Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)

1980-06-07 / 155. szám

Heti jegyzetünk Szervezés PVSK: búcsú a hazai I ■■ ■■ r a rrI közönségtől PMSC: nehéz 90 perc lesz Nagy János (PVSK) premierje és zárófellépése A rádió és a televízió is köz­vetítette május 35-én az Arany­jelvényesek az olimpiáro akció­nak o próbáit teljesítők közül annak a szerencsés kétszáznak a sorsolással való kiválasztását, akik végül eljuthatnak Moszk­vába. Jó akció volt ez, sok ez­ren vettek részt benne, a pró­bákat 2185-en teljesítették si­keresen. A szervezők szerint ‘is most következik azonban az ak­ció nehezebb része. Mindazt az eredményt, amit elértek, most állandósítani kéne, megtartani a résztvevőket a rendszeresen sportolók táborában. Ez valóban kemény diónak ígérkezik. Mert az akciók szer­vezése általában könnyen megy. Az egyszeri akcióké fő­ként könnyen. Már történelem­mé váltak az első kísérletek, amikor a tömegeket rendszeres sportolásra igyékeztek ösztö­nözni. Az volt az MHK. Nos, egyszer mindenki MHK-zott ak­koriban. Kétszer már sokkal ke­vesebben. Pedig legtöbb helyen volt rá pénz is, nyitva álltak a pályák is. De leginkább az él­ményszerűség hiányzott. Mert sokakat kinevettek. Például a jó ötvenes és karához illően pocakos főkönyvelőnek is vé­gig kellett futnio száz métert, és a kissé szégyenkező család­anyáknak is kellett magasat ugraniuk. Szóval elsősorban ők nem erőltették a dolgot, az­után érdekes módon az ő pél­dájuk vált ragadóssá. Körülbe­lül így ért véget az MHK kar­rierje. Nos, a mai akciókat is fenye­geti ilyenfajta veszély. Legin­kább azért, mert próbatételre hívnak fel az akciók. A külön­böző futó akciók próbatételt ugyan kínálnak, de folyamatos­ságot alig. Az évi egy-két 'ko­cogónap nagy tömegeket vonz ugyan, de a rendszeres spor­tolásba vajon hány embert ké­pes bevonni? A rendszerességnek kellene pedigi a tömegek sportjának o leglényegesebb vonásának len­nie. Hiszen a tömegsportnak, mint neve is mutatja, az em­berek tömegeinek egészséges életmódját, edzettségét kellene biztosítania. Tehát olyan lehe­tőségek megteremtésére volna szükség, amelyek ezt a célt szolgálják. A lakóhelyi sport­nak lehet nagy szerepe, ha ilyen célokat kívánunk elérni. A jövőben talán a lakóhelyek környezetének a kialakításakor is jobban szem elé kerül majd ez a követelmény. A ma meg­levő „fociketrecek" mellett ta­lán más is jut a majdani la­kótelepekre. (To I la sl a bda pá ly a, egy helyiség pingpongterem­nek stb.) A lehetőségeket már ma is több helyen kihasználják. Lvov- Kertvárosban már működik a lakótelepi sportkör. Éppen a héten jelent meg lapunkban a hír. hogy nyolc munkahelyi te­niszcsapat már városi bajnok­ságot is szervezett. Az ilyen szervezkedésekben az a legin­kább üdvözlendő, hogy nem csupán esetleges alkalmakat, hanem rendszeres sportolást biztosítanak. Nem kevésbé fon­tos: bizonyítják azt is, hogy nem feltétlenül szükséges nagyberuházás a sportolási le­hetőségek megteremtéséhez. Jó szervezésre annál inkább nagy szükség van. Minden per­sze szervezéssel sem oldható meg. De e téren bőven van még tartalék. Kérdés, mennyi­re használják ki ezeket? Mert van még sok falnak támasztott pingpongasztal, vannak nyitott sportpályák, bizonyára kedve is sok embernek volna oda be­lépni, ha ezt a kedvet jobban élesztgetnék. — K — Rövid szünet után, a váloga­tott két hazai mérkőzését köve­tően ma folytatódik a véghajrá a labdarúgó NB l-ben. Buda­pesten négy találkozót rendez­nek, a Vasas kivételével a fő­városi csapatok ezúttal meg­úszták utazás nélkül. Az 0. Dó­zsának, az MTK-VM-nek és a Ferencvárosnak könnyebb dolga van a DMVSC, a Székesfehér­vári MÁV Előre és a ZTE ellené­ben, míg a bajnoki címre reá­lisan áhítozó Honvédnek a pau pírforma alapján nehezebb diónak ígérkezik az utóbbi idő. ben felbátorodott Volán. A baranyai együttesek közül a PVSK a Vasast fogadja. A vasutasok szempontjából már semmi jelentősége sincs az utol­só hazai fellépésnek, legfel­jebb arra törekedhetnek, hogy tisztes helytállással búcsúzza­nak pécsi szurkolóiktól. Mészöly Kálmán, a Vasas vezető edzője szerint a kupa részvételt biztosi, tó harmadik hely eléréséhez győzni kell a piros-kékeknek, ezért hajtani fog együttese. A PVSK a döntetlenben bízik. A vasutas gárda Győri — Hübet, Tallósi, Grünwald, Németh — Szőcs, Kaszás, Tóth, Kresz — Nagy, Horváth összeállításban kezd. Érdekesség és egyben fi­gyelmet érdemlő kuriózum: Nagy János, aki 17 éven kérész, tül becsülettel szolgálta a va­sutas színeket, a Vasas ellen játssza búcsúmérkőzését, ezért a jobb szélen kap helyet a kez­dő 11-ben, A PMSC-re nehéz 90 perc vár Székesfehérvárott, a Video­ton ellenében. Szőcs János, a pécsiek vezető edzője joggal fél a találkozótól: — Itt az óriási lehetőség a Videoton előtt, győzelmével újabb lépést tehet az ezüst­érem megszerzéséhez vezető úton. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, már csak azért is, mert a fehérváriakat fűti a visszavágás vágya az őszi „hetesért". Ennek ellenére bizakodom, a labda­rúgásban ugyanis minden le­hetséges. A PMSC kezdőcsapata: Kat- zirz — Schulteisz, Torna, Róth, Kincses — Lutz vagy Lőrincz, Baumann, Dobány, Dárdai — Nagy, Vigh. Kardos idegi fá­radtsága miatt nem vállalta a játékot. H. L 0 LAGOS. Nigéria atléták­ból, ökölvivókból, súlyemelők­ből és birkózókból álló 45 lös küldöttséggel képviselteti ma­gát a XXII. moszkvai nyári olim­piai játékokon — jelentette ki Abraham Ordia, a Nigériai Olimpiai Bizottság főtitkára, az Afrikai Legfelsőbb Sporttanács elnöke. A nigériai versenyzőket az ország veterán olimpikonjai készítik lel Moszkvára. 0 JEREVÁN. A sakkverseny második fordulójában, Vadász sötéttel vereséget szenvedett a szovjet Makacarjöntól. A zágrábi Hanzsekovics-em- lékversenyen a magyar színek­ben induló Lépőid, a PMSC at­létája 100 m-en 10.77 mp-cel második lett. Péley Bernadett, a PMSC at­létanője ma 800 m-en áll rajt­hoz a varsói bajor—lengyel­magyar hármasviadalon. Köszöntő Dr. Földvári József, a Tudo­mányegyetem rektora köszön­tötte a pedagógusnap és 80. születésnapja alkalmából az Egyetemi Tornacsarnok klub­szobájában Szuhovszky Berta­lant, az egyetemi és testneve­lési tanszék volt vezetőjét. Az Universitas PEAC-sportolók jó­kívánságait Veér Gábor, a test- nevelési tanszék vezetője tol­mácsolta. Maracskó és a magyar válogatott sikere Átütő magyar sikerrel fejező­dött be a londoni nemzetközi öttusaverseny: az első 4 között három magyar sportoló foglalt helyet. Nyert Maracskó, máso­dik Horváth László, a csapatok vetélkedésében pedig Magyar- ország jelentős fölénnyel a Szovjetunió előtt. Az olimpiai bajnok lengyel Peciak a 3. he­lyen fejezte be. Végeredmény: egyéni össze­tett: 1. Maracskó 5409 pont, 2. Horváth László 5342, 3. Pe­ciak 5341, 4. Szombathelyi Ta­más 5333. Csapat: 1. Magyarország 16 084, 2. Szovjetunió 15 885, 3. Egyesült Államok 15 418. Pécsi és Pécs környéki, valamint szigetvári telepeinkre, munkahelyeinkre FELVESZÜNK: — kőműves — ács-állványozó — tetőfedő-szigetelő — üveges — szobafestő-mázoló — bádogos — villanyszerelő — darugépkezelő — géplakatos — betonozó — kubikos — betanított és segédmunkásokat (építő-, szak- és szerelőiparban) jelentkezni lehet: Pécs, Fürst S. u. 5., munkaügy, Szigetvár, Lenin-lakótelep, Kiss vagy Pintér építésvezetőnél Pelé Budapesten. A világhírű brazil futballista Grosics Gyulával (középen) és Bobby Moore-ral Budapesten. 0 LONDON. Egy nap alatt két számot rendeztek a londoni nemzetközi öttusaversenyen. A lövészetet nyugatnémet, az úszást pedig amerikai verseny­ző nyerte. A magyarok közül egyik számban sem került sen­ki az első három közé, ennek ellenére kitűnően állnak. Egyé­niben Horváth átvette a veze­tést, Maracskó holtversenyben a második, a csapatversenyben a magyarok továbbra is vezet­nek a befejező futás előtt. 0 ZARAGOZA. Huszonhá­rom ország 123 versenyzője részvételével megkezdődött Za- ragozában a skeet-lövő Euró- pa-bajnokság. A magyarok kö­zül csak az ifjúsági Gosztola Tibor eredményéről érkezett jelentés: az első sorozat után a szovjet Zaharovval 75-75 ta­lálattal az 1—2. helyen áll. Atlétika A hétvége sporteseményei A választások miatt nem­csak az NB l-es, hanem az NB Il-es és — egy kivételével — a megyebajnoki labdarú­gó-mérkőzéseket is szomba­ton rendezik. Az MVTE ottho­nában a kiesés ellen küzdő Győri Dózsát látja vendégül és jó esélyei vannak a győ­zelemre. Bizonyára a Komlón elért legutóbbi siker is felpap. rikázza játékosait és akkor a betervezett két pont is Mohá­cson marad. A Komlói Bá­nyász Pétre látogat, ott vi­szont a múlt vasárnapi telje­JÚNIUS 7., SZOMBAT Labdarúgás. NB I. mérkőzések: PVSK—Vasas, PVSK-pálya, 18.00, Videoton—PMSC, Székesfehérvár, 18.00. NB I. tartalékmérkőzés: PVSK—Vasas, PVSK-pálya, 16.00. Videoton—PMSC, Székesfehérvár, 16.00. NB II. mérkőzések: MVTE— Győri Dózsa, Mohács, 16.00. Péti MTE—Komlói Bányász, Pét, 16.00. Megyebajnokság: István-akna—P. Kesztyűgyár, Pécsszabolcs, 18.00, U. PEAC—Mázaszászvár, Szentlőrinc, 18.00. PBTC—Vajszló, Bőrgyár-pá­lya, 17.00, Mágocs—P. Postás, Má- gocs, 18.00. P. Kinizsi—Kétújfalu Kovács-telep, 16.00. Siklós—Sziget­vár, Siklós, 18.00, Steinmetz SE— P. Zsolnay, Pogány, 18.00, Bere- mend—BóJy, Beremend, 18.00. Or­szágos ifjúsági bajnokság: PMSC —Bauxitbányász, Pécsújhegy, 17.30. Kézilabda. NB I. B női mérkő­zés: PMSC—Nagykanizsai Olajbá­nyász, Pécsújhegy, 16.00, NB II. női mérkőzés: ELZETT SK—Pécsi BTC, Budapest, 15.00, NB II. férfi­sítmény kevés lesz a pont­rabláshoz. A labdarúgó megyebajnok­ság utolsó fordulójának mér­kőzései közül az U. PEAC— Mázaszászvár és a Siklós— Szigetvár találkozók emelked. nek ki. Ismét itthon, a Hullámfür­dőben szállnak vízbe a PMSC pólósai, s ten'iszbajnoki mér­kőzéseket is rendeznek Pé­csett. Vasárnapra mindössze egy sportesemény marad: a Sellye—Vasasi Bányász lab­darúgó megyebajnoki össze­csapás.* mérkőzés: István-akna—Szombat­helyi Tanárképző, Pécsújhegy, 17.00. Megyebajnokság. Női mér­kőzések: P. Sportiskola—Siklós, Pécsújhegy, 14.45, MVTE—P. Gáz­mű, Mohács, 16.00. Férfimérkőzé­sek: Mecseknádasd—Boly, Mecsek- nádasd, 18.00. Siklós—Mázaszász­vár, Siklós, 16.00. Szentlőrinc— PMSC II.. Szentlőrinc, 18.03. Bere­mend—Komló II., Nagyharsány, 18.00. Tenisz. Női OB I. B mérkőzés: Pé­csi Spartacus—BEAC, Balokány-li- get, 14.00. OB II. férfimérkőzés: ZTE—Pécsi Spartacus, Zalaeger­szeg, 14.00. Röplabda. NB II. férfimérkőzés: Kaposvári Dózsa—Pécsi Vörös Me­teor, Kaposvár. 15.00. Vízilabda. OB II. B osztály: K. Rákóczi—PMSC, Hullámfürdő, 12.00. JÚNIUS 8., VASÁRNAP Labdarúgás. Megyei I. osztály: Sellye—Vasasi Bányász, Sellye, 16.:3. Befejeződtek a FIB versenyei A Tudományegyetem sikere ötödik alkalommal rendezték meg a pécsi felsőoktatási in­tézmények bajnokságait. A FIB népszerű lett a hallgatók, okta­tók, dolgozók körében. A ver­senyek őszi fordulója után ta­vasszal újabb sportolási lehe­tőséget biztosítottak azoknak, akik nem kívánnak versenysze­rűen sportolni az Universitas PEAC szakosztályaiban. öt sportágban tartottak versenye­ket. Asztalitenisz, sakk, kispá­lyás labdarúgás, kézilabda és kosárlabda sportágak szerepel­tek a programban. Az idényzá­ró egyetemi sportnapot, melyen tenisz, lövészet, futás, úszás és női kispályás labdarúgás sze­repelt volna, a kellemetlen idő­járás miatt nem tudták meg­tartani, a versenyeket elmosta az eső. Ebben a tanévben az Uni­versitas PEAC tömegsport szer­vezői nagy figyelmet fordítottak a természetjárásra. Mind a négy felsőoktatási intézménnyel megalakult a természetjáró cso­port, különösen a Tudomány- egyetemen és a Tanárképző Fő­iskola hallgatói kedvelték meg o természetjárást, de az Orvos- tudományi Egyetemen és a Mű­szaki Főiskolán működő termé­szetjáró csoport is több jól si­került túra rendezésére vállal­kozott. A FIB versenyei és a termé­szetjáró túrák több mint ezer hallgatót és dolgozót mozgat­tak meg. A pontversenyt ebben az évben a hallgatóknál a Tu­dományegyetem nyerte. Az elő­ző két tanévben az Orvostudo­mányi Egyetem diadalmasko­dott, azt megelőzően pedig a Műszaki Főiskola bizonyult a legjobbnak, 76-ban, a verse­nyek első évében pedig az idei győztes, a Tudományegyetem nyerte a kupát. Szoros volt a küzdelem, a Műszaki Főiskola és a Tudományegyetem is négy­négy sportágban szerzett első helyet, a Tudományegyetem több második helyével került az élre. A rendezőknek nem volt könnyű dolguk, szinte megold­hatatlan feladat elé állították őket az alig-alig egyeztethető körülmények. Az intézmények­ben más-más alkalommal el­rendelt szünetek, a társadalmi munkák, az intézmények külön­böző időpontban megrendezett országos versenyein nem kis gondot okoztak a FIB-versenyek szervezőinek. Az asztalitenisz versenyt a nőknél a Műszaki Főiskola nyerte, az első évfolyamosoknál ugyancsak a Műszaki Főiskola bizonyult a legjobbnak, míg a vegyes csapatoknál a Tudo­mányegyetem volt a legjobb. A kispályás labdarúgás sportág­ban megrendezett tornán az első évfolyamosoknál a Tudo­mányegyetem, a vegyes csapa­toknál az Orvostudományi Egyetem volt az első, A kézi­labda-mérkőzéseken a nőknél a Tanárképző Főiskola diadal­maskodott, a férfiaknál a Mű­szaki Főiskola nyert. A női ko­sárlabdatornát az Orvostudo­mányi Egyetem nyerte, az első évfolyamosoknál a Tudomány­egyetem, a vegyes csapatoknál ugyancsak a Tudományegyetem győzött. A sakk csapatverseny a Műszaki Főiskola sikerét hoz­ta. A dolgozók versenyein ebben az évben a Műszaki Főiskola szerepelt a legjobban. Az egyes sportágak közül a Mű­szaki Főiskola nyerte a sakk- és a labdarúgótornát, a Tudo­mányegyetem az asztalitenisz­versenyt. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Ff.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 _______Kiadó telex: 12-320_______ K észült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— FI negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 A uilűg sportja

Next

/
Oldalképek
Tartalom