Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-14 / 192. szám

Mozgalmas hét a foci uborkaszezonba* Rajt után a felnőttek mezőnye Országos rövidtávú bajnokság Kellemes, napsütéses időben vágtak neki vasárnap a Me­csek kaptatóinak az országos rövidtávú bajnokság résztvevői. A felnőtteknél Takácson, a Ha­lász-testvéreken és Csathón lát­szott, hogy igazi céljuk nem a 6-os úton, a Shell-kútnál van, hanem a moszkvai olimpián. Nyolc kilométer megtétele után faképnél hagyták a mezőnyt és egymás között döntötték el a bajnoki cím sorsát. A dél-dunántúli kerekesek közül ezúttal is a szekszárdiak jeleskedtek, mindenhol a befu­tók között voltak, az úttörőknél például három versenyzőjük végzett a legjobb hat között. A pécsieknek nem sikerült a legjobbak közé betörniük, igaz, Karácsony és Szabó L. defekt miatt került hátrányba. A ser­dülőknél nem hirdettek vég­eredményt, mert téves irányítás miatt a mezőny nem a pécsi célba, hanem a komlói TÜZÉP- telepre futott be ... Eredmények: Felnőttek: 1. Takács (BKV Előre), 2. Csathó (MVSC), 3. Halász L. (Szek­szárdi, 4. Halász Z. (Szekszárd). Juniorok: 1. Zámbori (FTC). Ifjúságiak: 1. Somogyi (Tipog­ráfia), 2. Sajó (Szekszárd). Út­törők: 1. Reibling (Szekszárd), ... 3. Auth (Szekszárd), 4. Já­vor (Szekszárd). Gyermekek: 1. Hajdú (Debrecen), ... 4. Mol­nár G. (Szekszárd). Vízilabda PMSC—Kaposvári Rákóczi 4:4 (0:1, 1 :0, 2:1, 1:2). Hullám­fürdő, 300 néző. Góldobók: Ka­ties (2), Török (2), ill. Éry (2), Török, Varga. Arató László felvétele H amisítatlan uborkasze­zon van, mégis moz­galmas hetet tudhat maga mögött a magyar lab­darúgás. Hogy csak a leg­fontosabb eseményeket em­lítsük: kedden Mészöly Kál­mán, az új szövetségi kapi­tány kihirdette a vb-selejte­zők szempontjából számba jöhető 30 jelöltjét, szerdán a Zürichben lebonyolított ku­pasorsolás borzolta fel a kedélyeket, pénteken pedig az ifiválogatott ismerte meg ellenfeleit a hagyományos UEFA-torna helyébe lépő Európa-bajnokság selejtezői­ben. De menjünk sorjában. A Mészöly-féle friss válogatott keret néhány meglepetéssel szolgált. Hiába hangsúlyozta a népszerű „Kálmi”, hogy kivá- lasztottai egyáltalán nem érez­hetik páholyban magukat, sejt­4:2 1 2:1 1 2:1 1 0:4 2 0:1 2 2:3 2 2:2 X 2:4 2 0:0 X 2:3 2 1:0 1­3:2 1 0:0 X 2:1 1 TOTO 1. Kapuvár—Csorna 2. Fertőszentmiklós—Motim TE 3. Veszprémi Volán—Sárvári V. 4. Nagyigmánd— Komáromi Olajm. 5. Bajai SK—Mohács-Véménd 6. Törekvés—Péti MTE 7. III. kér. TTVE—Szondi SE 8. Kistext—Nyergesújfalu 9. Lőrinci Fonó—ESMTK 10. Gáspár SE—Szóin. Cukorgy. 11. Sajgótarj. Ötvözet—Kartal 12. Tállya—Borsodi Volán 13. Tiszalök—Mátészalka + 1 14. MOFÉM Vasas—Ácsi Kinizsi Nyári Totó Kupa Déli csoport: Dombóvári MSC— Honvéd Steimetz SE 2:1 (1:1). Dom­bóvár, 600 néző. Vezette: Pálfi. Gól­lövő: Horváth (11-esből), Fekete, ill. Rapp. MVTE—Bajai SK 1:0 (0:0). Baja, 1200 néző. Vezette: Dravecz. .Gól- lövő: Lingl. Dunántúli csoport: Honvéd Latinka SE—PBTC 2:1 (1:0). Bőrgyár pálya, 200 néző. Vezette: László. Góllövő: Bosnyák (2, egyet 11-esből), illetve Jurin. Kiss J. SE—Bonyhádi Vasas 5:0 (1:0). Kapoly, 200 néző. Vezette: Rendeki. Góllövők: Horváth (2), Ká­rolyi (2), Ferenczi. A Táncsics SE—Dorog mérkőzésről lapzártáig nem érkezett jelentés. KÜLFÖLDRE UTAZIK? Ké^úk. o»VMM •> tOnüMMatl I V KtSZStefHNAM «Óvni «LvuAooelTAST indulóknak ajánljuk a baleset- és poggyászbiztosítást Napi dija 3 forint. A nyugati országokba látogató turisták számára nátkúlözhatatlan a betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás Napi dija 5 forint. az Állam mztosttú AZAKEMBCRtl tS AZ UTAZÁSI mooAK IDEGEN TÁJAKON is KÁR LENNE NÉLKÜLÜNK! ll. Az NB II. összesített játékosrangsora Ranglistánk az NB II. nyugati cso­portjának rangsorával megegyező el­vek alapján készült. A posztonként rangsorban itt is a legjobb 20—20, összesítettben pedig a legjobb 100 labdarúgót értékeltük. POSZTONKÉNTI RANGSOR: Kapusok: (137): 1. Balázs Zs. (Ba­lassagyarmat) 240. 2. Buús (Nyíregy­háza) 217, 3. Krass (Bábolna) 212, ... 5. Szalai (MÁV NTE) 209. .. . 10. Bien (Komló) 202, ... 13. Pólyák (Szekszárd) 194. Jobbhátvédek (121): 1. Deákvári (K. Rákóczi) 283, 2. Kántor (Hód­mezővásárhely) 238, 3. Lőrincz (Du­nakeszi) 224, ... 10. Kozma (Olaj­bányász) 195, ... 13. Farkas (MVTE) 190, ... .20. Markán (MÁV NTE) 169. Középhátvédek (100) : 1. Zentai (K. Rákóczi) 299, 2. Sebők (Szolnok) 297, 3. Kőhalmi (Csepel) 283, 4. Szlovák (Szekszárd) 256, 5. Rótt (MVTE) 250, ... 11. Gondos (MÁV NTE) 233. Beállások (98): 1. Magyar (Hód­mezővásárhely 247, 2. Szönye (Saba- ria) 242, 3. Csapó dr. (Debreceni Universitas) 237, ... 8. Petrák (K. Rákóczi) 214, ... 19. Hancz (MVTE) 194. Balhátvédek (120): 1. Czeczeli (Nyíregyháza) 253, 2. Harangi (Cse­pel) 233, 3. Somodi (Szekszárd) 225. Jobboldali középpályások (109): 1. Gulyás (K. Rákóczi) 274, 2. Horváth I. (Haladás) 264, 3. Kisteleki (Vasas Izzó) 259, ... 6. Savanyó (Olajbá­nyász) 237, ... 9. Weitner II. (Szek­szárd) 214, ... 20. Tóth (Szekszárd) 182. Középső középpályások (126) : 1. Turtóczky (Nyíregyháza) 270, 2. Kál­mán (Kazincbarcika) 228, 3. Horváth L. (Sabaria) 221, 4. Hohmann (Kom­ló) 217, ... 8. Havasi (K. Rákóczi) 201. Baloldali középpályások (125): 1. Tóth I. (Csepel) 304, 2. Kanyar (K. Rákóczi) 290, 3. Kiss (MVSC) 243. 4. Kelemen (Olajbányász) 237 ... 8. Dárdai L. (MVTE) 232, ... 15. Ador­ján (Szekszárd) 197. Jobbszélsők (132) : 1. Czabulo (K. Rákóczi) 224, 2. Garics (Haladás) 210, 3. Farkas (KSC) 209, ... 10. Radics (Komló) 185, ... 17. Lauer (Szekszárd) 165. Középcsatárok (134): 1. Tulipán (Csepel) 295, 2. Steigerwald (Gyula) 221, 3—4. Fábián (K. Rákóczi) és Kiss M. (Nyíregyháza) 197, ... 8. Stemler (Komló) 190, ... 13. Orosz (Szekszárd) 179, 14. Lingl (MVTE) 175, ... 18. Bonnyai (Szekszárd) 155. Balszélsök (143): 1. Sipőcz (Vasas Izzó) 264, 2. Házi (K. Rákóczi) 261, 3. Lesti (Pénzügyőr) 215,. . . 5. Bé­lák (Olajbányász) 190, 6. Jónás (MVTE) 183. Összesített rangsor (1450): 1. Tóth I. (Csepel), 2. Zentai K. Rákóczi), 3. Sebők (Szolnok), 4. Tulipán (Cse­pel), 5. Kanyar (K. Rákóczi), 6—7. Deákvári (K. Rákóczi) és Kőhalmi (Csepel), 8. Gulyás (K. Rákóczi) 9. Turtóczky (Nyíregyháza), 10—11. Hor­váth I. (Haladás) és Sipőcz (Vasas Izzó). A dél-dunántúli csapatok többi, ranglistára került játékosai: K. Rákóczi: 12. Házi, 50. Czabula, 66. Petrák. Olajbányász: 28. Sava­nyó és Kelemen, 77. Englóner. — Szekszárd: 14. Szlovák, 48. Somodi, 66. Weitner II. Komló: 66. Hohmann, 85. Kovács. MVTE: 17. Rótt, 38. Dár­dai L. MÁV NTE: 30. Gondos, 79. Skálái. Összeállította: B. Cs. Súlyemelő Tisza Kupa Leninvárosban, a VII. Tisza Kupa nemzetközi súlyemelő viadalon Lé- nárt, a PMSC versenyzője pehely­súlyban 265 kg-mal lett első. A pécsi sportoló versenyen kívül 126 kgra javította szakításban az országos csúcsot. A középsúlyban Kazinczi (PMSC) ugyancsak az első helyen végzett, eredménye 320 kg. Itt a szek­szárdi Mátrai harmadik, 310,5 kg- mal. Mátrai az országos utánpótlás bajnokságon is sikerrel szerepelt, ezúttal 310 kg-mal győzött. ENGEDMÉNYES VÁSÁR I980. július 3-tól a pécsi Centrum Áruházban! 40 százalékos engedménnyel vásárolhat kinai bébi farmernadrágot, 30 százalékos engedménnyel vásárolhat kiskamasz farmernadrágot és nylprint, valamint triprint selyem ruhaanyagot AMÍG A KÉSZLET TART — CENTRUM ÁRUHÁZ A VAROS KÖZPONTJÁBAN Mészöly Kálmán harmincas „paklija” Kupasorsoláss volt jobb... Ifjúsági UEFA-torna helyett Európa-bajnokság hető: a világbajnoki selejtezők éppenséggel nem könnyű erő­próbáinál elsősorban rájuk szá­mít. Az új seprőt nemigen le­het azzal vádolni, hogy nem mer újítani. Keretéből olyan, a bizalmat korábban élvező nagy nevek hiányoznak, mint Török, Kocsis, Csapó, Kutasi, Fazekas, Gujdár, Zsiborás (igaz, utób­biak ketten maródiak), Rab, Tatár, a végül is Zalaegersze­gen ragadt, a csodabekknek kikiáltott Péter és a többiek. Az is igaz, a felsorolás végén említett öt játékoson a szakve­zetés rajta tartja szemét, szük­ség esetén a talonból teljes értékű kártyalappá válhatnak Mészöly „paklijában”. Ez a re­mény élhet a fehérvári Disztl P.-ben (ha nem bújik most „an­gyalbőrbe”), Komjátiban, Rixer- ben, a Videotonos Szabóban és a PMSC üdvöskéjében, Nagy­ban. A 25 év körüli átlagkorú új keretben 6 újonc kapott he­lyet: Gáspár, Kovács A., Tur­ner, Varga, Dajka és Pölöskei. Hogy meddig? Ezt egyelőre még csak találgatni sem lehet. Mindenesetre július 20-án Mé­szöly már csupán 25 játékost visz magával a tatai edzőtá­borba. Nagy vihart kavart az euró­pai labdarúgó kupák hétközi sorsolása, amire azt lehet mon­dani: volt jobb... Sokan — így néhány újságíró kolléga is — azt nehezményezték, hogy a Honvédnak és az átigazolások­ban csaknem az egész hátvéd­sorát elvesztő DVTK-nak selej­tezőt kell játszania, hogy „táb­lára" kerülhessen. Néhányon már újabb sportdiplomáciai kudarcot emlegettek, mondván: a BEK-ben, illetve a KEK-ben norvég, albán, finn, ciprusi, iz­landi, máltai, luxemburgi csa­patok megúszták két mérkőzés­sel kevesebbel. Anélkül, hogy vitába bonyolódnánk, csak a tényeket: a Kupagyőztesek Európa Kupájában a patinás nevű Celtic és a nem kevésbé híres Benfica is erre a sorsra jutott. Pedig azok azért tettek már le valamit a nemzetközi labdarúgás asztalára ... Az esélyeket latolgatva a Honvédnak sétagalopp lesz a máltai bajnok legyőzése, a kö­vetkező ellenfél, a Sporting Lisszabon ellenben nehéz dió­nak ígérkezik. A meggyengült DVTK-nak a papírforma szerint beletörik a foga a Celticbe. Az UEFA Kupában rajtoló U. Dó­zsának eddig nemigen ízlett a spanyol csapatok játéka, a Real Sociedad ellen mégsem esélytelen. A Vasas egy őszi formáját nyújtó Kiss-sel és a gólerős Izsóval továbbjuthat, a Boavista azonban sötét ló. Sajnálkozás helyett azonban: munkára fel! A kupaküzdel­mekben a magyar együttesek­nek úgyis van törleszteni való­juk .. . A megszokott UEFA-torna helyébe lépő Európa-bajnok- ságra 32 ország nevezte fiatal­jait. Magyarország ifjúsági vá­logatottja Romániát kapta a selejtezőkben — nem a leg­szerencsésebben. Az először megrendezendő 16 éven aluli nemzeti tizenegyek versengésé­ben a magyarok ellenfelei: Szovjetunió és ugyancsak Ro­mánia. Nem lesz könnyű az ifiknek sem! Horváth L. Kaposvári kérdőjelek Hétfőtől Komáromba indul a Rákóczi A múlt hétfőn csaknem any- nyi szurkoló jelent meg a K. Rákóczi első edzésén, mint egy- egy alacsonyabb osztályú baj­noki mérkőzésen. Mint ez ilyen­kor természetes, a legvérme- sebb sportbarátok elsőként sze­rették volna megismerni az NB l-es csapat újonnan igazolt játékosait. Nos, ilyen vonatkozásban csalódást hozott a kaposvári nyitány. Az első edzésen, ame­lyen 14 labdarúgó jelent meg, igazából csak a Szekszárdról átigazolt Szlovák volt az új arc. Rajta kívül az ifik s'orából előlépett Szigeti és Hanusz, va­lamint a bajnokságot nyert csa­pat 11 játékosa kezdte meg a felkészülést. Ezek közül azon­ban hiányzott az előző baj­nokság egyik kulcsembere, Deákvári, aki korábbi szóbeli nyilatkozatát megváltoztatva bejelentette, hogy mégis Tata­bányán szeretne játszani. Az említett Szlovák mellett a sal­gótarjáni Biró, a debreceni Vé­kony, valamint az Olajbányász volt labdarúgója, Kozma lett a kaposváriaké. Bizony jócskán akad még ma is kérdőjel. így ‘például, hogy a Kaposvárra visszaköltözött Hegedűs P. és a vele együtt érkezett Garics átigazolását jóváhagyja-e majd az MLSZ. Kettejük és a Vasas Izzás Kisteleki ügyében keddre várható a labdarúgó főható­ság döntése. Hasonlóképp Deákvári esetében is, akinek a kiadatásáról a kaposváriak persze hallani sem akarnak. A Rákóczi tehát egyelőre 16 játékossal készül az augusztus 9-i PMSC elleni kaposvári nyi­tányra. Némi meglepetésre a somogyi csapat Komáromot szemelte ki a felkészülés he­lyéül. Július 14—25-ig, a hírek szerint ideális körülmények kö­zött ötvözheti majd össze új csapatát dr. Puskás Lajos veze­tő edző, akit pályaedzőként to­vábbra is Horváth Miklós test­nevelő tanár segít. A Rákóczi felkészülési prog­ramjában 5—6 előkészületi mérkőzés szerepel. Kaposvárott először július 26-án lép közön­sége elé a csapat, az Olajbá­nyász ellen. Kovács Sándor ■a Dunántúli napló ... A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitxki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzséb« Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György ISSN 0133-2007 Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054

Next

/
Oldalképek
Tartalom