Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-01 / 149. szám
1980. JUNIUS I. PEDAGÓGUSNAP DN HÉTVÉGE 7. Beszélgetés egy komlói Iskolában Műhelybeszélgetésnek lehetne leginkóbb nevezni ezt a találkozót Komlón, a szilvósi általános iskolában. Tizennégy éve vezeti itt a munkát Németh Lajosné igazgató, tanári gárdája — főként nők és többnyire fiatalok -— évek óta számos kísérlettel vett részt az új tantervi dokumentumok előkészítésében. — Munkáslakta területen dolgozunk — mutatja be az iskolát az igazgatónő, — 550 tanulónk van, akik jó lakásviszonyok között élnek, s akik otthonról sok biztatást kapnak a tanulásra. Új ez a lakótelep, mégis megái lepődött, kiegyensúlyozott a légkör, és ezeket a lehetőségeket kell a mi iskolánknak megfelelően továbbfejleszteni. — Mit jelentett a tanári munkában, hogy egyszerre többféle kísérlet folyt az iskolában? Bielik Bétáné magyar—történelem szakos tanár foglalja össze a kollégák véleményét, miszerint az új, a kísérlet állandó jelenléte igényességre, egymás munkájának megbecsülésére nevel. Gyenizse Gáborné, aki nemrég szerezte meg a rajztanán diplomát a Képzőművészeti Főiskolán, így beszél erről: — Két éve indult nálunk a rajztanítás az első osztályokban, és ez most pótolja azt a hézagot, amit a hiánya jelentett az óvoda után. Az elsős rajz remekül fejleszti a gyerekek kézügyességét, fantáziáját, a felső tagozatosok is megcsodálják munkáikat. Kívülről befelé hatolva, a rész és az egész, a forma és a szerkezet viszonyát vizsgáljuk és teremtjük újra a különféle mesterséges és természetes formákon ... — ... ez pedig jól kapcsolódik a többi tárgyhoz, a környezetismerethez, a technikához, mert mind a gyermeki tapasztalatból indul ki — fejezi be a gondolatsort Fekete Györgyné. — Éppen ezért sokat látogatjuk egymás óráit, hiszen az egyes tantárgyak között egyre nagyobb az integráció, a kölcsönösség. — Nagy az új matematika húzóereje is a többi tantárgyra — meséli saját tapasztalatait az igazgatónő. — Én ezt az általam tanított nyelvtannál tapasztalhattam. Éppen ezért a magyar tanárok igyekeznek átvenni a matematikának nemcsak a módszereit, hanem az elméletét is. Az iskola emellett legfontosabb feladatának a tankötelezettség teljesítését tartja — nem engedékenységgel, hanem sok-sok korrepetálással és év végi pótló foglalkozások rendszerével. Tavaly csak három, tavalyelőtt egy gyermek ismételt osztályt, három éve egy sem. Felmentést pedig senkinek nem ad az iskola a nyolcadik osztály befejezése előtt. Hogy az alsó tagozaton évek óta nincs bukás, elsősorban a napközinek köszönhető. — Nagylétszámú, 40 fős csoportokkal dolgozunk —, mondja a napközis munkaközösség vezetője, Simon Sándorné, — így is csak alsó tagozatos gyerekeinknek adhatunk napközis ellátást. A gyerekek a zsúfoltság ellenére is szeretik a délutáni foglalkozásokat, ahol a pedagógus kicsit a szülő, a család szerepét is pótolja, hiszen sok gyerekünk itt van reggeltől estig, sokan szeptembertől szeptemberig — nyáron a sikondai napközis táborban. 5 napközis csoportunk van, 5 nevelővel... — ...és 17 iskolai csoportunk 8 tanteremmel — fejezi be a mondatot Németh Lajosné igazgató. — Már minden számba jöhető helyiséget átalakítottunk. A folyosó végét, a raktárt, az egyik gyakorlótermet — s így lett klubja a nagyoknak, rajztermünk, úttörő- és zeneszobánk. Technikai dolgokban sokat segít nekünk a Béta-bányaüzem V. számú Julius Fucik építőbrigádja, velük nagyon jó együttműködést sikerült kölcsönösen kialakítanunk. — Sokan mondják, hogy jó helyzetben van az iskolánk — veszi át a szót Jéhn Istvánné népművelési—könyvtár—magyar szakos tanár — nekünk azonban nagyon sok nehézséget okoznak a magas osztálylétszámok. Jó lenne több egyéni foglalkozást végezni a magyar órákon a gyengébbekkel, de a tehetséges gyerekekkel is, hogy továbbléphessenek. Több törődést igényelnének a tanítványaink, mert sok a rejtett problémával küszködő gyerek, aki mindent megkap otthon, ami anyagiakban megadható, de a szülőnek nem jut ideje (vagy nem juttat időt) a gyerekkel való törődésre. Annyi mindent tudnak ezek a gyerekek, de nincs aki megbeszélje velük az élményeiket. Otthon^ megkapják a biztatást a tanulásra, de a pedagógus, az iskola feladata a gyerekkel való intenzív törődés — kicsit helyettesítenünk kell a szülői házat. Pár éve ebben az iskolában dolgozott Komlón a legtöbb képesítés nélküli pedagógus — mára mindenki megszerezte a képesítést, sőt, többet is, egyetemi, főiskolai végzettséget. Huszonkét operabérlete van Budapestre a tantestületnek, a szilvósi pedagógusok ott vannak a komlói kórusokban, a társadalmi és politikai szervezetekben, a közéletben. Az idén halmozottan cratták a sikereket tanulóink a különböző országos versenyeken, sorra hozták az aranyérmeket... Végül, mivel szinte tapinthatóan valódi közösséggel ismerkedhettünk meg, azt kérdeztük a szilvósi pedagógusoktól, mi a titka az ilyenfajta iskolai műhelynek. Jéhn Istvánné fogalmozta meg a választ: — Ehhez kell egy mag a tantestületben. Olyan emberek közössége, akik lényeges dolgokban, mint a gyerekekhez való viszony, mint a világnézet, egyetértsenek. E körben, amelyben ott vannak a vezetők is — és nemcsak státuszuk szerint —, aztán belekapcsolódhatnak a többiek, az újonnan érkezők, a fiatal pedagógusok is. Persze sokat vitatkozunk, de ha ez a mag megvan, akkor már baj nem lehet... Gállos Orsolya Nyugdíjba vonuló pedagógusait köszönti minden év szeptemberében Pécs város Tanácsa Kiváló pedagógusok Heiner Tiborné — Pedagóguscsaládból származunk mindketten a férjemmel, mégis kerülő úton jutottunk a pedagóguspályához — mondja az indulásról Heiner Tiborné mérnöktanár, a pécs- váradi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettese. — Az országot járva toborozták akkoriban a fiatalokat az egyetemekre, így keültem a Gödöllői Agrártudományi Egyetem állattenyésztői karára, s aztán a napnál is világosabb volt, hogy vidékre megyünk dolgozni — Nagykorpádra, 12 kilométerre a vasúttól, ahol csak petróleumlámpa volt. De mivel ott volt a fiam, arra gondoltam, több időm lesz vele törődni, ha tanári pályára megyek, s elvégeztem az Agrártudományi Egyetem tanárképzőjét. Mindenesetre most is fájó szívvel gondolok vissza gazdász éveimre, mert jó lett volna mind a kettőt együtt csinálni. Igaz, gazdászok maradtunk azért a lengyeli szakiskolában is, ahol a hatvanas évek elején még minden hagyományos mező- gazdasági munkát tanítottunk a kazalrakástól a kézifejésig ... És úgy érzem, így van ez Pécs- váradon is, ahol 1966-ban indult meg a mezőgazdasági szakmunkásképzés. Az üzemben dolgozó kollégáink mindig egyenrangú partnerként fogadnak bennünket, és készséggel adják át a legújabb technológiai ismereteket... A közelmúltban a pécsváradi intézet felvette az élelmiszer- ipari profilt. Heiner Tiborné ekkor szerezte meg harmadik diplomáját, a baromfihús-feldolgozó szakmérnöki végzettséget. Az iskola mindig híres volt arról, hogy naprakész ismereteket adott korunk élelmiszergazdaságáról. Tanárai a legfrissebb szakkönyvek, szak- folyóiratok alapján tanítottak, majd hozzáfogtak a jegyzetek, tankönyvek írásához. Heiner Tiborné jegyzeteiből is megszülettek a tankönyvek. Baromfi- és kisállattenyésztés terén feldolgozta az ország legkorszerűbb termelési rendszereit. Nyomdában van általános állattenyésztési tankönyve,, s társszerzője a szakközépiskolák számára készített változatnak ... összeszámoljuk, s kiderül, most készül a nyolcadik könyve. Emellett ellátja az igazgatóhelyettesi teendőket, színes, energikus egyénisége, lendülete sokat jelent az iskola számára. Diákjai — mint a többi kollégáé - évek óta az országos élmezőnyben szerepelnek a szakmai versenyeken, ott vannak Baranya s a környező megyék üzemeiben. — A tonulás, az írás, a tanítás nem engedi megöregedni az embert, mert úgy érzi, dolga van a világban. És most már nem tudnám különválasztani a két pályát, a kinti gyakorlatot és a tanítást. Ismerem ez utóbbi buktatóit, nehézségeit, a szívem mélyén mégis büszke vagyok, hogy a lányom is ezt c hivatást választotta — pedagógusnak készül. Petrei Radnai Lászlóné Antalné öreg parasztházból alakították ki a villányi óvodát, nevelési célokra. Udvara épp ezért nem tágas, mégis jól elfér a 105 apróság. Színes hinták, mászókák, homokozó, „cukrászda", hátul konyhákért, s amerre a szem ellát, mindenütt rengeteg virág. Mindez jól körülhatárolt nevelési célok szolgálatában. Az udvar játékait 3-4 patronáló üzem és kisiparos szülők készítették, mint megtudom, minden különösebb „szerződés" nélkül. Egyszerűen szeretik, tisztelik az óvoda nevelőmunkáját, nagy- rabecsülik eredményeit. Azt is, hogy ez az óvoda német nemzetiségi óvoda. Gyakorlatilag három tárgyat (környézetisme- ret; ének; és ún. irodalmi kezdeményezések, azaz kis versek, mondókák, rövid mesék) németül tanítanak. Illetve közben is, amit csak lehet: konkrét, vizuálisan is kapcsolható tárgyakat, folyamatokat. Ez ái- ta’cban azoknál sikerrel is jár, akiknél otthon a nagyszülők is „besegítenek" a német szóval. Több évben, így az idén is, a Janus Gimnázium német szakos óvónőképzősei itt gyakorolnak. Ezenkívül sok minden történik még ebben az óvodában, amire szülők és szakemberek egyaránt fölfigyelnek. Példás a nevelőtestületi légkör; az óvodai dolgozókkal való együttműködés; a gyerekek munkára nevelése; a gyerekekkel való bánásmód. Mindezt másoktól tudom azzal, hogy az eredmények Petrei Lászlóné vezető óvónő érdemei. Petreiné elmosolyodik és rázza a fejét. „Ez mindig kettőn áll .. . — mondja —, hiszen én a 7 szakképzett óvónő és a 8 technikai dolgozó együttes támogatása nélkül bármit akarhatnék. Itt ilyen gárda »sikerült« ... Nyilván a kialakult jó légkör is nyom a latban, hogy sok mindent meg tudunk valósítani ..." A sok minden közül egyet, amiről pár éve a tv „Hét" adásában hosszabb riportot sugároztak. A három csoport munkára nevelése kiemelt pedagógiai cél. A kicsik a díszcserjéket, a középső csoportosok a virágokat gondozzák, nevelik; a „nagyok" a konyhakertet: művelik. Az őszi lugasszürettől a palántázáson, gyomláláson, locsoláson keresztül a fóliás paprikáig, paradicsomig - most épp ez van soron — valamennyi munkafolyamatot végigcsinálják az óvónők irányításával. A terményt leszedik, csomózzák és napi áron eladják a konyhaiak. A becsületes munkáért járó pénzt egy dobozba teszik, ebből évente 2—3000 Ft kijön, amit az ötnapos táborozásukra használnak fel. Mindez életkori sajátosságokhoz mérten, „miniben" — sokan nem hiszik el —: tenyérnyi konyhakertből. Petrei Lászlóné 1975-ben kapta meg Az oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést. Testületében eddig ketten részesültek miniszteri dicséretben.- Mi a siker a tanári pályán? Apró dolgok. És mindennap más. Egy milliméteres előrelépés már siker; például, ho megtanítok egy gyereket kezet mosni ... Ezek a hétköznapi eredmények aztán halmozódnak, tornyosulnak, és újabb erőt adnak az embernek, megszínesítik az egyforma órákat. Két perce beszélünk, körülöttünk nyüzsgő sokadalom, de el tudom hinni, hogy Radnai Antalné jó pedagógus. Hittel, energikusan beszél, keveset gesztikulál, de a szemébe néz annak, akit meg akar győzni az igazáról. A pécsi Teleki Blanka Tanítóképzőt végezte el az utolsó évfolyamon. Őket már nem „ballagtatta el" senki. A középfokú tanítóképzés megszűnt, s vele egy kicsit a személyiségre figyelő, kevésbé tudományoskodó pedagógusképzés is. — Ezek az iskolák valóban a pályára neveltek, tanáraink kiváló pedagógusok voltak, valóban az első tanítómesterek. Ez az indíttatás meg is látszik az osztályunkon: húszán végeztünk, s csak egy hagyta ott o tanítói pályát — emlékezik Radnainé. Mórokon töltötte a gyakorló évét, majd a képesítő vizsga után, 19 éves korában ugyanitt dobták be a mélyvízbe: összevont alsó tagozaton kellett tanítania. Hat évet töltött itt, aztán családi okokból Palotabo- zsokra került, s jelenleg is ebben az iskolában tanít. Alsó tagozatosokkal foglalkozik, de közben elvégezte a tanárképző ének-zene szakát, így a felsőben is ad órákat. A hatvanas években szakfelügyelőnek jelölték, azonban cseperedő kisfia és kislánya miatt nem vállalhatta az utazgatást. Azt már az igazgatónőjétől tudom meg, hogy számos pedagógiai kezdeményezés, kísérlet támogatója volt, segédanyagokat írt, bemutató órákat vállalt, továbbképzéseken tartott előadásokat ... Mindez annak köszönhető, hogy Radnainé azok közé a pedagógusok közé tartozik, akik mindig egy lépéssel a szakma előtt járnak, s mire valami kötelező tananyag lesz, ő már régen kipróbálta. Városi lány, de húsz éve falun tanít. Nem tekinti „tragédiának”, igaz, végleges állapotnak sem. Tíz évet adott még magának Bozsokon ... Biztosan komolyan gondolja, de nehéz elhinni, hogy ott tudná hagyni a falut ennyi idő után. Igaz, városban szeretett volna mindig is tanítani, talán úgy érzi, a koronát egyszer majd ott teszi föl a pályájára, de éppen most, amikor az apró sikerekről, a hétköznapok keservesen kivívott győzelmeiről beszél, most nehéz elképzelni, hogy. engedjen a város csábításának. Az értékmérő persze nem az, ki hol tanít, hanem az, hogy hogyan. A kitüntetésnek is csak mint a munka elismerésének van jelentősége. G. O. W. E. H. J. Pedagógiai műhely Szilváson
