Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-25 / 203. szám
A Dunántúli napló 1980. július 25., péntek HÍREK 1980. JÚLIUS PÉNTEK Szeretettel koszöntjük névnapjuk alkalmából KRISTÓF, JAKAB nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.13 — nyugszik 20.27 órakor. A Hold kél 18.27 — nyugszik 2.52 órakor. Eltemették Kádár Józsefet Mély részvéttel búcsúztatták csütörtökön a budafoki temetőben az életének 58. évében súlyos betegség után elhunyt Kádár Józsefet, hazánk berlini nagykövetét. A ravatalnál a Külügyminisztérium részéről Roska István külügyminiszter-helyettes vett búcsút Kádár Józseftől és méltatta életútját. & Kádár József halála miatt Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke táviratban fejezte ki részvétét Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának és Lo- sonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének. Oskar Fischer külügyminiszter Púja Frigyes külügyminiszterhez intézett táviratában nyilvánította együttérzését. Ma este MOZI Park-kert: Ki öli meg Európa nagy könyhafőnökeit? (9). Petőfi: Hintó géppuskával (f3, f5), A Romeyke-ügy (f7, f9). Kossuth: A dzsungel könyve (10), A Romeyke-ügy (12), Kt öli meg Európa nagy konyha- főnökeit? (n3, f5), A lovakat lelövik ugye? (hn7, 9). Tanárképző Főiskola: A halott visszatér (5), Szöktetés (f&). Komarov-kert: Apokalipszis most I. II. (9). Kertvároskert: Akiket a forró szenvedély hevít (9). Fekete Gyémánt: Csendes amerikai Prágában (6). Jószerencsét: Megkell ölni a szerelmet (4, 6). Rákóczi: Békeidő (5, 7). Május 1.: Az asszony, aki énekel (fő). Boly: Oké, spanyolok! (8). Harkány: Griffin és Phoenix (10), Glória (6, 8). Komló, Május 1.: Kaszkadőrök (f5, f7). Komló, Zrínyi: Kojak Budapesten (4, 6), Picasso kalandjai' (8). Mohács: Államérdek (6, 8). Pécsvárad: Nagyivók (7). Sásd: Fekete fülű fehér Bim I. II. (f8). Sellye: Skalpvadászok (8). Siklós: Robert és Robert (6,8). Szentlőrinc: Karate (8). Szigetvár: Szegfű vodkával (6, 8). Villány: A madarak is, a méhek is . . . (f8). Várható időjárás péntek estig: a nyugati országrészben csak időnként megnövekvő felhőzet, egy-két helyen átfutó záporral. A Tiszántúlon eleinte erősen felhős, gyakran esős, záporos idő, majd kissé ott is csökkenő felhőzet és kevesebb csapadék, gyakran élénk, néha erős északias szél, helyenként viharos széllökések. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton 10, máshol 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 25, keleten 21 fok közül. A Balaton vize csütörtökön 11 órakor Siófoknál 17 fokos volt. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Változóan felhős idő. Eleinte a keleti országrészben elszórtan még lehetnek futó záporok, esők. Az időszak legvégén a Dunántúl nyugati részében már várhatók jijabb záporok. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—16 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. A KISZ KB vörös vándorzászlaja a Kossuth Lajos Katonai Főiskolának A Kossuth Lajos Katonai Főiskola fiataljai az elmúlt esztendőben elért sikereik elismeréseként elnyerték a KISZ Központi Bizottsága vörös vándorzászlaját. Az ifjúsági szövetség legmagasabb elismerésére harmadszor bizonyultak méltónak. A vörös vándorzászlót csütörtökön Juhász András, a KISZ KB titkára adta át a főiskola fiataljainak. A tanintézet részéről Géczi Sándor főhadnagy, az intézmény KISZ- bizottságának első titkára mondott köszönetét az elismerésért. — Bővül a berkesdi óvoda. E hónapban megkezdődött a berkesdi, jelenleg 25 kisgyermek elhelyezésére alkalmas — óvoda bővítése, amit a lakosság önkéntes hozzájárulással és társadalmi munkával támogat. A 800 000 forint értékű újabb 25 kisgyermek fogadását jelentő munkával párhuzamosan bővítik az iskolai napközivel közös óvodai konyhát. — Új út és parkoló Sásdon. Kétszázötven méter hosszú utat épít a Sás- di Költségvetési özem a nagyközség Felszabadulás terén. A több mint fél millió forintba kerülő út építését követően autóparkoló kialakításához, illetve parkrendezéshez kezdenek. — Lakásátadás. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat az idei évi lakásátadási tervüknek megfelelően, az első félévben 709 lakást adott át, ez 53,6 százaléka az ez évi tervnek. — Augusztusban 30 százalékkal több baromfit dolgoznak fel a Baranya megyei Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalatnál, mint a korábbi hónapokban. A majdnem 200 vagon csirkének a 80 százaléka szovjet exportra kerül. — Kajsziszüret. A Pécsi Állami Gazdaságban megkezdték a héten a kajszi szedését, előreláthatóan 340 tonna sárgabarackot szüretelnek a fákról. Ha az idő kimelegszik, gyors érésre számítanak. Esküvő NAGY ERIKA és BODAI JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1980. július 26-án 17.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben. (Hunyadi út 2. sz.) FÉNYMOBIL: Bodó Károly debreceni képzőművész úgynevezett fénymobilt készit a Kölcsey Ferenc Megyei Művelődési Központ részére. Működése közben a természet négy évszakát idéző végtelen hullámmozgás látható majd. ■ *-------A RÁDIÓ------É S TELEVÍZIÓ müsorabUl Elfelejtett csecsemő Hallatlan szerencséje volt egy fiatal New York-i házaspárnak, amely vezetőcsere közben személy- gépkocsija tetején felejtette hathetes kisfiát. Miközben az autó négy utasa helyei cserélt, az ülőkéjébe csatolt csecsemőt a személygépkocsi tetejére helyezték, majd gázt adtak és elrobogtak. A 18 éves anya és a 19 éves apa csak jóval később vette észre, hogy csemetéje nincs a kocsiban. A gépkocsi tetejéről lecsúszott kisbaba — szerencséjére — egy „irgalmas szamaritánusra" talált: egy arrafelé haladó autósnak’ feltűnt a baba-ülőke, s benne a gyermek. Gondjaiba vette a csecsemőt — aki csak kisebb sérüléseket szenvedett —, s kórházba szállította. — Útbevonás. A KPM Közúti Igazgatóság dolgozói Mohács—Pécsvárad közötti úton, Székelysza- bar és Hímesháza környékén felületi útbevonást kezdtek el a napokban. Ezzel a munkával eltüntetik az út egyenetlenségét. — Lebontják a Baranya megyei Vendéglátó Vállalót tulájdonában lévő Irányi Dániel téri cukrászüzemet szanálás miatt. Az üzem a Janus Pannonius utcában lévő cukrászüzembe fog települni, ahol a dolgozók több műszakkal pótolják a kiesést. — Csillagvárás előtt. Elkészült a Pécsi Természettudományi Stúdió számára a Cserkúti Gépjavító mágocsi üzemegységének kivitelezésében az épülő pécsi csillagvizsgáló kupolája. Az 5,8 méter átmérőjű, 5,6 méter magas, 3 tonna súlyú kupola Pécsre szállítását az ÉPFU 5. számú egysége vállalta. Ök oldották meg 1975-ben a felszabadulási emlékmű idehozatalát is. A nagyméretű kupolát várhatóan augusztus első hetében éjszaka, közúton fogják Pécsre szállítani. A kupola a 40 cm átmérőjű Newton rendszerű távcső fölé kerül majd a pécsi planetárium mellett elkészülő csillagvizsgálóban. Ember a szemeteskocsiban Keserves ébredés várt az egyesült államokbeli Springfieldben egy 55 éves férfire, aki az igazak álmát aludta egy útszéli szemétdomb tetején. Egy arra haladó kukaautó hidraulikus rakodóberendezése az embert a hulladékhalmazzal együtt belapátolta a szemeteskocsi gyomrába. A férfi csak azért menekült meg kellemetlen böntönéből, mert egy járókelő észrevette az esetet és figyelmeztette a szemeteskocsi vezetőjét. A kukaautó ideiglenes foglyát súlyos belső sérülésekkel szállították kórházba. KEDVES OLVASÓINK! Az olimpia idején anyagtorlódás miatt, a heti rádióműsort vasárnapi számunk 12. oldalán közöljük. Szives megértésüket kérjük. — Limába utazott az Elnöki Tanács köldöttsége. Katona Imrének, az Elnöki Tanács titkárának vezetésével csütörtökön küldöttség utazott Limába, hogy az Elnöki Tanács képviseletében részt vegyen dr. Fernando Belaunde Ter- rynek, a Perui Köztársaság új elnökének beiktatásán. — Szülőföldünk, a Dunántúl címmel jelent meg a Tankönyvkiadó Szülőföldünk . . . sorozatának harmadik kötete, Tüskés Tibor tollából. Dunántúli írók, költők, tudósok és művészek írásai, alkotásai és kortörténeti dokumentumok által kalauzol végig bennünket Tüskés Tibor térben, időben, és mutatja be sok képpel, gondolkodásra serkentő kérdésekkel tarkítva a Dunántúl sokszínű, változatos arculatát. — Anna-napot rendeznek a Xavér utcai öregek otthonában ma, pénteken este 6 órai kezdettel. A hagyományokat felelevenítő, hangulatos műsort Kutas László előadóművész szolgáltatja. 04-05-07 — SZALMAKAZAL-TÜZ. Szerdán este Keszü és Gyód határában kigyulladt és leégett a görcsönyi tsz tulajdonában lévő négy vagonnyi szalmakazal. A pécsi állami tűzoltók helyszínre érkezéséig a szalmakazal teljesen leégett, az anyagi kár körülbelül 35 ezer forint. •k — LAKASTÜZ. Csütörtökön Mohácson, a Bartók Béla utca 35. számú házban lakástüz keletkezett, elégett a szobaberendezés. Az anyagi kár 90 ezer forintra tehető, a tüzet a mohácsi állami tűzoltók oltották el. A tűz keletkezésének okát szakértők bevonásával vizsgálják. — Tolatás közben gázolt. Máté László 24 éves pécsi lakos Vokány belterületén tehergépkocsival tolatás közben elütötte a járművét irányitó Bo- guli Csaba 29 éves pécsi lakost, aki a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett. •k — Szülői felügyelet nélkül szaladt át csütörtökön Király- egyházán az úttesten M. István 5 éves kisfiú, és egy arra haladó motorkerékpár elgázolta. A gyermek könnyű sérülést szenvedett. KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY Autóközlekedési Tanintézet ,,B” kát. személygépkocsivezetői tanfolyamot indít: JÚLIUS HÓNAPBAN: SELLYÉN: Jelentkezni lehet: Köztársaság tér 8. Fekete Antalnál; VAJSZLÓN: Jelentkezni lehet: Kossuth L. u. 103. sz. alatt, Horváth Istvánnál; AUGUSZTUS HÓNAPBAN: KOMLÓN: Jelentkezni lehet: Orosz Gy. u. (Dvidföldi Iskola) Dér Imrénél, szerdán és pénteken 15—17 óráig. OLIMPIA színesben, a MECSEKBEN I (Hungarhotels) A „PULZUS” július 26-án Kővágótöttösön zenél. A „KÓDEX” együttes július 26-án Királyegyházán zenél húsz órától. RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Készülődés az olaj utáni évekre. 8.35: A londoni szimfonikus zenekar felvételeiből. 9.31: Óvodások műsora. 10.05: Olimpiai híradó. 10.20: Kököjszi és Bobojsza — Mesejáték. 10.37: Fecskék és fruskák. Arthur Ransome regénye folytatásokban. 10.53: Puszta visszhang — Komjáthy Jenő versei1. 11.00: Gondolat. 11.45: Trombitaparádé. 12.35: Olimpiai híradó. 12.55: Ránki György kamarazenéjéből. 13.30: Halló, itt Moszkvai Közvetítések, tudósítások a XXII. nyári olimpiai játékokról. 14.33: Amatőr zenei együttesek műsorából. 14.44: Magyarán szólva . . . 15.10: Olimpiai híradó. 15.15: Baglay Zsuzsa operaáriákat énekel. 15.28: Sztárok — anekdoták nélkül. 16.05: Védtelenül. 17.07: Anna örök, Juhász Gyula versei. 17.12: Külföldről % érkezett ... Az 1979-es ,,Prix Bratislava” népzenei verseny hangfelvételeiből. 17.32: Láttuk, hallottuk. 17.57: Kodály: Két ének. 19.15: Halló, itt Moszkva! Közvetítések, tudósítások a XXII. nyári olimpiai játékokról. 21.30: Beethoven: A-dúr szonáta. 22.15: Moszkva ’80. összefoglaló az olimpia eseményeiről. 22.35: Tíz perc külpolitika. 22.45: Lu- toslawski: Concerto. 23.16 : Operarészletek. 0.10: Pataki Ferenc táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalcsokor. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.33: A Népdalcsokor c. műsor folytatása. 9.00: Tanuló tanácstagok — riport. 9.15: Victor Máté szerzeményeiből. 10.00: Zene- délelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Nótamuzsika. 13.15: A Gvermekrádió új zenei felvételeiből. 13.30: A zene titka. 14.00: Kettőtől ötig . . . 15.45: Könnyűzene. 16.00: Halló, itt Moszkva! Közvetítések, tudósítások a XXII. nyári olimpiai játékokról. 19.04: Dunajevszkij- emlékműsor a zeneszerző halálának 25. évfordulóján. 20.00: Félóra népzene. 20.33: Iránytű. Szórakoztató magaziVi világjáróknak és otthonülőknek. 21.35: Filmkockák egy neves stábról. 22.10: Zenei táborok ’80. 22.31: Dalok Párizsból. 23.15: A miskolci dzsesszhétvége felvételeiből. HARMADIK MŰSOR 9.00: Angol nyelv kicsiknek — nagyok segítségével. 9.15: Kórushangverseny a 6-os stúdióban. A Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola debreceni tagozatának leánykara énekel. 10.30: Romantikus muzsika — világhírű előadóművészek tolmácsolásában. 11.50: David Oisztrah és Hans Fischer Bach- felvételeiből. 12.30: Renata Tebaldi operaáriákat énekel. 13.07: Tip-top parádé. 13.37: A századforduló irodalmának hetei'. 13.57: Heinz Holliger oboán és angolkürtön játszik. 14.51: A Kodály-vonósnégyes felvételeiből. 15.45: Orbán Ottó: Honnan jön a költő? Könyvszemle. 15.55: Kapcsoljuk a Bayreuthi Festspielhaust. Wagner: Parsifal. Közben: 17.50: A zenei műfordításról. 18.15: A századforduló irodalmának hetei. 18.40: A zenedráma közvetítésének folytatása. 20.00: Kétezer felé. 20.35: Az orsók üiügyén. 111 vés Gyula versének részleteit Bessenyei Ferenc Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, mondja el. 20.45: A zenedráma közvetítésének folytatása. 22.05: Gustav Leonhard régi szerzők műveiből játszik csembalón, PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Munkásművelődés. József Attila munkássága — Kulturális társadalmi munka. Riport egy könyvbizományossal — A magyar muzsika századai. 17.25: A linzi szövetségi vasutak fúvószenekarának hangversenye, a pécsi Leöwey Klára Gimnázium nagytermében. (A május 30-i hangverseny felvétele.) 17.35: Megyék egymásért. Szabó Mária riportja. 17.45: Ritmus és dallam. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.25: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek — Elfelejtett dallomok . . — Kórterem. Kricskovics Antal ápolónőkkel beszélget. — Amatőr zenészek műsorából. 18.50: Német nyelvű műsor. 30 perc nyaralóknak. Hírek, információk, útikalauzok, riportok, zenés kívánságok. 19.15: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna (sz.) 9.05: Némó kapitány. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. III. rész: A Nautilus folytatja o harcot, (sz.) 10.00: A XXII. nyári olimpiai játékokról jelentjük . . . Ismétlés a tegnapi eseményekből, (sz.) 11.30: Menekülés az arany földjéről. Magyarul beszélő csehszlovák filmsorozat. VII 3. rész. (ism., sz.) 13.20: Hírek. 13.25: A XXII. nyári olimpiai játékokról jelentjük . . . (sz.) Közben: Reklám (sz.) 18.20: Túlélők. A Magyar Televízió és a MAFILM riportfilmje, (sz.) 19.05: Reklám. 19.10: Tévétorna. (sz.) 19.15: Esti mese. (sz.) 19.30: Tv-híradó. (sz.) 20.00: Delta. Tudományos híradó, (sz.) 20.40: Prokofiev: III. szonáta. Előadja: Baranyay László. (sz.) 20.50: Reklám, (sz.) 20.55: A XXII. nyári olimpiai iátékokról jelentjük . . . (sz.) Kb. 23.00: Tv-híradó. 3. (sz.) 23.10: Támadás egy idegen bolygóról. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat: A vihar. MÁSODIK MŰSOR 18.00: Kárpátfilm. Dr. Erdélyi István, dokumentumfilm. (sz.) 18.20: A XXII. nvári olimpiai iátékokról jelentjük . . . (sz.) 20.50: Öt perc meteorológio. Időjárás-előrejelzés. 20.55: Tv- híradó 2. (sz.) 21.15: Reklám. 21.20: Az emberiség hainalo. Olasz filmsorozat. A neolitikum mezőgazdasági forradalma, (sz.) 22.15,: Mesterművek — műalkotások. A Maavar Televízió és a Nemzeti Galéria közös hangversenysorozata. V. Bartók-est. JUGOSZLÁV TV 13.10: Olimpiai krónika. 13.30: OJ: Torna, férfiak, döntő. 16.30: OJ: Atlétika. 19.45: Muppet-show. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Adriai találkozások. 22.25: Miért bűntett? — filmsorozat. 23.45: Olimpiai szemle. MÁSODIK MŰSOR 19.00: OJ: Torna, nők, szertorna, döntő. 21.00: Kulturális műsor. 22.00: Huszonnégy óra. 22.05: Kosovo — jönnek a nők. 22.50: Műsorkiegészítés. 23.25: Házi mozi: Az öreg malom titka — angol film. égett és forrázott gyermekele részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: II. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. Kórházi felvételes ügyeletek Csaknem kétszáz évvel ezelőtt, 1787-ben Johann Herder német költő és esztéta nyelvünk közeli végét jósolta: „Ott élnek a magyarok, szlávok, németek, románok és más népek között a lakosság gyenge kisebbségéül, és pár század múlva talán nyelvüket is alig lehet majd megtalálni . . . (wird man kaum ihre Sprache finden).” Igaz, pár év múltán Herder elismerte, hogy nagy kincs a magyar nyelv, de jóslata beivódott a köztudatba, és nem kis mértékben befolyásolta a nyelvújítás hatalmas munkáját. Mezzofanti, talán a világ legnagyobb nyelvcsodája (élete végén állítólag 103 nyelven tudott) az olasz és a görög nyelv után minden más nyelv elé helyezte nyelvünket, és annyira dallamosnak, verselésre alkalmasnak találta, hogy megtanult magyarul is. Följegyezték róla, hogy 1817-ben magyar nyelven üdvözölte József nádort és kíséretét olaszorLegszebb szági útjukon, de fáradozása hiábavaló volt, mert a küldöttség tagjai közül csak egy tudott magyarul. Nyelvünk legszebb dicséretét a Brockhaus Lexikonban olvashatjuk: „A magán- és mássalhangzók szép aránya, a hangok finom árnyalása, minden szótag egyenletes és tökéletes képzése és a magánhangzóilleszkedés harmóniája pompássá és férfiassá teszi ezt a nyelvet.” Ennyi dicséret hallatára sokakban fölmerült a kérdés, melyek legszebb szavaink. Ha a fiatalokat kérdeznénk meg, bizonyára a sláger szavaival válaszolnának: „A LEGSZEBB SZÓ, HOGY: SZERETEM.” Egy pályázat alkalmával kiderült, hogy fiataljaink szóízlése nem is olyan rossz. A pályázók szavazatai között is szerepelt a SZERELEM, a SZERETET szó. Rajtuk kívül a SZABADSÁG, az ÉDESANYA, A BÉKE, HAZA, SZÍV, ÉLET, ALOM stb. szavak arattak elismerést. Mindebből az derül ki, hogy a pályázók nem a szó hangtestét vetszavaink ték figyelembe, hanem jelentéstartalmát, s ezért került a legszebb szavak közé kevésbé dallamos, a fülnek kellemesen hangzó szó. Vegyük csak a SZERELEM szót, amely nélkül nincs irodalom! Bármennyire is sokat mondjuk, írók, költők kedvenc szava, ha hangjaira bontjuk, a benne levő három azonos magánhangzó, a kemény r, a sziszegő sz hang miatt nem éppen a legszebb ejtésű szavaink közé sorolható. Ha a vízvezeték-szerelő mondja: — SZERELEM A VÍZCSAPOT — máris megvonjuk támogatásunkat e szótól. A szines, tszép szavak mestere, Kosztolányi Dezső, a következő tíz szót találta a legszebbnek: LÁNG, GYÖNGY, ŐSZ, ANYA, KARD, SZŰZ, CSÓK, VÉR, SZÍV ÉS SÍR. Egy nyelvi bizottság szintén az egy- és kéttagú szavak közül választotta ki a számukra legszebb szavakat: CSEND, FÉNY, ILLAT, LOMB, SZELLŐ, CSILLAG, GYÖNGY, KÖNNYŰ, SZELÍD, TÜNDÉR. A nőknek az ilyen szavak tetszettek: ALOM, BÁRSONY, BECSÜLET, CSEND, CSERMELY, CSILLAG, ÉDESANYA, FÉNY, FOHÁSZ, GYÖNGYVIRÁG, HAJNAL, HARMAT stb. A férfiak választása: KENYÉR, CSALÁD, ANYA, LEÁNY, SZŰZ, SZERELEM. SZABADSÁG, PILLANGÓ stb. Mint láttuk, itt is elsősorban a szavak jelentését vették figyelembe a megkérdezettek. Szépnek általában a magyar eredetű, rövid, nem összetett, változó magánhangzójú szavakat tartják. Az Ilona, Imola, Ibolya, Viola keresztnevek dallamosabbak, mint a Bernadett, Barbara. Persze, a szépség a nyelvben is időhöz és helyhez kötött. Egy ízben a külföldieket is megkérdezték, a hallott sok magyar szó közül melyiket tartják a legszebbnek. A jelentéstartalmat nem ismerők a FÜLOLAJ szóra szavaztak — a benne levő dallamosság, a magán- és mássalhangzók ritmikus változása miatt. Bármennyire is kellemesnek vélték a fülolaj szót a külföldiek, nálunk éppen fordítva: a legtöbb autós fülében keserűen cseng ez a szó: OLAJ. Tóth István ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Felnőtt betegek részére: Korvin O. u. 23., tel.: 11-169, Munkácsy M. u. rendelőintézet, ügyeleti bejáró, tel.: 12-812. Veress E. u. rendelőintézet, tel.: 15-833. Gyermekbetegek részére: Munkácsy M. u. rendelőintézet, gyermekpoli- klinika, földszinti bejárat, tel.: 10-895. Fogászati ügyelet: Munkácsy M. u. ügyeleti helyiség, tel.: 12-812. Minden este 7 órától reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér.: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér.: Pécs, Kossuth L: u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig.