Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-22 / 200. szám

1980. július 22., kedd Dunántúlt Heroin 3 Termei a tizenegy milliárdos beruházás Egyiilt lélegezni a világpiaccal A Borsodi Vegyi Kombinát lépést tart a kor követelményeivel Aligha van még egy olyan beruházásunk, amelynek meg­valósítását akkora figyelem kí­sérte volna, mint a Borsodi Ve­gyi Kombinát új pvc-gyárának építését. A magyar ipar törté­netében egy telephelyen létre­hozott termelő létesítményre még sohasem fordítottak ekko­ra összeget — az új gyár 11 milliárd forintba került — s ez önmagában is indokolta a meg­különböztetett figyelmet. Az érdeklődés azonban egyéb forrásokból is táplálko­zott. A beruházás megvalósí­tásának éveiben ugyanis a ma­gyar ipar mintegy 60—70 ezer tonna pvc-t használt fel éven­te. Ebből 45 ezer tonna a Bor­sodi Vegyi Kombinát két régi pvc-gyárából származott, a töb­bit importáltuk. Az új gyár pe­dig egyedül 150 ezer tonnát gyárt, ami háromszorosa a ko­rábbi termelésnek, s több mint kétszerese a hazai igényeknek. A termelés ilyen ugrásszerű nö­vekedése pedig óhatatlanul kételyeket keltett: mit fogunk kezdeni ennyi pvc-vel? Itthon semmiképpen nem tudunk ek­kora mennyiséget feldolgozni, tehát feltétlenül exportálni kell. De el tudunk-e adni ennyi pvc-t jó áron? Mondjuk meg előre: ezek a kérdések ma már időszerűtle-. nek, a Borsodi Vegyi Kombinát valamennyire választ adott. Mégis szükséges felidézni eze­ket a kérdéseket, hisz^-> ponto­san jelzik: milyen problémák­kal, nehézségekkel kellett a gyárnak megküzdenie az el­múlt években, milyen feladato­kat kellett megoldani ahhoz, hogy a korábbi esztendők el­sősorban gyártó és importáló vállalatából mostanra egy ered­ményesen exportáló egyre szé­lesedő világpiaci kapcsolatok­kal rendelkező vállalattá ala­kuljon. 1978 áprilisa óta termel A magyar műanyagipar fej­lődésének első nagy lépcsője a petrolkémiai központi fejlesz­tési program első létesítménye — a Tiszai Vegyi Kombinát olefinműve volt, ami 1973-ban kezdett termelni. Két legfonto­sabb terméke a 250 ezer ton­na etilén és a 130 ezer ton­na propilén — mindkettő fon­tos műanyag, alapanyag. A magyar pvc-gyártás, így a Bor­sodi Vegyi Kombinát szempont­jából az etilén a fontos — ez ugyanis a pvc-gyártás legfon­tosabb alapanyaga. A TVK-ból érkező, mintegy 80 ezer tonna etilén felhasz­nálásával készít az új gyár — ez elektrolízis üzemből érkező klór hozzáadásával — először vinilkloridot, majd ennek poli- merizálásával pvc-port. 1974-ben tehát megkezdő­dött az építkezés, mépedig — ahogyan azt a végeredmény: a magas műszaki színvonalon határidőre, a költségek túllé­pése nélkül megépített gyár fé­nyesen igazolja — egy olyan építkezés, amely messze felül­múlta a szokásos beruházási gyakorlatot. Az építkezés 54 hónapjának részletes történetét ma már nem érdemes felidézni, hiszen csaknem két éve, 1978 áprilisa óta termel az új léte­sítmény, néhány adattal azon­ban érdemes jellemezni, milyen feladatot is jelent 11 milliár- dot befektetni. A vállalkozás nagyságát a legegyszerűbb adatok is jelzik: elszállítottak például 400 ezer köbméter földet, beépítettek 1,6 millió tonna betont, 32 ki­lométer hosszú csőhálózatot, 3000 tonna súlyú acélszerkeze­tet, megépítettek 8 kilométer hosszú utat és 12 kilométernyi iparvágányt. S tegyük ehhez még hozzá, hogy a beruházás­ban 21 generálvállalat vett . részt, de az építkezés során összesen több mint 70 tervező, építő, szerelő, kivitelező és szál­lító vállalat, intézmény munká­ját kellett összehangolni, több mint tíz külföldi, s negyvenegy hazai szállító vállalattal szer­ződést kötni, egyezkedni, nem­egyszer . vitatkozni, Hogy jelen­tős késedelem nélkül épülhes­senek meg az egyes létesítmé­nyek. S egyetlen adat még ide kívánkozik: a beruházás min­den egyes napján tízmillió fo­rint értékű munkát kellett elvé­gezni, ami — gondoljunk csak bele — csaknem 100 sze­mélygépkocsi értéke. Helytállni a világpiacon Ha tehát a Borsodi Vegyi Kombinát valamennyi szakem­bere csak az új gyár építésé­vel foglalkozott volna, akkor sem maradtak volna egyetlen napra sem munka nélkül. Ám már a beruházás kezdetén nyilvánvaló volt, hogy nem elég egy termék gyártására felké­szülni, el is kell tudni adni azt a terméket. Az teljesen nyilván­való volt, hogy az új gyárban készült pvc-nek csak egy ré­szét tudja a hazai ipar feldol­gozni, hiszen az igények álta­lában egyenletesen növeked­nek. Az alapanyaggyártás azonban csak lépcsőzetesen, mégpedig a gazdaságos üzem­nagyságot is figyelembe véve csak nagy lépcsőkben fejleszt­hető. Ez pedig átmenetileg — a hazai műanyag-felhasználás bővülésétől függően hosszabb vagy rövidebb időre — termék- felesleget teremt, ez esetben gazdaságosan értékesíthető export árualapot. A gazdaságos exportnak azonban van egy igen fontos feltétele: a terméket — még­pedig időben — be kell vezet­ni, meg kell ismertetni a piac­cal. Ez volt az a másik nagy feladat, amit a BVK szakem­bereinek meg kellett oldaniuk — mégpedig már az építkezés ideje alatt. Erről az időszakról így be­szél Pázmándy Gyula, a BVK akkor kereskedelmi, ma mór fejlesztési igazgatója: — Az előttünk álló legfonto­sabb feladat akkor az volt, hogy egy korábban szinte ki­A polimer gyáregység vezérlő terme Épül a Sellyéi agrokémia Szövetkezet új telepe Jó ütemben halad Sellyén, a drávasztárai út mellett az Agrokémia Szövetkezet új te­lephelyének az építése. Je­lenleg a Barcsi Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat dolgozói ténykednek a mint­egy 125 millió forintos beru­házáson. A szociális épület elkészült, a helyiségekben a különféle szerelvények is a helyükre kerültek. A szociá­lis részben az öltözők és fürdők mellett egy orvosi rendelő is helyet kapott. A kémiai üzem váz- és tartó- szerkezete áll, a gépi beren­dezéseket szerelik. A növény­védőszer üzemnek szintén el­készült a vázszerkezete, épi- tőmesterileg ötven százalé­kos a készültségi fok. A hor­dótároló építése is a befeje­zéshez közeledik, vele szem­ben a tartálypark kivitelezé­sét még nem kezdték el. A kazánháznál a technológiai szerelés van vissza. A telep mélyépítési munkálatait o DÉLVIÉP, míg a csővezeték- és villanyszerelést az EIVRT végzi. A Sellyéi Agrokémio Szö­vetkezet új telephelyét 1981. július elsején adják át ren­deltetésének. zárólag importáló vállalatból dinamikus exportot lebonyolító vállalat legyen. Ez egészen más vállalati magatartást igé­nyelt, hiszen meg kellett ismer­tetni nevünket a világpiacon, s ki kellett dolgozni a megfe­lelő kereskedelmi stratégiát. Ez tervszerű előkészítést is igé­nyelt. Ezért például már az építkezés közben a BVK a ko­rábbinál több pvc-port impor­tált a felhasználók részére, hogy így saját termelésének egy részét exportálhassa. így már a legelső években 10—12 ezer tonna pvc-t exportáltunk, s ezzel lényegében elkezdtük termékeink bevezetését a világ­piacra. Az új pvc-gyár építését és próbaüzemét is úgy szer­veztük meg, hogy először a pvc polimerizációs üzem kezd­te meg a termelést, import alapanyagból, hogy így gyor­sabban megkezdhessük a ma­gyar pvc minél nagyobb meny- nyiségű exportját. — Ez azonban az előkészí­tésnek csak az egyik része volt. Az export révén a termék bebizonyította piacképességét. Együtt lélegezni a világpiaccal, napra készen ismerni a lezajló változásokat s ehhez igazítani a kereskedelempolitikát — lé­nyegében ezek a BVK export- tevékenységének legfontosabb alapelvei. Kapcsolat több mint 40 országgal Mindennek következtében a vállalat nem kis eredményeket mondhat magáénak. A Borsodi Vegyi Kombinát néhány év alatt az egyik legnagyobb hazai ex­portáló vállalat lett, s több mint 40 országgal épített ki üz­leti kapcsolatot Jól jelzi a fej­lődést, hogy amíg például öt évvel ezelőtt tőkés exportbevé­telük csupán néhány millió dol­lár volt — ennek egy része is marónátron, és műtrágya ex­portjából származott — 1977- ben már túlhaladták a 10 mil­lió dollárt. Tavalyi termelésük­ből mintegy 70 ezer tonnát szállítottak a tőkés országokba, 57 millió dollár értékben, idei tervük pedig 60—70 millió dol­lár között mozog. A tőkés export természetesen csak az egyik, bár kétségtele­nül a legnehezebb feladat. A Borsodi Vegyi Kombinát ugyan­is, amellett, hogy pvc-port szállít a hazai műanyag-feldol­gozó vállalatoknak, maga is jelentékeny műanyag-feldolgozó berendezéssel rendelkezik. Hogy csak néhány példát em­lítsünk: az elmúlt évben 50 ezer pvc-ablakhoz és 40 ezer pvc-ajtóhoz gyártottak pvc-pro- filokat a konfekcionáló vállala­tok számára, ezen kívül mint­egy 13 millió folyóméter re­dőnyt, 10 millió méternyi pvc- falburkoló profilt, 1500 tonna sík- és hullámlemezt szállított, elsősorban az építőiparnak. Kozma Judit Beszélgetés egyházasharaszti tehenészekkel Bár csak fátyolosán süt a nap, fülledt meleg van. A ka­nyar után felbukkanó falu há­zai előtt a legelő magaslatán gémeskút áll, körötte néhány fa. Ennek árnyékába húzódtak a marhák déli pihenőre. Az ember, aki őrzi őket, napszítta, barázdált arcú. Odébb a fia dolgozik, a szénát gyűjti össze a rétről. Később a tsz-irodá- ban találkozom velük. Egyházasharasztiba frissen végzett szarvasmarha-tenyésztő szakmunkások után kutatva ju­tottam el. Megpróbáltam vá­laszt keresni, évek óta miért gond állattenyésztőket szak­munkásnak beiskolázni, s mi ösztönzi azokat, akik marad­tak? A pécsváradi iskolában kap­tam az információt: most vég­zett itt egy gyerek, ennek az apja is a tehenészetben dol­gozik, s az öccse is idejár, most elsős. Mikor a tsz-irodán érdeklődöm, már mondják:- Ja, az a Stepper István, fia meg az Árpi. De az apa már nem dolgozik nálunk, a falubeliek háztáji teheneit őr­zi, most is kinn van a legelőn a fiával együtt.- Ott, a lalu előtti kanyar­ban?- Igen. Mindjárt küldünk értük kocsit, néhány perc múl­va itt lesznek. Mikor Stepper István az iro­dában leveszi lyukacsos, szel- lős kalapját, homloka felső része fehéren, élesen elüt bar- nult arcától. Fia, Árpád — vál­las, jókötésű gyerek. Kama- szos esetlenséggel zavarba jön, inkább az apja beszél helyette is.- A gyerekeket, Istvánt meg ezt az Árpit, már kiskorukban magammal vittem az istállóba. Ott sündörögtek körülöttem, segítettek, már amit tudtak. Szidtak is érte gyakran a fő­nökeim, mondták még meg­rúgja őket volamelyik állat. Mondtam, ha egyszer megtör­ténik, legalább megtanulják, hogy vigyázzanak. Azt akar­tam, hogy tanulják meg, ho­gyan kell az állatokkal bánni, aztán majd eldől, hogy vagy megszeretik, vagy megutálják. A nagyobbik fiam is dolgozott egy darabig a tehenészetben, de aztán otthagyta. Az Árpád már megszerette kicsi korától. Sok mindent megtanult tőlem. Az iskolában az első szülői ér­tekezleten agyondicsérték. „Nem tudunk olyant mutatni, amit ez a gyerek már ne tud­na" — mondták a tanárok. — Tényleg, gyakorlatban sok mindent jobban tudtam a töb­bieknél — veszi át a szót a fiú -, elméletben azonban sok újat tanultam. Állategészség­tant, takarmányozást, üzemszer­vezést egyaránt. — Én is akkor tanultam meg igazán, mi mindent kell a jó tehenésznek tudni, mikor letet­tem a szakmunkásvizsgát —, szól közbe az apa. — Sokszor még most is előveszem a szak­könyveket, és ha új jelenik meg, megvásárolom. — Pedig most nem is dolgo­zik a tehenészetben ... — Elég baj ez nekem. Né­hány éve volt egy balesetem, azóta egyre nehezebben bír­tam. A végén már ha csak fél óráig voltam is az istállóban, rosszul lettem, majd megful­ladtam. Próbáltam elmenni máshova dolgozni, de én nem tudok tehenek nélkül meglenni, így aztán elvállaltam a falu­beliek jószágainak őrzését. Ne­künk is van otthon öt marhánk. Árpádnak csak a jövő héttől kell munkába állnia. — Még nem tudom, hova osztanak, én az elletőben sze­retnék leginkább dolgozni — mondja. — Tavaly már egyedül levezettem egy ellést. Minden­képp szeretnék itthon és a szakmában maradni.- De sajnálom- - szól közbe az apja —, hogy ott kellett hagynom az istállót. Megtaní­tottam volna mindent tökélete­sen ennek a gyereknek, ha már szakmunkás lett. Visszahívtam volna a nagyobbik fiamat, hárman elfogtunk volna egy istállót, megmutattuk volna, mi az igazi munka.- Sokan panaszolják, azért hagyják ott a tehenészetet, mert rossz a munkabeosztás, kora reggel és késő este ... — Aki a munkaidőt nézi, ne menjen tehenésznek! — véli Stepper István. Dr. Brezniczki József, a pécs­váradi Mezőgazdasági Szak­munkásképző Iskola igazgatója mondja: — Az idei évben 15-en vé­geztek állattenyésztő szakon, és az előző 4-5 évben sem di­csekedhettünk jobb eredmény­nyel. Az üzemek igénye pedig évente 150—160 szakmunkás lenne. Érdekes jelenség figyel­hető meg az utóbbi időben. Több városi gyerek jelentkezik mint falusi, ezek pedig később otthagyják az istállót. Az isko­la 10 éves jubileuma alkalmá­ból felmérést végeztünk, kide­rült, a végzetteknek csak a fe­le maradt a szakmában. Miért? Valamikor a falusi élet elkép­zelhetetlen volt állattartás nél­kül, most mintha ez a szakma elvesztette volna a becsületét. Mi megpróbálunk mindent. Egy emberünk járja a falusi általános iskolákat, behozzuk a gyerekeket ide, filmeket vetí­tünk. Eredményeképp az idén 34 állattenyésztő tanulót isko­láztunk be. Persze, ebből még lemorzsolódnak. Meggyőződé­sem viszont, hogy nem az is­kola feladata lenne a tanuló­toborzás, hanem az üzemeké, hiszen saját munkaerő-után­pótlásuk gondját nekik kell megoldani. Sarok Zsuzsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom