Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)

1980-06-26 / 174. szám

Dunántúlt HqpIo 1980. június 26., csütörtök Orosxui, németül, angolul... Nyári nyelv­tanulás diákoknak Július 13—19.: Élettani világkongresszus Budapesten Szerda délelőtt isajtótá jékozta tón jelentették be az Egészségügyi Mi* nisztériumban, hogy július 13. és 19. között Budapesten rendezik meg a XXVIII. élettani világkongresszust. Az év egyik legjelentősebb tudományos rendezvényének ígérkező kongresszus* ra eddig 60 országból csaknem 6000 tudós, kutató, orvos jelentette - be részvételét, a magyar résztvevők szó* ma körülbelül 600 lesz. A kongresszus rendezője a Nemzet­közi Élettani Társaság, házigazdája pedig — szervezőként — a Magyar Élettani Társaság és a Magyar Or­vostudományi Társaságok és Egyesü­letek Szövetsége. Az élettani világkongresszusokat 1899 óta általában háromévenként rendezik meg. A napirendi témák ezúttal a szőkébb értelemben vett orvosi élettanon túl felölelik az álta­lános és alkalmazott élettan, vala­mint a hozzájuk kapcsolódó határ- tudományok — így a biofizika, a biokémia, a kórélettan, a gyógyszer­tan — kutatási és oktatási területeit is. Napirenden a háztáji gazdaságok helyzete és a szabály- sértéssel kapcsolatos tennivalók Ülésezett a Megyei Tanács végrehajtó bizottsága A Baranya megyei Tanács le­köszönő végrehajtó bizottsága tegnap tartotta utolsó ülését, melynek napirendjén szerepelt egyebek között az új Megyei Tanács június 30-i alakuló ülé­sének előkészítése. A megyei tanácstagok megválasztásáról napirend előtt tájékoztatta a A pécsi nyelvtábor első tapasztalatai Piros labda röpül egyik diák­tól a másikig — kicsit a nyárra, a vakációra emlékeztetve .. . Aki a labdát dobja, megnevez egy foglalkozást, a társa, aki­hez a labda kerül, elmondjo a „munkaköri leírást”. Persze orosz nyelven, csak oroszul, hi­szen intenzív nyelvi táborban történik mindez, a Leöwey Klá­ra Gimnáziumban, ahol három hétig tanulják kisebb csopor­tokban mintegy ötvenen az orosz, az angol és a német nyelvet. A tanfolyam résztvevői fő­ként pécsi gimnáziumokból ér­keztek, de jöttek más baranyai középiskolákból, sőt az angol csoportban egy szegedi kis­lánnyal is találkozom, ö bátyja révén értesült a dologról, és jött Pécsre, Úgy látszik, oz or­szág más vidékein sem jellem­ző az ilyesfajta hasznos kezde­ményezés. Pécsett is először indult intenzív nyári nyelvtábor, és a jelenlegi ötven főnél töb­ben is itt lehetnének, ha oz is­kolák és a szülők több helyen ébrednek rá, milyen hasznos dolog ide beíratni a gyereke­ket. A tanfolyam persze pénz­be kerül: 1200 forintot fizetnek a vidéki gyerekek, akik a Ko­dály úti kollégiumban kapnok teljes ellátást, és 800-at a pé­csiek, akik ugyanott ebédelnek. Jó a nyelvi tábor, a napi nyolc órában csak a tanult nyelvet hallják, beszélik a gye­rekek, akiket távolabbi terveik' hoztak ide: van aki nyelvvizs­gát szeretne tenni érettségi után, mások egyetemi, főiskolai nyelvszakra készülnek, vagy ép­pen közgazdásznak — minden­képpen magasabb szinten sze­retnék birtokolni az adott nyel­vet. Jó a tábor, mivel itt nem kell félni az osztályzástól, a dolgozatoktól. A siker vagy ép­pen a hiányosságok felfedése itt kinek-kinek a továbbhaladá­sát szolgálja elsősorban. Ottjártunkkor az angol cso­port éppen egy szituációs hang­anyagot gyakorol: utazás, szo­bafoglalás szerepel a beszélge­tésben. Az angol szöveg feldol­gozása után improvizálnak erre o témára. Tizenegy órakor meg szokták hallgatni a rádió angol nyelvű híreit, elolvassák a Daily News-t, pénteken pe­dig a Tanárképző Főiskola an­gol lektorát várják egy kis be­szélgetésre. Az orosz csoport társalgási óráit minden délután orosz anyanyelvű tanár, Tamás Már­tonná vezeti, és ez óriási előny. Az ő vezetésével készülnek majd teadélutánra, ahol az orosz konyha, az orosz tea készítésé­nek titkoiba is bevezetik őket. A tanfolyam bonyolítója, a Doktor Sándor Művelődési Köz­pont filmeket rendelt az NDK és a szovjet kulturális központ­tól, az angol nagykövetségről. Kirándulás is szerepel a prog­ramon Siklósra és Harkánybo, ma és holnap pedig a Konzum Áruházba mennek ugyancsak nyelvgyakorlatra a tábor részt­vevői. Ezeket o színesebb, oldottabb nyelvtanulási formákat lenne jó a további években is felkutat­ni, ezt kérik tanárok, diákok: kirándulásokat, angol, orosz, német anyanyelvű fiatalokkal, tanárokkal való találkozásokat — ez izgatja igazán a gyerekek fantáziáját, s ezekből profitál­hatnak a legtöbbet. G. O. A Pécsi Állami Gazdaság új ágazata Gomba­szüret egy helyre­állított pincében Cél: a költségek és ax árak csökkentése Gombát szedtünk tegnap Pé­csett, a Rákóczi út és a Bajcsy- Zsilinszky út kereszteződésénél. Jófajta termesztett csiperkét, másnéven sampinyont. Mintegy 8—9 méterrel az úttest szintje alatt, egy kellemesen hűvös pincében. A Pécsi Állami Gazdaság a termelés szolgálatába állított egy megerősített pincét. Nem túl nagy összegű befektetéssel gombát termesztenek itt. Gom­bát, amely iránt igen nagy a kereslet mind a megyében, mind az ország más részein, mind pedig a külpiacokon. Fe­A MÉSZÖV az Univerzum munkáját értékelte Előtérben az áruellátás javítása Legfontosabb a tagszövetkezetek segítése Az Univerzum Szövetkezeti Közös Vállalat munkáját érté­kelték a Fogyasztási Szövetke­zetek Baranya megyei Szövet­sége tegnapi, Sásdon megtar­tott elnökségi ülésén, melyen megjelent Hosszú Pál, a SZÖVOSZ osztályvezetője, Ba- laskó Istvánná, a Megyei Ta­nács osztályvezetője és Ambrus Lajos, a MÉSZÖV elnöke. Az egy évtizede működő vál­lalat legfontosabb feladata to­vábbra is, hogy az alapító és társult tagszövetkezetek árube­szerzési gondjain enyhítsen és e téren még nagyon sok o ten. nivaló. Természetesen mindez csak úgy sikerülhet, ha a szö­vetkezetek időben jelentik be az igényeiket. Az árualap ál­landó biztosítása feltétlenül szükséges, és ennek érdekében a vállalat sokféle cikket szerez­zen be, egyebek között közvet­lenül a gyáraktól, az üzemek­től. A tervek szerint a szocia­lista országokból mind több áruféleséget hoznak be, így például Lengyelországból zo­máncozott edényeket, konzer- veket, a Szovjetunióból kerék­párokat és edényeket. A ha­tár menti kereskedelmi forga­lom fokozásával is Baranya megye áruellátását igyekeznek javítani, de ugyanilyen céllal keresik a kapcsolatot a testvér­vállalatokkal Nyíregyházán, Szegeden és Győrben. Minden­képpen a tagszövetkezetek igé­nyeit kell előtérbe állítani. Ju­goszláviából már idén nyílás­zárók érkeztek és behozatalra várnak a harisnyanodrág- és mészhidrát- szállítmányok. En­gedélyt kértek sör és Vegeta behozatalára is. Mindenkép­pen erősödni fog a határ men­ti forgalom, hiszen a Baranya megyei Tanács is beleszólási jogot kaphat, hogy milyen áru­féleségeket lehet majd kivinni, természetesen a külkereskedel­mi vállalatok közvetítésével. Jelentős az Univerzum ipari tevékenysége, és a legnagyobb haszon lényegében ebből szár­mazik. Madárvédelmi eszközök­ből 20 százalékkal többet ex­portálhatnak, a szerződések már több évre előre szólnak. Alapanyag-ellátási gondok kö­vetkeztében idén az ülőke és az asztal készítése veszteséges volt, de a kezdeti nehézségeken már túlvannak. A tagszövetke­zetek azt kérték a vállalattól, hogy például konyhabútorból több kerüljön Baranya megyé­be és hiánycikkek gyártásával is próbálkozzon. Javult a belső ellenőrzés és elérték, hogy egyetlen általuk gyártott terméket sem ért mi­nőségi kifogás. Idei terv, hogy a 18 raktár helyett csak 2 le­gyen, így a pécsi Jászai utcá­ban és a Becker-tanyán, ezzel az anyagmozgatás nehézségeit számolják fel. A bőrruházati üzem pedig egy helyre, vagyis o pécsi Kertvárosba költözik. Cs. J. hérjedús, vitaminokban gazdag növényt, olyat, amely az egész esztendőben folyamatosan, az időjárás változásaitól függetle- níthetően, iparszerűen termel­hető. Tavaly tavasszal született az elhatározás, és öszögpusztán egy 150 négyzetméteres terüle­tű pincerészben áprilisban már megvolt az első gombaszüret is. A csepeli Duna Tsz, a gom­batermelés országos rendszer- gazdája biztosítja a kész, csí­rával beoltott komposztot és természetesen a szakmai fel­ügyeletet is. Az üszögpusztai sikeres kísér­let után egy csokoládépusz­tai pincében terjeszkedett az ágazat és néhány héttel ez­előtt birtokba vették a Bajcsy- pince két helyreállított ágát. Jelenleg 2000 négyzetméternyi pinceterületen folytat gomba­termelést a PAG és a követke­ző esztendőben szeretnék meg­háromszorozni a termelés szol­gálatába állított pinceterület nagyságát. Az idei tervük: 108 tonna, azaz kis híján 11 vagon sampinyon gomba biztosítása. Ma még meglehetősen ma­gas az önköltség, hiszen Cse­pelről érkeznek a beoltott kom­posztál feltöltött műanyag zsá­kok. Ez bizony azt jelenti, hogy 1200 tonna anyag mozog a PAG és Csepel között. Az ön­költség jelentős mértékű csök­kentése érdekében már hozzá­kezdtek egy olyan létesítmény építéséhez, amelyben maguk állíthatják elő a gombakom- posztot. Szeretnék, ha a Duna Tsz a szakfelügyeleten túlmenő­en csupán a laboratóriumi csí­rát biztosítaná. Úgy vélik, hogy ily módon a jelenlegi kilogram­monkénti 43 forintos önköltség 35 forint alá szorítható. A kis üzem megindulása után a gom­batermeléshez kedvet kapó családoknak is szívesen bizto­sítanak majd anyagot. Megkezdődött tehát az első gombaszüret Pécs egy helyre­állított pincéjében. Sikerült az enyészettől elhódítani egy be- omlással fenyegető pincét és a termelés szolgálatába állítani. Új termelőkapacitás született, aránylag nem túl nagy beruhá­zással. Hasznát már mindany- nyian érezzük, hiszen a város boltjaiban állandóan kapható a jó minőségű, friss sampinyon gomba 56 forintos kilogram­monkénti fogyasztói áron. A Pécsi Állami Gazdaság szakemberei — mint azt Rózsai Antal ágazatvezető elmondta — most azon gondolkoznak, hogyan kedveltetheik meg a lakossággal a kitűnő gombát. Egy receptkönyv kiadását ter­vezik. Annak a receptjét már tudják, hogy e szigorú követel­ményeket állító gazdasági hely­zetben hogyan lehet gazdasá­gosan, meglevő piaci igények kielégítésére új termelőkapaci­tást létrehozni. Ezek után az sem kétséges, hogy kitűnő re­cepteket ajánlanak majd gom­bás ételek elkészítéséhez. Az első mondatot már megírták: „Végy egy kiló gombát a Pécsi Állami Gazdaság termésé­ből ...!” E. A. végrehajtó bizottságot dr. Ha­zafi József vb-titkár. A június 8-i választásokat követően meg­tartott alakuló tanácsüléseken 90 megyei tanácstagot válasz­tottak, közülük 63-an a helyi tanácsok tagjai, 27-en pedig tanácson kívüli személyek. Az 1976-ban kidolgozott in­tézkedési terv alapján a ház­táji és kisegítő gazdaságok helyzetéről tárgyalt a további­akban a végrehajtó bizottság. A jelentés szerint a megye 57 ezer kisgazdaságában állítják elő 2,2 milliárd forint értékben a mezőgazdasági termelés egy­negyedét, s e termelésben ér­dekelt a megye lakosságának közel 45 százaléka. A vitában megállapították, hogy a kisáru- termelés nagyban elősegíti a lakossági ellátás biztonságát, s ugyanakkor növeli az egyén anyagi biztonságát is. A ház­táji és kisegítő gazdaságok te­vékenységének hatékonysága nagymértékben függ a nagy­üzemek integráló szerepétől, az egymást segítés kézzelfogható eredményekhez vezet. Szó volt arról is, hogy az új szabályzók nem vették el a ter­melési kedvet, sőt a felkínált termékek mennyisége 10 száza­lékkal meghaladja a tavalyit. A kisegítő gazdaságok ered­ményességéhez nélkülözhetetle­nek a kisgépek. Elhangzott, hogy a hazai gyártás hiányá­ban 10 millió dollár értékű kisgépet kellett exportálni, de ezzel sem lehetett kielégíteni az igényeket. Az alapgépek hazai gyártása a közeljövőben megindul, de ezek a támogatás ellenére sem lesznek olcsók. Áttekintette a végrehajtó bi­zottság a szabálysértésekkel kapcsolatos tanácsi tevékeny­séget abból az alkalomból, hogy egy esztendő telt el az­óta, hogy jelentősen kibővítet­ték a tanácsok szabálysértési hatáskörét. A tájékoztató je­lentésből egyetlen megállapí­tást emelünk ki. Eszerint a helyszíni bírságolási jogkör gyakorlására megbízást adtak az illetékes tanácsi szervek, a helyszíni bírságolás mégis dö­cögve halad — 1979-ben Ba­ranyában mindössze 146 eset­ben alkalmazták —, holott leg­inkább a köztisztaság javítása terén lehetne számítani ennek visszatartó hatására. Ma fórum a Pécsi Rádióban Parázs vita nem volt, a dolgozót si­mán ,.kirúgták", aztán a munkaügyi bíróság döntésének eleget téve a vál­lalat eredeti munkakörébe visszahe­lyezte a fiatalembert. Anyagilag kár­talanították és megy minden tovább a maga útján. Azaz csak mendegél, mert ő és munkatársai közül még jó néhányon elvesztették bizalmukat embertársaik. feletteseik iránt . . . Elmérgesedett a hangulat az egyik és a másik műszak között. Hogyan tovább? Egy másik eset kapcsán azt kérdez­zük, hogy kell kezelni az érzékeny embereket? Egyáltalán lehetne a munkahelyeken kategóriákat felállí­tani és külön-külön mindenkivel más­képp bánni, lelkületének megfele­lően foglalkozni vele? Röviden ennyi mai adásunk témá­ja; vagyis^ a munkahelyi morál, vi­selkedésmód, kötelező és íratlan al­kalmazkodás, és beszélgetünk arról is, kinek a feladata a jó munkahelyi hangulat kialakítása? Ezzel kapcso­latos kérdéseiket, véleményüket vár­juk a 10-424-es telefonon, délután két órától az adás végéig. A kerék­asztal vendégei: dr. Dányi Pál, a Baranya megyei Pártbizottság tit­kára, dr. Gyenge András, a Pécsi Munkaügyi Bíróság elnöke, Sarkadi Kálmán körletvezető, Papp László, a B. m. Ép. ip. Vállalat csoportve­zetője, Szabó János, a Posta gépjár­mű szállítási üzemének vezetője és még sok hallgató, akik meghí­vást kaptak a mai adásra. Kezdési idő: 17.05. A műsort Müller István vezeti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom