Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-29 / 177. szám
DN HÉTVÉGE 6. TÁRSADALOMPOLITIKA 1980. JÚNIUS 29. A mecsekjánosi gyermekotthon udvarán tucatnyi pirosmelegítős, baboskendős apróság indult felénk egymást túlkiabálva: én apukám; nem a te anyukád, az enyém; értem jöttek! Régi az emlék, mégis ezek a torokszorongató pillanatok gyakran eszembe jutnak. Akkor csak azt láttam, hogy ezeket a kisgyermekeket már születésük pillanatában eldobta anyja, apja, hogy hiába kapnak ruhát, ételt, játékot, gondosan elosztott szeretetet, és vigyázva, nehogy egy is kivételezett helyzetbe kerüljön, hiába látogatják őket szocialista brigádok, nincs közöttük olyan, akiben ne élne az otthon, a szülői gondoskodás, szeretet utáni vágy ... A csöngetésre vékony gyerek, hang válaszol: jövök! Az ajtót tizenéves cigány kislány nyitja. Rövid ujjú farmerruhája alatt fehér gézblúz, a lábán fehér zokni, piros szandál. Bogárszemű, selymes-fékete hajú, szép arcú gyerek. — Apu éjszakás volt, alszik, anyu a fürdőszobában van, szólok neki •— mondja. Az ajtóból belátni a konyhába, Az asztalon tankönyvek, füzetek, a kislány kezében golyóstoll. Kreisz Istvánéknál vagyunk Komlón. A kislány a nevelt lányuk. — Évi egész kicsi korában került hozzánk — kezdi a történetet Kreiszné. — Erika, a nagyobb lányom, a Steinmetz Szakközépiskola egészségügyi tagozatára járt, gyakran megfordult Mecsekjánosiban. Itthon egyre gyakrabban beszélt egy kis cigánylányról, aki folyton beteg, gyakran viszi a mentő, míg egy hét végén magával hozta a gyereket. A szombatvasárnapot nálunk töltötte. És Erika ezután mindig elhozta. Ahogy teltek a hetek, egyre keservesebb lett a vasárnap délutáni búcsú. Évi mindig keservesen sírt, amikor kiléptünk vele a lakásból. Akikor azt mondtam a lányoknak: vége! Nem szabad tönkretenni ezt a gyereket, többet nem hozhatják el. Eltelt egy-.két hét, de senki sem találta a helyét. Egyre le- hangoltabbak lettünk, ahogy közeledtek a szombatok. A lányok mindig a fél hármas busz- szal szoktak érte menni. Egy szombat délután el is indultak a buszhoz, de nem mertek felszállni, A következővel kimentem én — hazahoztam a kislányt azzal, hogy akkor itt is marad. Egy hónapig minden hivatalos papír, szerződés nélkül volt nálunk. Évi most harmadik osztályos. A Kreisz-lányok azóta férjhez mentek, gyermekeik vannak, de Évi ma is, náluk Is mindig szívesen látott családtag. Tavaly, amikor Kreisznét műtötték és heteket volt kórházban, Évi a lányoknál lakott, amíg meggyógyult. ♦ Auth Jánoséknál csak a dé- dimama van otthon, Egyenesen, nevelt fiúk, Attila szobájába invitál. Szépen berendezett, ba. rótságos szoba. A falakon Attila rézveretei, , — Ezeket a szakkörben készíti — mondja a dédimama. — Nagyon ügyes, szorgalmas, jóravaló gyerek. Kétéves kora óta nálunk van. Az unokáim addig gyötörték a lányomat egy kisöcsiért, amíg elment Me. csekjánosiba és hozott egy kis. fiút. Ö az, Attila. Tizennyolc éve, hogy nálunk van. Vasesztergályosnak tanul. Az iskolától és a bányától is kap ösztöndíjat, azon mindig vásárol magának valamit. Legutóbb ezt a magnót vette — mutat az asztalon lévő kazettás magnetofonra. — Az állam addig támogatja Attilát, amíg befejezi a tanulást. Mi lesz azután? — Sokszor beszélgettünk már róla. Innét nem kell elmennie. A vöm - szigorú, de nagyon jó ember — mindig azt mondta neki: fiam, ha megbecsülöd magad, itt mindig otthonod lesz. A bányához is ő vitte el. Könnyen lehet, hogy majd egy helyen dolgoznak. De nézzék - nyúl a szekrényfiókba — itt van Attila útlevele. Éppen a héten érkezett. Bulgáriába készül a fiú, az iskola küldi. — Jutalomként kapta Attila az utat, a SZOT-on keresztül — mondja Jakab Józsefné, a komlói Csizmazia Gyula Szakmunkásképző igazgatóhelyettese. — Hogy miért? Mert jól tanul, rendkívül szorgalmas, megbízható, lelkiismeretes, mert kiváló ifivezető. Ezért javasoltuk. ♦ Míg Mecsekfalu felé autózunk, Hideg Gyulát, a Baranya megyei Gyermek, és Ifjúságvédő Intézet igazgatóját arról kérdezem, hogy mekkora gondozási díjat, illetve egyéb juttatásokat kapnak a nevelőszülők. — Kor és egészségi állapot szerint, kategóriába sorolva ha. vönként 480-tól 900 forintig tér. jedő összeget. Erre jön a csaló, di, illetve a jövedelempótlék. Évenként kétszer, tavasszal és ősszel 2500 forintos felső határral ruhaneműt vtásárol részükre a területi felügyelő és a1 nevelőszülő. A tanszereket az intézetünk veszi meg. Karácsonykor ajándékcsomagot kap. nak. A gyerekeknek havi zsebpénz is jár, ami ugyan jelképes összeg — alsó tagozatosoké 10 és 25 forint közötti, a felsősöké 20—45 forint közötti, de mégis teljesen ők rendelkeznek vele. A mecsekfalui régi, de nagyon rendezett, sok virággal teleültetett udvarú házban özv. Keresztes Károlyné lakik. A 72 éves néni húsz éve sziVite hivatásszerűen nevel állami gondozásban lévő gyermekeket. A hímzett térítőkkel letakart tűzhely és a fölötte lévő polc tele van dísztáviratokkal, képes, lapokkal. Azok küldték, akik valamikor itt, Keresztes mamánál nevelkedtek. Régi, fekete retikült hoz a néni, kiborítja. A benne lévő fényképek betakarják az asztalt. Egyiken még copfos, térdzoknis az a szöszi kislány, akit a másikon már miniszoknyában, ondolólt hajjal látunk, s a harmadikon már mo. solygós menyasszonyként néz ránk: — Ez a legújabb róla — mutatja a negyediket Keresztes néni — itt a kislányával és a férjével van,. O meg az Orsós Mari - nyújtja a színes képet. — Most Bakócán van. A napokban kaptam tőle levelet, hogy szeretne visszajönni. Megígérte, hogy nem fog visszaszájalni. Most újból elhozom. A húsz év alatt 15 állami gondozott gyermeket nevelt. Né. hányán innét mentek férjhez. Keresztes néni tartotta a lakodalmat a nászékkal együtt. Most két kislány van nála. — Négy fiam közül három meghalt, egy külföldön él. A férjemet is eltemettem, 52 éves koromra egyedül maradtam. Tele voltam keserűséggel, bánattal. Akkor mondta nekem valaki, vegyek magamhoz állami gondozott gyerekeket. Azóta nem tudok meglenni nélkülük. ♦ A kétszintes családi ház udvarán homokozó rengeteg játékkal. Kölyökmacska dörgölő- zik a lábunkhoz, várja a simo- gatást. Alighanem hozzászokott, hiszen Sárosi Jánosék pécssza- bolcsi házában sok a gyerek. Most csak a két kicsit. Mónikát és Vandát találjuk idehaza — betegeskedtek a héten — a másik négy iskolában van, Illetve Anikó, a legnagyobb már dolgozik. Sárosiék húsz év óta nevelnek állami gondozott gye. rekeket. — Még a telepen laktunk - mondja — Sárosiné, — amikor a szomszédasszonyommal együtt elhatároztuk, hogy hozunk ki gyerekeket. Egyikünk sem dolgozott, úgy gondoltuk jót teszünk velük és mi is kapunk fizetést. Én mindenáron kislányt akartam — fiaim voltak — két kislányt is hoztam ki. De volt ott egy kisfiú, aki nagyon könyörgött, hogy hozzam el őt is. Elmeséltem édesanyámnak és ő másnap bement érte. Azó. ta mindig vonnak nálunk gyerekek. A férjem a bányában dolgozott, s igy a gyerekekkel sosem voltam egyedül. Most már nyugdíjas, de furcsa lenne, ha másként élnénk. — Segítenek a gyerekek? A Sárosi család, házuk udvarán — Mindenkinek van feladata — folytatja Sárosi János. — Beosztottuk, ki megy reggelenként a boltba, ki mikor mosogat, takarít, ki segít a főzésben. Hetenként kétszer van nagymosás, de azzal nincs dolguk — automata mosógépünk van. Azért vettünk még egy tv-t is, hogy a gyerekek külön szobában, együtt nézhessék a műsort. A mese után a nagyok segítenek ágyba fektetni a kicsiket — fürdetés, átöltözés — s utána átjönnek hozzánk, hogy a kicsik nyugodtan áthassanak. A ház mögötti kertben rengeteg gyümölcsfa, s a 240 négyszögölnyi szőlő sorai között is minden talpalatnyi helyet ki. használtak: káposztát, hagymát, cukorborsót, zöldbabot ültettek. Az ólban három süldő:- Csak kettőt vágunk le — magyarázza Sárosiné. — A harmadikat eladjuk, az árából húst veszünk, mert a kolbászból sok fogy. — Mi lesz azokkal a1 gyerekekkel, akik betöltik a 18. évüket és önállósodnak?- Két lányunk továbbra is itt lakott, amig férjhez nem ment. Anikót — aki szintén elmúlott 18 éves — egyidőben nagyon hívták a szülei, de inkább itt maradt. Maradhat is, amíg nem lesz saját födél a feje fölött. ♦ Bármennyire is kedvezőek azok a tapasztalatok, amiket szereztem, mégis arról kérdezem Hideg Gyulát, hogy vajon minden nevelőszülő önzetlen, és saját gyermekeként szereti, gondozza1 az állami otthonokból hozzákerülőket? Nem. Ám kirívóan szomorú esetekkel nagyon ritkán találkozunk. Én tizenöt év alatt öt ilyet tapasztaltam. Börtönbüntetés volt a következményük. Sajnálatos, hogy ez az öt is megtörténhetett. ' Ezekben az esetekben hirtelen felindulásból elkövetett bántalmazásról volt szó. Pont ezek elkerülése érdekében vezették be nyolc évvel ezelőtt a nevelőszülők számára a kötelező ideggyógyászati, pszichológiai vizsgálatot. Ha a szakvélemények és a környezettanulmány is kedvező, csak akkor adunk ki gyermekeket nevelőszülőkhöz. Minden hónapban legalább egyszer meglátogatjuk a családokat. s a legkisebb gondatlanság. kedvezőtlen nevelés ta. posztalósa, a gyermek vagy a környezet által jelzett probléma igazolódása esetén, azonnal elvesszük tőlük a gyermeket. ♦ Utolsó látogatásunk színhelye Szentlőrinc. A szülők László Károlyék, idős emberek. A most 14 éves Editet hároméves korában vették magukhoz. Olvastuk a Dunántúli Naplóban, hogy valaki letett a bőrgyár kapujához egy csecsemőt - meséli Lászlóné. — Mondtam a papának, eredj be Pécsre, hozd el azt a kis ártatlant, majd mi felneveljük. De hát nem úgy van az, ahogy mi elképzeltük. Szerencsére akadt annak a csöppségnek több helye is, így mi elkéstünk. De akkor már nem volt nyugvásunk. Nekünk nem volt gyermekünk, s a hiányát igazán öregkorunkra éreztük. Elmentünk, hogy hozzunk valakit. Én még válogatni akartam, de a papa nem engedte. Nézd azt a kislányt, ott a pótágyon — mondta — neki nincs helye, őt visszük el. Igy került hozzánk Edit. Szerettük volna örök befogadni, de közben jelentkezett az anyja és nem engedte. Most meg már nem szabad. — Miért? — Kicsit megöregedtünk — sóhajtja László Károly. — Ha velünk valami történne, Edit tó. masz nélkül maradna, mivel az örökbefogadással elvesztené az állami gondoskodást. De számunkra ez már csak formai kérdés. Editet a mi lányunknak tekintjük papír nélkül is. A szoba-konyhás lakásban elég szűkösen vannak. Edit ruhái már nem férnek el a szekrényben, még egy kellene, de nincs hova tenni. Kerékpár, fényképezőgép, nyaklánc, magnó, mind a László szülők ajándéka. — Most megyünk kirándulni az iskolával, ötszáz forint zsebpénzt kaptam a papától - dicsekszik örömmel a kislány. - Romániában kétszer voltam velük. És tessék elképzelni — vált témát csillogó szemmel — most született három kismacska. A maimáék először azt mondták, nem kell nekünk, mit csináljunk négy macskával, de én úgy szeretem őket, hát meghagyták. Edit jó tanuló, szorgalmas kislány. Most, hogy befejezte a nyolc általánost, a pécsi Leöwey Klára Gimnáziumban tanul tovább. Tanárnő szeretne lenni. ♦ A mecsekjánosi gyermekotthon udvarán legalább tucatnyi pirosmelegítős, baboskendős apróság indult felénk egymást túlkiabálva: az én apukám, nem a te anyukád, az enyém: értem jöttek! Régi az emlék, mégis ezek a torokszorongató pillanatok gyakran ezembe jutnak. Akkor csak azt láttam, hogy ezeket a kisgyermekeket már születésük pillanatában el. dobta anyja, apja, hogy hiába kap ruhát, ételt, játékot, gondosan elosztott szeretetet, vigyázva nehogy egy is kivételezett helyzetbe kerüljön, hiába látogatják őket szocialista brigádok, nincs közöttük olyan, akiben ne élne az otthon, a szülői gondoskodás, szeretet utáni vágy ... Baranyában négyszáz nevelőszülő nyolcszáz állami gondo. zott gyermeket nevel családi közösségben. Török Éva A mecsekjánosi gyermekotthonban Fotó: Cseri Nevelőszülők
