesülő második világhá­borút. Nem mondom, hogy nem szimpatikus a fiú, de azért ennyi nem várható tőle, hiszen reménytelenül szerelmes egy buta, nemi komplexusok­kal terhelt, nagyravágyó, de tehetségtelen statisztalánybo. Igaz viszont, hogy a szerelem útjai kifürkészhetetlenek . . . Inkább arról von szó, hogy oz Éjféli cowböy-jal feltűnt John Schlesinger egy, a har­mincas években írt regény filmrevételével o ma tapaszta­lataival és tudásával állít ki bizonyítványt a harmincas évek Hollywoodján keresztül az ak­kori és a mai Egyesült Államok- iól. Könnyű helyzetben van, hi­szen nemcsak a történelem állt például számára, hanem még a filmtörténet is: a film befe­jezése vészesen hasonlít Anto­nioni Zabriskie Pointjához. Csak A sáska napjában a fő­hős még jelentőségteljesen bá­mul a néző szemébe: „Ugye fiam, te is megértetted az esz­mei mondanivalót?!”, A film értékét inkább a jó színészi játékokban, s abban lelhetjük, hogy némi parodisz- tikus ízzel ábrázolja a ho'ly- woodi álomgyárat, az ott nyüzsgő figurákat. Az ebben tapasztolható ízlésességet „kompenzálja” azonban a be­fejezés naturális ízléstelensége. Az Előttem az élet című film alkotói annyival vannak nehe­zebb helyzetben, mint A sáska napjáé, hogy a film alapjául szolgáló regény magyarul is megjelent, Emile Ajar Goncourt-díjat kapott öt éve érte. A film és a regény össze­vetéséből kiderül, hogy ami o regényben remek volt. az a filmben gyengére sikeredett: a legény humora beköpések so­rozatává lett a vásznon, Ma­dame Rosa egyéni tragédiája is ellaposodott. Nagyszerű azonban Rosa mama és a kis Momo egymásra utalt kapcso­latának, s az ebből kibor,íió szeretetének ábrázolása. Anél­kül, hogy ebben kisebbíteni szándékoznék a rendező, Moshe Mizrahi érdemeit, a nagyszerű színésznőt, Simone Signoret-et kell dicsérni ezért. A környezet: a másod-, har­madosztályú prostituáltak és stricik, kiöregedett örömlányok, a „színesek” világának jó áb­rázolásában segíthetett a ren­dezőnek, hogy Egyiptomban született, tizennégy évesen Palesztinába emigrált, dolgo­zott Izraelben, s hogy húsz éve az idegeneket könnyen be nem fogadó franciák között él. A sáska napja kiszámítottsó- ga mellett az Előttem az élet vállalt érzelmessége őszinte ér­zelmeket indukál a nézőben, s ha csak percekre, de megaján­dékoz a film költészetének rit­kán tapasztalható élményével is (bódé) élőit Tűnődés az ismétlésekről Veszprém ürügyén O lvastam egy levélváltást a műsorújság múlt heti számában. Nemere László rendező az Ússzatok, halacskák! című tévéfilm kap­csán — amelyet Makláry Zol­tán utolsó jutalomjátékának is riehezhetünk - megemlítette a nagy színész gondozatlan sír­ját. Erre írta meg egy magát megnevezni nem akaró tanár, hogy tanítványaival megkereste a sírt, valaki — vagy valakik — azonban már megelőzték, nekik mér csak a virágültetés ma­radt, amit becsülettel el is vé­geztek. Nem nevezte meg mo- gát a tanár, mert úgy vélte, ta­nítványai sem azért dolgoztak, hogy „.tettükért sanda módon valamifajta publicitásban re­ménykedjenek”. Nemere László rendező rövid válaszában meg­hatott és helyénvaló szavakat írt, köztük azt is, hogy ilyen­kor az alkotó természetesen úgy érzi, nem volt egészen hiábavaló a munkája. És még azt is írta, hogy reméli, sok ezren vannak a Tanár Úrhoz és tanítványaihoz hasonlók. Ugyanezt, gondolom, vala­mennyien reméljük. Nem is azért hoztam elő a dolgot, mert azt gondolnám, hogy a tévéfilmek és tévéjáté­kok közvetlen célja az volna, hogy ilyenfajta cselekedetekre ösztönözzön. Az ilyesmi inkább olyan „melléktermék", aminek örülni kell, aminek — ha csak egy kis esély is van — megva­lósulását segíteni kell. De a művészi alkotások elsősorban méqiscsak azzal hatnak, azzal kell hatniuk, hogy gondolko­dásra, tűnődésre, önvizsgálatra késztetnek, s közvetett mó­don ösztönöznek tettekre, ta­lán a tegnaoinál tudatosabb, tisztább, jobb tettekre. A veszprémi tévétalálkozó a múlt héten lezajlott, megtörténtek a díjazá­sok, lefolytak a nyilván nagyon fontos kereskedelmi vetítések, s ezúttal újítottak a szervezők: o nézők az egész országban be­kapcsolódhattak a versenyfif- mek megtekintésébe, magya­rán, sugározták azokat a ren­des adásban. Ez így jól is hangzik, voltaképpen alig van bátorságom, hogy mégis meg­jegyzéseket tegyek. Az év ter­méséből válogatott tévéjátékok és tévéfilmek nagy részéről már itt, e hasábokon eseit is szá a maga idejében, a Visszajelzés­ről, a Használt koporsóról, A fürdőigazgatóról, a Kasparek- ről, a Zebegényiekről, hogy csak néhányat említsek. De valaki a napokban azt panaszolta nekem, hogy nem. sikerült megnéznie a Prolifil­met, épp a fent említett Neme­re László filmjét, azt, amelyről annak idején olvasott is, hallott is, s amit nagyon szeretett vol­na látni. Nem tudta megnézni, pedig, remélte, hogy majd most, mivel a vetítés időpontja hét­főn fél ötre esett, amikor ő még úton van hazafelé. Én is sajnáltam, hogy így alakult, hiszen a jó művek hatásának nagyon sokféle feltétele, ös­szetevője van, de egyvalami teljességgel alapfeltétel: hogy lássuk. Végignéztem ezek után a reprezentatív veszprémi lista vetítéseinek időpontját, és az derült ki, hogy a Suksin-novel- lák, a Gelman-színmű, o Cse­resznyéskert délután 4 órakor kezdődtek, egy sor kitűnő mű­sor lefutott még a tévés „holt­időben", estére viszont bohó- zctok, diszkók jutottak. Annak ellenére, hogy mindez — hétfő kivételével - a 2. műsorban volt. E lőfordulhat, hogy vala­milyen áthághatatlon szervezési akadálya vök egy másfajta csoportosítás­nak. de ha nem — kár volt megfosztani az élményektől azokat, akik annak idején el­mulasztották a bemutatót. Az ismétlés jogos és szükséges dolog, de leginkább az értékes műsorok esetében. , H. E. A SASKA NAPJA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom