Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)

1980-06-22 / 170. szám

4 1980. JÚNIUS 22. REJTVÉNY - MŰSOR DN HÉTVÉGE II. Móra Ferenc A méhek trombitása Ez a földgolyó, amelyen most élünk, lehet, hogy egyszer majd kicsi lesz az emberiség számára, és elavult. Szüksé­günk lesz a többi bolygók használatba vételére is. Talán egy kicsit furcsán hangzik ez az elképzelés, hiszen eddigi ta­nulmányainkból is tudhatjuk, hogy a világ többi bolygóján nincs élet, mert nincs ezeken éltető jlevegő, életszükségletű víz. A tudósok, matematikusok, fizikusok olyan gépeket talál­nak ki majd számunkra, me­lyek gombnyomásra, a világűr­be repítenek bennünket, má­sodpercek leforgása alatt, mondjuk a holdra. Ide tartá­lyokban szállítanánk a vizet, és csöveken a levegőt. A bolygók közül egyet kiválasztanánk, amelyet kizárólag csak gyere­kek látogathatnának. 5—16 éves korig utazhatnának a vi­Úgy bizony, van ám a mé- heknek trombitása is. Az a kö­telessége, hogy napkeltekor kiálljon a kaptárajtóba, és éb­resztőt dudáljon a többieknek. Tu-tu-tu, süt a nap melegen! Kifelé, aki méh, sebesen! Munkára, dologra, előre! Erdőbe, ligetbe, mezőre! Csupa fény a világ, tu-tu-tu, Csupa méz a virág, tu-tu-tu! lág összes lányai és fiai ide. Sokat lehetne játszani, jókat kirándulni, szórakozni itt. Azért a sok jó is megártana, és a tanulást, tudásgyarapítást nem hanyagolhatnánk el. Az okta­tást nem tanár bácsik és tanár nénik végeznék, hanem beprog­ramozott gépek, amik kimon­dottan erre lennének speciali­zálva. Külön lenne olyan gép, amely a matematikát taníta­ná, élővilágot, földrajzot stb. A háború, s békétlenség, nyo­mor minden gyermek számára ismeretlen lenne ebben az új világban, nem éheznének, nem a piszkos, elhagyatott utcák ne­velnék őket. Egyetlen gyerek sem halna éhen. Ezeket a bor­zalmakat már csak a múlt vas­leple őrizné. Úgy élne itt min­denki, mint egy nagy család. Boldogan és békességben. Wiszt Zsuzsanna Hallottam én ezt a nyáron akárhányszor. Elég volt egy- szer-kétszer megharsantam a trombitát, s tódult kifelé zsong­va, zsibongva az egész raj. Nem maradt más otthon, csak a betegek, akik elrontották a gyomrukat a sok virágmézzel. A többiek szétoszlottak erdő­be, ligetbe, mezőre, s haza se (terültek, míg össze nem szed­tek egy-egy tarisznya virágport. Bezzeg fújhatja így ősz táj­ban a keltegetőt a kürtös, nem akarják hallani a kis méz­gyárosok. De ő azért csők fúj­ja, fújja a nótáját, hiszen úgy sincs egyéb dolga. Ebben leg­alább kimelegszik egy kicsit, mert bizony neki is szellős már a gúnyája. Délfelé, mikor fölmelegszik az idő, egy-két fiatalabb mé­hecske rászánja magát a ki­rándulásra. Fiataloké a világ, körülnéznek benne egy kicsit. Hátha akad még valamerre legelni való. Bizony nem akad már. Nagy dongással repülnek ki, fázó­san, hallgatagon szállingóznak vissza. — Csúnya világ van már, bá­tya — mondják az ajtónálló trombitásnak. — Csúnya világ, nincsen virág. Híre sincs az illatos Kakukkfűnek, kiszántot­ták a tisztes füvet, az édes somkórónak is csak a kóróját zörgeti a szél. — Hát pitypang? Aranylik-e még tőle a mező? — Mióta a dér megcsípte, keserű a méze, mint az üröm. — No, akkor én is más nó­tát fúvók - döngicséli a trom­bitás méhecske — csak igye­kezzetek befelé, gyerekek. Még egyszer megcsillantja szárnyát a bágyadt napsugár­ban, megkapaszkodik az ajtó­félfában, és rákezdi keservesen a takarodót: Aki méh, befelé! Szerszámokat vedd elé! Vackolunk, vakolunk, télnek ajtót nem hagyunk! Nagy zenebona támad erre a kasban. Megindul a vizsgá­lat: rendben van-e télire az ország? Épek-e hálókamrák, tele vannak-e az éléstárak, a mézes csűrök? Ha valahol re­pedés van, dologra hamar, kőművesek, pallérok, ácsok, ta­kácsok! Minden lyukat befol- danak, minden zugot kipárnáz­nak, aztán szép sorjában lepi­hennek egymás mellé, s csen­desen álomba zümmögik ma­gukat. Hát a trombitás méhecske? Ö utolsónak marad. Még egy­szer kiáll a kapuba, de most már befelé fordítja a trombitá­ját, s úgy dúdolja el rajta a méhek altatóját: Tra-ra, tra-ra! Méhek hada! Jó idebenn jó melegen szenderegni szép csendesen. A kürtös is álmos nagyon, a nótát már el is hagyom. Ha a tavasz új napja süt, s mézes virág ring mindenütt: halljátok majd keltő szavát — szép álmokat, jó éjszakát! Azzal ő is lefekszik a többi mellé. Hogyan élnek a gyerekek 3000-ben? Tízfordulós rejtvény­pályázat anagramma A bal oldali tábla ötbetűs szavaiból képezzetek új értel­mes szavakat, és írjátok be a jobb oldali tábla megfelelő sorába. Ha helyesen oldottá­tok meg a feladatot, a jobb oldali tábla első függőleges oszlopába kerülő betűk a ma­gyar tenger nevét adják ered­ményül. A megfejtés első betűje egy­ben pályázatunk hetedik betű­je is. T Á B 0 R K A N N A S A K Á L N Y A R A R A J T A D A L 0 L E L // 0 N Y Különböző hatások Vízszintes: 1. Képes Gé­za egyik epigrammáját idézzük (Zárt betűk: M, A, G, O, O, G). 14. Egy bizonyos altatóval át­itatott. 15. Díszes épület, miv­elővel. 16. Régi magyar közjo­gi méltóság. 17. Valamely rend­szertani egység legszélső elő­fordulásait összekötő vonallal bezárt terület. 18. Nagy nép Afrikában és a Közel-Keleten. 19. Angol férfinév. 20. Csillag, angolul. 21. Eleven. 22. Kü­lönb páratlan hangzói. 23. Biz­tosan álló, idegen eredetű szó­val. 25. Gépkocsi. 26. KO. 27. Éles hangon kiabál. 28. Erre megy a verseny. 30. A fluor és az erbium vegyjele. 31. Mű­gyűjtő, róla nevezték el a Ke­letázsiai Művészeti Múzeumot Budapesten (Ferenc, 1833— 1919.). 32. Ingadozó. 34. Avi­gnon folyója Franciaországban. 37. Az ilyen banda zenekar. 38. Valamitől húzódozó. 40. Kicsi. 41. Női énekhang. 42. Regényét Gárdonyi írta meg. 43. Romlott zsír jelzője. 44. BD. 45. Diplo­máciai gépkocsik jelzése. 47. Kozák katonai parancsnok. 49. BAI. 50. Rejt. 51. Megszégye­nít. 52. Trade... — védjegy. 53. Lajos spanyol változata. 55. A fekete arany. 56. A sas fegy­vere. 57. Gyógyszer. 59. Tojás­ból kel ki. Függőleges: 2. Az el­lenfélhez pártoló. 3. Francia város az Ardenekben, mindkét világháborúban nagy csaták színhelye volt. 4. A Garam ne­ve Csehszlovákiában. 5. Levegő görög eredetű szóval. 6. A va­nadium és a kén vegyjele. 7. Mennyiségi egység. 8. Nyelv­tani kifejezés, rövid mással­hangzó nyújtott ejtése. 9. TAA. 10. A jód és a kén vegyjele. 11. Restell. 12. Házassági szán­dékkal udvarló férfi. 13. Határ­talanul mulat! 14. Az idézet befejező része (Zárt betűk: O, U, K, D). 17. Egyesületben van, névelővel. 20. Állj! 23. Liszt-dí­jas balettművész (Levente). 24. Élet. 25. Apró termetű énekes­madár. 27. Pusztaság. 29. Hirte­len megáll. 30. Reszkető. 31. Község Nógrád megyében. 33. Irodalmi alkotás. 35. Tenger Jordániában. 36. Megleli az odavezető utat. 39. Arra a hely­re. 40. Tartószerkezet, névelő­vel. 43. Névelős belső szerv. 44. Művészeti stílus a 17—18. században. 46. Finom az ilyen káposzta. 48. Egy főváros kör­nyéki lótenyészetből való. 49. Francia politikus. 50. ünnepelt színésznő. 52. Az egyik Frankfurt folyója. 54. A 30 megahertznél szaporább rezgések gyűjtőnevé­nek rövidítése. 55.’Az oxigén ésa szelén vegyjele. 56. üzemi ta­karékpénztár. 58. Kettős más­salhangzó. 59. 101 római szám­mal. Beküldendő a helyes megfej­tés: június 30-án (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg LEVELE­ZŐLAPON 7601, Pf.: 134, Du­nántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Hunyadi út 11. címre. A június 8-i lapban közölt rejtvény megfejtése: Kaffka Margit. Tallózó évek — Színek és évek — Hangyaboly — Ál­lomások — Mária évei — Új típusok. Könyvjutalmat nyertek: Hara Zsuzsanna, Somberek, Dózsa u. 62., Benkő Antal, Mohács, Vö­rösmarty u. 20., Fazekas Béla, Baja, Erdész u. 13., Miklós Fe­renc, Pécs, Építők út 15 B., Aradi Bálintné, Pécs, Bartók B. u. 15. A könyveket postán küldjük el. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 7.23: Baráti körben. 8.10: Ot kon­tinens hét napja. 8.26 A Nyitnikék postája. 9.02: Olvastam egy novel­lát. 9.27: Sárdy János felvételeiből. 9.50: Versek. 10.08: Kiflikandúrék a Szalvéta szigeten — Tordon Ákos mese játéka. 10.51: Gyermekkórusok­ból. 11.10: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek, közben: 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A szim­fonikus zene folytatása. 13.00: Tisz­ta szívvel. 13.10: Örökzöld dallamok. 14.05: Gondolatjel. 15.14; Gibraltá- ri levél. 15.24: Népdalkörök ország­szerte. 15.49: A zsidó háború. 17.10: Domány András írása. 17.20: Év­századok mesterművei. 18.45: Di­ákkönyvtár hangszalagon. 19.32: Szí­nes népi muzsika. 20.30: Világn-odaJ- mi Dekameron. 21.07: Opera-mű^ vészlemezek. 22.20: Kamarazene- felvételekből. 0.10: Régi magyar táncmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Barokk-művek. 3.05: Mit hallunk? 8.30: Szívesen hallgat­tuk. 10.00: Szivárvány. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: A gó­lyaréti vásár — Mesejáték. 14.05: Híres előadók albuma. 14.33: Táska­rádió. 15.30: Jelenidőben. 16.00: Vi­lághírű énekesnők operettfelvételeiből. 16.35: Látogatás Haraszti István szob­rászművész műhelyében. 17.00:^ Sláge-. rek mindenkinek. 18.00: Ha még nem tudná . . . 18.33: Nóták. 19.10: Pop- műhely. 19.55: Operettrészletek. 20.15: Konok emlék. Versek. 20.40: A vasárnap sportja. Totó. 21.00: Portré slágerekről. 22.00: Kellemes pihenést I 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-ho^iőt nyelvű műsora. 7.30: A pécsi súdió német nyelvű műsora. 8.08: Opera­részletek. 9.00: Zenekari muzsika. 10.10: Új Zenei Újság. 11.06: Hi-Fi varieté. 12.10: Pegazus istállója. 13.05: Kamarazene. 15.06: C-moll zongoraverseny. 15.37: Kis magyar néprajz. 15.42: Új operalemezeink- ből. 17.48: így láttam Kodályt. 18.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót, közben: 19.03: A magyar széppróza századai. 19.20: A zongoraest közvetítésének folytatása. 19.55: Szimfonikus zene. 21.14: Világszinház. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Vasárnapi kí­vánságok. Lenk Irén válogatása. Közben: Tamás Ervin jegyzete. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. A hét krónikája — Ülök a kispadon. Be­szélgetések — Önök kérték. Kíván­ságműsor. 19.15: Német nyelvű mű­sor. 35 éve együtt. Kerner Lőrinc zenés riportműsora az izményi He- rold-duóval. — Landlerek — Vidám történet nyelvjárásban — Vidám hangszerszólók. 20.00: „Gruss und Kuss” Radio Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánságműsora külföldi és hazai németek számára. A mű­sort szerkeszti és vezeti: Hambuch Géza és Hartmann Helga. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna (ism., sz.). 9.05: Óvodások fiimműsora. 1. Kutya, macska és a rádió (sz.). 2. Az el­táncolt cipő. 9.25: Hangoskodó (ism., sz.). 9.55: Játsszunk bábszínházát I (sz.). 10.30: Pirx kalandjai (ism., sz.). 11.20: Hírek. 11.25: Szemurg Magyarul beszélő üzbég film. (ism.). 12.40: Déli muzsika (sz.). 14.50: A tettes ismeretlen. Magyar film. 16.25: Reklám. 16.30: Görögországi jegy­zetek. Lengyel rövidfilm. 16.45: Ma­gyar Derby Galoppverseny. 17.35: Vakáción a Mézga család. XIII/2 rész: Az ígéret földje, (sz.). 18.00: Műsorainkat ajánljuk (sz.). 18.25: Reklám (sz.). 18.35: A Közönségszol­gálat tájékoztatója. 18.40: Tévétorna (sz.). 18.45: Esti mese fsz.). 19.00: A HÉT (sz.). 20.00: Hírek. 20.05: A Karsai Pantomim RT műsora (sz.). 20.20: Telesport (sz.). 1. Sporthírek. 2. Labdarúgó EB. A döntő közvetí­tése Rómából. 22.30: Hírek. 2. MŰSOR 20.00: Hírek. 20.05: Longfellow: Hiawata. Észak-amerikai indián le­genda. A Körszínház előadása, két részben, felvételről. A közvetítés előtt: Kazimir Károly jegyzete (sz.). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 10.00: Barázda, faluműsor. 11.00: Elemibb iskola. 12.30: Népi muzsika. 14.00: A tudás vagyon. 15.30: Kriti­kuspont. 16.00: Sleki úr. Angol film gyermekeknek. 17.15: Vasárnap délu­tán. 19.45: Rajzfilm. 19.58: Ma este bemutatjuk. 20.20: A labdarúgó EB döntője. 22.35: A vukovári kong rész- szus — dokumentumfilm. 23.45: A maga módján. — szórakoztató zene. 24.00: Sportszemle. 2. MŰSOR 17.30: Krsko: körpályás motorver­seny, 2. futam. 18.30: Ismétlések. 20.20: Fenntartott idő. 21.20^ Doku­mentumfilm. 22.10: Huszonnégy óra. 22.30: Játékfilm. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8. 25: Operanégyesek. 9.00: Ver­sek. 9.14: A hét zeneműve. 9.44: 'Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: Jev- genyij Szvetlanov vezényel. 11.06: Amatőr zenei együttesek műsorából. 11.19: Bioritmus. 11.39: Az elmés Don Quijote de la Mancha. Regény folytatásokban. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érde­kességek az elmúlt hét műsorából. 14.37: Tündérvilág. Elbeszélés. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.10: Nemzeti­ségeink zenéjéből. 15.26: Zsákba­macska. 16.05: Operettfelvételekből. 16.30: Szocialista brigádok akadé­miája. 17.10: Népdalok. 17.33: A magunk érdekében, a magunk vé­delmében. 17.58: Bemutatjuk új fel­vételünket. 19.15: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.15: Új operalemp- zeinkből. 21.00: Fehéren — feketén. 22.25: Tíz perc külpolitika. 22.35: Hallgassuk együtt I 23.20: A Magyar fúvósötös felvételeiből. 0.10: Tánc­dalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nóták. 9.00: Slágermúzeum. 9.50: Erőnkön felül. 10.00: Zenedéle- lőtt. 12.00: Népi zene. 12.33; Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Aki dudás akar len­ni .. . 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: El­számolás. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Zeneközeiben 19.25: Pórul járt lovagok. Vidám, pajzán történetek Matteo Bandello írásaiból. 20.14: Eper és vér. Filmzenerészletek. 20.33: A második gazdaság. 21.03: Nép­dalok. néptáncok. 21.50: Újdonsága­inkból. 22.30: A New York-i Filhar­monikus zenekar zenésjáték-felvéte- leiből. 23.15: A dzsessz a 70-es évek­ben. 3. MŰSOR 9.00: Dalok, játékok angolul. 9.15: Donizetti operáiból. 10.06: Gondo­latjel. 11.07: Otto Klemperer vezé­nyel. 13.05: Világirodalmi miniatűrök. 13.31: Az Ifjú Zenebarátok Központi Kórusa énekel. 13.47: Barokk muzsi­ka. 15.10: Romantikus muzsika. 16.05: Láttuk, hallottuk. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Puccini operáiból. 18.02: Zsebrádiószínház. 18.30: A hét zeneműve. 19.05: Nagy mesterek ka­marazenéjéből. 20.30: A Miskolci Dzsesszhétvége felvételeiből. 21^12: Hangverseny. PÉCSI KÖRZETI SrTÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Állattenyész­tési kutatásokról. Riporter: Nógrádi Erzsébet. 17.15: Testvérszerkesztősé­geink zenéjéből. Bemutatjuk a ma­gyarországi németek új nagyleme­zét. 17.35: Jegyzet. 17.40: Váloga­tás «-elvételeinkből. Dr. Nádor T*|nás összeállítása. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15; Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek — Horvát-szerb és szlovén népdalok — Hol kapok munkát? Jegyzet — Ter­vek, feladatok. Riport iskoláink éle­téből. 19.15: Német nyelvű műsor. Hétfői magazin: Hírek, tudósítások — Újdonságok innen-onnan — Nem­zetiségi néprajzi tábor Abaligeten. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 16.30: Kapás Dezső: Prolifilm. Té­véfilm. (ism. sz.). 17.20: Koncz Zsu­zsa műsora, (ism., sz.). 17.45: Suli­buli. Filmburleszk (ism., sz.). 18.00: Veszprém. Dokumenttjmfilm (sz.). 18.25: Dialógus. Magyarul beszélő szovjet tévéfilm. I—II. rész (sz.). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 18.40: Magyar nyelvű tv-napló. 19.15: Hősök iskolája. Gyermekmű­sor. 19.30: Hősi énekek. 19.45: Pó­dium. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma es­te bemutatjuk. 21.00: Duka Bego- vic — tv-dráma. 22.20: Kiválasztott pillanat. 22.25: Mozaik. 23.25: Ko­moly zene. 2. MŰSOR 19.00: Dokumentumfilm. 20.00: In­direkt — adás a sportról. 20.55: Ma este bemutatjuk. 21.00: Az önigazga­tás 30 éve Szerbiában — ünnepi gyűlés közvetítése. 22.00: Huszonnégy óra. 22.20: Innen az örökkévalósá­gig — filmsorozat. 23.10: Irodalom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom